A koronavírus járvány társadalmi hatásai ma még teljes mértékben kiszámíthatatlanok. Jelen írás arra tesz kísérletet, hogy generációs alapon vizsgálja a témát. A szöveg fő kérdése, hogy formálódhat-e egy új, V, mint Vírus-generáció az éppen zajló folyamatok hatására.

A V, mint Vírus-generáció születése? - politikatudomany.tk.mt.hu

Nekem eddig a v betűről mindig az jutott eszembe: v mint Viktória. A koronavírus azonban megtanította nekünk, hogy lehetségesek más társítások, kapcsolások, összefüggések is. Nem ez az egyetlen újdonság, amit a megváltozott helyzet hozott magával. A vasárnapi istentisztelet előtt és után azt is észre vettem magamon, hogy önkéntelenül is hátra lépek, de legalábbis a felső testemet hátra döntöm egy kicsit. Biztos, ami biztos. Senki ne érezze még véletlenül se a késztetést, hogy közelebb lépjen, esetleg a kezét nyújtsa felém. A boltokba, egyéb nyilvános, közösségi terekbe való belépés előtt is már automatikusan nyúlok a maszk után és húzom magam elé. Korábban csodálkozva néztem a filmekben és az év eleji hetekben a híradásokban, a maszkban, de teljes természetességgel járó-kelőket. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne így közlekedni. És valóban, mára már megszokottá, természetessé vált. Gyanakodva méregetjük egymást, vajon a másik is megteszi a szükséges óvintézkedéseket?

V, mint Vírus-generáció. Ez is valami egészen új fogalom, meghatározás. Miközben sokáig azzal voltunk elfoglalva, hogy egyre jobban megismerjük a Z-generáció sajátosságait és kezdjünk valamit azokkal a kihívásokkal, melyekkel ők állítanak szembe bennünket, máris itt van egy újabb váltás. Bár Szabó Andrea írása meglehetősen korán, még március 20-án íródott, a Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzet és az oktatási intézmények bezárása illetve digitális tanrendre való átállása után néhány nappal. Akkor még egyáltalán nem látszott, mikor enyhülhetnek a korlátozások és mikor indulhat újra az élet. Akkoriban még nagyon úgy tűnt, hogy hosszú hónapokra kell terveznünk és eleget tennünk a felszólításnak: Maradj otthon! Nem lehetett szó tehát még arról, hogy egy bizonyos idő távlatából tekintünk vissza arra, amit magunk mögött hagytunk és értékeljük, értelmezzük: mi történt velünk, mit éltünk át. Mégis, egyet értek a megállapítással: ez a járvány valahogy más, mert nemcsak lokálisan vagy nemzeti szinten hoz létre egy-egy algenerációt, hanem globális, nemzetek feletti jelentősége lehet. Generációképző jelentőségű, azaz történelmi léptékű esemény.

„Generáció – Mannheim alapján – olyan kortárscsoportok összessége, amelyet közös szocializáció, azonos, ráadásul közvetlen történelmi tapasztalatok formálnak „élményközösséggé”. A közös élményeket a „generációs tudat” révén nagyjából hasonlóan dolgozzák fel, amely az egyén számára lehetővé teszi a „generációs identitás” kialakulását.” A generáció nem születik, hanem lesz, formálódik, egy meghatározó, történelmi jelenség és annak feldolgozása során. Egy generáció számára saját, ifjúkori élményei a leginkább meghatározók, a legfontosabb életkor pedig a 14-25 év közötti életszakasz. Vagyis a most köztünk és velünk élő 14-25 évesek az esélyesek arra, hogy úgy beszéljenek majd a későbbi korok róluk: ők a V-generáció.

A fenti definíció alapján három szempontot kell megvizsgálni ahhoz, hogy megállapítható legyen, a generációformálódás időszakában vagyunk-e vagy sem? 

Az első a közösen megélt, meghatározó jelentőségű, történelmi esemény kérdése. Azoknak a fiataloknak, akik számára eddig természetes volt, hogy „a világ egy falu”, hirtelen azzal szembesültek, hogy: maradj otthon! Zárkózz be, tartsd a távolságot, engedelmeskedj a szabályoknak. Otthon maradni egyet jelent azzal, hogy a legfontosabb közösséggé ismét a család válik. Nem az intézmények tagjai, nem a kortárs közösség – akikkel persze lehet tartani a kapcsolatot -, hanem az a család, amelynek tagjaihoz egyébként a leginkább kötődnünk kellene, csak a „normális életben” velük töltjük a legkevesebb időt. A szociális távolságtartás napjaiban felértékelődött a személyes találkozások értéke, hirtelen már nem is volt olyan menő a képernyőt bámulva beszélgetni a másikkal (ami egyébként megszokott látvány volt bárhol, ahol fiatalok tartózkodtak együtt). Ezek az élmények, tapasztalatok teljesen különböztek a korábbiaktól, mondhatjuk, hogy szinte minden fiatalt érintettek az egész világon és meghatározók voltak számukra.

Kialakulhat-e önálló generációs tudat? Ez a következő kérdés. Bár még a formálódás időszakában vagyunk, egyértelmű, hogy már ma is mindenki úgy tekint erre a fiatalok által alkotott csoportra, hogy ők különböznek mindenkitől, mások. Olyasmit élnek meg – egy nagyon érzékeny életszakaszban -, amit nem kellett az előttük járóknak. Szüleik és nagyszüleik életéből egy nagy világjárvány és annak hatásai, következményei, amelyek minden emberre hatnak valamilyen formában, kimaradt.

A közösen megélt nagy életélmény hatására egészen biztos, hogy másként fogják látni a világot a fiatalok (is). Összegződik-e mindez megváltozott új gondolkodásban és cselekvésben? Kialakul-e a generációs azonosságtudat? Nagyon valószínű.

Szemlélői, talán még kísérői is vagyunk egy új generáció születésének. Csak ennyi a szerepünk? Vagy észrevesszük a lehetőségeket, amelyeket az új helyzet hozott magával és élünk-e velük? Persze, éppen arról a korosztályról beszélünk – gyülekezeti szempontból -, aki konfirmált, középiskolába vagy felsőoktatási intézménybe jár vagy már éppen elkezdte az önálló életet, és akit a legnehezebben érünk el. Pontosabban: úgy érezzük, hogy hirtelen elveszítjük őket, még akkor is, ha eddig a gyülekezet közelében voltak. Jó lenne azért is megtalálni az utat hozzájuk, mert a gyülekezet közössége tudna felelni arra a nagyon mély igényre, melyet a járvány ideje felerősített: értéke van a valódi, személyes kapcsolatoknak.