A posztot, melyről a következő sorokban írok szándékosan nem osztom meg. Elkerülve ezzel a további véleménynyilvánítások lehetőségét. Írásom témája (szinte) minden netes oldalon visszaköszön. Nem kioktatni vagy a "tutit megmondani" szeretném, hanem felhívni a figyelmet egy fontos tényre, amely szerint a leírt szónak ereje és hatalma van. Ennek tudatában osszuk meg gondolatainkat az éterben (mondom ezt először magamnak és tanácsolom minden kedves olvasónak).
A napokban a facebook-ot bogarászva akadtam rá egy olyan posztra, amely egy helyi (Somogy megye) „állatos” történetet dolgoz fel. A leíró szerint az utcában mindenki által kedvelt (félig vadon élő) cicát, a gazdájával arra sétáló kutya megölt. Természetesen, fotóval is dokumentálta az esetet (a képen a cica teteme látszik). A posztoló leírta, hogy hogyan történt az eset (egy picit talán elfogultan is, mivel a leírásból kiderült ismerte és nagyon kedvelt ezt a macskát) majd felhívta a figyelmet, hogy egy szájkosárral elkerülhető lett volna ez a tragédia. Kicsit előrevetítve és más problémát megelőzve arra is felhívta a figyelmet, hogy ha ez macskával megtörtént, akkor egy kisgyereket is megtámadhat a kutya.
A poszt írója nem volt sértő. Egyszerűen csak leírta azt, amire a facebook minden belépéskor felhívja a figyelmet: „Mi jár a fejedben,…?”. Neki ez a történet járt. S mivel szabad véleménynyilvánítás van, ezért megragadta az alkalmat és megosztotta minden ismerősével.
A történet ennyi lett volna, ha az emberek elolvasva levonták volna a tanulságot és szánakozva bár, de tudomásul vették volna, hogy milyen szomorú, ami azzal a kis állattal történt. S esetleg mindenki belegondolt volna, hogy a saját esetében, hogyan kerülheti el az ehhez hasonló eseteket.
Sajnos, az emberek jó része – mikor ilyen vagy ehhez hasonló történetet olvas, és ráadásul még van a leírásban némi uszító tartalom is – nem a tanulságot vonja le, hanem vádaskodik, és megoszja mit kellett volna tenni, gyűlölködik, fröcsög.
A poszt alatt összesen 731! hozzászólás jelenik meg. Nem olvastam el mindet, de amelyeket átfutottam annak a többsége megítélő, acsarkodó, uszító. A kutya gazdáját tulajdonképpen szavakkal, háromszor végezték ki. Valószínűleg, nehezen bírta ezt a támadást a kutyasétáltató, így név nélkül (álnév alatt) leírta, hogy hogyan történt az eset s próbálta megvédeni magát és a kutyáját. Ez a komment újabb okot adott arra, hogy támadják az emberek ezt a társukat. Bírálva, milyen gerinctelen, hogy nem vállalja fel a nevét.
Mindig megnyugtató, hogy azért vannak olyan hozzászólók, akik a történeten túllátva érzékelik, hogy nem a jó irányba halad a kommentelés. Ebben az esetben felhívták a figyelmet, hogy amennyiben vállalja a nevét, lehet, hogy nem csak a facebook-on kapná a gyűlölködést, hanem lennének, akik személyesen is szívesen kifejtenék neki véleményüket.
Megdöbbentő ám, hogy egy ilyen eset hogy meg tudja mozgatni az embereket. Nagyon sokan úgy érzik, hogy nem hagyhatják szó nélkül és mindenképpen ki kell fejteni a véleményüket. A véleménynyilvánítással nem is lenne gond, hiszen szabad. Viszont a stílus, a gondolkodásmód és ezek megnyilvánulása időnként olyan határokat lép át, amely egyáltalán nem megengedhető ember és ember között. Még akkor sem, ha úgy érzi neki van igaza. Az igazság kimondása is történhet úgy, hogy közben nem használunk trágár illetve a másik ember milyenségére utaló lekicsinylő kifejezéseket.
Bevallom őszintén egy-egy megosztott történet, kép, írás után található kommenteket mindig szívesen olvasom. Kíváncsi vagyok az emberek gondolkodására, látásmódjára. Azt tapasztalom, hogy mikor véleményeltérés van, ott a hozzászólókból kivész az elfogadás és a tolerancia. Mintha csak egy igazság volna és az mindenképpen az enyém (vagyis a kommentelőé).
A fentebbi történet csak egy a sok közül, ami kering a neten és jól példázza a „majd én megmondom a tutit” gondolkodású emberek világát. Szeretném kiemelni még egyszer: nem a véleménynyilvánítással van a gond, hanem a hogyannal. Sőt, tulajdonképpen a jó kritika épít és segít a fejlődésben. Viszont, amikor az egész csak a gyűlölködésről és a megítélésről szól, annak nincs haszna.
Szeretnék mindenkit biztatni, hogy osszuk meg továbbra is a véleményünket, csak válasszuk meg a megfelelő hangnemet és persze a témát is, amihez gondolatainkat fűzzük. Ne feledjük el, hogy a szavak mögött nincs mimika, hangsúly és minden olyan elem, ami a féreértést tisztázná. Pusztán szavak vannak, amelyket az olvasó másként is értelmezhet, mint ahogyan az írója szánta. Ez mindig nagyon nehéz. Gondolataink megosztásával ne az ítélkezés legyen a cél, hanem egymás építése. Ne feledjük el, hogy a szavak milyen jelentőséggel bírnak az életünkben. A tíz parancsolat „Ne ölj!” Igéje nem csak a fizikális tettekre vonatkozik, hanem a szavakra is. Adjuk ezt tovább a világba, hogy az ember ne ölje, hanem építse a másikat. S mivel tudom, hogy nem mindenki ilyen, még egy gondolat: akinek nem inge, ne vegye magára.
