Az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet: olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.” (…)
Az aláírók az őcsényi hisztériára utalnak, amikor a megvadított lakók halálosan megfenyegették a helyi polgármestert, amiért néhány, legálisan Magyarországon tartózkodó menekült családot szállásolt volna el panziójában. Az eset után Orbán Viktor jóváhagyta az őcsényiek által elkövetett bűncselekményeket, Erdő Péter bíborosnak pedig meglepő módon semmi sem jutott eszébe a történtekkel kapcsolatban.Az emberségért állt ki a váci püspök, Veiszer Alinda és több híresség - mno.hu
Olvasom, hogy jeles személyiségek, Veiszer Alinda, Hajós András, Gundel Takács Gábor, Beér Miklós váci püspök és Gégény István hitoktató petíciót indított az emberségért, egész pontosan „olyan országért, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani”. Értem.
Mindenkinek szíve joga úgy és akkor tiltakozni, ahogyan és amikor csak gondolja. Lehet ülő és éhségsztrájkot folytatni, egyet nem értésből, tiltakozásból újságot, blogot, weblapot nem olvasni, lehet utcára menni, és lehet petíciót is írni. Szabad országban szabad a véleménynyilvánítás, én pedig vagyok annyira toleráns, hogy bárkinek a véleményét tolerálom. Nincs ugyanis kedvem csatázni senkivel.
A legnagyobb problémám ezzel a petícióval tehát nem az, hogy kitalálták és létrejött. Inkább az, hogy a megfelelési kényszer szülte, kifelé szól, és nem old meg az égvilágon semmit sem. Ha már a hisztéria, a gyűlölet ellen készült, pont az a legnagyobb veszélye, hogy könnyen kétélű fegyverré válik, csakúgy, mint minden petíció, tiltakozás, elhatárolódás. Ha ugyanis valaki valamiért nem ért vele egyet, és nem csatlakozik, könnyen kirekesztődik. (Ugye, Erdő Péternek „meglepő módon” semmi sem jutott eszébe a történtekkel kapcsolatban…) Ismerjük az ilyet, a liberális diktatúra világát, ahol, ha nem határolódsz el, minimum gyanús leszel, de bátran készülhetsz arra is, hogy csakhamar megkapod a jelzőket. Így még a legjobb szándék is hisztériát táplál, ahelyett, hogy indulatokat csillapítana.
Ami Orbán Viktor Őcsénnyel kapcsolatos kijelentését illeti: igen, az őcsényieknek joguk van hozzá, hogy kifejezzék egyet nem értésüket. Az is igaz – és ezt már a miniszterelnök nem tette hozzá- hogy a vélemény kifejezésének azért megvan a maga kulturált módja, léteznek tól-ig határai.
Szóval: aki úgy gondolja, írja alá a petíciót, sőt, emelje fel a szavát, ha bárhol, bármikor kirekesztéssel találkozik. Mint ahogyan tette azt korábban is. Ha például a történelem furcsa tévedéséből adódóan, mondjuk, újra előfordulna, hogy a békés tüntetők közé lőnek azonosítószám nélküli rendfenntartók, esetleg néhány ember szeme világát is elveszik, az akkori miniszterelnök pedig cinikusan nevet. Ha mondjuk egy tv-ben a híres riporter újra arról kérdezné bérgyilkosnak álcázott alanyát, mennyiért lőné le a magyar miniszterelnököt. Ha a rapsztár az országot vezető politikus hungarocellből készült fejét rugdosná. Ha valaki ismételten gyűlölködően beszélne a határon túli magyarokról, románnak, haszonlesőnek, az adófizetők pénzéből ingyen élőknek titulálva őket. Ha –csak tegyük fel, hiszen nyilvánvalóan nem ilyen világban élünk- a televízióban és mozikban egymást érnék az indulatos, vértől fröcsögő, végtelenül aljas és primitív filmek és valóságshow-k, ha a médiában a gyermekeink lelkét fenyegetné az ördögi és gyilkos ösztönökre alapozott műsorok sokasága. Mivel nem történt a felsoroltakhoz hasonló soha, és most is csupán a sorosplakátok és a miniszterelnöki szavak kavarták fel a békés és kiegyensúlyozott magyarok lelkivilágát, érthető az aláírók megindultsága…
A petíciók, aláírások, a nagyon szép, és éppen ezért végtelenül könnyen kijátszható médiahype helyett én inkább szembenézést, párbeszédet, a nem feltétlenül sikerrel kecsegtető, de annál aprólékosabb mindennapi bizonyságtételt ajánlanám az aláírók figyelmébe. Magyarország ugyanis nem Orbán Viktor kijelentése, és nem is a kormány csúcsra járatott, focimeccs szünetében is sulykolt, csapból is folyó migránsozása révén lett olyanná, amit a petíció állít. Ember embernek farkasa itt már régen, talán majdnem mindenki: ezért fordul elő, hogy a fekete audis kétszázzal lesöpör az útról; hogy forgalomban lerobbant kisautó mellett tehetetlenül álló nőt veréssel fenyegetik derék férfiak; hogy a facebook-on álprofilok mögé bújva bátran lehet gyalázkodni, kivégzéssel, leszámolással fenyegetőzni; hogy a boltban pitiáner dolgokért egymásnak ugranak a vásárlók; hogy a tanárnak, óvónőnek rettegnie kell egyes szülőktől; hogy pár ezer forintért készek vagyunk tönkre tenni a másik karrierjét és életét. Mindenki harcias és öntudatos, sértett, rosszkedvű és tehetetlen. A közíró és a betelefonáló, a kegyből kiesett vállalkozó pedig egyformán gyalázkodik és átkozódik, ki haszonért ki pedig azért, mert rossz az élete és nem hallgatja meg egész nap senki.
A politika eszköztára évezredek óta ilyen: rájátszik az emberek rossz érzéseire. Ez nyilván nem tisztességes, bármilyen kormány részéről kifogásolható - de ez ellen petícióval tenni nem jó megoldás. Ha ugyanis maga a politika, a politikai hangnem, esetleg a politikus nem tetszik, lehet bátran mást választani. (Talán sokak ilyetén frusztráltsága ebből vezethető le: tehetetlenek, mert nincs valós alternatíva.) Ha azonban a morális helyzet aggaszt valakit, lehet az ellen is tenni. Talán olcsó vigasznak tűnik, mégis igaz: te légy jó, jobb, emberibb, keresztényibb minden nap. Légy türelmes a dugóban ülve, neveld szeretetre és elfogadásra a gyermekeidet, beszélj normális hangnemben a másikkal, végezd tisztességgel és becsülettel a munkádat. Keresztényként mindezek mellett imádkozz bátran, a politikusokért is. Minden más púder – szerintem.
Hozzászólások