Újratanulhatja az egész keresztény világ a legszentebb imádságát. A Francia Katolikus Püspöki Konferencia már korábban megváltoztatta az imádság egy sorát – számoltunk be korábban. Számos pap és teológus szerint a „ne vígy minket a kísértésbe” sor azt a látszatot kelti, mintha az Atya egyfajta perverz játékot űzne a hívekkel: egyszerre kísértené, majd elbotlásuk után büntetné őket.A kezdeményezést felkarolta Ferenc pápa is, aki egy olasz televízióban azt mondta, hogy ő is meg akarja változtatni a Miatyánkot.
Tavasszal a (magyar) sajtó egy része hangzatos címmel hozta, hogy "Ferenc pápa nem érti az iszlámot." Az erős cím a pápa rendtársa, Henry Boulad atya nyilatkozatán alapult, aki, persze, kontextusba foglalva és tapintatosan fogalmazott imigyen, és akkor, ugye, más a szavak éle is. De hát az újságoknak harsány címekre van szükségük - nap mint nap. S lám, újra megadatott a mi mindennapi ferencpápánk a médiának.
Ferenc pápa átírná a Miatyánkot- harsog az Index.A HVG egyenesen ijesztget: újratanulhatja az egész keresztény világ a legszentebb imádságát, mert, "Most már maga Ferenc pápa is átírná a Miatyánkat." (sic!) Ez a "Miatyánkat" érdekes elírás, hvg-sen freudi.
De ne higgyük, hogy ez most valami páratlan magyar sajátság volna, ellenkezőleg, nincs itt mifelénk semmi eredeti, inkább csak jól működik a magyar epigonátus.
Így tudósít erről a BBC: Miatyánk, Ferenc pápa változtatásra hív fel!
A Guardian főcíme kétértelműsködik: Ne vígy minket félrefordításba. De az alcím egyértelmű: a pápa meg akarja változtatni a Miatyánkot.
Az Independent ugyanígy: Ferenc pápa meg akarja változtatni a Miatyánkot. Az Independent enged cinizmusának is, és a bejelentés kapcsán minden további nélkül csak "nyolcvanéves"-nek ("80years-old") nevezi a pápát (ami az angolban a vénember szinonimája, az pedig a szenilisé).
Aztán a Reuters, úgy tűnik, kezünkbe adja a megoldást: A pápa azt akarja, hogy jobb fordítása legyen a Miatyánknak.
No, megnyugszunk - csak fordításról volna szó, hát persze. Az más. De azért a Magyar Kurirt is el kell olvasni. Ebből az derül ki, hogy a pápa mellesleg, a börtönviseltek lelkigondozása kapcsán, hozta szóba a Miatyánknak ezt a kérését, mintegy jelezve, hogy nehézkesnek, félreérhetőnek találja az imádság fordításait, pedig, lám, a franciák már meg is oldották azt a teodiceai vonatkozást, amit a Miatyánk ezen kérése (ne vígy minket kísértésbe!) felvethet, hogy ugyanis Isten vinne (vezetne) bele minket a kísértésbe, holott az az ördög osztályrésze.
Nos, a pápa, úgymond, megint mondott valamit, aminek roppant izgalmakat kellene kiváltania, merthogy, úgymond, a pápa, no lám, már a Miatyánkot (mi több, a mi Atyánkat) is újítni-változtatni akarja -, ez aztán legény a gáton. Aztán ízlése szerint ki-ki oda húzza be a rubrikát, ahova eleve besorolta magának a pápát: kap még egy rovást a genderező, menekültsimogató, felszabadítás teológus, szenilis, ballib pápa, illetve: jöhet még egy jó pont a gender-érzékeny, menekült-támogató, antikapitalista, örökifjú, humánus pápának. Mit mondjak, bonyolult házasság a médiával frigyre lépni. A "negyedik hatalmi ág" újfajta trón és oltár szövetséget kovácsol: szóhoz juthatsz, de hogy mit akartál (mit akarsz) voltaképpen mondani, azt majd megmondja a média. S hogy érti-e a pápa a Miatyánkot? Szerintem nagyon is érti. Éppen úgy, ahogy a keresztyén hagyomány minden jeles magyarázója. Hadd idézzem Kálvint, aki így magyarázza az Úr imádságának ezt a részét:
"Mt 6,13. És ne vígy minket a kísértésbe. A kérést egyesek helytelenül osztották fel két részre [Cyprianus, De oratione dominica, 25-26.], hiszen maga a dolog világosan mutatja, hogy itt egy és ugyanazon dologról van szó, amit a mondatkötés is igazol. Az ellentétes kötőszó [hanem], amely középen áll, egyesíti is a két mondatrészt, amint azt bölcsen kifejtette már Augustinus is. [Augustinus, De Sermone Domini in monte, 2.29] A beszédet tehát így kell érteni: szabadítsd meg minket a gonosztól, hogy ne jussunk kísértésbe. A lényege pedig ez: elismervén a magunk gyengeségét, azt kívánjuk, hogy Isten oltalma őrizzen, hogy győzhetetlenül állhassunk meg a Sátán mindenféle mesterkedésével szemben. És ahogyan az előbbi kérésnél már rámutattunk, hogy ti. csak azt lehet keresztyénnek tekinteni, aki elismeri, hogy a bűn rabságában van, úgy ebből [a kérésből] is arra kell következtetnünk, hogy a saját erőnk egyáltalán nem elég a helyes élethez, hacsak Isten segítségünkre nem jön. Ugyanis ha valaki Isten segítségéért könyörög, hogy legyőzhesse a kísértéseket, ezzel máris beismerte, hogy szabadítóra van szüksége, nehogy nyomban elbukjon. Mellesleg, a kísértés szót általában mindenféle próbatételre értik; ilyen értelemben mondja a Szentírás, hogy Isten megkísértette Ábrahámot, amikor próbára akarta tenni hitét.[ 1Móz 22,1] Így kísért meg a nyomorúság is, meg a gazdagság is, mert ilyenkor felszínre törnek az addig rejtett érzések. Ám itt azt a belső kísértést jelzi, amelyet találóan lehet az ördög ostorának nevezni, mert ez szítja fel bennünk a kívánságot. Balgaság, lenne ugyanis azt kérni Istentől, hogy mentesítsen minket minden olyan próbától, amely hitünket erősíti. Tehát a kísértés szóban benne foglaltatik minden olyan gonosz indíttatás, amely bűnre csábít. Ha tehát elképzelhetetlen, hogy lelkünkben efféle támadásokat ne érezzünk, hiszen egész életünk során folyton harcban állunk a testtel, mégis kérnünk kell az Úrtól, hogy ne szolgáltasson ki a kísértéseknek, vagy ne hagyja, hogy legyőzzenek minket. Ennélfogva Krisztus, hogy még jobban kifejezze, mennyire hajlamosak vagyunk folyton elesni és elbukni, hacsak Isten fel nem fog minket kezével, ezt a beszédformát használja: ne vígy minket kísértésbe, vagy, ahogyan mások fordítják: ne juttass minket [kísértésbe]. Igaz ugyan, hogy mindenkit a saját kívánsága kísért, ahogyan Jakab tanítja (Jak 1,14), de miután Isten nemcsak megengedi, hogy a Sátán kénye-kedve szerint szítsa bennünk a kívánság tüzét, hanem haragjának szolgájaként is felhasználja, valahányszor azt akarja, hogy az emberek egyenest pusztulásba rohanjanak, így a maga módján maga Isten is kísértésbe visz. Ebben az értelemben mondják, hogy Sault Isten rossz lelke szállta meg [1Sám 16,14], és még számos helyen is ugyanerre utal a Szentírás; de mégsem mondjuk, hogy Isten volna a rossz szerzője, mert amikor az embert elvetemült gondolkodásra adja [Róm 1,28], nem rendetlen és zavaros zsarnokságot gyakorol, hanem jogos, bár titkos, ítéletét hajtja végre. Szabadítsd meg a gonosztól. A rosszat itt lehet venni semleges nemben is és hímnemben is [πονηρός szó gentivusa mind hímnemben, mind semleges nemben: πονηροῦ]. Chrysostomus az ördögre érti, aki minden rossz fő mestere, és üdvösségünk ádáz ellenségeként minduntalan ostromol is minket. De legalább ennyire találóan magyarázhatta volna a bűnre is. Ám nem akarok vitát nyitni erről, mert az értelme majdhogynem ugyanaz, ti. ki vagyunk szolgáltatva az ördögnek is és a bűnnek is, ha Isten nem véd meg és nem szabadít ki." Eddig Kálvin.
Hogy aztán valóban másképpen [jobban, szabatosabban] kell-e fordítani, vagy lehet-e egyáltalán másképpen fordítani Jézus imádságát? Nos, nyilván lehet. De ahhoz talán egy Erasmusnak kell majd eljönnie, hogy rámutasson, értelmes vállakozás-e fölébe kerekedni annak, ami írva vagyon.
Hozzászólások