Építene kerítést a magyar–szerb határon? – tudakoljuk az interjúban Böjte Csabától. „Most lehet, hogy építenék, de jó nagy kaput tennék rá, hiszen tudatosan kell fogadni az érkező életeket – mint ahogy a gyermeket is. Kell a kerítés, mert fel kell készülni a befogadással járó feladatokra. Görcsösen elzárkózni viszont nem szabad, de nem is lehet. Amelyik fenyő hirtelen túl sokat növekszik, annak a gyenge felső hajtását a legelső vihar letöri.
Böjte Csaba üzen bevándorlásügyben: legyen kerítés, de… - valasz.hu
Megvan a felső határa annak, amennyi növekedést még szeretettel, jósággal integrálni lehet” – mondja a ferences szerzetes. Arra a kérdésre, hogy nem kell-e félteni a kereszténységet a mostani népvándorlástól, viszontkérdéssel válaszol: „Hogy külföldről, Afrikából, Ázsiából rombolnák le a keresztény kultúrát? A történelem során mindig a belső bűnök bomlasztották szét a kultúrákat. Európát az itt élő megkeresztelt, de kapzsi, hitetlen, önző emberektől féltem.”
Nem ismerem a Heti Válasz riporterét, s lehet hogy Böjte Csabánál is nagyobb szívű és tisztább szándékú ember, de azért amikor azt a rafkós kérdést feltette Csaba testvérnek, hogy építene-e kerítést a magyar-szerb határon, kisagyam leg- hátsó tekervényén rögtön az adófizetés kérdésével Jézust tőrbe csalni igyekvő farizeusok adógarasai villantak meg...
Ugyanis -hasonlóan ahhoz, hogyha Jézus azt mondja, ne fizessetek a császárnak, akkor felbujtó, ha igen, akkor pedig hazaáruló...- erre a kérdésre nem lehet igen-nem-sémában válaszolni, hiszen ha azt feleli, hogy igen, építsünk kerítést, akkor egyrészt nincs az az ipari mennyiségű domestos az árvaházaiban, amellyel le tudná mosni magáról, hogy ő Orbánék spanja, kitüntetettje, támogatottja, másrészt saját magával, hitével, hitelességével és életművével kerül szembe, ha viszont nemmel válaszol, akkor a magyar társadalom egy jelentős, s annál is hangosabb részével...
A kérdés azért is „gonosz”, mert valószínűleg ő az egyetlen magyar ember, aki szíve szerint minden menekültet befogadna, főképpen a gyermekeket...(Mk 9, 37)
Böjte válasza egyszerre jézusian frappáns, gobésan cikornyás, mégis „böjtésen” tiszta és egyszerű: „Most lehet, hogy építenék, de jó nagy kaput tennék rá...” (Lelki orrommal már érzem egy erdélyi parasztudvar illatát...) Persze, bele lehetne kötni, hogy nem elég egyértelmű („lehet..”), meg hogy úgy beszél kerítésről (=ne jöjjenek a menekültek), hogy egyben a befogadásukról is beszél („Kell a kerítés, mert fel kell készülni a befogadással járó feladatokra.”), mégis, azt gondolom, hogy ő már az a kategória, akinek nem kell magyarázkodnia ilyen apróságok miatt! Ez utóbb idézett mondata pl. egy átlag politikus szájából blabla, az övéből evangélium, mert tényleg komolyan gondolja, amit mond!
Aztán itt van ez a „jó nagy kapu...” Ezzel a hasonlatával egyszersmind jól elkülönül a kormány „kiskapus” politikájától, amely megkülönböztet gazdasági (vagy megélhetési) bevándorlót és politikai menekültet, s csak az utóbbiak jöhetnek. Lehetőleg minél kisebb kertajtón...
Böjte jó nagy kapuról beszél. Érdekes vizsgálat lenne, hogy ez a magyar emberek lelki szemei előtt vajon bezárva vagy szélesre kitárva jelenik meg? Ezen morfondírozva bizonyára sokaknak fülében-szívében felcsendül a klasszikus Bródy-dal: „Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, Akárhonnan jönne, bárkit beengednék, Nem kérdezném tőle, hát téged ki küldött, Akkor lennék boldog, ha mindenki eljött.”
Ha ezen iromány elején rafinériával vádoltam a riportert, legalább ennyire kétértelmű Csaba testvér magyarázata a nagy kapura: „...hiszen tudatosan kell fogadni az érkező életeket...” Vajon mit jelent valakit tudatosan fogadni? Ez a kifejezés egyrészt magába foglalhat egyfajta kontrollt és szelekciót, meg is említi a szeretettel, jósággal való integráció szükségességének felső határát, ugyanakkor lehet a gondoskodás szinonimája is. Annál is inkább, mert a következő -már idézett- mondata a menekültek között elvégezendő feladatokról szól.
S van itt még egy kérdés, amely szinte elbújik a magas, szöges kerítés és a nagy kapu mögött. Nevezetesen hogy nem fenyegeti-e ez a népvándorlás az európai keresztyénséget? Böjte Csaba válaszában arra világít rá, hogy igazából nem a bevándorlók jelentik a végveszélyt, hanem mi, a befogadást prédikáló, de kerítést építő, hiteltelen, önző, farizeusi keresztyének... Erre is azt tudom írni, hogy neki megvan az erkölcsi alapja, hiteles élete, „...hogy ítélni azt, mi rossz, kiváltságod lehessen...” (Váci Mihály)
A farizeusok „apehos” vagy „navos” akciója - miután Jézus megmondta nekik, hogy „adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!” - azzal végződött, hogy mivel „nem tudtak belekötni szavaiba a nép előtt, hanem elcsodálkoztak válaszán, és elhallgattak.” (Luk. 20, 26) Igen, elhallgattak.
Építene kerítést a magyar–szerb határon? - „Most lehet, hogy építenék, de jó nagy kaput tennék rá... (...) Európát az itt élő megkeresztelt, de kapzsi, hitetlen, önző emberektől féltem.” Böjte válaszán is talán sokan csodálkoznak. Bizonyára lesznek olyanok is, akik elhallgatnak. Én igen...
(ui. Alig hogy letettem a harmadik pontot az utolsó rövid mondatom végére, megnéztem a postafiókom, s egy körlevelet találtam benne. Jelentkezőket keresnek, akik elmennének a déli határra missziós szolgálatot végezni, s beszélnek angolul, franciául, esetleg arabul. „Nemcsak egy falatot kell adni a rászorulóknak. Szeretetet, evangéliumot, Krisztust.” -bővebb info: evangélikus.hu)
Hozzászólások