Tudatos jelenlétre, egymás felé fordulásra és elérhetetlen vágyálmok hajszolása helyett tevékeny részvételre buzdít Vecsei H. Miklós. A Nemecsek Ernőt és József Attilát megformáló színész a Károli-egyetem hallgatósága előtt beszélt hivatásáról és hitéről. (…) „A kereszténység feladata, hogy lazulnia kell, hogy újra le kell térdelnie az elesettekhez, ezen túl pedig még egy dolog: lassítania kell az élet folyásán” – fogalmazott.(...) Szerette volna ezzel az élménnyel megajándékozni kortársait, ezért kezdeményezte azoknak a zsebkönyv-automatáknak az elhelyezését Budapest-szerte, amelyekből okostelefon méretű, minőségi kortárs és klasszikus irodalmat vásárolhat a főváros főbb közlekedési csomópontjain megforduló utazóközönség. Mint mondta, a Sztalker Csoport projektjének csak kisebb részben célja az olvasásnépszerűsítés, reményük sokkal inkább a közösségteremtés.
E furcsa cím első sugallata ellenére nem egy felületes-happy-feeling-keresztyénségről szeretnék írni – bár ilyet is kiolvashatunk Vecsei H.Miklós gondolataiból, hiszen pl. azt is mondta, hogy „...nekünk nem az a feladatunk, hogy Istent hangoztassuk, hanem hogy továbbadjuk azt a hangulatot, amit tőle kaptunk...” – hanem egy annál sokkal összetettebb és mélyebb dogmatikai, ekkléziológiai és etikai rendszer körvonalazódott ki bennem. Ez a bizonyos LaLaLa ennek három tartóoszlopára utal, magába foglalva azoknak kezdőbetűit, azaz: La-pozz! La-zulj! La-ssíts...!
Kezdjük tehát a lapozással, s itt hangsúlyozottan ne az érintőképernyő lapozgatására, hanem a könyv-olvasásra gondoljunk... Némi szójátékkal élve, lapozzunk és alapozzunk...! Vecsei zsebkönyv-automatás akciója betette a bogarat a fülembe, hogy hogyan, pl. milyen új ötletekkel lehetne a Biblia-olvasás kultúráját, mint a keresztyén hit alapját a fiatalok életébe beépíteni... Ami újszerű is, praktikus is, s amelynek egyfajta „azonosító jellege” is van... Ahogy a színész fogalmazott, hogy „...ha látunk egymás kezében ilyen könyvet, akkor talán egy pillanatra összenézünk, és megéljük annak az örömét, hogy mi ketten talán hasonló értékeket tudunk képviselni....” Azt gondolom, hogy erre a keresztyén felekezeteknek, könyvkiadóknak és -terjesztőknek, ifjúsággal foglalkozó lelkészeknek sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Annál is inkább, mert – és erről sokat lehet hallani, olvasni – az olvasás az érzelmi-lelki intelligencia megteremtésének leghatásosabb módja és eszköze. Hiszen gondoljuk csak végig, hogyha egy könyvet elolvasunk mondjuk 2-3 nap alatt, akkor ennyi időt élünk meg annak a külön univerzumában, világában! Film esetében 1-2 órát, a netet lapozgatva pedig néhány percet, a felszínen... Ezekkel összehasonlítva még inkább kitűnik, hogy az olvasás mennyivel több és mélyebb impulzusokat ad, mennyivel jobban formálja gondolatainkat, érzelmeinket, egyáltalán az életünket... S bár kétségtelen, hogy kényelemesebb csupán hallgatni az igét, mégis azt gondolom, hogy egyrészt az olvasás többet ad a hallásnál, másrészt egy tudatos, programszerű keresztyén élet nem képzelhető el a Biblia rendszeres olvasása nélkül.
Folytassuk a lazulással...! Mikor van erre szükség? Akkor, amikor valami túlságosan feszes, erőltetett... Amikor a hitet – hiszen most erről beszélünk – szokások, elvárások és közösségi konvenciók helyettesítik... Erről szól Rab Zsuzsa: Vaspántok c. versének summázata:
„Konvenciók, bevett szokások hideg vaspántjai szoritják lüktető, eleven húsig lenyúzott szivünket...” Amikor az Egyház szigorú és merev intézményes mivolta nagyon háttérbe szorítja vagy éppen meg is öli a keresztyénség mozgalmi jellegét... Tehát lazulni...-adja ki a következő jelszót Vecsei, s mi mindent érthetünk ezalatt...? Mindenek előtt azt az egyszerűsödést, hogy a keresztyénség lényege legyen újra a szabad, belülről jövő emberbaráti szeretet-reakció a világ kihívásaira („...újra le kell térdelnie az elesettekhez...”), szemben azzal, amit a bonyolult társadalmi elvárások ráhelyeznek... Aztán magába foglalhatja azt a kamaszos lázadást mindenféle olyan jelenséggel szemben, amely abszolútumnak mutatja magát! (Paul Tillich) Márpedig napjaink gazdasága, kultúrája, a média- és a reklámvilág ilyen... Hogy ezeket tudjuk lazán, nagyon nem komolyan venni... És a keresztyénség letisztultságát, hogy az tényleg csak „mezítlábas Názáreti Jézus” követése legyen, ne más... „Jézus nagyon emberi és egyszerűen követhető. Úgy beszél, hogy azt mindenki érti. Nyelve nem más, mint a szeretet nyelve, és nekünk is ezen az egyszerű és közvetlen módon kell beszélnünk ahhoz, hogy egységet tudjunk teremteni.”
Végül fejezzük be a (le)lassulással... Amit én egy rekció-etikának fogok fel, válaszképpen az egyre gyorsuló időre, életmódra, a felületessé váló emberi kapcsolatokra... Ennek lényegét hadd szemléltessem egy konkrét példával... Évekkel ezelőtt egy fiatal, energikus intézeti lelkésznő került egy idősek otthonába... Hetekig ugyanolyan élettempóval „gázolt át” a kis öregek életterén, mint amit megszokott az utcán, az egyetemen, az életben... Egy idő után rájött, hogy nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is elmegy mellettük, a hatalmas problémáik és az apró kis örömeik mellett... Le kell hozzájuk lassulni... Meg kell őket hallgatni... S ahhoz meg kell tanulni lassan menni, csoszogni, türelmesen (végig)hallgatni és ha kell, a már elmondottakat újra és újra megismételve, válaszolni... Ha mindenki a maga tempójában éli az életét, akkor elmegyünk egymás mellett... Nem lesznek közös útszakaszok... Élmények... Tartalmas és tartós emberi kapcsolatok...