Megszűnik a Reposzt

Kedves Olvasóink!
Szeretnénk bejelenteni, hogy megszűnik a Reposzt. Abbahagyjuk. Így döntöttünk.
Kérjük az Olvasót, ne keressen valamiféle különleges okot döntésünk mögött. Nincs ilyen. Senki sem mondta, hogy kezdjük el, és senki sem mondta, hogy fejezzük be. Önként csináltuk, mindenféle rendszeres anyagi ellenszolgálatás, vagy bármiféle érdek nélkül. De úgy van ez, mint az életben oly’ sokszor, hogy valamit elkezd az ember, aztán egyszer csak abbahagyja. Úgy látszik, egy blog életének is megvan a maga belső és titokzatos dinamikája. Ennyi volt.
A Reposzt átfogó értékelése nem a mi feladatunk. De azért bízunk abban, hogy talán hagytunk valami nyomot a magyar református közéleti újságírás történetében. Köszönjük Olvasóink és jószándékú vitapartnereink figyelmét, s hálát adunk az Úrnak, hogy végezhettük ezt a szolgálatot közel kilenc éven keresztül.
Szeretnénk tisztességgel elbúcsúzni. Ezért a következő napokban, lezárásként, a Reposzt eddigi összes szerzőjének egy-egy írását közöljük. Isten áldja az Olvasót!
Szeretettel, a Reposzt szerzői

Závodi Zsuzsanna: Emberek és farkasok

"Az egyik legokosabb, legempatikusabb könyv a természetről, melyet valaha olvastam - a következő életemben boldogan lennék farkas!" Peter Wohlleben. 

A farkasok bölcsessége - Mire taníthatnak bennünket a vadon lakói Elli H. Radinger  libri

A nyár nyugodt időszakában kezdtem el olvasni Elli H. Radinger könyvét: A farkasok bölcsessége – mire tanítanak bennünket a vadon lakói? A szerző a 90-es évektől kezdve a farkasok megfigyelésének szentelte az életét a Yellowstone Nemzeti Parkban. Radinger számos tanulságot megfogalmaz és analógiát állít az emberi és állati viselkedés, a szociális struktúrák között. Különösen azok a jelenségek érdekfeszítőek, amelyek a farkasok közötti hierarchiát, a falka és a nagycsalád működését, illetve az alfa-hím és farkaskirálynő stratégiai feladatait, a felelősségteljes vezető cselekvési területeit mutatja be.

Jakab Bálint: Visszanéztem félutamból

 

Alig akad magyar, aki ne ismerné az Elindultam szép hazámból című népdalt. Énekeljük, mint szépen rímelő adottságot, mint a köztes lét veszteségét, hiszen az a tapasztalat van mögötte, amitől szép volt és szép ez a haza. Engem mégis izgat a címben is idézett megfogalmazás, hogy amikor elindul valaki, honnan tudja, hogy hol van az út fele? Ami ezentúl fogy a célig.
Merthogy visszanéztem félutamból, mondja a népdalban útjára induló.

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!
A Reposzt hetedik születésnapját ünnepelhetjük. Az ünnepléshez vendégeket hívtunk, akiktől egy-egy ajándék írást remélünk a december 10-16. közötti vendég-héten. Köszönjük vendégeinknek, hogy vállalták az írás nemes szolgálatát, és írásaikkal gazdagítják blogunkat!
Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Boza Kristóf sáregresi lelkipásztor (december 10. hétfő); Sugár Tamás nagyigmándi lelkipásztor (december 11. kedd); Csányi Ágnes kiskunhalasi pedagógus-főszerkesztő (december 12. szerda); Fodorné Ráskó Éva somogyi egyházmegyei lelkész (december 13. csütörtök); Kuti József kecskeméti lelkipásztor (december 14. péntek);  Pallagi Andrea református lelkipásztor (december 16. szombat); Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök (december 16. vasárnap).
Szerzőként nem dolgunk értékelni blogunkat a 7. évfordulón, ezt úgyis megteszik az olvasók, akiknek köszönhetően a Reposzt önálló és számontartott felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el, ám vendég-írók másik egyházkerületből is érkeznek.

Bejelentkezés

Kedves Olvasóink!

Többen is megkerestek bennünket az elmúlt hetekben a hozzászólásokkal kapcsolatban. Eddig facebook fiókhoz volt kötve a hozzászólás lehetősége, hogy ezzel kiszűrjük a "trollokat". Mivel több olyan olvasónk is van, aki szívesen szól hozzá egy-egy bejegyzéshez, de nincs facebook fiókja, az oldalunkon való regisztrációval lehetőséget biztosítunk a számukra, hogy véleményüket elmondják. A Reposzton, a jobb felső sarokban található a regisztráció/bejelentkezés lehetősége. 

Továbbra is kérünk mindenkit, hogy valós névvel, arccal szóljon hozzá írásainkhoz. Az előre vivő, építő eszmecserét preferáljuk, a "trollkodást" - a szabályzatunkban megfoglamazottak szerint - szankcionáljuk.

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!
Immár hat gyertyát fújhatunk el a Reposzt képzeletbeli születésnapi tortáján. Ennek kapcsán a korábbi évek hagyományait megtartva vendég-héttel ünnepelünk. Köszönjük vendégeinknek, hogy vállalták az írás nemes szolgálatát, és írásaikkal gazdagítják blogunkat!
Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Bogárdi Szabó István (december 10. vasárnap); Bagdán Zsuzsanna (december 11. hétfő); Sugár Tamás (december 12. kedd); Bölcsföldi András (december 13. szerda); Kustár Zoltán (december 14. csütörtök); Riedling-Kovács Szilvia (december 15. péntek); Kustár György (december 16. szombat).
Nem a mi dolgunk értékelni blogunkat a 6. évfordulón. Az Olvasó majd értékel. De éppen az olvasottságból következtetve, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt hat év során a Reposzt önálló, számon tartott és egyre jobban ismert felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el.

Öt éves a Reposzt

Csakúgy, mint eddig mindig, a Reposzt indulásának évfordulójára ebben az évben is vendég-héttel szeretnénk emlékezni.

Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: dec.12. hétfő: Bagdán Zsuzsanna; dec.13. kedd: Sugár Tamás; dec.14. szerda: Édes Árpád; dec. 15. csütörtök: Sipőczné Miglierini Guiditta; dec.16. péntek: Halász Noémi; dec. 17. szombat: Farkas Gergely; dec.18. vasárnap: Bogárdi Szabó István

Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy igent mondtak felkérésünkre. Bizonyosak vagyunk benne, hogy tovább gazdagítják blogunkat.

Nem a mi dolgunk értékelni blogunkat az 5. évfordulón. Az Olvasó majd értékel. De éppen az olvasottságból következtetve, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt öt év során a Reposzt önálló, számon tartott és egyre jobban ismert felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el.

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!

Csakúgy, mint eddig mindig, a Reposzt indulásának évfordulójára ebben az évben is vendég-héttel szeretnénk emlékezni.

Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Bogárdi Szabó István (december 13., vasárnap); Bagdán Zsuzsanna (december 14.,hétfő); Sugár Tamás (december 15, kedd); Kovácsné Horváth Mária (december 16.,szerda); Kustár Zoltán (december 17., csütörtök); Konc Gáll László (december 18.,péntek); P.Tóthné Szakács Zita (december 19.,szombat).
Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy igent mondtak felkérésünkre. Bizonyosak vagyunk benne, hogy tovább gazdagítják blogunkat.

Nem a mi dolgunk értékelni blogunkat a 4. évfordulón. Az Olvasó majd értékel. De éppen az olvasottságból következtetve, talán nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt négy év során a Reposzt önálló, számon tartott és egyre jobban ismert felületté vált, s egy egészen sajátos helyet tölt be a magyar református, sőt országos közéleti nyilvánosságban. Számunkra különös jelentőséggel bír az is, hogy ez a blog Dunántúlon indulhatott el.

Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Reposzt ismertsége, olvasottsága az elmúlt esztendőkben folyamatosan növekedett. Negyedik évfordulónkon is szeretnénk köszönetet mondani Olvasóinknak a hűségért, bátorításért, biztatásért, de a kritikáért is.  A magunk részéről hálát adunk Istennek az elmúlt négy évért, s imádkozunk azért, hogy e sajátos szolgálat végzéséhez adjon továbbra is erőt és kedvet. Hisszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban.

A Reposzt szerzői
 

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!

Csakúgy, mint tavaly ilyenkor, a második születésnapunkon, a Reposzt indulásának harmadik évfordulójára is vendég-héttel szeretnénk emlékezni a ránk következő vasárnaptól, december 14-től.

Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Bogárdi Szabó István (december 14., vasárnap); Bagdán Zsuzsanna (december 15.,hétfő); Vidra Krisztina (december 16, kedd); Bella Violetta (december 17.,szerda); Németh Tamás (december 18., csütörtök); Csabai Ágnes (december 19.,péntek); Kádár Ferenc (december 20.,szombat).

Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy igent mondtak felkérésünkre. Bizonyosak vagyunk benne, hogy tovább gazdagítják blogunkat.

Ugyancsak köszönetet szeretnénk mondani Olvasóinknak. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Reposzt ismertsége és olvasottsága az elmúlt esztendőkben folyamatosan növekedett. Harmadik évfordulónkon szeretnénk ezért köszönetet mondani. A magunk részéről imádkozunk azért, hogy e sajátos szolgálat végzéséhez a Jó Isten adjon továbbra is erőt és kedvet. Hisszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban.

A Reposzt szerzői

Vendéghét

Tisztelt Olvasóink!

Csakúgy, mint tavaly ilyenkor, egy éves születésnapunkon, a Reposzt indulásának második évfordulójára is vendég-héttel szeretnénk emlékezni a ránk következő vasárnaptól, december 1-től. Felkért vendég-szerzőink a megjelenés sorrendjében a következők: Bogárdi Szabó István (december 1., vasárnap); T. Németh László (december 2., hétfő); Bagdán Zsuzsanna (december 3.,kedd); Bogáth István (december 4.,szerda); Balog Zoltán (december 5., csütörtök); Sebestyén Katalin (december 6.,péntek); Rácsok András (december 7.,szombat).

Nagyon köszönjük vendégeinknek, hogy igent mondtak felkérésünkre. Bizonyosak vagyunk benne, hogy tovább gazdagítják blogunkat.

Ugyancsak köszönetet szeretnénk mondani Olvasóinknak. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Reposzt ismertsége és olvasottsága az elmúlt két esztendőben folyamatosan növekedett. Ennek egyik legbeszédesebb jele, hogy az idén a Goldenblog által szervezett megmérettetésben a közéleti kategóriában a hetedik helyet értük el. E mögött azonban ott van Olvasóink támogatása és biztatása is. Második évfordulónkon szeretnénk ezért köszönetet mondani. A magunk részéről imádkozunk azért, hogy e sajátos szolgálat végzéséhez a Jó Isten adjon továbbra is erőt és kedvet. Hisszük, hogy fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban.

                                                                                                                                                                                                                                              A Reposzt szerzői

Új írók a Reposzton

Kedves Olvasók!

Az új évet a Reposzt is változással kezdi, új emberek lépnek a blog szerzői közé. A pénteki napokon Závodi Zsuzsanna, a szombati napokon Székely Attila fogja hozni a gondolatokat!

Fogadják, fogadjátok őket szeretettel!

A Reposzt írói

Kérdőív

Kedves Olvasóink!

Egy év elmúltával szeretnénk visszajelzést kapni oldalunkról. Mi az Önök véleménye a Reposztról? 

Létrehoztunk egy kérdőívet, melyet a főmenüben, a kapcsolat menüpont mellett találnak. Kérjük, szánjanak rá néhány percet és töltsék ki! 

A kérdőív anonim. Kérjük, anonimitásuk megőrzése érdekében lépjenek ki facebook oldalukról és csak utána töltsék ki a kérdőívet. Amennyiben szívesen vállalják nevüket, úgy facebook belépés után töltsék ki a kérdőívet.

Előre is köszönjük, hogy válaszaikkal segítik oldalunk fejlesztését!

 

Szerzők

Üzenet a gépháztól

Az elmúlt időszakban több üzenetet is kaptunk különböző zavarokról - a bejelentkezéssel, kommenteléssel kapcsolatban. A problémát próbáljuk megtalálni, orvosolni, az elmúlt héten is történtek lépések ezirányba. Az látszik, hogy nem mindenkinél jelentkeznek a gondok, és eléggé változatos a paletta.

Segítséget kérnénk! Ha valaki valamilyen zavart tapasztal a Reposzt oldalon, kérjük, írjon egy e-mailt a reeposzt@gmail.com címre (nem elírás, két e betű) erről.

Köszönettel,
a Reposzt írói

Változások

Július 17-től megváltozik oldalunkon a kommentelés rendszere. Az eddigi felhasználónévvel és jelszóval nem lehet majd belépni. Az adott poszt alatti kommentelés mindenkinek a saját facebook profiljával lesz lehetséges.
A nem valós Facebook profillal hozzászólókat kitiltjuk az oldalról. Ezzel egyidejűleg egy szigorúbb kommentelési szabályzatot teszünk fel, ami a "Szabályzat" alatt lesz elérhető az alábbi szöveggel:

"Bejegyzéseinkkel értelmes párbeszédre hívunk. Örömmel vesszük a mi véleményünktől eltérő hozzászólásokat is, hiszen a dialógus termékenyen hat mindkét félre. Ebből kifolyólag szeretnénk elkerülni a destruktív hozzászólásokat. Az alábbiakra hívjuk fel oldalunk látogatóinak figyelmét:
1. A durva és trágár hozzászólásokat töröljük.
2. A fiktív profillal bejelentkező kommentelőket kitiltjuk.
3. A szerzőket, kommentelőket vagy más személyeket, csoportokat sértő hozzászólókat figyelmeztetjük, az adott kommentet töröljük, végső esetben a hozzászólót kitiltjuk.
4. Akit sokat "OFFol", azt figyelmeztetjük."

A név kötelez...

Kedves Olvasóink!

Ahogy jeleztük, most már névvel, arccal jelenünk meg.

Elnézést kérünk, hogy az év utolsó napján elérhetetlenek voltunk, a szerverhiba nálunk is ismert jelenség (sajnos).

További jó olvasást és kommentelést! 

 

Álnevek nélkül

 

Felülbíráltuk önmagunkat: január 1-től névvel jelenünk meg.

Az ok nagyon egyszerű: több észrevételt kaptunk a névtelenség kapcsán. Ezek a megjegyzések főleg két szempontra hívták fel a figyelmünket: a névtelenség rontja a hitelünket, másrészt olyan feltételezéseknek adhat alapot, miszerint nem merjük vállalni önmagunkat.

Vitatkozhatnánk ezekkel az észrevételekkel, de nem tesszük. Az álneves megjelenést azért választottuk, mert van benne valami játékosság, valami titokzatosság. Tetszett nekünk.

Mindazonáltal megértettük, hogy az álneves megjelenésnek más olvasata is lehet. Ezért döntöttünk úgy, hogy változtatunk.

Ez a Reposzt tartalmi lényegét illetően semmilyen változást nem jelent, hiszen álnévvel sem írtunk olyat, amit névvel ne vállaltunk volna. Ezt immár a Kedves Olvasó is ellenőrizheti, az álneves írások fent maradnak, s szerzőik beazonosíthatóak lesznek.

Köszönjük a támogatást, az  észrevételekben is nyilvánvaló bíztatást. Igyekszünk.

A Reposzt írói:

Jakab-Köves Gyopárka (shva - hétfő), Némethné Sz. Tóth Ildikó (echo - kedd, január 1-ig), Pálfi Zsuzsa (kedd, január 1-től), Soós Szilárd (argosz - szerda), Jakab Bálint (zéta - csütörtök), Bella Péter (marlowe - péntek), Szakács Gergely (szjaki - szombat), Köntös László (fóné - vasárnap)

Karácsony

 A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.  Te megszaporítod a népet, nagy örömöt szerzel neki. Úgy örülnek színed előtt, mint aratáskor szoktak örülni; ahogyan vigadnak, ha zsákmányt osztanak.  Mert terhes igáját, a hátát verő botot, sanyargatójának vesszejét összetöröd, mint Midján napján.  Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég, és tűz martaléka lesz.  Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!

Ézsaiás 9, 1-5

 

Istentől megáldott, békés, boldog Ünnepet kívánunk!

 

Új recept

 

Új recepttel próbálkozunk.

      Hozzávalók: kézügyben lévő alapanyagok (napi, heti történések, események), újszerű megközelítések, gondolatok, 7 kreatív egyházi ember és egy csipetnyi íráskészség.

      Az alapanyagokat saját szánk íze szerint kiválogatjuk, ügyelve, hogy se túl sok, se túl kevés ne legyen. Az emészthetőséget is figyelembe vehetjük, de ez adott esetben figyelmen kívül hagyható. A kiválasztott alapanyagokat fejben elkeverjük az újszerű megközelítésekkel és gondolatokkal. Ezt követően az íráskészséget használva billentyűzetet ragadunk. Miután szavakká gyúrjuk a gondolatokat, publikálunk és meglátjuk, mi sül ki belőle. 

     Bon Appétit!