Szerepkonfliktus – így hívja a pszichológia azt a jelenséget, amikor a különböző életfeladataink „összeütköznek” egymással, és nem tudjuk például eldönteni, hogy adott szituációban a mindig elérhető barát vagy a felelősségteljes családfő szerepünkhöz legyünk hűek. A Vígszínházhoz tartozó Pesti Színházban egy olyan emberrel találkoztam, aki ha ilyen helyzetbe kerül, rögtön tudja, hogy mit kell tennie, mert ragaszkodik a prioritási rendjéhez. Telekes Péter férj, apa, színész volt a beszélgetőtársam.

"Most minden a gyerekekről szól" - Interjú Telekes Péterrel - kepmas.hu

 

Ha egy 30 vagy 40 évvel ezelőtt megjelent újságban olvastam volna a címet: „Most minden a gyerekekről szól” -, meg lettem volna győződve arról, hogy egy nő szájából hangzik a mondat. Egy olyan nőéből, aki életének abban a szakaszában jár, amikor anyai szerepe az elsőrendű és meghatározó, annyira, hogy minden mást hátrább sorol annak érdekében, hogy gyermekeinek szentelje magát.

Azóta nagyon változott a világ. Máshogyan gondolkodunk arról, mit jelent szülőnek, anyának és apának lenni. Máshogyan látjuk az anyai és az apai szerepet. Nem gondoljuk feltétlenül azt, hogy egy gyermek érkezése csak az anya életébe hoz óriási változást, hogy számára változik meg minden attól a perctől kezdve, hogy gyermekét először a kezében tarthatja. Talán azt sem gondoljuk ma már, hogy a gyermeknevelésben vannak egymástól élesen elkülönülő anyai és apai feladatok és hogy olyan szigorú határvonal van a kettő között, amelyet nem lehet átlépni.

Mégis, még ma is meglepődünk, majd jólesően csodálkozunk rá arra, hogy egy férfi, miközben hivatását is teljes erőbedobással gyakorolja és amely sikeres is, tud arról vallani, hogy számára most minden a gyerekekről szól, mert apa is, pontosabban fogalmazva: elsősorban apa, akire három gyermek bízatott.

Ez a férfi, ez az apa Telekes Péter színész, akivel interjút készítettek. És miközben beszél arról, honnan indult az útja, hogyan élte meg a főiskolás éveket, melyik darabban játszik éppen, beszél családjáról, feleségéről és gyermekeiről is. A velük eltöltött minőségi időről és az erőfeszítésről, hogy amikor döntenie kell, akkor mellettünk döntsön. Beszél arról, hogy saját életében hogyan oldja meg a maga szerepkonfliktusait. Amikor különböző helyzetekben különböző életfeladatai összeütköznek és választania kell, hogy most a felelősségteljes családfő vagy a mindig elérhető barát vagy az állandóan rendelkezésre álló, megbízható, terhelhető munkavállaló kerüljön előtérbe és töltse be a maga szerepét, akkor igyekszik a szerint a fontossági sorrend szerinti döntést hozni, amelyet felállított. Most pedig minden a gyerekekről szól, minden miattuk fontos. Különösen akkor, ha távlatokban gondolkodik és a jövőt, a mi lesz majd 20 vagy 30 év múlva kérdést is szem előtt tartja. „Tudom, hogy a gyerekeim 30 vagy 50 év múlva is úgy szólítanak majd, hogy „apa”, és amit ez a szó jelent nekik, azt viszik tovább. Azt szeretném, hogy úgy gondoljanak majd rám, ahogy én gondolok apámra és nagyapámra.”

Milyen felemelő arról hallani, hogy vannak férfiak, akik túl látnak és túl mutatnak önmagukon. Akik tudnak egy esendő, gyenge teremtményt, annak szükségleteit saját maguk és vágyaik, terveik elé helyezni, ha kell. Mennyire fontos éppen ma hangsúlyozni: van fontosabb ember, mint én magam, van, akiért hajlandó vagyok tenni, akinek adok az időmből, a figyelmemből, saját magamból.

Éppen ezért örülök minden olyan kezdeményezésnek, amelyben az apákra figyelnek és amelyben kifejezésre jut, mennyire fontosak ők abban a szerepben, amelyet apaként töltenek be. Véletlenül bukkantam a hírre, hogy március 19-én, József napon pl. apák napját tartottak a kaposvári katolikus óvodában. Az apákat, nagyapákat hívták meg gyermekeikkel, unokáikkal együtt, őket köszöntötték és kértek áldást életükre.

Miközben készülünk és közeledünk húsvét ünnepe felé, jó közel engednünk magunkhoz azt az üzenetet, hogy a mi mennyei Atyánk, amikor értünk adta oda saját egyszülött Fiát, döntést hozott. Bennünket, földi gyermekeit a sajátja elé helyezte. Irántunk való szeretetétől fakadt döntése, amelyet mi megérthetünk, amelyért hálásak lehetünk és amely miatt örömmel ünnepelhetjük a győzedelmes húsvétot.