Orbán Gáspár társaival azt a bűncselekményt merte elkövetni, hogy egy videóban népszerűsítette a Felház nevű, egyetemistáknak szóló szervezetet, ahol a fiatalok felekezettől függetlenül összegyűlhetnek és imádkozhatnak. Nem fröcsögnek a testnedvek, nem kiskanálban melegítik a heroint, hanem aktív közösséget formálva értelmezik a hitélet alapjául szolgáló Bibliát, beszélgetnek (nem Viberrel) és támaszt nyújtanak egymásnak. Nem ártanak senkinek, csak próbálnak egy szellemileg és erkölcsileg tiszta generációt építeni, ami stabil alapja lehet az előző rendszer béklyóit még mindig magán viselő Magyarországának. Sajnos lehet, hogy van akinek ez furcsa, ezért van szükség az ilyen kezdeményezésekre, hogy világítótoronyként mutassanak utat a közöny tengerében céltalanul hajózó fiataloknak.
Az egyenlítő öngól - ezatuti.blogstar.hu
Tehát április 21-én a Körcsarnokban gyűlnek össze a Felházban hívő fiatalok. De miben hisznek ők? Talán a "prédikátorokban", akiken kicsit több az alapozó a kelleténél? Vagy abban, hogy a csütörtöki bulik helyett inkább a Szent Lélekkel részegítik magukat, mint alkohollal?
Orbán Viktor fia megtért. Orbán Viktor fia és annak barátai egy „Felház” néven működő csoportot hoztak létre azzal a céllal, hogy ébredésért imádkozzanak. Hitük szerint Isten a fiatalokon keresztül szólítja meg az embereket, rajtuk keresztül megváltoztatja Budapestet, Magyarországot, a kontinenst, hiszen Isten azt akarja, hogy „ez az ország az övé legyen.” Kimondhatatlanul boldog vagyok, hiszen egy fiatal rátalált az Úrra, Aki út, igazság, élet lehet mindnyájunk számára. Ez a fiatal a barátaival együtt alkalmakat szervez, hogy mások is megtapasztalják az életükben Isten jelenlétét. Nyilván azon felesleges csodálkozni, hogy egyesek szemében ez az egész: botrány. Azt is tudjuk, miért: mert egy részük számára maga a hit, az istenkérdés is botrány, míg mások attól kapnak sokkot, hogy a miniszterelnök fia merészel megnyilvánulni.
Itt vannak egyfelől szegény liberális újságíró srácok a belvárosi romkocsmákból, valamint kommentelő barátaik, sorstársaik, karöltve néhány elvbaráttal a szélsőbalról.
Olvassa el nyugodtan mindenki a nyugat.hu összeollózott, –természetesen- névtelen, tényeket teljességgel figyelmen kívül hagyó beszámolóját, ami ráadásul úgy kezdődik, hogy „utánajártunk.” Bizony, nem ártott volna tényleg utánajárni, vagy legalábbis normálisan végigolvasni az idézett forrásokat, hiszen akkor nem írtak volna ilyen hülyeségeket, minthogy „egyik "istentiszteleten" Orbán Gáspár a szüzességgyűrűt népszerűsítette, vagyis a házasság előtti szexuális absztinenciát, mindezt úgy, hogy mellékállásban modellkedik.” (Csak a tények kedvéért: nem Orbán Gáspár, hanem Prekopa Donát modellkedik, és ő volt az, aki a Petőfilive egyik felvételén a szűzességgyűrűről beszél.)
És aki még bírja, olvasson végtelenül bárgyú és primitív írásokat, szenzációsnak tálalt irományokat Orbán Gáspár „egyházáról”, istentiszteleteiről, hitéről, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Vajon nem úgy van, hogy a fiatalok bulizni és szexelni járnak az egyetemre? Vajon nem arról szólnak az egyetemi évek, hogy „iszunk, hányunk, belefekszünk”? Vajon nem arról szól a világ, hogy valósítsd meg önmagad? Ki az az Isten, mi az az ember, mi a hűség, mi a haza?
Nincs is ebben semmi meglepő, aki gyűlölködik, az minden morális és erkölcsi gátat levetve képes erre: hol finoman, újságírónak álcázva, hol álnév, álprofil mögé bújva, sunyi módon kommentelőként. Ha az interneten lincselni lehetne, azt hiszem, csakhamar kifogynának a vásárlók a vasárnap nyitva tartó üzletekből. Paradox módon ezek az írások és nyomukban megtapasztalható primitív indulat csak aláhúzza a Felház szervezőinek szándékát: imádkozni Magyarországért, egymásért, kérve-könyörögve Istenhez az Ő megváltó jelenlétéért.
Egyébként keresztényként hálás vagyok Orbán Gáspár bátorságáért. Nyilván ismerte a magyar közéletet, a gyűlölet sokféle megnyilvánulását, ám ő mégis merte vállalni meggyőződését, bár nagyjából tisztában lehetett vele, mit kap majd érte.
De hálás vagyok Eörsi Mátyásnak és Hegyi Gyulának, két baloldali-liberális szereplőnek is, hogy szólnak: legyen elég a gyűlölködésből. Persze egyiküket sem lehet elhajlással vádolni, az értetlenség a megtérésen, istenélményen megtalálható, de a tisztesség megszólal bennük, ez pedig minimum becsülendő. Hadd idézzem Hegyi Gyulát a Népszavából: „méltatlannak érzem azt a gúnyt és ellenszenvet, amellyel a média és a kommentelők nagy többsége fogadta Orbán Gáspár rövid bejelentését megtéréséről és a Felház című vallási közösség rendezvényéről. Néhány mondatos bemutatkozásába a legnagyobb rosszindulattal sem lehet mást belemagyarázni, mint kissé naiv hitet Isten valódi megtapasztalásában.”
Ám a Felház, Orbán Viktor fiának szereplése és a hirtelen támadt kisebb fajta médiavihar arra (is) mindenképpen jó volt, hogy mi, történelmi felekezetekbe járók, ott valamilyen formában szolgálók elgondolkodjunk néhány dolgon. Leginkább azon, hogy merre van, hol található a mi felekezetünkben az a lelkiség, amely annyira hiányzik ezeknek a fiataloknak –de nemcsak nekik. Nem arról beszélek, hogy a főleg neoprotestáns kisegyházakra jellemző beszédstílust, istentiszteleti formát egy az egyben „mentsük át” magunkhoz. És arról sem, hogy „miért nem szervezünk hasonlót mi is”, hiszen szervezünk, nálunk is találkozhatnak a fiatalok, van dicsőítés, stb. Mégis, azt tapasztalom, hogy a gyülekezetek életéből, lelkipásztori igehirdetésekből fájóan hiányzik az, amit egy Felházban, vagy ehhez hasonló rendezvényen megtalálhatunk: lendületet, fiatalságot, tüzet. (Éppen ezért az sem véletlen, hogy a baptista, de akár neoprotestáns gyülekezetek tele vannak egykori reformátusokkal.)
Talán ez lenne az igazi kérdés, amiről valóban érdemes lenne beszélgetnünk. Ám valamiért, valahogyan az erről szóló diskurzus nem jelenik meg az egyházi közbeszédben, nincs napirenden a téma, nem rendezünk erről fórumot, nem írunk erről. Vajon miért?
Hozzászólások