Menedékkérelmet nyújtottak be az Egyesült Államok hatóságainál a korábban atomkísérleteknek helyt adó, a csendes-óceáni Marshall-szigetek részeként számon tartott Bikini-korallzátony lakói a klímaváltozás súlyos következményei miatt. 

                       Menekülnek a Bikini-szigetekről - origo.hu

 

 

A cím sugallatával ellentétben az alábbi kis írásban – 1-2 nappal a örökkévalóság vasárnapja után – nem a lassan divatjamúlt női fürdőruhát szeretném az isteni öröklét mérlegére akasztani, nem is az egykor oly népszerű együttesről, hanem a szigetről, annak hányattatott sorsú lakosairól, illetve – rajtuk keresztül – rólunk, a mi világunkról, erről az örökké (?) nyüzsgő, nyugtalan, a gyilkos Káin átkát (I. Móz. 4, 12) az áldozat-Ábelként is magán viselő hangyabolyról lenne szó...


A Bikini-atoll a Csendes-óceánon, Mikronéziában, a Marschall-szigeteken található, 23 szigetből áll. 1946 és 1958 között az USA – a szimbolikus értelmű Operation Crossroads, azaz „útkereszteződés-kísérlet” neve alatt  – itt 23 atom- és hidrogénbombát robbantott fel. Kevésbé ismert, hogy ekkortájt Bikini szigetén – az atollok keletkezését mintegy 150 évvel azelőtt itt kutató Darwin elméletét igazolandó – az amerikaiak egy geológiai kísérleti fúrást is végeztek, 830 méterre hatoltak be az atollba, a bontatlan struktúrájú korallmészkőbe, míg bele nem ütköztek az alatta lévő vulkanikus alaprétegbe! Megállapították, hogy a milliméter nagyságú korallokból mintegy 60 millió év alatt emelkedett ki a sziget, hogy majd a Földet hatalma alá hajtó ember akár egy pillanat alatt megsemmisítse...  Szóval, még a nukleáris kísérletek előtt a sziget lakosait, 166 embert kitelepítették. Egy kis nép elindult...

Igen ám, de hová menjenek? Mielőtt bolyongásaikat nyomon követnénk, elöljáróban el kell mondani róluk, hogy lakóhelyük, a Marschall-szigetek perifériáján,  előtte is vízben és termőföldben szegény volt, ők maguk ennek megfelelően nincsteleneknek, koldusoknak, megvetetteknek számítottak, a szigetvilág többi népe csak „büdösök” -nek nevezte őket... Első körben két választásuk volt: a Lae- vagy az Ujae-atoll. Ám mindkét, egyébként szintén meglehetősen szegény sziget egyértelműen elutasította a befogadásukat...

A haditengerészet újabb ötlettel állt elő: akkor menjenek Rongerik szigetére! Ennek viszont már a gondolatától is kirázta őket a hideg... Hogy miért? Mert ezen az atollon lakik Libokra, a szörnyű, gonosz, nagy hatalmú varázslónő, a mérgek, a kárt okozó erők istennője... Egykor az ő szigetüket is megpróbálta elfoglalni, de Orjabto, atolljaik védelmező jó szelleme megfutamította onnan... Igaz, hogy azóta már Libokra meghalt, – milyen jó, hogy az istenek is halandók... – de húsát megették a lagúnák vizében élő halak, így az istennő mérge tovább hat, szelleme tovább él... Először erélyesen léptek fel az amerikaiak: nincs mese, költözzenek oda, telepedjenek le, kezdjenek el földet művelni!  De amikor egy-két év után, sokszor megmagyarázhatatlan szerencsétlenségek sorozata érte szegény bikinibelieket – a kenyérfa nem hozott termést, a csónakok hirtelen felborultak a lagúna csendes vizében, az amerikaiaktól kapott élelmiszereket tartalmazó dobozok rendszeresen eltűntek stb. – a parancsnokok elbizonytalanodtak, tanácstalanná váltak. Azt megtanulták a tengerészeti akadémiákon, hogy miképpen kell védekezni az alulról érkező tengeralattjárók, a felülről jövő repülők támadása,  vagy éppen előttük, az ellenséges tengerészgyalogság partraszállása ellen, de hogy egy gonosz szellemmel szemben mi a teendő, arra nem voltak kiképezve... Meglepő módon a katonai parancsnokok ezek után az etnográfusokhoz fordultak tanácsért, akik megállapították, hogy  a bikinibeliek siralmas helyzetének nem a gonosz szellem az oka, hanem az ott uralkodó kedvezőtlen természeti viszonyok... Javasolták, hogy azt a százhatvanegynéhány embert telepítsék máshová...

A haditengerészet ezek után  a termékeny és tágas Ujelang-atollt ajánlotta fel Bikini száműzött népének. Végre olyan országuk lesz, amilyet kívánnak maguknak, ráadásul új lakóhelyük formájában is hasonlít radioaktívvá vált eredeti hazájukhoz... (Egyébként a bevezetőben említett fürdőruha – állítólag – a sziget alakja miatt kapta ezt a nevet!) Az amerikaiak rögtön fel is állítottak egy építőbrigádot, amely elhajózott Ujelangra és hozzáfogott az új falu építéséhez. A kis kunyhók – mint eső után a gomba – egymás után nőttek ki a földből. Ám ember tervez, hivatal végez...  Éppen azon a napon, amikor befejezték a munkát, közölték velük, hogy a közeljövőben egy másik atollon, Eniwetokon is robbantgatni fognak, s az onnan kitelepített lakosságot Ujelang szigetén helyezik el... Igen, azokban a házakban...

Légüres tér, átmeneti szállás... Élvezték az amcsik gondoskodását: halkonzerv Kaliforniából – nekik, a halászoknak, kondenzált tej – nekik, akik még életükben nem láttak tehenet, s néhány lejárt szavatosságú, régi amerikai film, az isteni Gréta Garbóval, bikiniben...

Aztán következett Kwajelin! Egy katonai, tengerészeti bázis, több száz katonával, percenként landoló, s felszálló repülőgépekkel, rettenetes lármával, nyüzsgéssel, bűzzel, s persze konzervekkel és újabb hangos filmekkel a bádog raktár-moziban, ezúttal Lana Turner bájait csodálhatták, ők, a bennszülöttek...

Tovább, tovább... Ezek után egy mocsaras déli szigetre böktek rá az illetékesek a Marschall-szigetek térképén, ez pedig Kilin. Azóta itt élnek az atomzarándokok. Sőt, a wasingtoni kormány 1956-ban még pénzbeni kárpótlást is adott nekik. A közgazdászok kiszámolták az atomrobbantással megsemmisített eredeti atoll értékét, ez akkor 325 ezer dollárra rúgott, s ezt az összeget – se többet, se kevesebbet  –  egy amerikai bankban elhelyezve a törzsi tanácsra bízták... Hogy miből élnek még ezen kívül? Egy időben létrehoztak egy kézműipari szövetkezet-féleséget, s bedolgoztak Walt Disney-nek, helyi anyagból szép táskákat fontak. (Arra nézve nincs információm, hogy Miki egér- vagy Libokra-figurák díszelegtek-e rajtuk...?)

Valamikor, már a 70-es évek elején néhányan megpróbáltak visszatérni ősi hazájukba, Bikinire. A kicsiny, csendes-óceáni Hirosima leírhatatlanul szomorú látványt nyújtott egykori lakóinak. Az életet csak az atomrobbanás miatt elszaporodott patkányok képviselték. Sem a templom, sem a törzsfőnöki ház szilárd épületét nem találták meg. Minden összeégetve, feldúlva, szétmarcangolva. Az atomvillám még a földbe temetett elődjeik csontjait is szanaszét szórta. Micsoda irónia: az élők kísérleteit a halottak sem élték túl... Igen, nincs béke, nincs nyugalom, nincs megállás, csak az örökkévalóságban!