Márkus Tamás kiállása, mondanivalója felekezettől függetlenül sok értéket hordoz, ezért is nagy öröm, hogy november 27-én, kedden ő lesz a 777 OFFLINE vendége.Beszélgetés a fiatalokról, a katolikus-református félreértésekről, Benedek és Ferenc pápáról, és arról, hogy hogyan tekintenek rá a lelkésztársak, amiért leül vitatkozni Puzsér Róberttel.
Talán azzal kezdeném, hogy nem volt szerencsés választás ezt a címet adni ennek az interjúnak. Egyrészt azért mert ez egy negatív kicsengésű információ, másrészt megítélésem szerint nem ez a beszélgetésnek a fő üzenete. Az alcím már jobb „kedvcsináló”, ajánló, miszerint „Márkus Tamás kiállása, mondanivalója felekezettől függetlenül sok értéket hordoz”. Mai írásomban szándékosan nem a 777 riportere által kiemelt témákra – fiatalokkal, katolikus-református félreértésekkel, a pápákkal és saját személyének megítélésével kapcsolatban – szeretnék röviden reflektálni, hanem azokra, amit pl. az iszlám térhódításáról és a keresztyén kultúra és hit különbségéről mondott. De menjünk sorjában...
Először is nagy értéke az interjúnak, hogy Tamás végig a realitások talaján marad, nem esik sem abba a – egyházi berkekben gyakori – végletbe, hogy „eufémizál”, azaz szebbnek mutatja, láttatja a környező világot, mint amilyen, sem a másikba, hogy minden rossz, mindenki ellenünk van, nincs remény, elveszünk... Az általam egyébként ismeretlen kollégám hála Istennek lát jövőt, s mer optimista lenni. Hisz abban, hogy már körvonalazódik egy olyan új (lelkész)generáció, amely meg tud felelni a kihívásoknak és ki tudja húzni az egyház, a keresztyénség „szekerét” az érdektelenség „mocsarából”...
Az is pozitívum, hogy nem a megszokott, sokszor bizony merev, egyházi sémákban gondolkodik. Beszéli a „világi” nyelvet, otthon van a média világában. Az egyházi terminológiákat egyből át tudja fordítani mai, mindenki által használt és érthető nyelvre. Bocsánat, hogy nem a legszebben fogom megfogalmazni, de ő olyan „médiatermék”, aki fogyasztható, akire van kereslet, akit el lehet adni... Nem véletlen, hogy sokat „szerepel”, sok beszélgetésre, vitára, műsorba hívják. Bár diplomatikusan kikerülte a kérdést, hogy mit szólnak népszerűségéhez a kollégái, én innen is csak biztatni, bátorítani szeretném, hogyha esetleg a jó magyar irigység, féltékenység tüneteit tapasztalná részükről, az ne tartsa vissza, csak így tovább, bátran!
Igen, bátorság, határozottság, jó értelemben vett öntudatosság. Ez a következő attitűd, ami „lejön” nekem ebből a riportból. Egyedül emiatt van bennem egy kis irigység, hogy ő már egy más, fiatalabb generáció tagja... Aki nem a szocializmusban szocializálódott, így nincs benne a „zsigereiben” az a fajta gátlásosság, belénk nevelt visszafogottság, hogy mi egy „3 T-s” (tiltott, tűrt, támogatott...) ügyet képviselünk, s csak annyit szabad mondanunk és mozognunk, amennyit felülről engednek...
Ami viszont már nem „generációkérdés”, az annak a lényeglátásnak a képessége (akár karizmának is nevezhetjük) ami Tamásnak megvan. Egyrészt látja a problémát. Nem dugja a fejét a homokba. S meri őszintén és az egyházra nézve is önkritikusan megfogalmazni a véleményét. Hogy nem az a baj, hogy a különböző felekezetek esetleg oda-oda mondogatnak egymásnak, hanem a teljes érdektelenség! „Fáradt érdektelenségbe süppedt bele szinte mindeni...” Amikor már bennünket, keresztyéneket sem érdekel Krisztus ügye úgy igazából... Másrészt látja a megoldást, azt hogy evangélium hirdetésre van szükség! Erre viszont csak az az egyház képes, amelynek tagjai személyes hittel, elkötelezetten követik és hirdetik Krisztust! „Minden, a keresztyén kultúrával, a keresztyén etikai elvekkel szimpatizáló embernek személyesen hitre kell jutnia, és el kell fogadnia a Názáreti Jézus Krisztust megváltójának és élete urának.”
Ezt arra fel mondja, hogy a mai közgondolkodásban összemosódik a keresztyén kultúra és a keresztyén hit. Ő azonban világossá teszi, hogy a kettő nem ugyanaz. (Magam számára ezt úgy tudnám lefordítani, hogy olyan ez, mint a kép és a keret...) Minden esetre maximálisan egyet értek vele, hogy „nekünk pedig ki kell használnunk azt, ha a kormány a keresztyén kultúrát támogatja, még ha az nem is egyenlő a keresztyén hittel...”
Végül pedig nagyon tetszett, ahogyan határozottan, frappánsan, s megint csak lényegre törően megfogalmazott egy szerintem teljes mértékben vállalható véleményt az iszlám-kérdésről. „Katolikustól protestánsig minden hithű keresztény tudja, hogy az iszlám nem egy vallási rendszer, hanem egy politikai-vallási keverék, ami zsarnoki módon alakítja át az életet. Úgy tudunk Európán segíteni, ha Krisztus egyedüliségét a lehető legnagyobb erővel, szeretettel és irgalommal hirdetjük. Az életben hihetetlen irgalmasságot és szeretetet kell közvetítenünk, de a dogma terén nem lehetünk toleránsak egy percig se...”
Mit lehet még ehhez hozzátenni? Csak annyit, hogy bravó, Tamás!
Hozzászólások