Igazság és szabadság

Az igazságban gyökerező szabadság szemben áll a társadalmainkban fellelhető más, elterjedt szabadságeszményekkel, amik az egyéni megelégülést és a mások kárára való értelmetlen fogyasztást támogatják.

Az újkori szabadságeszményről – reformatus.hu

A Vatikánban találkoztak Európa legnagyobb keresztyén felekezetei, a katolikusok, ortodoxok, protestánsok, anglikánok képviselői, akik hitet tettek az igazságban gyökerező szabadság mellett.  Az „igazságban gyökerező szabadság” kitétel teszi izgalmassá és emeli ki a ma szabadságeszményben tobzódó mozgalmak és megnyilvánulások tömkelegéből az keresztyénség egységes megnyilvánulását.

Lelkipásztorok sikere és öröme

Lelkipásztori örömeink és sikereink - Dunántúli Református Lelkészegyesület konferenciája 2015. március.

Lelkipásztorok önmagukról - refdunantul.hu

Móron találkozott a dunántúli lelkészegyesület szervezésében az a közösség, amelyik fontosnak tartja az önreflexió tudatának fenntartását. Eléggé behatárolható csapatról van szó, akik évente kétszer a több mint száz éve életre hívott lelkészegyesületi formát és szellemiséget igyekeznek átmenteni úgy, hogy a kor kihívásaira is választ keresnek. Nem valamifajta szakszervezetis játékot játszanak, hanem a tagdíj által önfenntartónak bizonyult fórumokon véleményt nyilvánítanak közegyházi kérdésekben ugyanúgy, mint az egyházat, s benne a lelkipásztort, mint emblematikus személyt érintő kérdéseket illetően. Ez utóbbi különösen is fontos, hisz nincs a lelkipásztoroknak olyan közösségi fóruma, amely az egyház egészére tekintettel tudna releváns válaszokat adni abban a vonatkozásban, amely a szolgálat értelmét, netán sikerét érinti.

Új csillag reménye a csillagos ég alatt

Szeretettel várjuk a református testvéreket és minden érdeklődőt a szombathelyi református templomtorony alapkő-letételi ünnepségére.

Tornyot rakunk – szombathelyref.hu

Holnap lesz és én még mindig alig hiszem el, hogy igaz lehet. 1938-ban fejezték be és szentelték fel a szombathelyi református templomot a papköltő Bódás János lelkipásztorsága idején, aki első megválasztott lelkésze volt a gyülekezetnek.

A XIV. zsinatra. És utánra

Kitért arra is, hogy a református egyháznak megvannak a tanításai, amelyeket újra meg újra elő kell venni, és korszerűbben, hatásosabban újra kell fogalmazni.
"Szeretném a református egyház tagjait rábírni arra, hogy kezdjenek el református tanításokat olvasni, és beszélgetni arról, hogyan tudnak megszólalni az örök érvényű igazságok a 21. században – fogalmazott az MRE zsinatának lelkészi elnöke.

Megalakult az új zsinat – nepszava.hu

Amikor Caesar átlépte a Rubicont, egyetlen dologban lehetett biztos, hogy nincs visszaút. Végig kell menni, vagy bele kell halni tettének vállalásába. Nagy történelmi pillanatokat ritkán érez meg az ember, adatnak kivételesen ilyenek is. Nem gondolom, hogy a Magyarországi Református Egyház XIV. zsinata, amely 2015. február 25-én vette kezdetét történelmet írna, de ma mégis meghatottan álltam a zsinat kezdetén az éneklés alatt, először megválasztott képviselőként.

Elfeledett hősök, református példaképek

Fájdalmasan szép és döbbenetesen megrázó történeteket őrzünk, amelyekből könnyfakasztó filmdrámákat készítenének a hollywoodi álomgyárban, ha nem nálunk történtek volna. Sok elmesélendő történettel, lezárandó üggyel és csöndes emlékezéssel vagyunk adósai önmagunknak, felmenőiknek és gyerekeinknek – hangzott el Kenessey Gyula emlékművének avatásán a Fejér megyei Sárbogárdon. A főszolgabírót 1944 októberében látta utoljára a családja, amikor hárman mentek érte: „Főszolgabíró úr, legyen szíves bejönni, halaszthatatlan megbeszélés lesz." Soha nem tért vissza.

Becsületes, igaz ember maradt - parokia.hu

 

Pontosan ezért kell történelmet tanulni. És ezért érdemes azt kutatni, tanítani. Mert a halott idő mögött felsejlik az igazság. Felsejlenek igaz emberek, akik nemcsak szavak, de tettek révén is magyarnak, keresztyénnek, felebarátnak bizonyultak. Nem hasznot, elismerést reméltek, de cselekedték mindazt, amiért vértanúság, vagy éppen mártíromság lett a jutalom. Ők a mi méltatlanul elfeledett református hőseink. 

Nem halt meg, csak már nem él

Tisztelettel és sajnálattal tájékoztatjuk a Confessio folyóirat előfizetőit és olvasóit, hogy a megfelelő anyagi források hiányában, a MRE Zsinati Tanácsa 2014. december 3-ai döntésének értelmében a Confessio lap kiadását átmenetileg szüneteltetni kényszerülünk.

Szerkesztői szándék szerint a lap megjelenése az interneten addig is folytatódhat, amíg a nyomtatott kiadás újra lehetővé nem válik.

Megszűnik a Confessio - kalvinkiado.hu

A héten érkezett a Confessio 2014. évi 4. száma, a kiadói nyilatkozat szerint előreláthatólag az utolsó nyomtatott példány. Amikor kezembe vettem, eszembe jutott a megszűnésről szóló bejelentés, valamint annak nyomatékaként a nemrég visszaküldött ez évi előfizetői díj. Megszűnt tehát a Magyarországi Református Egyház egyetlen irodalmi és közéleti folyóirata. És ezzel búcsúzunk egy korszaktól is.

Egy könnycsepp a református székely Mikóért

A Magyarországi Református Egyház ezúton is kifejezi szolidaritását és testvéri közösségét a megalapozatlan és felelőtlen bírósági döntés által kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal, és a precedens miatt fenyegetett helyzetbe került összes romániai vallási felekezettel. Egyházunk a maga részéről mindent megtesz azért, hogy felhívja a nemzetközi egyházi és világi szervezetek figyelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzetre és a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatása terén tapasztalható súlyos problémákra.

Szolidaritás odaátra – református.hu

Minden közösségnek vannak emblematikus épületei, amelyek többet jelentenek a falaknál, az építészeti stílusnál. Egy közösség lelke van benne. Nekünk, reformátusoknak ilyenek a kollégiumaink. Pápa, (Sáros) Patak, Debrecen, a nevek hallatán szívek dobbannak meg, szellemi műhelyek gazdagsága árad a falukutató mozgalomtól a nyugati akadémiák tudásgyűjtögetéséig. Móric Zsigmond Nyilas Misije nem is gondolkodott másban, minthogy Debrecen hiányában Patakon is lehet emberré a diák.

Reformáció gumipapucsban

Október 31-én országszerte több helyen arra emlékeztek, hogy 1517-ben ezen a napon tűzte ki tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára, Luther Márton, ezzel pedig elindult a reformáció.

A reformációra emlékeztek országszerte - hirado.hu

 

„Megépült s feltámadt a porból 1732.” Valami hasonló felirat díszlett a templom orgona felőli karzatán. Hideg volt, sokan voltunk, tele volt a templom. Pedig a lelkészi kör közös istentiszteletét valahol a világ végén tartottuk. Na jó, nem egészen ott, mindenesetre innen már elég jól lehetett látni.

Ön egészséges ÖN-tudat?

Ma vagy túlzásba esnek, vagy egyszerűen nem tudják, mi az a nemzeti öntudat. Mi egészséges nemzeti öntudattal muzsikálunk. Hiszünk abban, hogy vannak értékeink, amelyekre büszkék lehetünk a magyar konyhától, zenétől kezdve a hadvezéreinken, hőseinken át az íróinkig, tudósainkig. A kirekesztő, bűnbakkereső magyarkodásnak nincs értelme, az ilyen nemzeti öntudatot károsnak tartom.

Létezik Magyarországon egészséges nemzeti öntudat – origo.hu

Az egészséges kifejezéshez a következő asszociációk kattannak azonnal: FILM – Egészséges erotika; SPORT – egészséges életmód; ZENE – Egészséges fejbőr; KONYHA - egészséges étrend… A nemzeti öntudat nekem nem az egészséges, hanem inkább a természetes jelzőhöz kapcsolódik. Egy nyugdíjas lelkésztől pedig az óvatos nemzeti öntudat kifejezést hallottam, amikor visszaemlékezett arra a korszakra, amikor ő szolgált. Az egészséges nemzeti öntudat kifejezés a Csík Jánossal készített riportban szerepel. Ízlelgetem, és bevallom, megkedveltem. Ízlik és másoknak is ajánlom. Nézzük csak, miért is?

Kortársunk Kálvin

S hogy milyen buzgón igyekeztem munkámmal Isten egyházát építeni, annak egyértelmű bizonyítékául hadd említsem meg, hogy az elmúlt télen, amikor úgy éreztem, hogy a negyednapos láz már a halálomat jelzi, minél jobban gyötört a betegség, annál kevésbé kíméltem magam, hogy úgy hagyhassam hátra ezt a könyvet, mint amely némiképpen eleget tesz a kegyesek nyájas kérésének. Bár gyorsabban szerettem volna megtenni, de végtére: az eléggé gyors, ami elég jó. S hogy jókor is bocsátom útjára, azt majd akkor állíthatom, ha látom, hogy immár bővebb gyümölcsöt hoz Isten egyházának, mint korábban. Ez minden vágyam.

Az Institutio új fordítása* – reformatus.hu

Négy és fél évszázada annak, hogy a reformáció svájci ágának legnagyobb hatású reformátora, a reformátusság meghatározó személyisége, Kálvin János letette földi életét Isten irgalmába. Hogy ez nem szólam, adatunk van róla, halála után az ágya előtti szőnyegen két feltűnő kerek kopásnyomot találtak. A lyuk titka nem sokáig maradt rejtély, napi imádságában „térdelte ki” a szőnyeget ez a mélyen hívő, hazáját elhagyni kényszerülő, s élete jó részét svájci emigrációban eltölteni kényszerülő zseni.

Aprócska reposzt a megújuló Biblia kapcsán a megújuló egyházról

Már a nyomdában van a revideált új fordítású Biblia legújabb kiadása, amelyet áprilisban mutatnak be a nagyközönségnek a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A református egyház az azzal egy időben összeülő Zsinaton veheti használatba az új Bibliát, amelyért ökumenikus istentiszteleten is hálát adnak a Magyar Bibliatársulat tagegyházai.

Milyen lesz az új Biblia? - reformatus.hu

 

Ha valaki veszi a fáradtságot, és fellapozza mondjuk a száz évvel ezelőtti egyházi folyóiratokat, döbbenten fogja észrevenni a párhuzamot egyházunk akkori és jelenlegi állapota között. Bármilyen furcsa, de száz-százhúsz évvel ezelőtt is ugyanazokkal a problémákkal nézett szembe a református egyház, mint manapság. Akkor is állandóan napirenden volt az egyház anyagi helyzete, gyülekezeteink lelkiállapota, a lelkészi munka mikéntje, a társadalom megszólítása, az állammal való viszony kérdése, és így tovább. Természetesen a válaszok is hasonlóak voltak, és persze kivétel nélkül mindegyik kimondva-kimondatlanul magában hordozta a száz év óta folyton emlegetett varázsszót, a megújulást. Megújulásra persze szükség van (ez az egyház egyik alappillére), ám nem mindegy, mit is értünk megújuláson – ha értünk alatta bármit is egyáltalán. 

Három kívánság

Megtalálni a leghatékonyabb ránctalanító krémet - A legújabb öregedésgátló formulák hatékonysága tudományos kutatásokon alapul. Próbálja ki a növényi őssejteket tartalmazó nappali és éjszakai krémeket.

Jókívánság 2014-re – oriflame.com

 

A rituálék nagyon is fontos szerepet játszanak életünkben. Mert kereteket adnak, olykor kényszerítenek bizonyos dolgok megtételére. Az újévhez hozzátartozik valamilyen kívánságlista, már ha vannak céljai az életnek. Ha másért nem, a játékosságért. Sok mindent szeretnék, de „a legújabb öregedésgátló formulák hatékonysága” áltatásával megállni az öregedés útján, azt nem, mert az azt jelentené, hogy kámpec.

Ortodoxból református avagy a többségi kisebbség

Román reformátusként kezdtem érezni, milyen az, amikor kisebbségben vagy. Egyik napról a másikra minden megváltozott: többségiből kisebbségi státusba kerültem. Furcsa helyzet: a románok csupán etnikai szempontból testvéreim, vallási szempontból a magyarokhoz állok közelebb.

Hogyan lesz reformátussá egy ortodox teológus? – reformatus.hu

 

Mihai Androne ortodox teológiát tanult Bukarestben, amikor kezébe került egy könyv a protestantizmusról, amelyet, mint ő mondja, nemcsak kezébe vett, hanem el is olvasott. Aztán Svájcba került ösztöndíjjal, ahonnan reformátusként tért vissza. Ott olvasott bele Kálvin Institutiojába, ami egy új világot nyitott meg számára. Erről a világról maga mesél egy hosszabb interjúban, amely nemcsak a személyes sorsot érintően érdekes, hanem etnikai-vallási vonatkozásában is.

Hiány-pótló

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is július első három hetében lesznek az egyházkerületi nyári konferenciák Balatonfenyvesen. Július 1 - 6 között a konfirmált fiatalok, július 8 - 13 között a hittanos gyerekek, július 15 - 20 között a családok tölthetnek el néhány napot a Balaton-parti konferenciatelepen. A tovább mögött táborok hangulatát szeretnénk felidézni tavalyi videókkal és beszámolókkal.

 

Családos Hét Balatonfenyvesen

 

A Dunántúli Református Egyházkerületben az elmúlt néhány évben rengeteg jó és fontos lépés történt. Lett profi weblapunk, a Dunántúli Református Lap új köntöst kapott, prédikációs kötetek, és egyéb kiadványok jelentek meg, sőt, a misszió területén is apró, ám annál fontosabb lépések történtek. Ez utóbbihoz tartozik, hogy jelentős kerületi támogatással gyermek, ifjúsági és családos héten pihenhetnek, regenerálódhatnak a résztvevők. 
Feleségemmel harmadik éve, tehát megszületése óta koordináljuk a Családos Hetet. Mindenki gondolhatja, mekkora feladat kétszáz embernek az idejét, kikapcsolódását, feltöltődését megszervezni, mégis, a fizikai fáradtságra és a szellemi kimerültségre való hivatkozás helyett hadd jelezzem: immár harmadik esztendeje mi ezen a héten regenerálódunk. Miért?

Jövőképesség

A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata a 2011-es balatonszárszói tematikus ülése után létrehozott egy testületet, amelynek feladata, hogy „az egész református közösséget bevonva, leírja a reformátusság jelenlegi helyzetét, és megfogalmazza azokat a lehetséges irányokat, utakat, amelyen haladva az egyház hiteles tanúságtétele mind több emberhez elérhet".
Az Egyházi Jövőkép Bizottság ennek megfelelően cselekvési tervet készít a Zsinat számára annak novemberi ülésére. A bizottság tagjai elkerülhetetlennek tartják, hogy „az egyház a maga jövőjéről párbeszéd formájában fogalmazza meg látását", ezért a stratégia megfogalmazásába a gyülekezeteket és az egyházi intézményeket is be szeretnék vonni. Érintés címmel tájékoztató-segítő anyagot készítettek, melyet már eljuttattak a gyülekezetekhez és intézményekhez (és amely már az interneten is elérhető, lapozható formátumban).

Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért - Református.hu

Az Egyházat nem féltem a jövőtől, nincs semmi félnivalónk. Az Egyház, Krisztus teste maga a jelenben megvalósuló jövő. Mondom ezt, mert fülemben cseng teológiai professzoromnak, Szűcs Ferencnek a mondata: "Mi nem a jövőt, hanem az Eljövendőt várjuk!" Félnivalóm az egyetemes Egyházzal kapcsolatban nincsen, jöjjön bármi az elkövetkező pillanatban vagy években, bármennyi is legyen még kimérve az emebriségnek.

Hogy Isten népén belül a saját szegletemmel, a magyar reformátussággal mi lesz, az már más kérdés. Válságban vagyunk, rengeteg megoldatlan problémával küzdünk, egyre kevesebben hallják meg a hangunkat, ráadásul már a fel-fel mutatott tömegek is a múlt ködébe vesznek. Vagyis hát a múlt az pont, hogy nem ködös. A jelen az, a jövő méginkább, való igaz, a múltunk világos, de hát nem jelent megoldást a múltba való révedezés. Levéltárakat rendezni jók vagyunk, hithőseink emlékműveit tisztán tartjuk (még), de képesek vagyunk a jövőre? Jövőképesek vagyunk-e?

Katolikus megújulás?

Az egyház érdekei miatt döntött a lemondás mellett XVI. Benedek pápa. A katolikus egyházfő ezt hamvazószerdai audienciáján mondta a Vatikánban. Ez volt a pápa első nyilvános szereplése azóta, hogy bejelentette lemondását.

http://mno.hu/hirtvkulfold/emiatt-mondott-le-xvi-benedek-papa-1138693

 

Benedek pápa lemondását követően rögtön megindultak a találgatások, különféle kérdések, és persze ezzel kapcsolatos vélemények láttak napvilágot: miért mondott le, mi volt az oka ennek a csöppet sem szokásos döntésnek? Vajon mi lesz tettének következménye? Honnan származik majd a következő pápa? Vajon megmarad az európai dominancia, sőt egyenesen olasz pápát köszönthetünk, vagy pedig –felismerve az idők jeleit,- latin-amerikai, esetleg fekete utód követi az egykori német bíborost? Nekünk, magyaroknak is beindult a fantáziánk: a jobbágy származású Bakócz Tamás után ötszáz évvel lehet-e komoly esélyesünk Erdő Péter bíboros személyében?

Nos, az én kérdésem református lelkipásztorként csupán annyi: lesz-e katolikus megújulás? 

Balavány György: Ki járatja le az egyházat?

Minden egyes filmem, színpadra készülésem előtt a Jóisten segítségét hívom, Latinovits Zoltánét és az apámét. Ez egy fohász, gyors és elkerülhetetlen.

Egy elkóborolt református bárány – Reformatus.hu

Az alkotmányba is beleírt akadémia vezetője, Fekete György nem hisz a demokráciában, állítja. Mivel hithű református, kitiltja a múzeumokból azokat a műveket, amelyek nem tetszenek az egyháznak.

Fütyülök erre a demokráciára – Index.hu

Mostanában nekünk, reformátusoknak nagyon fontos, hogy ne járatódjon le az egyház, a vitáink zöme arról szól, hogyan öregbüljön inkább a jó hírünk a „világ” szemében, s hogy ki az, kik azok, akik által lejáratódunk; mondanék gyorsan két friss példát a nagyon sokból, aztán még gyorsabban egy harmadikat, sőt.

Egy omladozó ház példázata és egy élettel teli tér - reformátusok a Művészetek Völgyében.

A 22. alkalommal megrendezett fesztivál programjait a korábbi hat település helyett idén már csak kettőben hirdették meg. Kapolcs, mint szokásosan, a nagyobb koncerteknek, felolvasásoknak, gyermekprogramoknak és kirakodóvásárnak ad helyet, a közelében fekvő Taliándörögd pedig állandó kiállításaival nyújt kikapcsolódást a látogatóknak.
A szervezők már számítanak a reformátusokra a fesztivál programjának összeállításában.
A budapesti teológia és portálunk munkatársainak kreatív csapata a taliándörögdi református templom udvarát varázsolták a játék, a baráti beszélgetések és az elmélyedés helyszínévé. Aki betér ebbe az udvarba, akárhogyan is érkezett, valamit magával visz – egy mosolyt, egy gondolatot vagy éppen a nyugalom édes érzését.

Hulló körte, vakolat, áldás - Parókia

A Művészetek Völgye. Furcsa Magyarországon, hogy valami ilyen hosszú ideje tartsa magát, hogy egy rendezvény huszonkét éve az legyen ami. Persze itt sem megy minden simán, volt olyan év, amikor jó pár falu csatlakozott ehhez a furcsán természetes és életigenlő programsorozathoz, most viszont a kellemesen zsúfolt Kapolcson kívül csak Taliándörögd fesztiválozik, félgőzzel, csendesen. Még nem fonnyadt el a Völgy, nem lett belőle valami programszörnyeteg. Kicsit soványabb lett, remélhetőleg csak egy időre.

Taliándörögdön van egy kis református templom, egy udvar és egy régi, düledező ház, ami egykor a kántortanító háza volt. Jöjjön a mai poszt legfontosabb mondata: aki tud, látogasson el ide, még augusztus ötig lehet. Érdemes. Egy újabb bizonyítéka annak, hogy lehet kompromisszumok nélkül,  értékes és figyelemfelkeltő módon megjelennie az egyháznak. 

Négyszáz éves a dunántúli reformátusság

A mai hálaadó istentisztelettel a jubileumi év egyik központi rendezvényéhez érkezett a Dunántúli Református Egyházkerület… Az istentisztelet emlékmenettel kezdődik, melyet követően a körmendi sportcsarnokban kerül sor az ünnepi liturgiára.

Négyszáz éves jubileum - reformatus.hu

Belső szobák árnyékai

Előzetes letartóztatásba helyezték csütörtökön azt a 22 éves nőt, akit egy hónapos kisfia bántalmazásával gyanúsítanak – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Életveszélyes sérülései vannak a kisgyermeknek - mno.hu

Hetente legkevesebb egy nő, havonta egy gyermek veszti életét családon belüli erőszak következtében. Csütörtökön aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a parlament önálló bűncselekményként szankcionálja a folyamat-bűncselekményt.

Öröklődik az erőszak, mert nem beszélünk róla - mno.hu

A fenti híreket közömbösen, szörnyülködve, esetleg némi undorral szoktuk olvasni, és tovább is lapozunk. Azonban a nemzetközi nőnap kapcsán néhányan most a családok életének árnyas oldalára irányítják figyelmünket. 

Oldalak