Nagyapámnak nagyon erős volt a hite. Felügyelő volt a Deák téren. Az egyház aktívabban volt jelen az ő életében, mint a miénkben: a családunk nagy része most szabadfoglalkozású, és nem tudjuk mindig megoldani, hogy elmenjünk templomba. Nagyapámék életében még ez volt az igazi, nagy rendszer. De úgy látom, hogy akkor más jelentősége volt gyülekezethez tartozni, mást jelentett az elnyomó környezetben elmenni vasárnap a templomba. Amikor én tizenéves voltam, pezsgő szellemi élet folyt a gyülekezetünkben. Akkor sokkal jobban mertek kérdéseket feltenni, reagálni az adott kor problémáira. Lehetett kérdezni, kételkedni. Talán attól, hogy az egyház ellenzéki helyzetben volt, bátrabban mertek kérdezni, párbeszédet kezdeményezni, megkérdőjelezni dolgokat. Emlékszem, hogy gyerekórán is nagyon komplex és izgalmas dolgokról beszélgettünk.

A megbocsátást a családban kell kezdeni - evangelikus.hu

 

Ha egy ismert, szép nő megjelenik egy médiafelületen – megnézzük.
Ha mond is valamit – átfutjuk.
Ha kifejezetten értelmes, bulvár fölötti dolgokról beszél, s szavai letisztult világképet tükröznek – elolvassuk.
Ha gondolatai keresztyén értékrendről árulkodnak – elgondolkodunk.
S ha még egy kis egyházkritikát is megfogalmaz a szóban forgó, hívő és szép színésznő, Gryllus Dorka – nos, arra egy magamfajta egyházi férfiembernek lépni kell, mondhatnám úgyis, felhívás keringőre! Nosza...

 

 

Talán azzal a nem udvariasságnak szánt lépéssel kezdeném, hogy mindig is nagyra értékeltem, ha egy (el)ismert ember (politikus, művész, sportoló) ország-világ előtt felvállalja hitét, keresztyénségét, egyházhoz való kötődését. Eperjes Károlytól Balczó Andráson át, Varga Mihályon keresztül Mészáros János Elekig hosszú ezen emberek névsora, az egyházi marketing (ha beszélhetünk ilyenről), igyekszik is kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, Dorka pl. az evangélikusok hittanos plakátjairól hívta mosolyogva a gyermekeket kötelezően választható hit-és erkölcstanórákra. Azért csak nagyon halkan, szinte zárójelben megjegyezném, hogy „ismert emberek és az egyház” - témakörnél esetenként van olyan érzésem, hogy az adott köz-és médiaszereplő részéről mindez inkább csak a PR része, hogy megmutassa a maga sokarcú, komplex egyéniségét, s nem annyira hitből, meggyőződésből, Krisztusról szóló bizonyságtétel céljából fakad...

Ezen emberekkel szemben – elolvasva ezt és más riportokat is – Gryllus Dorka megnyilvánulásait, hitét, keresztyénségét élőnek és őszintének gondolom. Ahogy beszél a családi gyökerekről, az életében oly fontos lelkésznőről, Zelma néniről, akinek hatására komolyan elgondolkodik a lelkészi pálya alternatíváján, a Deák téri gyülekezetről, hitről és hivatásról, színészetről és életről, családról és megbocsátásról, s persze,  Jézusról... Őszinte abban is, hogy – nagyapja hitét, egyházi szolgálatát méltatva – bevallja, hogy „az egyház aktívabban volt jelen az ő életében, mint a miénkben...” Nem tudom, jól érzékelem-e a megfogalmazások adta értelmezési különbségeket, de azért ez mást jelent, mintha azt mondta volna, hogy ő (a nagyapa) aktívabban vett részt az egyház életében, mint mi... Érdekes teológiai-ekkléziológia kérdés: kinek a „dolga”, kötelessége részt venni a másik életében, nekem az egyházéban vagy az egyháznak az enyémben...? Ez utóbbi esetben én érzek már egyfajta távolságtartást és felelősségáthárítást, sőt, egy leheletnyi egyházkritikát is: passzivitással, tehetetlenséggel, impotenciával „vádoljuk” az egyházat, amiért ő engem nem tud aktivizálni, bűvkörébe bevonni...

A színésznő reálisan látja, hogy nagyapja egyházi életében még volt „igazi, nagy rendszer”, ami nála, náluk, nálunk már hiányzik... Nekem eszembe jutott erről posztmodern világunk egyik szállóigéje: „A nagy elbeszélések kora lejárt...” Vagy Ady: „Minden egész eltörött...” S nekünk már nem marad más, mint „hitvalló őseink” világának mozaikjai, emlékképeink dirib-darabjai...

Folytatva a „táncot”: amikor a művésznő arról beszél (s ebben is érzek egy nagyon halvány magyarázkodás-féleséget), hogy „akkor más jelentősége volt gyülekezethez tartozni, mást jelentett az elnyomó környezetben elmenni vasárnap a templomba”, akkor úgy gondolom, hogy ezzel vitatkoznom kell, mondjuk így, egy kicsit oda kell lépnem... Ő evangélikus, és református vagyok, azaz, mindnyájan protestánsok vagyunk. A XX.sz egyik nagy hatású protestáns teológusától, Paul Tillichtől tudjuk, hogy  protestánsnak lenni, minden korban azt jelenti, hogy tiltakozunk az ellen, ami abszolutumnak mutatja magát! Az elmúlt rendszerben (tehát amikor Dorka nagyapja is felügyelő volt a Deák téren) a kommunizmus Isten-és vallásellenes ideológiája volt az abszolutum, akkor ez ellen kellett lázadni az akkori keresztyén embernek, ma pedig a parttalan és megfoghatatlan liberalizmus szelleme pózol ebben a szerepben – most ezzel szemben kell hadakoznunk...! Pl. azzal, hogy hiába nyitnak ki újra a bevásárló központok vasárnaponként, én akkor is az Isten háza felé veszem az irányt!

Gryllus Dorka – fiatal kora ellenére – időseket megszégyenítő nosztalgiával gondol vissza tinédzser-korára, amikor „pezsgő, szellemi élet folyt gyülekezetünkben”. Ez rendben is van. A rendszerváltás előtti és főleg az utáni éveket egyházi szempontból – azt hiszem – sokan így éltük meg, ilyen intenzíven, lelkesen, felszabadultan. Hanem amit utána mond, azzal nem nagyon tudok mit kezdeni: „Akkor sokkal jobban mertek kérdéseket feltenni, reagálni az adott kor problémáira. Lehetett kérdezni, kételkedni. Talán attól, hogy az egyház ellenzéki helyzetben volt, bátrabban mertek kérdezni, párbeszédet kezdeményezni, megkérdőjelezni dolgokat.” Három dologra tudok gondolni: 1, A színésznő emlékeiben kicsit összefolynak a rendszerváltás előtti és utáni események.  Én úgy emlékszem vissza – igaz, én is csak gyerekfejjel – hogy az ellenzéki helyzetben lévő egyháznak nem nagyon volt lehetősége nyitottnak lenni, bátor párbeszédet folytatni, pláne a hivatalos álláspontokkal szembehelyezkedni... Talán csak már a 80-as évek második felétől, s inkább annak is a vége felé... 2, Lehet, hogy a művésznő nem annyira általánosságban, az egész országra vetítve gondolta mindezt, hanem csak gyülekezeti szinten. Arról én is tudok, hogy nem egy – főleg nagyvárosi – gyülekezetben, a szocializmus idején is, a kor kihívásaira érzékeny lelkész és szintén hasonló attitűddel verbuválódott fiatal, értelmiségi kör vezetésével sikerült olyan „egyházi mikroklímát” létrehozni, amelyben át lehetett élni azt a nyitott, őszinte, kérdező-kételkedő közösségi légkört, melyről Dorka is beszélt. 3, Végül lehet hogy (megint) belemagyarázom a magam gondolatait Gryllus mondanivalójába, de itt is érzékelek egy kis egyházkritikai karcot: azáltal, hogy a világ peremén lévő, ellenzéki helyzetben lévő, mégis küldetését, társadalmi szerepét bátran vállaló, őszintén kérdező egyházról beszél, óhatatlanul is párhuzamba állítja (vagy legalábbis lehetőséget ad arra, hogy mi így gondoljuk...) a ma egyházával, amely – logikailag, inverz módon – igyekszik hatalomközeli, központi pozícióban lenni, ugyanakkor kiszolgáltatott és tehetetlen, s nem annyira párbeszédre törekszik, hanem sokkal inkább dogmatikus és kijelentő... Még egyszer mondom, lehet, hogy ő erre nem is gondolt, csak én járok egy lépéssel előrébb a kelleténél...

Gryllus Dorka egyházkritikája, véleménye reagálásra, válaszra, vitára indító, (na jó, hogy kerek legyen a történet, leírom...) táncra perdítő volt számomra, talán a Kedves Reposzt Olvasóknak is... Gondolatai, meglátásai, emlékei gyülekezetről, keresztyénségről, mindennapokról – elgondolkodtatóak. Igen, Dorkára oda kell figyelni. És nem csak azért, mert szép...!