Április 3-án Ferenc pápa az ilyenkor szokásos vasárnapi Mária-imádságot (a Regina caelit) a délelőtti szentmise végén mondta el. Ehhez kapcsolódóan jelentette be kezdeményezését egy humanitárius segélyre, amelyet vallási hovatartozástól függetlenül az Ukrajnában élő emberek megsegítésére szán.

 

Ferenc pápa: Gyűjtést tartunk az Ukrajnában élő emberek megsegítésére - magyarkurir.hu

 

 

Olvasom Ferenc pápa Ukrajnának szóló humanitárius segély kezdeményezését, s rögtön eszembe jut, hogy egy-két hete én is kaptam egy levelet Kárpátaljáról. Pontosabban nem nekem írták, de én is kaptam belőle. Igazából nincs felhatalmazásom, hogy továbbadjam, pláne így, országnak-világnak. Heziltáltam is egy keveset, hogy jó ötlet-e, mert ugyebár ezek után már mindenki tudja, mire megy ki a dolog, aztán végül is a régi népi bölcsességgel, miszerint szemérmes koldusnak üres a tarisznyája, meggyőztem magam, hadd menjen! S aki akar, megtalál... 

 

Mielőtt a levelet közzé tenném, egy pár gondolatot, emléket hadd írjak le a levél szerzőjéről, Sz.K.-ról. Együtt kezdtük és fejeztük be a teológiát 1990-95 között. Egyike volt az első fecskéknek, akik az anyaországban tanulhattak. S egyike volt azoknak, aki vissza is ment. Úgy emlékszem, volt valami szakmája, talán két év, a miénknél sokkal keményebb katonai szolgálat is mögötte volt már, amikor beült az iskolapadba, szinte felnőtt fejjel. És, gyermeki hittel! Mert ő tényleg azért jött a teológiára, hogy az Úr Jézusról tanuljon és Őt szolgálja. Kárpátalján. Csendes, szorgalmas, lelkiismeretes gyerek volt. Megküzdött azért a közepesért. Nem emlékszem, hogy bárkivel konfliktusa lett volna. Talán sokan nem is emlékeznek már rá. Lehet még azt is rá mondani, hogy szürke kis ember, az én szememben ő mégis hétköznapi hős, csendes hitvalló – ahogy a Bálint írta múlt heti reposztjában.  Hát akkor jöjjön a levél:

„Áldás békesség! Szilágyi Károly vagyok. Kárpátalján, a Gáti Ref. Egyházközség lelkészeként szolgálok. Budapesten végeztem a teológián 1995-ben, tehát egy időben végeztük tanulmányainkat. Nem tudom, hogy az emlékeidben ott vagyok-e, de most a szükség úgy hozta, hogy keressem régi kapcsolataimat, ezért kénytelen vagyok megjelenni egy levél erekéig az életedben. Egy nehéz helyzetben kell a segítségedet kérnem, amit sem magam, sem a gyülekezetem nem tud egyedül megoldani. Húsz éve szolgálok a gáti gyülekezetben, amelyik egy igen hálás lelki gyülekezet. Taglétszámát tekintve nagy gyülekezetnek számít, hiszen 1262 fizető tagja van. Igyekezett is a saját lábán megállni, még a legnehezebb időkben is.  Voltak nehézségei, mikor a vihar megbontotta a templom tetőt. Felújította a templom belsejét, amikor az már teljesen elöregedett, megoldotta a fűtés kérdését a templomban. Soha nem akart mások szeretetével visszaélni. De a tavalyi évben kiderült, hogy a templomtorony tetőszerkezete és a rajta lévő bádog nagyon elöregedett. A baj akkor ért bennünket, amikor országunk és embereink anyagi helyzete a legnyomorúságosabb. Az elkészített költségvetések megrémítettek bennünket, ugyanis, ha nem teljes felújítást végzünk, akkor is hat millió forintra lenne szükségünk, a teljes felújítás pedig tizenegy millió forintba kerülne. A kisebbik költségvetés is messze meghaladja a gyülekezet éves költségvetését. Arra kérlek és a gyülekezetet is, ahol szolgálsz, hogy ha van lehetőségetek, segítsetek gondjaink megoldásában. Nekünk a kis segítség is nagy segítség, mert jelenleg nagyon nehezen indul a gépezet, amellyel megoldódna a problémánk, a torony pedig a szó szoros értelmében életveszélyes. Nem vagyok pénzkéregető lelkész, és nem szívesen zavarlak a levelemmel, de már nem tudom, hogy milyen irányban tudnék nyitni, hogy a bajt elkerüljük. Jóindulatotokban bízva kérem a segítségedet. Isten áldását kívánom az életedre, és a gyülekezet életére is. Gát, 2016 febr. 29. Szilágyi Károly ref. lelkész.”

Ui. Az ünnepek alatt hirdettem, felolvastam a levelet, s gyülekezetünk tagjai kerek százezer forint adományt összegyűjtöttek! S én még nem is vagyok Ferenc pápa...

Hozzászólások