A norvégok mindenfélék, mindenben és semmiben is hisznek – többek között ezekről beszélt egy kerti partin elmondott beszédében V. Harald norvég király, aki látványosan kiállt a melegek és a bevándorlók mellett is.

A norvég király beszédénél nincs politikailag korrektebb - mandiner.hu

 

Mielőtt még legyintenénk, és drága jó Knézy Jenőnek a sidney-i olimpián elhangzott mondatát idéznénk Harald király szavaival kapcsolatban („ez jó, ezt tedd el valami humorosba”), nem árt figyelembe venni, hogy az összetákolt, kissé nevetséges és suta beszéd kiválóan összefoglalta azt a gondolkodásmódot, amelyet a mai nyugati világ véleményformálói és az őket támogató gazdasági érdekcsoportok elvárnak és erőszakkal terjesztenek. Végső soron teljesen mindegy, hogy a norvég király, a kanadai miniszterelnök vagy esetleg valamely felekezet főpapja ír, mond, állít hasonlót, őket ünnepelni kell, hiszen ők azok, akik modern, felvilágosult módon gondolkodnak, akik vallásukat, hitüket méltó módon képviselik. Ennek ellenére talán egyre nyilvánvalóbbá válik: a „mindenben és semmiben” világa, a „mindenfélék vagyunk” világa egyre kevésbé működik. 

Valóban ez Norvégia, pontosabban: ennyi Norvégia? És mi lesz Norvégia, a norvégok történelmével, az elmúlt évszázadokkal? És ha tényleg ez és ennyi Norvégia, vajon miben különbözik más, nyugati országoktól, mondjuk Hollandiától, Svédországtól, az Egyesült Államoktól, ahol ezt a beszédet ma ugyanígy el lehetett volna mondani? Mitől norvég a szó legnemesebb értelmében Norvégia? Mi adja az ízét, a zamatát, saját maga nagyszerűségét?


Értem, persze: Harald király szerint attól norvég Norvégia, hogy ezt a demokrácia köntösébe bújtatott nagyon is diktatórikus gondolkodást teszi hitvallásává. Természetesen az csak elméletben igaz, hogy lehet különbözni, hogy vannak, akik ebben hisznek, mások meg abban. Vegyük csak szépen sorra a Harald király által elmondottakat. Ha például bárki megkérdőjelezi azt, hogy a multikulturális társadalom jó, helyette inkább a nemzeti identitást kívánatos és célszerű megőrizni, nos, az ilyen ember rögtön partvonalra kerül. És kapja a matricát. Aki szerint a migrációs áradatot kordában kell tartani, sőt meg kell állítani, aki szerint egy nemzetnek jogában áll kinyilvánítania, hogy nem szeretné, ha senki által meg nem választott vezetők döntenék el, kikkel kell együtt élniük, az rögtön egy klubban találja magát az Iszlám Állammal.

Emlékezzünk csak vissza, mekkora ováció fogadta (főleg a multinacionális nagyvállalatok és a politikai elit részéről) az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntését a homoszexuálisok házasságával kapcsolatban. Aki szerint azonban ez a döntés kifejezetten rossz és káros volt, az rögtön homofób, összeesküvő, az így gondolkodó keresztényeknek pedig meg kell térniük ebből a rabszolgaság éltetéséhez hasonló viselkedésmódból.

Aki szerint nyilvánvalóan mindenki azt csinál a négy fal között, amit akar, és azzal, akivel csak akar, ám ő mégis a hagyományos családmodellt választaná, ezt tartja jónak és ezt kívánja támogatni, az idealizálja a konzervatív családképet, nemi alapon megkülönböztet és elnyomja a nőket.

Nem lehet mást hinni, mást gondolni, mást mondani, csak azt, amit Harald király is mond. Pontosabban, lehet mást mondani, csak akkor a szélsőségesek, a rasszisták, a homofóbok, a nőgyűlölők, a rosszak táborát gyarapítod. Partvonalra kerülsz, minden értelemben. Szóval jobban jársz, ha inkább hallgatsz. 

Nem gondolom, hogy attól norvég Norvégia, amiről a király beszél. Az a Norvégia szerintem nem létezik. Az az ország ugyanis, amelyik mindenféle, az leginkább semmilyen. Annak nincs identitása. Aki mindenben hisz, az nem hisz semmiben. 

Éppen ezért Norvégiát ne hívjuk Norvégiának, sőt, semelyik másik országot ne hívjunk a nevén. Nevezzük el ezt a nagy egészet, a „mindenben és semmiben” világát Masszának. Amikor mindenki úgy él, viselkedik és bólogat, ahogyan Harald király.

Nos, én úgy döntöttem, nem akarok Masszában élni. Szerintem ugyanis a Massza nem működik. Egész egyszerűen nem ilyen az ember. Az emberben ugyanis ott munkál a nemzeti érzés, a hazafiúi öntudat, a hit, minden ártó szándék, rosszindulat és szélsőség nélkül. 

A jó hír számomra az, hogy nem vagyok egyedül.