Allie Dowdle egy 18 éves lány Memphisből, akit khm, szóval nem a legelfogadóbb szülőkkel vert meg a sors. Erre akkor kellett rájönnie, amikor a család kerek perec kitagadta, amikor kiderült, hogy egy fekete sráccal randizik. A kitagadásba persze beleértendő az is, hogy az egyébként kitűnő tanuló, és épp egyetemre készülő lány tandíját sem voltak hajlandók kifizetni. Ki tudja, milyen szomorú véget ért volna a történet az internet előtti időkben, de Allie úgy gondolta, fut egy kört online, hátha megesik rajta az internet népének a szíve. Indított egy GoFundMe-oldalt (ez olyasmi, mint a Kickstarter, pénzt lehet kérni rajta az internetezőktől), amin leírta a történetét. Egy nap alatt 12 ezer dollárt (kb 3,6 millió forint) dobtak össze neki, amivel az első egyetemi éve nagyjából finanszírozva is van. Azért kíváncsi lennék most a szülők arcára.

Kitagadott lány sorsa – index.hu

Khm. Khm! Szegény gyerekek, akiket nem a legelfogadóbb szülőkkel vert meg a sors. Sőt, rasszista, kitagadó, szívtelen szülőket kaptak, akik beleszólnak gyermekük döntésébe valahol a tizennyolcadik év táján is. Szomorú, hogy vannak ilyen szülők. Nem elég nekik, hogy szép gyerekük született, okos az iskolában és egyetemre is készül. Nem volt elég, hogy közel két évtizedig gondját viselték? Enni adtak, ruházták, szerették, támogatták? Vannak olyan gonosz szülők, akik azután is bele akarnak szólni gyermekük életébe, hogy az nem szeretné, hogy bele szóljanak.

Inkorrekt szülők az ilyenek. Nem elég nekik tizennyolc év! Vagy húsz. Ahelyett, hogy megelégednének azzal, hogy támogathatják mindenben gyermeküket, feltételeket támasztanak. Sőt, arra vetemedtek, hogy nem adnak elég pénzt a gyermeküknek. Ezzel azt üzenik, hogy igényt tartanak még rá. Hogy magukhoz tartozónak tudják. Nem tudni, hogy azelőtt támasztottak-e feltételeket? Hogy valamit meg kell tenni a gyermeknek, hogy ezt vagy amazt megkaphassa. S ha igen? Elérkezett egy határ, amikor a szülőnek már nincs joga beleszólni gyermeke életébe. Micsoda mély igazság rejlik ebben.  Ahol megjelenik a gyermek önálló akarata, ott a szülőnek érdemes elgondolkodni, hogy bele szóljon-e gyermeke életébe? Ugyanis nagy kockázatot vállal azzal. Politikai értelemben nem lesz korrekt.
Először azért nem korrekt az, hogy feltételeket támasztanak szülők a gyermekeikkel szemben, mert korlátozzák személyes szabadságuk kibontakozásában. Aztán nem korrekt különösen az, ha rasszista tudatukat rávetítik gyermekük választottjára és szóvá teszik annak külső jegyeit. Harmadszor végképp nem korrekt, hogy nem finanszírozzák előítéletük hatására a gyermek továbbtanulását, azaz nem teljesítik szülői feladatukat. Hiszen kötelességük mértékét és határát nem ők szabják meg, hanem a pollkorrekt társadalmi közbeszéd. Mert a társadalom úgy egészében jobb, mint a szülők. Ezért is történhet meg, hogy egyetlen nap alatt összedobták az interneten a kitagadott gyermek tandíját egy egész esztendőre. S ha majd elfogy ez a boldogságban úszó gyermek számlájáról, újból össze fogják dobni ugyanazok vagy mások. Öt vagy hat éven keresztül. Mert az ő felelősségük sokkal mélyebb és emberibb, mint a szülőké. Feltehetően ők is szülők. Vagy leendő szülők. Feketék, fehérek, esetleg pepiták. Gyermeküket féltő szülők életet adó szeretete, nevelése, éjszakázása, közel két évtizedes áldozata sem ér fel a szabadság eszményének hirtelen összedobott egyéves tanulmány összegével. Ők valamit nagyon elrontottak. A politikai korrektség társadalmi eszményét.
Ez az eszmény beférkőzött a legszemélyesebb belső kapcsolatokba is. A családi dolgok, összetartozás vagy éppen konfliktus, – ami melyik családban nincs? Legfeljebb ahol nem beszélgetnek egymással – már nem nemzedékek, vérségek között megoldandó feladat, hanem társadalmi megfelelési kényszer. S ha majd az életben lesznek olyan helyzetek, amelyekben emberek a rossz döntésük áldozataivá válnak, hová lesz visszaútjuk? A társadalmi felbuzdulásba, remélve, hogy az újra és újra előteremti a hiányzó biztonságot. Vagy az évezredes kötelékekbe, a vérségi kötődésbe, ahol édesanya és édesapa is egy van.
Khm. Khm! Lélekben gazdag gyerekek, akiket szerető és ragaszkodó szülőkkel áldott meg a sors, akarom mondani, Isten. Akik olykor még nemet se félnek mondani.