A magyar labdarúgó-válogatott kedden az Ausztria elleni csoportmérkőzéssel megkezdi szereplését a franciaországi Európa-bajnokságon. A bordeaux-i összecsapás előtt igyekeztünk összeszedni minden hasznos információt a találkozóra kilátogató szurkolóink számára.

BORDEAUX-BA UTAZIK A MAGYAR–OSZTRÁKRA? ITT MINDEN INFÓT MEGTALÁL! - nso.hu

 

 

A Föld geoid alakú. A labda meg gömbölyű...  A sportzsargonban és a mindennapi szóhasználatban ez talán a legközhelyesebb kifejezés arra nézve, hogy bármi lehetséges, minden csapatnak van esélye, a játékszer gurulhat erre is és arra is... Ma este számunkra is elkezdődik az EB! Ha jómagam nem is érzem annyira emelkedettnek a futball-lázat, mint a 86-os mexikói foci VB előtt, mikor utoljára szerepeltünk nagy tornán, azért lassan az egész ország kezd belemelegedni és mindenki latolgatja az esélyeket, hogy mi lesz, meddig jutunk, merre gurul a labda? Amelyről eddig is tudtuk, hogy bizony gömbölyű... Csak az a bökkenő, hogy az a közeg, melyben mozog, pattog, vánszorog, süvít, repül, az nem légüres -, hanem – mondjuk így – „magnetizált tér”, melyben bizonyos dolgok befolyásolják a labda útját...

 

 

Mindenek előtt talán a játékosok adottságai, fizikai képességei, talentumai. Hogy kinek, hogyan, mennyire és meddig engedelmeskedik a laszti... Ha ezt a területet nézzük, akkor azért ott vagyunk, ahol vagyunk: a válogatott eredményei, a játékosok klubjai, piaci értéke mind-mind mutatja, hogy hol a helyünk Európa futballtérképén és mire számíthatunk. Hogy ne csapjuk be magunkat, ahhoz még két sztereotípiát, felszínesen általánosító véleményt ki kell küszöbölnünk a gondolkodásunkból: az egyik hogy még mindig „Puskás Öcsi országa vagyunk”, amely ezerszámra ontja a tehetséges, aranylábú gyerekeket, a másik pedig a „magyaros technika”, amellyel ellensúlyozhatjuk gondolkodásbeli lassúságunkat és fizikai téren való lemaradottságunkat...

A következő mágneses mező, amely meghatározza a játék képét és kimenetelét, azok a lelki, motivációs és akarati tényezők. Mentalitás, néplélek, nemzeti karakter – akár bővíthetnénk is ezt a kört. S ez az, amelyről beszélgetve rögtön mély barázdák jelennek meg a homlokunkon, jelezve, hogy bizony ezen a téren nem jól állunk... Mégis, most egy-két gondolat erejéig hadd vegyem védelmembe a sokak által gyávának, lúzernek, önbizalomhiányosnak titulált és persze, „turáni átok” alatt álló magyar futballistákat. Azért az megnyugtató, hogy a sport időről időre megcáfolja a világnak azt az állítólagos rendjét, hogy vannak „gyárilag” vesztes és győztes nemzetek. Utóbbiak közé szokták sorolni pl. a délszlávokat vagy a németeket. Ami déli szomszédainkat illeti: néhány hete, a kézilabda BL-döntőben, éppen a Veszprém színeiben játszó, egyébként világklasszis volt jugó játékosok dobták le leglátványosabban az ékszíjat, s veszítettek el egy már olyan mértékben megnyert meccset, amilyenről eddig még „színtiszta” magyar csapat sem tudott veszíteni (lásd magyar-dán női olimpiai döntő, Sidney 2000)... Arra nézve pedig, hogy a „németek mindig nyernek” (mostanában egyébként jól is játszanak...), csak egy eredmény: Manchester United- Bayern München 2:1. Szintén BL-döntő, melynek érdekessége, hogy az angolok a hosszabbításban fordították meg a meccset, drámai körülmények között, s igen, a németek ellen... Azt gondolom, több millió magyar futballrajongó nevében írhatom, hogyha azt a bátor, elszánt, elvesztett labdát nem ismerő játékot hozzák a fiúk, amit a két, norvégok elleni pótselejtezőn, akkor olyan nagy baj nem lehet, akkor ezekre a tényezőkre nem foghatjuk az esetleges vereség(ek)et sem...

Kicsit távolabbi mező, amely azért minden bizonnyal nagy hatással van a labdára, az az elvégzett munka, a felkészültség! Ez az a tényező, melyet német szövetségi kapitányunk is állandóan hangsúlyoz. A magyar válogatott esetében – úgy vélem – hogy ez azért is fontos, mert egyrészt elég sok olyan játékosunk van, akik nem kapnak állandó játéklehetőséget klubjaikban, ergó, lemaradásuk van, másrészt pedig a kisebb kaliberű válogatottaknak talán az egyetlen lehetőségük, hogy a nagyokkal felvegyék a harcot, hogy ún. „célfutballt” játszanak (pl. a 2004-es Eb-t megnyerő görög válogatott), azaz nem próbálják meg a játék minden elemében „lefutballozni” az ellenfelet, hanem mindenki a maga részfeladatát megoldva, játékát a csapatnak maximálisan alárendelve igyekeznek tökéletesen védekezni, s legalább egy helyzetet kidolgozni és értékesíteni. S ez bizony nagyon munkaigényes felkészülést igényel.

Még jobban tágítva a labdát körülvevő teret, egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni az egész ország futballkultúráját, gazdasági fejlettségét, az infrastruktúrát, a stadionokat! Ha ez a téma szóba kerül, akkor sajnos nem lehet megúszni kisebb belpolitikai vihar nélkül. Ugyanis sokan vannak abban a tudathasadásos állapotban, hogy hevesen ellenzik az állami pénzeknek a sportba való beáramlását (TAO -pénzek) meg a stadion-projekteket, ugyanakkor elvárják a minőségi futballt és a jó eredményeket. S persze példákat is tudnak mondani arra nézve, hogy kis pénzből is lehet nagy foci, a magyar grundok és a brazil Copacabana... Mindenesetre az tényleg elgondolkodtató, hogy egy-egy topjátékos (pl. Christiano Ronaldo...) piaci értéke többszöröse a mi komplett nemzeti válogatottunknak... Jó viszont, hogy a pályán nem gazdasági mutatók, statisztikai adatok és eurókötegek irányítják a labdát, hanem hús-vér emberek...

Szándékosan a végére hagytam a labdarúgásnak egy olyan dimenzióját, amely kiemeli ezt a csodálatos játékot a realitások világából és a sportszakmai összefüggésekből, s melyre mondjuk azt – jobb híján – hogy szerencsefaktor... Ezek azok az események, történések, melyeket nem tudunk igazán megmagyarázni. Ez az, amire azt mondjuk, hogy ez aztán a meglepetés! Ez az, amiért – végül is – le kell játszani a meccseket... Ez az, amiért annyian szeretjük ezt a játékot, s azt mondjuk, bármi lehet, a labda gömbölyű... Néhány hete beszéltem valakivel, aki elmondta, hogy amikor nemzeti tizenegyünk egy fontos mérkőzést játszik és a fiúk a meccs előtt éneklik a himnuszt, azért imádkozik, hogy a Jóisten ennek a balsors által régen tépett, múltját és jövőjét megbűnhődő (?) szerencsétlen népnek adjon már egy kis örömet, lehetőleg győzelem formájában... Jó vitatéma egyébként, hogy mindezt pl. teológiailag hogyan értékeljük, azaz van-e annyira komoly ügy a futball, hogy imádság tárgyát képezze vagy hagyjuk meg csak vallásilag közömbös (adiaforon) területnek, netán nyugodtan, szentségtörés nélkül gondolhatunk rá úgy,  mint az élet szerves részére, amely éppúgy a Mennyei Atyára is tartozik, mint életünk egyéb dolgai...

Ma este tehát mi is elkezdjük az EB-t, rögtön a sógorokkal játszunk. (Ismerik, ugye a szakállas viccet, hogy Habsburg Ottó bemegy a tv-szobába, s kérdi, hogy milyen meccs van? A válaszra – miszerint osztrák-magyar – visszakérdez, hogy „jó, jó, de ki ellen játszunk...?”) Utolsó gondolatként még annyit, hogy szívből kívánom, de akár imádkozhatunk is azért, hogy ez az EB ne a sztrájkokról, pláne ne a terrorizmusról és a szurkolói brutalitásról szóljon, hanem szívet-lelket gyönyörködtető játékról, hatalmas küzdelemről, látványos megoldásokról, szép cselekről és (egyenlőre) osztrák ( majd izlandi, portugál és így tovább) kapu felé guruló gömbölyű labdákról szóljon!

Hozzászólások