»A miniszterelnök nem hagyja magát beleprovokálni ilyen válaszba«. Az »ilyen« alatt azt értjük, hogy általában vàlaszba. Legalább ennyi elhangzott. Meg hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, ami igaz is, a lopás ugyanis nem üzlet. Illetve még az is, hogy olyan szituációkat nem vállal, amelyekben »eleve rosszindulatú ember előítéletes kérdéseket tesz fel«. Vagyis gyáva szar. Köszönjük, maradjunk ennyiben.
A miniszterelnök nem hagyja magát beleprovokálni ilyen válaszba – mandiner.hu
Az internetnek megvan az az előnye, hogy pillanatok alatt eljut hozzánk bármi: információ, hír, vélemény, sületlenség. Hont András hvg-s megmondó ember nem igazán tartozik a megkerülhetetlen közszereplők táborába, így sommás megállapítását akár még a lényegtelen vélemények közé is sorolhatnánk, amivel nem érdemes foglalkozni. Mégsem szeretnék szó nélkül elmenni amellett, amit Hont András írt – nem, nem szabad legyinteni, nem szabad ezt annyiban hagyni. Egyszerűen elég volt már abból, hogy egyesek azt gondolják: ők bármit megtehetnek.
Indulat. Mégpedig annak legalpáribb, legprimitívebb válfaja. Pontosan úgy, ahogyan a kocsmában történik néhány feles után. Pontosan úgy, ahogyan bizonyos ellenzéki képviselők, újságíró srácok, rendkívül bátor megmondó emberek teszik.
Persze, a gyűlölet mindent felülír, etikát, jó ízlést, gátlásokat. Így hát lehet bátran nyomatni az O1G-t, lehet szarnak nevezni a miniszterelnököt vagy a köztársaság elnökét, lehet selejtnek, genetikai hulladéknak nevezni a másik embert, lehet az illető származását, családi hátterét emlegetni. A gyűlöletet lehet sejtetni és lehet nyíltan kimondani, és persze mindig lehet ártatlanul másra mutogatni, a másikkal példálózni, megindokolni a gyűlöletet, és azt hazudni: óh, csak a jogos indulat tör utat magának.
Én mégis azt mondom: ilyet nem lehet tenni. Egy önmagát közszereplőként, újságíróként, értelmiséginek definiáló ember nem nevezhet szarnak egy másikat, különösen nem nyilvánosan, különösen nem a miniszterelnököt – de mást sem. Kell, hogy legyen az emberben tartás, önbecsülés, etikai érzék, hogy tudja: bizonyos szint alá nem süllyedhet le. Van, ami belefér, és van, amit nem lehet megengedni, legalábbis akkor, ha tartja magát valamire egy újság, egy oldal szerkesztője, egy újságíró. Akkor is így van ez, ha nem Hont András az első, és vélhetően nem is az utolsó, aki nem tud mit kezdeni magával.
Ez bátorság? Ez amolyan kurucos stílus? Dehogy. Valójában Hont András és társai roppant bátor cselekedete nagyon is gyáva és nevetséges mutatvány. A klaviatúra mögül kiabálni, öklöt rázni, mocskolódni, teljesen tudatosan hergelni, aztán persze, ha az élet úgy hozza és beperelnek, bebújni a „közszereplőknek, mint a miniszterelnök, többet kell elviselni”, „az egész csak vélemény” hamis érvrendszere mögé nem éppen férfias cselekedet. Ő vádol gyávasággal, miközben éppen ő az, akinek a bátorságról szemmel láthatólag fogalma sincs.
Annál is inkább, mert ilyen és ehhez hasonló mocskolódásokkal csak saját tehetetlenségüket és gyengeségüket árulják el. Ha már végképp nincs üzenet, ha kifogytál az érvekből, ha leszerepeltél, ha legyőztek, rázd az öklöd és anyázz.
Én inkább azt mondom: eddig, és ne tovább.
Ha nem tetszik a rendszer, ha nem tetszik a személy – rendben. Oszd ki szellemesen, legyél humoros, csípős, támadd ott, ahol a gyenge pontja található, érvelj, járj utána, tárd fel a tényeket – azt mondom, ezt még én is elolvasom. De bizonyos szint alá ne süllyedj, ha tartod magad valamire.
Maradjunk ennyiben.
Hozzászólások