Megéri becsületesen vállalkozni? Milyen a „megtért” gazdaság? (…) törekedni kell a profitra, de ne a végső cél, hanem eszköz legyen. Fontos elgondolkodni azon, hogy mi motivál egy üzlet létrehozására. Az, hogy minél több pénzt termeljek, és ennek alárendeljek mindent, beleértve az erkölcsöt is, vagy pedig értéket szeretnék teremteni? (…) Mindenkinek alaphajlama a társas élet, a mások felé fordulás. Nem vagyunk individualista lények, akik csak a magunk hasznát keressük. Az ember csak akkor tudja értelmezni önmagát, ha másokkal is kapcsolatba lép.
Csak a cikk címét olvasva már-már lapoztam, kattintottam volna tovább, ám Baritz Sarolta Laura domonkos nővér közgazdász szigorú, ám mégis bizalmat ébresztő képére pillantva mégis a maradás mellett döntöttem... Az érdekes, tanulságos beszélgetés gyorsan eloszlatta fellengzős előítéletemet, hogy ugyan már, ez a(z) (üzleti) világtól bizonyára elzártan élő apáca vajon mi újat tudna nekem mondani pénzről, gazdaságról, erkölcsről...? Bevallom, sokáig én is azok közé tartoztam, akiknek gondolkodásában – stílusosan szólva – Krisztus és Mammon nem tudnak egy gyékényen árulni... Pedig volt már néhány pozitív élményem is az évek, évtizedek során, most ezekből szeretnék hármat megosztani a Kedves Reposzt-olvasókkal!
Még a rendszerváltás után családommal Debrecenbe készültünk osztálytalálkozóra, s olcsó szálláslehetőség után érdeklődve egyik barátom említette, hogy van a központtól nem is olyan messze egy keresztyén üzletemberek által működtetett hotel! Először – természetesen – én is gyanakvással fogadtam az ajánlatot, gondolván, ez a keresztyén szó itt biztosan csak a reklám része, mert akkoriban talán még nagyobb volt ennek az aranyfedezete, meg lehet, hogy éppen az ilyen hozzám hasonló jámbor keresztyének lehúzására építik ezek a ravasz vámszedő-tanítványok az üzletpolitikájukat... Aztán azon kezdtem morfondírozni, hogy miért ne lehetnének olyan csodabogarak, akik tényleg keresztyének, tényleg megtértek, annak ellenére, hogy „bizniszmenek”...? Nem szaporítom tovább a szót: végül is emellett döntöttünk és nem bántuk meg. A recepciós hölgy nem baltázott le, mert a főnök helyére parkoltam a kocsival... Reggel nem meredtek ránk szúrós, gyilkos tekintetek, mert a gyerekek végigdorbézolták az éjszakát... Mikor ki akartam fizetni a kávémat, csak egy mosollyal alátámasztott legyintés volt rá a válasz... Ja, s egészen családbarát volt az ár, utólag nem számoltak fel pluszban semmit, s nem is kaptunk kevesebb szolgáltatást... Sőt, az egész hotelnek a légköre, atmoszférája azt árasztotta magából, hogy itt jó helyen vagyunk, s különben is, egy hajóban evezünk... Amikor elköszöntünk és mondtam nekik, hogy mindennel nagyon megvoltunk elégedve, csak azt hiányoltam – hogy a kákán is megkeressem a csomót... – hogy miért nem tettek az éjjeli szekrényekre bibliát, a hölgy azt válaszolta, hogy akik idejönnek, azok hozzák magukkal a sajátjukat...
Kb. 10 évvel ezelőtt, új számítógépünk beüzemeléséhez ajánlottak egy egyetemista srácot. Első hívásomra azonnal jött, programot telepített, kábeleket dugaszolt, vírusokat irtott, türelmesen magyarázott és mindent megmutatott... Mikor kérdeztem, hogy István, mennyivel tartozom a majd egy héten át tartó, több órát igénybe vevő munkáért, korát meghazudtoló bölcsességgel arról kezdett el beszélni, hogy ez az ő vállalkozása a kölcsönös szívességnyújtásra épül, s higgyem el, már évek óta működik, s hosszabb távon megtérül... Ő ehhez ért, ebben segít, ily módon „született” barátai pedig autót szerelnek neki, síléceket adnak neki kölcsön, vagy éppen ritka gyógyszereket szereznek be a nagymamájának... Amikor mondom neki, hogy a boltban viszont nem fogsz ingyen kenyeret kapni, hiába segíted az eladónak a magas polcról levenni a nehéz dobozt, azt mondta, ez igaz, de ennek a nyitott, barátságos hozzáállásának köszönheti az új állását is, ahol már kap annyi pénzt, hogy nem csak kenyeret tud venni, hanem rávalót is...
Egy-két évvel ezelőtt egyik kerékpártúrámon defektet kaptam... Mivel műszaki érzékem és gumijavító-készletem hiányos felszereltsége nem tette lehetővé az akadály elhárítását, érdeklődni kezdtem kerékpárszervíz iránt, s megtudtam, hogy csak a legközelebbi, kb. 10 km-re lévő városkában találok ezzel foglalkozó szakembert. Miután megszereztem a telefonszámát és felhívtam, az első meglepetés az volt, hogy azt mondta, hogy ne mozduljak onnan, ahol vagyok, negyed óra múlva jön, utánfutóval... A következő akkor ért, amikor nemcsak a gumit csinálta meg, hanem még 3-4 kisebb javítást is elkövetett, tökéletes állapotba hozva egy kicsit mostoha sorsú drótszamaramat... A legnagyobb ámulatot pedig az váltotta ki belőlem, hogy munkája végeztével vékony fogású tollal kiállított áfás számlát nyújtott át nekem... Mondtam, hogy Mester, köszönöm, de nekem erre nincs szükségem, mire ő: neki igen, ő mindenkinek ad számlát, mert szeret éjszakánként nyugodtan aludni... Aztán kiderült, hogy hívő keresztyén ember, s még egy fél órát elbeszélgettünk pénzről, gazdaságról, erkölcsről...