Zebránál állunk, zuhogó esőben, esernyőink alatt. Most nem lehet az út peremére kisorolni, a kanyarodó autók felverik a vizet. Így aztán a rajtra kész gyalogoskupac kissé hátrább húzódva várja a jelet. Csak egy valaki bátorkodik előre, alacsony, sovány asszonyság, átázott posztókabátban, zilált kendővel a fején-vállán, esernyő nélkül, szinte szuggerálva a közlekedési lámpát, hogy váltana már mielőbb zöldre! De a zöld jelzés nem érkezik, az eső pedig függőlegesen szakad alá. Ekkor a nénike mögött egy fiatalember magasabbra emeli az ernyőjét és a néni fölé tartja, úgy, hogy az észre sem veszi. S csak tartja fölötte. Meddig? Amíg el nem indulunk, vagy míg átmegyünk a zebrán, vagy tán elkíséri egy darabon is? Mindegy. A mozdulat nagyszerű. Kéretlenül szép. Jóságosan huncut.
Valami ilyen mozdulat, gesztus a kormány jókívánsága számomra, egy alig egy perces spot: „Békés, áldott karácsonyt, Magyarország!” Ez az! „Mennyből az angyal...” – ez a dallam, amely végül kánonszerűen hangzik, mint a karácsonyi készülődők közös szép éneke, mindenki ezt énekli, dúdolja, zengi itt. Tizenegynéhány történetből negyvenvalahány kép villan elő (karácsonyfavágás, karácsonyfaállítás, bethlehemes és bethlehemes játék, házdíszítés, templomi kórus, sütés-főzés, utcai hangulat és téli tájak, és mindenféle kedves emberek). Még egy kicsit giccses is, mondhatnám, ám hol itt a határ a megszokott karácsonyi hangulatok fölidézése és a klisészerűség között? De hát mi tegyek, ez szép! Ilyen egyszerű. S aztán gondolkodom. Eszembe jut számos jólelkű, karácsonytáji keresztyén kísérlet az utóbbi időkből, a nagy igyekezetek, hogy valami érvényeset üzenjünk a közösségi médián, valami elgondolkodtatót, ami nem unalmas, nem klisészerű, nem giccses, nem moralizál. Aztán a legtöbbje nem lett elgondolkodtató, unalmasra kerekedett, klisészerű és giccses volt, és laposan moralizált (hogy hát karácsony tájt, mégis, a jóság, ugye... meg a többi). Fiúzgattunk mi is egyet pár éve, és azóta is hallom rendre, hogy itt-ott egy-egy gyülekezetben modernkedőre glancolt karácsonyi tanmesékkel kísérleteznek, mert úgymond a pásztorok, meg az angyalok, meg Mária és József, és a háromkirályok, ők már a „mai” embernek nem mondanak sokat. Aztán hazakullognak a gyermekek a templomi, gyülekezeti karácsonyról, mert nem látták a várt és remélt szereplőket, hanem helyettük kaptak valami nagyon-nagyon elgondolkodtatót, amin egyáltalán nincs kedvük elgondolkodni. (Hogy miért nem valami morális kódban öltött testet az Ige?!)
De ez a spot, ez valami! Érti, hogy nem kell az ünnepet túlmagyarázni, elmagyarázza magát, ha megtartjuk. Nem kell a titkot sem folyton mitológiátlanítani, elég csodálni, az áhítat ugyanis nem körülmény, hanem lelki szemlélet. És nem kell az ünnepben roppant elvárásoknak megfelelni, ünnepelni kell, amíg lehet.
Püspök úr! Kormányzati kommunikációt dicsérni merő stréberkedés! – hallom a függetlenségnek titulált lelkiismereti regiszter indignált zúgását. De hát mit tegyek, ha ez jó és szép, és tetszik. Csak úgy, érdek nélkül. Valaki ernyőt tartott fölém a szakadó esőben. Mennyből az angyal. Lássátok!
Hozzászólások