Harmadik napja tüntettek Budapesten a kormány ellen. A pénteki tüntetésen szinte minden ellenzéki párt képviselője beszédet tartott a Kossuth téren, majd a néhány ezres tömeg hosszú vonulásba kezdett (…) néhányan tojással és üvegekkel dobálták a rendőröket.

harmadik tüntetés a túlóratörvény ellen - index.hu

 

„…a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lk 2,14)

Azt gondolom, hogy a karácsonyról, a karácsonyra való készülődésről mindannyiunkban van egyfajta elgondolás, vágy, annak kapcsán, hogy az ünnepnek milyennek kellene lennie a mi életünkben, azt hogyan képzeljük el, hogyan szeretnénk megélni. Hiszem, hogy a legtöbb ember különösen karácsonykor és karácsony kapcsán békességről, nyugalomról, szeretetről gondolkodik, ezekre vágyakozik, akár hisz a karácsony igazi, Istentől adott jelentőségében; akár nem. Akár hisszük és értjük a karácsony isteni értelmét, hogy „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta…” (Jn 3,16), akár nem értjük és nem hisszük, és csupán az emberi szeretet erejét ünnepeljük, de mindannyian a szeretetet és a békességet, a nyugalmat szeretnénk élni, és megélni önmagunkban, a kapcsolatainkban, a közösségeinkben. Az anyaszentegyház elcsendesedésre, visszatekintésre, bűnbánatra hív, hogy megtalálhassuk az Istennel, önmagunkkal és embertársainkkal is a békességet. Mindenki jól járna, ha meg tudnánk élni, meg tudnánk valósítani ezt a fajta adventet és karácsonyt. 

Azt gondolom, hogy hit és meggyőződés az, ha valaki az Istennel és emberrel való szeretetre és békességre törekszik, vagy csak úgy, Isten nélkül, önmagában a szeretetre és a békességre törekszik; de ugyanúgy valami torz hit és torz meggyőződés az is, ha valaki a szeretetlenséget, a békétlenséget, a zavart éli és szolgálja. Ez döntés kérdése mindnyájunkban.

Kinek-kinek a maga hite és meggyőződése – szeretet és békesség vagy szeretetlenség és békétlenség munkálásában – nem tud sosem magánügy maradni, mert a hitünk és meggyőződésünk megmutatkozik a cselekedeteinkben, szavainkban, az életünk mindennapjaiban is, amelyek pedig kihatnak a kapcsolatainkra, a közösségeinkre, a környezetünkre, a társadalomra, amelyben élünk. Felelősséggel tartozunk a szavainkért, a cselekedeteinkért!

Ha a szeretet és a békesség mellett tettük le a voksunkat, akkor azt fogjuk munkálni magunkban és a környezetünkben is. Azon leszünk, hogy szeretetre és békességre jussunk, keressük a közös megoldást, kompromisszumokat kötünk, amelyek ezt a magasztosabb célt, a szeretetet és a békességet munkálják. Ez a magasztosabb cél pedig fontosabb lesz, mint a saját vélt vagy valós igazságunk, önző céljaink. 

És ugyanígy, ha valaki nem tud lemondani a saját önző kis céljairól, vélt vagy valós igazságáról, az nem fogja tudni látni a magasztosabb célt, a közösség érdekét, a társadalmunk békességét és nem akar kompromisszumokat kötni, nem akar megoldást keresni, nem akar békességet és nem akar szeretetet, csak azt akarja, hogy neki legyen igaza és az ő igazságát fogadja és élje mindenki. 

És bár mindannyian vágyunk a békés, szeretettel teli ünnepre, és mindannyian vágyunk arra, hogy jó lenne megélni az ünnep valóságát, sokszor éppen ennek az ellenkezőjét vagyunk kénytelenek elszenvedni és már csak arra tudunk gondolni, hogy éljük túl inkább ezt az időszakot. 

Vágyakozunk a rend, a békesség felé, a való világ azonban a rendetlenség felé mutat, a békétlenséget mutatja. Vágyakozunk az egyszerűség, a szeretet felé, a való világ azonban a bonyolultság felé mutat, a szeretetlenséget mutatja. Annak a fajta csendességnek és békességnek az elérése, amelyre az anyaszentegyház ösztönöz bennünket, majdhogynem lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Lehetetlen, mert sok helyen zaj van, rohanás van, és rendetlenség van – lelki és fizikai értelemben is. 

Azon gondolkodtam így karácsony előtt, szemlélve a napi eseményeket, hogy vajon miben hisz az, nem csak adventben és karácsonykor, hanem úgy általában, aki tojásdobálással, gázsprayvel, gúnnyal, mocskolódással, autók visszapillantó tükrének letördelésével, kukák felborogatásával akarja kifejezni a saját igazságát? Magasztos-e ez a fajta hit és cél? Kinek az érdekeit szolgálja ez a fajta hit és cél? Vajon nem valami gyerekes magatartás, hiszti-e az, amikor tehetetlenségemben agresszívan viselkedek? Melyik közösség érdekeit, békességét szolgálja az agresszió, az önzés, a hatalomvágy?

Vajon milyen az a hit, az a meggyőződés, amely nem tudja, honnan jön, és hova megy, miért van ott, ahol éppen van?  Milyen az a vágy, amely csak a saját, önző oldalára akar állítani vagy esetenként vádol, mocskol, megdobál olyan embereket, akik a rend védelmére, a közösség szolgálatára és a közösség törvényeire tettek esküt; amely közösségbe nem csak az egyik, de a másik, talán másként gondolkodó ember is beletartozik?

Felelősséggel gondolkodó ember-e az, aki csak sodródik az árral, amelyet tömegnek nevezünk? Felelősséggel gondolkodó ember-e az, aki erőszakkal és agresszióval akar megoldani olyan kérdéseket, amelyekről inkább gondolkodni beszélgetni kellene?

Vajon nem járnánk-e jobban mindnyájan, ha megfogadnánk az Anyaszentegyház bűnbánatra, szeretetre, Isten előtti elcsendesedésre történő felhívását, és így, advent időszakában elgondolkodnánk mindannyian azon: vajon szavaimmal, cselekedeteimmel jobbá, szebbé, szeretettelivé teszem-e ezt az emberi világot, amelyben élek? A reformokat, a megújulást mindig önmagunknál kell kezdeni...

 

 

 

Címkék: