Az előző hetek valóságos és képzeletbeli kirándulásai után (Németország, Ormánság, Hawaii...) hazaértem. Ülök a kenesei templomban, egy ünneplő gyülekezetben, s benne nagy családom körében. Az úrasztalán nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér. Szívemben hála. Tényleg. Feltorlódtak az ünnepek. Ahogy az előző írásomban szó volt róla, a hawaii nyelvben a kona-bírtokos névmás jelöli azokat a dolgokat, amelyeket a természet (vagy inkább mi mondjuk azt, hogy a Teremtő!) ad az embernek – ellentétben a kanával, amelyekre te magad teszel szert az életed során – nos, én most azokat ünneplem, melyeket (akiket) Fentről kaptam, s egyszerűen csak vannak. Jó ezekre felfigyelni. Ezeken elgondolkodni. Ezekért hálát adni. Mondjuk az aug. 20. előtti  vasárnap. A kona ünnepén...

Új kenyérért hálaadás - refkenese.hu

Szóval feltorlódtak az ünnepek. Aug. 7-én volt édesanyám 80. születésnapja, 18-án édesapámnak a 85., 20-a pedig - ugye – az államalapítás ünnepe, összekötve az új kenyéréért való hálaadás alkalmával.

Kezdjük ez utóbbival. Jó volt rácsodálkozni az ünnepi ebéd közben a kenyér pillanatnyi örömére, áldására, arra, h ennek a helyi pékségben sült kenyérnek íze és illata van! Aztán a kenyér mindig a holnapot, a belátható jövőt is jelenti. Ahogy anyám kérdezte, mielőtt elköszöntünk volna, hogy „kenyeretek van holnapra? Tudod, holnap 20-án zárva lesznek a boltok...” De a legcsodálatosabb, amikor az úrvacsora alkalmával kezedbe veszed, azzal a hittel, hogy az az örök életet foglalja magába. Ahogy Jézus mondja: „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik e kenyérből, élni fog örökké...” (Jn. 6, 51)

„Mert ezer esztendő annyi a szemedben, mint a tegnapi nap, amely elmúlt...” (Zsolt. 90, 4) – mondja a zsoltáros. Igen, az Örökkévaló szemüvegén nézve keresztyén magyar nemzetünk-államunk ezer éve is mintha csak egy elmúló nap lenne a végtelen időben... De ha belegondolunk abba, hogy pl. apám már kb. egytizenketted részét leélte az ezeréves magyar történelemnek, de én is lassan már az egyhuszadát, akkor jobban megfoghatóbbnak és magunkénak érezzük. A részei vagyunk. Napjaink minden gyökértelenítő liberális és multikulti törekvése és tendenciája ellenére. Körül vesz minket. Behálóz. Ahogy keresztben, igen, kereszt alakban ott feszül a piros-fehér-zöld szalag a kövér kenyéren. Ahogy nézed a csillogó szemeket, miközben énekeljük, hogy „Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel, bőséggel...!”

Nézem apámat. Ahogy áll. 85 évének súlya alatt is egyenes derékkal. Ahogy hallgat. Ahogy énekel.  Ahogy beszél. Ahogy röviden, őszintén és meleg szavakkal megköszöni a gyülekezet köszöntését. Hogy hálás az Istennek feleségéért, gyermekeiért, unokáiért. A gyülekezetért. Mindenkiért, akinek csak egy jó szóval is tudott segíteni az életben...

Mellette édesanyám. Ha apám a tekintély, a tisztelet, a súly (a héberben ez utóbbi kettő ugyanazt jelenti), a föld, a gravitáció, akkor anyám a felhajtó erő. A szárnyaló hit. A földi dolgok felett való könnyed, légies elsuhanás. Az egyik pillanatban még ott elől ragyog az ige körül, hogy az istentisztelet végén már hátul álljon az ajtóban, hogy mindenkinek a kezébe adhassa a gyülekezet igehirdető lapocskáját, a Mécsest...

52 éve, 1966-ban kötöttek házasságot a zánkai, Árpád-kori református templomban. Akkor, a menyegzőjükre kaptak egy Biblia-alakú tortát, rajta egy igével: „De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!” (Józs. 24, 15) Az 50. évfordulón „házuk népe” össze is gyűlt a kis templomban. 6 gyermek, párjaikkal, s - akkor még – 12 unoka. Majd az áhítat és a kis családi ünnepség után kimentünk a Várhegybe, szolgálatuk egyik legendás helyszínére, emlékezni, beszélgetni, együtt lenni. Most egy szép, fából készült, egyedi hintaágyat kaptak. Beleégetve kettőjük születési helye és dátuma, s az azoknak megfelelő zsoltárokból (33. és 38.) egy-egy igevers. „De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről nemzedékre.” (Zsolt. 33, 11) „Uram, előtted van minden kívánságom, nincs rejtve előtted sóhajtásom.” (Zsolt. 38, 10)

Nézem őket. Ahogy ülnek egymás mellett a hintán. Ahogy ringatóznak föl és le, föl-le, föl-le... És arra gondolok, hogy nekem holnap is ünnep lesz! Mert vannak szüleim, van egy hazám, van kenyerem! Igen, minden nap ünnep, a kona ünnepe...