Hollande később felhívta telefonon Ferenc pápát, hogy elmondja, mennyire lesújtották a történtek. "Amikor egy papot bántanak, az egész Franciaországnak fáj" - mondta Hollande a hivatala közleménye szerint. Megígérte a pápának, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a francia templomokat.
ISIS-esek ejtettek túszokat egy francia templomban, egy 85 éves papot megöltek - index.hu
Mi tehát továbbra is járni fogunk misére, bárminők legyenek is félelmeink, hogy elnyerjük azt a szeretetet, amely azért győzi le a gyűlöletet, mert nem viszonozza azt. És miután szeretni akarjuk azokat, akik azt hiszik, hogy az ellenségeink, és azokat is, akik semmivel sem törődnek – templomaink ajtói eztán is nyitva lesznek.
Tudjátok, számomra mi a legmegdöbbentőbb az egész támadásban? Nyilván azon kívül, hogy Jacques Hamel lelkipásztor testvéremet lefejezték, és az egészet videóra vették? Az, hogy a templomban rajta és a támadókon kívül mindössze két apáca és két „további hívő” tartózkodott. Merre járt a gyülekezet?
Persze, az is lehet, hogy tévedek. Július 26-án, kedden, mégiscsak tömve volt a templom. Kedd ide, kedd oda, a Rouen külvárosának számító Saint Etienne du Rouvray-ban lakó katolikusok elballagtak a misére, hiszen a mise mégiscsak mise, egy katolikus pedig tudvalevőleg komolyan veszi a misére járást: ebbe gyökerezett, ebben nőtt fel, így tanulta, és egyébként is, a templomban, a misén mégiscsak nyugalom és békesség várja az embert, a szent áldozásban pedig magával a Feltámadottal találkozhat…
Mint ahogyan a protestánsokról is köztudott, hogy járnak istentiszteletre. Mindegy, hogy milyen napról beszélünk, az istentisztelet mégiscsak istentisztelet, egy protestáns, mondjuk egy református már csak ilyen: komolyan veszi az istentiszteleten való részvételt, hiszen ebbe gyökerezett, ebben nőtt fel, így tanulta, és egyébként is, a hirdetett ige Isten Igéje, ahol maga a az Élő Úr szól hozzánk, az úrvacsorában pedig a Szent Lélek által Ő jelenik meg mindazok szívében, akik élő hittel veszik a szent jegyeket.
Bocsánat, tévedtem. Alig voltak a misén. Az idős pap, két apáca, és két „további hívő” – így olvastam a hírekben, meg rajtuk kívül talán néhány ráérős nyugdíjas. Igaz, a keddel van a baj– hétköznap minden jóravaló ember dolgozik, vagy bevásárol, esetleg a hivatalban rója a köröket ügyintézés gyanánt. Bezzeg, ha vasárnap jönnek, akkor aztán tele van a templom! Próbáltak volna akkor támadni, amikor ott a sok fiatal, tele a pad életerős családapákkal, és egyébként is, nem egy nyolcvannégy éves aggastyán, hanem egy negyvenes, életerős plébános szolgál…
Vagy mégsem? Akár vasárnap is jöhettek volna, elvégre a vasárnap ugyanolyan nap lett, mint a többi. És vasárnap sem találtak volna sokkal több embert abban a templomban, elvégre szépen leszoktunk a vasárnapról, mindenről, amit a templom, a mise, az istentisztelet jelent.
Én voltam vasárnap istentiszteleten Franciaországban. Voltunk mi, a magyar csoport, úgy emlékszem, nyolcan lehettünk. Volt a vendéglátó gyülekezet, szintén nyolc fővel, két francia lelkipásztor kolléga, és néhány, talán nyolc-tíz kameruni fiatal, akiket „műsort adni” hívtak. Ennyi volt a református jelenlét Elzász legnagyobb városának előkelő negyedében, az egyik patinás református templomban.
Amolyan hivatali kötelességként minden vasárnap járok istentiszteletre: ami azt illeti, kis túlzással akár engem is lefejezhetnének – két „apácán”, és néhány „másik hívőn” kívül csak az üres templomnak prédikálok, egyébként csupa elfoglalt, gondterhelt, vagy éppen egész hetes kimerültségét pihenő reformátussal vagyok körülvéve. Lehet persze kozmetikázni, azt mondani, hogy ez így nem feltétlenül tükrözi a valóságot, hiszen nyár van, iskolaidőben többen járnak; hivatkozhatnék arra, hogy a fogyatkozó falvakban már alig van kit megszólítani, sőt arra is, hogy sok városi gyülekezetben szépen megtelik a templom – de ezek mind csak önmagunk megnyugtatását szolgáló hazugságok, az igazság az, amit félünk beismerni: az emberek inkább maradnak otthon, vagy inkább mennek máshová, minthogy részt vegyenek egy-egy istentiszteleten, szentmisén.
Pedig most mindennél fontosabb, hogy ott legyünk a templomainkban. Jönni kellene, hogy a gyilkosok, látva a tele templomot, ne merészeljenek gyilkolni. Jönni kellene, hogy így védjük önmagunkat, múltunkat, értékeinket, jönni kellene, hogy reménységet, hitet tanuljunk, jönni kellene, hogy életet nyerjünk.
Kedves Hollande elnök úr, miután –reményeim szerint- beadta a lemondását, és bocsánatot kért a franciáktól azért a puha, semmirekellő és rengeteg áldozatot követelő politikáért, amit folytat, ideje lenne kézen fognia a családját, és elindulni a templomba. Már, ha komolyan venné a Ferenc pápának tett ígéretét, és tényleg megvédené a templomokat. És mehetne mindenki, aki ott vonult a francia gúnylap szerkesztőségét ért támadás utáni gyászmenetben, de mehetne Merkel asszony, a sok fontoskodó politikus és mai írásmagyarázó, uniós bürokrata, hivatásos rettegő és emberjogi szabadságharcos.
Ám mivel Hollande elnök úrnak és társainak esze ágában sincs lemondania, és még kevésbé elmennie a templomba, jó lenne, ha ezt a felszólítást mi magunk vennénk komolyan. Mi, akiket megkereszteltek, mi, akik megkonfirmáltunk, elsőáldozók voltunk, de –ki tudja, miért- szépen, lassan leszoktunk a templomba járásról. Talán a sok munkára, a rengeteg tennivalóra hivatkozunk, talán megharagudtunk a papra, egyházra, Istenre magára, talán csak elkényelmesedtünk. Nem járunk, mert a templom kikopott a mindennapjaink közül, az istentisztelet, a szentmise már nem jelent számunkra többet néhány gyermekkori emléknél vagy családi eseménynél.
Nekünk kellene mennünk, és azoknak, akik gyökereikben, múltukban valamit még őriznek mindabból, ami kereszténység.
Nekünk kellene mennünk, nem azért, mert annyira nagyszerű az istentisztelet, nem azért, mert szimpatikus és ékesen szóló a lelkész. Hanem azért, mert a templom az a hely, ahol nekem ott a helyem – minden magyarázat és elvárás nélkül, csak azért, mert a templom, a mise, az istentisztelet jelenti azt, amit úgy hívnak, európai múlt és európai jövő. Csak azért, mert Európát, benne a gyermekeink, családjaink, nemzeteink életét most a tele templom, vagyis a jelenlét védi meg. Igen, a jelenlét véd meg minket, nemcsak a támadástól, de az elbizonytalanodástól, a lezülléstől is, attól a fondorlatosan kitervelt orwelli világtól, amely itt settenkedik az életünk körül, hogy tönkretegyen mindent, ami Európa, kereszténység, jövő.
A július 26-án történt döbbenetes terrortámadás, Jacques Hamel katolikus pap kegyetlen kivégzése azt jelenti: itt az idő, hogy elindulj a templomba.
Ha elkeserít, vagy éppen felháborít, ami történt, ha torkig vagy azzal, ami jelenleg Európában zajlik, ha meg akarod védeni a családodat, a kultúrádat, ha rádöbbentél arra, hogy a te bőrödre megy a játék: itt a helyed.
Hozzászólások