A lókodi és az apahidai kísérleti kertekben nagyon sok tájfajta magot sikerült szaporítani, amit 2016 tavaszán fognak szétosztani. Ezért fontosnak tartják, hogy olyan személyekkel, illetve szervezetekkel dolgozzanak együtt, akik magmentőkké szeretnének válni és vállalják egy-egy tájfajta szaporítását a saját kertjükben is.

A sokszínű világ – transindex.ro

Két éve tapossák az udvart az építőipar képviselői. Néha kotrógépek túrtak, máskor úthengerek simítottak. Dagonyáztunk sárban bokáig, s volt, hogy kint hagytuk az autót a kapu előtt hetek számában, mert nem lehetett átjönni a nagykapun.
Mindenfajta építkezés ellenére tavaly és idén tavasszal is felástuk a kertet, megmetszettem a szőlőt és néhány soron lévő gyümölcsöt, majd amikor eljött az idő magot szórtam a földbe. Nem maradt el a jutalom. Soha ennyi krumplink nem volt, mázsában lehet mérni a mennyiséget. A paradicsom még bírja az október sanyargatását, a paprikát bár megtépték éhes építőkezek, mégis juttatott lecsóba és zakuszkába és hónapok óta a gyerekek tízóraijába. Az udvar virághiányában a kardvirág és dália is beszorult a veteményesbe, mert szerettem volna átmenteni a jövő évre. Furcsa kavalkád alakult ki. A kardvirág sor folytatásában eregelt a fokhagyma, a patisszon és cukkini levelei közük kikandikál a dália. A paprika árnyékában a petrezselyem termi zöldjét miközben a szőlő még mindig tartogat valahol egy-egy rejtett fürtöt.
De visszatérek a krumplihoz. Tavasszal sokáig halogattam az ültetést. Vizslató munkásszemek valahogy nem jelentenek késztetést a munkára annál is inkább, mivel már körvonalazódott, hogy nemcsak az ültetést, hanem a termést is itt fogják érni, merthogy a harminc méter magas tornyot két hónap alatt nyélbe ütni alig lehetséges. De aztán egy szombat délután a késő tavaszi naplementében csak fölbe kerültek a gumók. Három fajtát ültettem. Egy zsákos kiszerelésű átlag rózsaszínt, amit a magyar kínálati piac tucatterméke, mellé fehéret másfél sorban és végül tömörítve egyik sorba beledobálva már fonnyadásnak indult kissé elkeseredett állapotú kiflikrumplit. Őszintén, ez utóbbit nem nagy reménnyel.
Hanem a késő tavasz szárba ugrasztotta az egész táblát. A nagyobb méretű rózsaszín úszni kezdett az ég felé, amikorra a fonnyadt kiflikrumpli csirái kiverekedték magukat a felszínre. Taktikusan halasztgattam a töltést ismervén magam is, hogy ha egyszer végezetem a munka dandárjával, két-három sorért nehezebben veszem kézbe a kapát. Mert növényt ápolni csak elszánással érdemes. Mikor aztán úgy ítéltem, hogy érdemes töltésre adni a fejem, két oldalról halomra húztam a humuszt a krumpli sorokon. Jó emberek jósága és a család hozzáállása karót veretett a paradicsom tövek mellé, a zöldbab, borsó a fagyasztóba került június elejére, Helyüket elfoglalta a paprikapalánták sora és a fekete retek. Mire a paradicsom második hónaljazásra került (errefelé kacsolásnak mondják), a krumpli fehér és rózsaszín virága versenyre kelt a kardvirágok pompájával, amelyek a gyümölcsös határát is jelölték egyben. Ekkor még magasan mérték az újkrumpli árát. Két kilóért vendéglői költséget kellett fizetni. Ekkor oldalról megkapartam a krumpli bokrot és legnagyobb meglepetésre tojásnagyságú gumók kandikáltak a föld alól. Egy tepsinyit kilopogattam a gyökerekről anélkül, hogy bántottam volna őket. Akkor az újdonság erejében még nem tűnt fel a különleges íz. Hanem amikor augusztusban visszajöttünk a szabadságolásból, háromfajta krumpli közül válogathattunk. Ekkor már látszott nemcsak a szín és méretkülönbség, hanem, hogy minden fajtában más és más íz rejlik. A gyerek csak annyit vettek észre először, hogy ez nem olyan, mint a múltkor. Egyik nap a kisfiak egyike azzal jött haza, hogy az iskolában porból volt a krumplipüré. Honnan tudod, kérdeztem? Hát nem olyan volt, mint itthon, liszt ízű. Az utolsó nagy meglepetés a kiflikrumpli volt. Salátának össze sem vethető a boltban kapható tucattermékekkel. Merthogy mindennek íze van. A sokféleség kihívja az emberből a gasztronómiai igényességet. A kerti paradicsom napsütött ízével, a paprika a földből vett zamatával és különleges rejtett édességével, a sárgarépa a húsleveshez olyat ad, amit a boltban kapható valahogy sosem.
Szeretem a későnyári, őszi időt. Akkor a kert visszaajándékozza a belefektetett munkát. Bevásárolni kenyérét és tejért, meg néhány apróságért megyünk ilyenkor. S most, hogy látom, mennyi is a krumpli az árcédulán, mégiscsak megéri a fáradtságot.
De az igazi kincs nem ebben van. Hanem abban a változatosságban, amit a kert egyedisége, ízben, színben, zamatban kínálni tud. Isten teremtett világa végtelenül gazdag. S ha valaki felvállal belőle akár két zsebkendőnyi területet művelésre, ennek a sokszínű gazdagságnak gyönyörködője és haszonélvezője lesz.
Mert emberé a munka, Istené az áldás. De Isten áldása a munkálkodó emberre mindig gazdagon hull vissza.