Szegeden kiránduló váci osztály egy helyi újságárusnál szegedi helyett budapesti vonaljegyeket kapott, ám ezt nem vették észre.
Az ellenőr azonban kiszúrta, és fejenként 7 ezer forintos bírságot vetettek ki a 25 fős osztály 19 tagjára. Miután az egész osztályt leszállították a villamosról, a velük utazó tanár a számlával akarta igazolni a jóhiszeműségüket, de ő is csak akkor vette észre, hogy nem helyi jegyet kaptak az árusnál.
Miután a diákok vitatták a pótdíjazás jogosságát, az ellenőrök kihívták a rendőrséget is. Azért csak 19 diákot büntettek a 25-ből, mert csak ennyi csekk volt az ellenőröknél.

Egy osztály kálváriája – eduline.hu

Az abszurd, mint élethelyzet részévé lett hétköznapjainknak. Szegeden tömegesen árusítanak budapesti közlekedéshez jegyeket. Nem tudom, ez Budapesten is így van-e? Mármint, hogy a szegedi városi közlekedéshez alkalmas jegyek kaphatók. És miskolci, nyíregyházi vagy soproni? Merthogy ezek is határhoz közeli nagytelepülések akárcsak Szögede a Tisza mellett.

Mondjuk, eljön a szerb jótestvér a Bácskából vagy Szerémségből, mert kíváncsi Móra írómester ásatásainak eredményeire. S mikoron leszáll a balkáni vasparipáról, kér egy köteg városi közlekedésre alkalmas jegyet. A bácskai még hagyján, mert latin bötüt is látott, de a szerémségi már erősen cirill betűkhöz szokott mióta megnőtt arrafelé is nemzeti öntudat. S ad neki szögedi eladó néne egy köteg jegyet erős magyar forintokért, amit a szomszéd arra használna, amire vette. Közlekedésre. De ha ráakasztanak a jó szomszédság nevében egy egész fővárosi csomagot, amely alatt az alföldi porban gördülő villamos kereke meg-megbicsaklik a nehézségtől, járhat igazsága után az utazványt vásárló.
Elképzelem a helyzetet, mint élethelyzetet, amikor a váci iskolacsoport megérkezik az alföldi városba. Amikor behasít a végállomásra az expressz, a deákok tanáruk kíséretiben megkeresik az első jegyárust. A néni sokat látott már déltől északig, így hát különösebb érdeklődés nélkül veszi az érkező igényt a csoportból kilépő tanár néni félétől.
- Jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok!
- Huszonöt jegyet kérek!
- Hová?
- Hát a markomba. Tudja, Vácról jöttünk. Kirándulni, világot látni. Úgy vágytunk egy kis erdős tájra, veszélyes kötélpályákra, igazi hegyi levegőre itt az alföldön.
- Szóval jegyet. Huszonötöt?
- Igen, valaha annyit osztottak a deresen is. Emberes mennyiség az. Diákból sok is. De ha ennyi egy osztály, mit lehet tenni?
- Na, adok én magának jegyet, hogy emlékezetes legyen a kirándulásuk. Itt van, mind a huszonöt. S mellé a nyugta.
A tanárnő elveszi a jegyeket, szétosztja diákjai között, amikről a villamoson derül ki, hogy azok bizony Budapestre szólnának. A szegedi villamos más, nem bírja a budapesti jegyeket. És igaza is van. Mert egyik helyen van metró, a másikon nincs. Holott mindenki fizetett belé, mert sok közpénzt elemésztett a földalatti. A szatmári közmunkás, s zalai olajkutas ugyanúgy adott bele, mint a szegedi kompos. S ha fel szeretne ülni, legalább egyetlen út erejéig fővárosba vetődésekor nemhogy ingyen, de szegedi jeggyel sem engednék fel. Pedig közpénzből épült. Érthető hát, hogy a szegedi villamoson se lehet budapesti jeggyel utazni.
Elképzelem, amint a kiszabott büntetések után az ügyet kutató újságírók megtalálják a jegyeladó nénit.
- Ön adta el a huszonöt budapesti jegyet? Itt a nyugta, az elismervény.
- Kinek?
- Hát a váci csoportnak, akiket megbüntettek.
- Bizonyára.
- Miért budapestit?
- Mert azt kértek.
- De nem tűnt fel, hogy váciak?
- De hát azért adtam!
- De Budapest Szeged és Vác közé esik.
- Ó, drága! Annyi szerb jár errefelé. Mind Budapestre igyekeznek. Sok közöttük a váci, a kragujeváci.
Az iskolai csoportnak vigasztalásul elmondanám a nemrég mifelénk eső történetet. Az is magyar abszurd. Egy kisváros gyereknevelőotthonának gyermekeit vitték kirándulni. Egy mesterséges tó mellet terelgették a tanárok az aprócska nebulókat, akik közé nagyobban is tévedtek. Egyszerre csak szirénázó rendőrautók vették körbe. A megszeppent nebulók és megrettent tanáraik nem tudták, hogy mi történt. A kékvillogós rendőrautóból fegyveres rendőrök ugrottak ki és rákiáltottak a felnőttekre: igazolják magukat! A megriadt pedagógusok reszketve keresgélték személyes okmányaikat. Igazoltatás után a főnök elnézést kért: riasztást kaptunk, hogy migránsok lopakodnak a határ felé. A csoportban ugyanis az átlagnál többen voltak barna bőrű gyerekek.
Visszakanyarodva a váci iskolások szegedi történetéhez, az abszurdban is van csavar. Tizenkilenc büntetőcédulát állítottak ki az ellenőrök a huszonöt szabálysértőnek. Azért ennyit, mert elfogyott a büntetőcsekk.
Tanulság a történetből? Akinek nem fekszik jól, érdemes mindig a sor végén állni, mert ott nemcsak a jóról maradhat le az ember, hanem olykor a büntetést is megúszhatja.