Sok mindent meg kell tanulni, például azt, hogy a diákot egyáltalán nem izgatja Mózes két kőtáblája, ha a következő órán matematikából dolgozatot ír. Nem kell ezen megsértődni. Humorra és sok-sok szeretetre van szükségük, és ha megkapják, akkor meghálálják. Persze nem rögtön. Olyan jó érzés, mikor tíz évvel az érettségi után beállít hozzám az osztály „Al Caponéja”, hogy összeesketném-e őket a menyasszonyával. Nem az eminens jön, akire számítanék, hanem a rosszcsont, és van ebben valami csodálatos.

Ez így sportszerű - parokia.hu

Dettó ugyanezt éltem meg én is. Adrián kislányát kereszteltem vasárnap. Ezt a most izmos, sármos, jól öltözött fiatalembert 10 éve konfirmáltam. Nem kellett a toronyból lehoznom, de nem is volt ott a kátéórákon, csak testben... Emlékszem, a füzetébe olyanokat írogatott, hogy „nincs Isten”, „ez az egész csak mese” meg hogy „az Isten halott”... Ahogy majd minden kikonfirmált, úgy ő is kerülte a templom környékét. Bokszoló lett. Azért az más világ... Ma konditerme van, több vállalkozása, szép autója, s most foglalózta le a város egyik legszebb eladó házát... Derék, rendes embernek tűnik, de azért NAV-ellenőrként nem kopogtatnék be hozzá... Van egy gyönyörű felesége, most már egy tündéri kislánya, s arról beszél nekem, hogy Valaki segíti, vezeti, irányítja az ő életüket... Elgondolkoztam. Mi lesz a kis Al Caponékból...?

 

Több mint 20 éves szolgálati időmből két maffiózótanítvány neve ugrik be...
Az egyik a Peti... Akkor még egy kis faluban szolgáltam legényemberként, időm is volt bőven, így elvállaltam, hogy korrepetálom. Mindenből. Jött is minden nap. Azaz majdnem minden nap... Ugyanis, volt amikor a villanyszerelő apjával kellett elmennie csengő vezetékeket szerelnie... Ennek a nem éppen önként vállalt munkának, segítségnek pedig az volt az előzménye, hogy Peti barátunk előző nap egy késsel a kezében végigjárta a falut, s ahol tudta, elnyisszantotta a kapucsengők vezetékeit... Aztán volt, hogy azért nem tudott jönni, mert a rendőrségen volt jelenése szintén az apjával... A körzeti megbízott arra volt kíváncsi, hogy miért lőtte át légpuskával a falu polgármesterének a kalapját...? Ja, a kalap rajta volt szegény Bandi bácsin... S persze, volt olyan is, hogy rendben megérkezett hozzám táskával a hátán. Igaz, nemcsak a tankönyvek voltak benne, hanem egy dunsztos üvegben hozott magával néhány egeret is... Gondolta, itt az öreg parókián elkel belőlük még néhány példány... Néhány éve találkoztam vele. Ő köszönt rám. Beszélgettünk. Kérdezem tőle, hogy „hol dolgozol, miből élsz, Peti...?” Aztán nagyon meggyőzően elkezdett halandzsázni mindenféle osztrák munkáról, de azért a végén csak kibökte, hogy „Tamás bácsi, most itt vagyok, szabadlábon, s ez a lényeg, nem...?”

A másik a Roland... Az ő előéletéről csak annyit, hogy általános iskolás korában neki is voltak már rendőrségi ügyei. Egyszer egy hittantáborban érkeztek hozzánk a „fakabátok”, azt a fiatalembert keresték, aki a strandról hazafelé jövet fizetés nélkül távozott a helyi vegyesboltból... Később, középiskolás korában szívbaj nélkül rágyújtott a buszon, s amikor a sofőr le akarta szállítani, kis híján magát találta a járművén kívül... Aztán hallottam, hogy később nagyon elkábította magát mindenféle tudatmódosító szerekkel, de azt is, hogy jó helyen, konkrétan Zsibriken, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszióban próbált szabadulni a kábítószer kötelékéből... Néhány éve a családdal Pápán egy étteremben vacsoráztunk. Véletlenül épp maffiózós sztorikat meséltem a gyerekeknek. Többek között egy magyar kamionosnak az esetét, aki Olaszországban megállt egy pihenőben egy kávéra, majd odalépett hozzá a pincér, s mondta neki, hogy „maradjon nyugodtan, egy óráig még ne hívja a rendőrséget, amíg kollégái kirámolják a kamionját...” S mondandója nyomatékosításaképpen megmutatta neki a fehér pincérkendő alól kimosolygó fekete pisztolyát... Nos, éppen ezt a történetet meséltem, amikor jött a mi pincérünk is... Roland volt az... S  nem volt nála fegyver...

Mi lesz a kis Al Caponékból...? Persze, előfordul, hogy visszafordítják az emberre a revolvert... S megkérdik, hogy „...és Tamás bácsi, milyen volt gyermekkorában...?” Ma már egyre őszintébben feltárom„vadhajtásiamat”, de bevallom, korábban inkább tereltem a szót... Leginkább az idősebb bátyámra, akinek tényleg már nebulóként egy kész kaland-(vagy éppen detektív)regény volt az élete...  Ő 11-12 évesen már simán elkötötte jóapánk Wartburgját, s 120-al nyomta neki a falu főutcáján... De az is gyakran előfordult vele, hogy nem volt kedve iskolába menni, ezért inkább felvonatozott Pestre egy kicsit körülnézni... Mára megtért korábbi bűnös életéből – ahogy mondani szokták bizonyos körökben... De a vére azért hajtja... Kamionos lett belőle...

A gyerekeket nem lehet átverni. Több gyerek is faggatózott már nálam, hogy vajon Jézus milyen lehetett gyermekkorában...? S ugye, igazából egy adalékunk van erre nézve, a 12 éves Jézus a templomban c. történet, melyet úgy magyarázunk, hogy Jézusnál a Mennyei Atyának való engedelmességen volt a hangsúly... Igen ám, de „miért nem fogadott szót a szüleinek...?” és „miért nem érdekelte, hogy Máriáék halálra aggódják magukat miatta...?” - kérdezik, s látom rajtuk, hogy sokkal szívesebben azonosulnának egy „rosszcsont-Jézussal”, mint egy isteni mintagyerekkel... Persze, az igazi kérdés az, hogy „mit tud Jézus” és mivé tudja formálni az embert, a bűnös embert, uram bocsá', az Al Caponékat...? Ifjúkorom egyik kedvenc könyve volt Nicky Cruz: Repülj kicsim, repülj! c. önéletrajzi regénye. Nicky egy new yorki gengszter volt, a Mau Mau nevű banda vezére, akinek -saját bevallása szerint, ha jól emlékszem- 15 vagy 16 ember élete szárad a lelkén... Aztán egy nap beállított hozzá egy Dawid Wilkerson nevű prédikátor, s azt mondta a megdöbbent, s őt késsel fenyegető Nickynek, hogy „Megölhetsz, szétszabdalhatsz ezer darabra, de mindegyik darabkám azt fogja kiáltani neked, hogy az Isten szeret téged...” Úgy tudom, Nicky Cruz ma is él, s a róla elnevezett, világszerte ismert keresztyén evangélizációs szolgálat alapítója és vezetője...

Jelenleg is van két zsivány kis hittanosom. Erik és az Áron. Mindkettő negyedikes. Eriket egy este azon kaptam a hittantáborban, hogy az apjával együtt nézett pornófilm-élményeit mesélte a szobatársainak... Áron pedig az a tipikusan fordítottan bekötött emberke, aki mindig az ellenkezőjét teszi, amit neki mondanak, csak úgy, ösztönből, zsigerből, erőlködés nélkül... Mindkettő „egyemberes”, azaz egy külön felnőtt nevelő kell hozzájuk... És mindkettőt nagyon szeretem...

Mi lesz a kis Al Caponékból...? Mi lesz Erikkel és Áronnal? Azért azt jó tudni, hogy bár kutyából nem lesz szalonna, azért Jézus világában még lehetnek az ördögfiókákból Isten gyermekei...!