Politikus megfenyegetése nem először fordul elő az utóbbi másfél évben egyre erősödő menekülthullámmal összefüggésben, de politikust célzó erőszakcselekményre még nem volt példa. Az erőszak azonban így is szinte mindennapossá vált Németországban.

Bevándorlás Németországba – 444.hu

Nemrég levelet váltottam egy német ismerőssel, aki az írása végén idézete a német sajtóból vett értesüléseit, miszerint Magyarország kerítést épít. A sajtó tálalását, legalábbis, ami az elektronikus médiát illeti, ismerem, a hír lecsapódását pedig egy német lélekben két szó jellemezte: „… oh, oh.”

Nem elfogult vélemény az ismerősömé, hanem egy médiából informálódó német átlagpolgáré, akinek ráadásul nem is ismeretlen a magyar közeg, merthogy őmaga még az egykori NDK-ban látta meg a napvilágot. Sokat beszélgettem találkozásainkkor, ami a magyar valóságot, a kommunizmus örökségét és annak feldolgozását jelenti, és hogy miben különbözött a két ország utóbbi negyedszázados története. Leginkább abban, hogy ott egy nyugati dominanciájú átállás kikényszerítette a Stasi aktáinak nyilvánosságát, míg nálunk mind a mai napig töredékes a múlt ilyen irányú feltárása.

Érteni vélte azt, amit a kommunizmus által érintetlen nyugat alig akar tudomásul venni, hogy felénk a baloldali diktatúrák ugyanolyan (sőt, időben közel négy évtizedre kinyúlva rosszabb) örökséget hagytak maguk után, mint a tízéves fasiszta diktatúra a kontinens nyugati felén. Nyugaton a kritikus média a baloldalon volt, nálunk meg egészen fordítva alakult.

Ezért is nehezen érthetőa nyugati médiavilág hozzáállása azokhoz a közéleti témákhoz, amelyeket a hazai baloldal tematizál külföldön, különösen a német nyelvterületen és az Egyesült Államokban.

Nos, ismerősöm oh, oh-jára néhány statisztikai ténnyel jöttem elő, nevezetesen, hogy az arányszámokat tekintve Magyarország például több menekültet regisztrál, mint Németország, s a félelem pedig ott lappang nemcsak a magyarokban, hanem a schengeni határ-államokban, hogy egyszer a központ a belépőhely szerinti periféria országokba paterolja vissza a befogadni nem kívánt tömegeket. De nem álltam meg itt, hanem egy kicsit tükröt tartottam ismerősöm elé, merthogy viszonylag naprakészen követem a német belpolitika és közélet alakulást, hogy bizony az a sokat kritizált idegenellenesség a német hétköznapokban ugyanúgy jelen van, mint nálunk. Helyszíneket soroltam, ahol tüntetnek a bevándorlók ellen, máshol a menekülteket támadják meg, de a téma a nagypolitikai közbeszédbe is bekerült. Ugyanazon hangsúlyokkal, ami Magyarországon is a hivatalos kommunikáció része.

A bevándorlás az európai közélet legfontosabb témája lett, s néha az az érzése az embernek, hogy a felelősséget úgy igyekeznek levetni némelyek magukról, hogy a másikra mutogatnak. A létező probléma nemcsak feszültséget szül, hanem kihívás elé állítja a hagyományát veszteni akaró Európát.

Kihívja a személyes vállalás képességét akár a befogadásra, akár a menekültektől való tartózkodásra hajlamos életérzést és értékrendet vallja valaki.