Kovács Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel.
„A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes”– közölte a szóvivő. Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de „mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen"

Megdöbbentő lépés a kormánytól - mno.hu

 

Pár nappal ezelőtt a házelnöknek volt egy mondata, ami inkább óhajként, vágyként, reményként hagyta el a száját, de akik bele akartak kötni, azok kiragadták a szövegkörnyezetből, s kiforgatták szavait.

Nem a tartalommal szeretnék foglalkozni egy ezeregyedik hozzászólásban, s arról írni, hogy lelkésznőként és lelkészfeleségként a négy gyerek nevelése mellett a szolgálataim becsületes ellátása mennyi logisztikát kívánt. Erről minden anyának vannak történetei. A jelenséggel szeretnék foglalkozni,mert engem személy szerint elszomorít, ami „kinőtt” ebből a mondatból.

A nagy Diabolos, a Szétdobáló rendesen teszi a dolgát. Szó szót követett, nyilatkozat nyilatkozatot, s ma már ott tartunk, hogy ez uralja a legnépszerűbb közösségi oldalt, minden hírben szó esik róla. Gyűrűzik, dagad a történet. Elszomorító, hogy pro és kontra, milyen hangnemben kommentelnek emberek. Nem a tolerancia, az egészséges liberaliznus érződik ki a hozzászólásokból, újabb és újabb cikkekből, megnyilatkozásokból, hanem a szemet szemért, fogat fogért elve. Ha te úgy, én is úgy! Hasonló lelkület hajtja őket, mint a vendetta követőit: nincs bocsánat, nincs megértés, nem lehet más véleményed, nincs jogod ahhoz, hogy saját meglátásod megfogalmazd, vagy olyan leszel, amilyennek én látni akarlak, vagy nincs helyed ebben a teremtett világban.

Nagyon szomorú ez, így karácsony előtt különösen. De mit is várjunk? Nincs csendesség, amiben az ember fia/lánya végiggondolja, amit mondani és tenni akar. Zsigerből születnek a mondatok, melyek minden tiszteletet nélkülöznek. Hiányzik az életünkből a csend. Már október végén harsognak a karácsonyi dalok, hogy hangulatot csináljanak a nagy vásárláshoz. Az adventi vasárnapokat aszerint rangsorolja a világ, hogy többet költöttünk-e az idén, mint a múlt esztendőben. Nem hagy egy perc nyugtot sem nekünk a lelkeket felforgató Diabolos. Azt akarja, hogy azt tegyük, amit diktál. Vásároljunk, ha kell hitelre, veszekedjünk, kirekesszünk, áskálódjunk, gyűlölködjünk. 

Ebben a zajban szólal meg újra és újra, minden adventben Isten üzenete: elküldte Egyszülött Fiát, a Békesség Fejedelmét, hogy megváltson bennünket ebből az élhetetlen állapotból, megszabadítson a bűneink rabságából. 

Sokszor elgondolkodom azon, vajon hányan akarjuk ezt igazán? Mert a kezdetektől fogva, az első bűneset óta az kell az embernek, amit nem kaphat meg, amit nem tud elérni. Mostanában relativizáljuk a jó és a rossz fogalmát, s ezzel komoly megosztottságot lehet generálni. Árkokat ásni, ellenséget látni a másikban. Úgy gondolom, hogy ez a megosztottság is rámutat arra, hogy nekünk keresztyéneknek újra és újra ki kell mondanunk, hogy igen is létezik az Élő Isten, aki önzetlenül annyira szeretett bennünket, hogy nagy áldozatot hozott értünk. Azért küldte ugyanis a Békesség Fejedelmét, hogy békét teremtsen bennünk és közöttünk. Mert a békesség munkálása először belül kezdődik. Amíg én békétlen vagyok magammal/magamban, addig képtelen vagyok mások elfogadására, megértésére, szeretetére, tiszteletére. Addig csak rálicitálni vagyok képes reakciómmal a másik megszólalására, cselekedetére. 

„Igen, békesség kellene már!” –mondta egy idős barátnőm.

Kezdjük hát magunkon. Vizsgáljuk meg az életünket, s vegyük észre, hogy mit nem tettünk jól. De ehhez csend kell! Olyan csend, amiben az Úrra várunk! Végül is adventben járunk! Jó lenne a helyes értelmezés szerint az Úr érkezésére várni, aki a mi szívünk érzéseit, gondolatait is képes megváltoztatni, új szemlélettel ajándékoz meg: felebarátnak láthatom embertársaimat, s nem legyőzendő, megalázandó ellenfélnek. Ha ez a karácsony igazán hatna ránk, még körülöttünk a társadalom is megváltozna.

Már csak pár nap van karácsonyig! Adyval sőhajtom és is:

"Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…”

(Ady Endre: Karácsony!)

Kívánok minden olvasónknak békességes, boldog karácsonyt!