Az Óbudai temetőben eltemették Göncz Árpádot. Az egykori köztársasági elnök ravatalánál Koncz Zsuzsa és Bródy János adták elő a Ha én rózsa volnék… című dalt, majd Mécs Imre, Göncz Árpád ’56-os rabtársa, és Benedek Márton, a volt államfő unokája mondott búcsúbeszédet. Az egyházi szertartást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát végezte.
Eltemették hát Göncz Árpádot, a rendszerváltozás utáni Magyar Köztársaság első köztársasági elnökét. Isten áldja emlékét, béke poraira, őszinte részvétem a családnak. Természetesen akkor is ezt kell mondanunk, ha teljesen mást gondolunk Göncz Árpád politikai pályafutásáról, köztársasági elnöki szerepéről, mint sokan mások: mint mondjuk azok az ezrek, akik megjelentek a temetésen.
Én például mást gondolok. (És itt most természetesen nem az emberről, hanem a politikusról, a közéleti szereplőről, az egykori köztársasági elnökről beszélünk.)
Tehát:
Nem gondolom, hogy ő lett volna "a" Köztársaság Elnöke, bár elnöki ténykedése tökéletesen jellemzi az éveket, melyben köztársasági elnök lehetett; nem gondolom, amit Mécs Imre, vagyis, hogy Göncz Árpád 1945 után mindig a helyes és jó utat választotta, és abban is kételkeden némiképp, hogy az összefogásban és az egységben hitt a rendszerváltozás után. Azzal pedig tökéletesen nem értek egyet, hogy ő lett volna minden idők legjobb köztársasági elnöke. Nem vitatom, mert nem vitathatom, amit Tamás Gáspár Miklós írt, hogy „Göncz Árpád nyugodt, higgadt, kiegyensúlyozott, szerény és művelt ember volt, hű barát és igaz patrióta”- hiszen nincs jogom kétségbe vonni senkinek a hazafiságát sem. Nyilvánvalóan érthető, hogy sokak –főleg a néhai államfő által választott politikai tábor szimpatizánsai- számára Göncz Árpád maga volt a tökéletes államférfi, a szerény, tisztességes, bölcs vezető, emberek embere, ám én ezzel nem értek egyet.
Nem értek egyet, mert szerintem ő is ember volt csupán, nem értek egyet, mert szerintem voltak hibái, tévedései és gyengeségei, de ítélkezni – könnyen és könnyelműen- nem akarok.
Éppen ezért azt javaslom, hogy szentté avatás, esetleg bíráskodás helyett hagyjuk, hogy a történelem mondjon ítéletet, megfelelő távolságból. Ha mondjuk száz, százhúsz esztendő múlva még bárkit is érdekelni fog, mi történt Magyarországon ezekben az évtizedekben, elegendő tudás, információ birtokában talán képes lesz megítélni az akkori szereplők, így az elsőként megválasztott államfő helyzetét, cselekedeteit, hazafiúi nagyságát, esetleges hibáit, bűneit.
Mindezekkel együtt jár a tisztelet Göncz Árpádnak. Jár a tisztelet emberként, elhunytként, íróként és műfordítóként. És igen, jár a tisztelet tisztségénél fogva, hiszen mégiscsak a Magyar Köztársaság első embere volt tíz esztendőn keresztül.
Nyugodjék békében.
Hozzászólások