Habár 2010 óta ugrásszerűen megnőtt az egyházi iskolák, így az ezekbe járó gyerekek száma, mégis egyre kevesebb fiatal tartja magát vallásosnak. Be kell tehát látnunk, tévedtünk, amikor annak idején azt írtuk, az egyházi iskolákban vallásos gyerekeket nevelnek. A valóság inkább az, hogy csak próbálkoznak, de hosszú távon gyakorlatilag sikertelenül, sőt, egyre romló hatékonysággal.

Pontosabban, ha a pillanatnyi helyzetet nézzük, igazunk volt: az egyházi iskolákban valóban a keresztény hitre nevelik a gondjaikra bízott gyerekeket, aztán, ahogy ezek a gyerekek kilépnek az iskolából, a vallásos érzület és a templomba járás úgy elmúlik, mintha sosem lett volna. Legalább is ez derül ki a Magyar Ifjúság 2016 kutatásból, aminek az egyik fejezete a vallásossággal foglalkozik.

divany.hu - Több egyházi iskolás, kevesebb vallásos fiatal

Apai nagyszüleim mindketten egyházi iskolába jártak a két háború közti időszakban. Az ő elmesélésükből ismerem a következő történetet. Hittanórán történt, hogy a tanár feleltette a diákot. A diák helyesen és pontosan felelt. Jelest kapott. A felelet végén a tanár megkérdezte a diáktól: "Hiszed, amit elmondtál?" A diák bátran válaszolt: "Nem." A tanár értékelte az őszinteséget és elmondta, a hittanórán tudást, ismeretet tud átadni, hitet nem.


Régi mondás, hogy vallást lehet örökölni, hitet nem. Vallásos szövegeket, szokásokat, kifejezési formákat meg lehet tanulni, el lehet sajátítani, de a hit Isten ajándéka. Az Ő különös kegyelme. Ezért is örültem az egyházi iskolák és a vallásosság, hit kapcsolatát boncolgató cikknek. Mitológiátlanítja az egyházi iskolákat. Aki egyházi iskolába jár, nem lesz automatikusan jó keresztyén, nem lesz krisztuskövető. Hála Istennek, hogy így van! Krisztus követése akkor nem lenne több automatizmusnál, üres gyakorlatnál, sőt meg merem kockáztatni, fanatizmus lenne. Agymosás. Ahogy azt sokan gondolják.

Én is egyházi középiskolába jártam. A pápai Refibe. Édesanyám a mai napig emlegeti az első szülői értekezletet. Kálmán Attila igazgató úr kemény szavakkal elmondta, a kedves szülők ne gondolják, hogy beadják a gyereküket ebbe az iskolába és négy év múlva egy jól nevelt, öltönyös valakit kapnak vissza. Ezt én is megéltem. Az egyházi iskola is, mint minden iskola, hozott anyagból dolgozik. Arra az alapra tud építeni, amit a szülők, a családok megalapoztak. Irreális elvárás, hogy majd ott megnevelik a gyereket. Nem, nem fogják. Ha a szülő nem tudta, a tanár és a nevelő sem fogja. Ez még inkább igaz a vallásos nevelésre. Ha alapok nélkül érkezik a diák az egyházi iskolába, sokkal nehezebb dolga van, mint annak, aki vallását rendszeresen gyakorló családból érkezik. És ez még mindig nem a Jézus Krisztust követő élet, csupán a vallásgyakorlás. A hitet nem lehet örökölni...

Ebből kifolyólag az egyházi iskolák számának növekedése, ezzel az egyházi iskolába járó diákok számának növekedése, nem vonja maga után automatikusan a mai magyar fiatalok vallásosságának pozitív változását. Ráadásul rengeteg olyan egyházi iskola van, amit nem véletlenül csúfolnak neveznek táblacserés iskolának. A név változott, de sem a tantestület, sem az iskola szellemisége nem követte ezt a változást. Papíron egyházi, de a valóságban nem. Az elmúlt években több önkormányzat azért kereste meg az egyházakat iskolafenntartással, mert ha az egyház nem vette volna át az adott település iskoláját, akkor az önkormányzat be kellett volna zárja. A gyerekek ezt követően más településen járnának iskolába, ami a település további elsorvadásához vezetne. Sok helyen szükségmegoldásként fordultak az egyházakhoz ebben a kérdésben és nem mély hitből fakadó meggyőződésből. (Ez a téma egy külön posztot megérne.)

Az idézett cikk némileg csúsztat. Szerintem nem múlik el nyomtalanul az egyházi iskola hatása, de ezt külön kell felmérni az egyházi iskolát végzett fiatalok körében. Sántít az a fajta megközelítés, hogy egy országos kutatásból következtetek az egyházi iskolák speciális hatására. Ha szociológus lennék, akár tovább is mennék a nagy számok értelmezésénél és mélyinterjúkat készítenék, hogy a valódi hatást ki tudjam mutatni. Nem vagyok szociológus, így csupán arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az egyházi iskolákban folyó vallásos nevelés hatásának utánkövetése összetettebb feladat és a cikk által levont következtetések valótlant állítanak.

Mindig mosolygok, amikor valaki azt mondja nekem, nem neveli vallásosan a gyermekét, nem befolyásolja, majd eldönti, ha felnő. Szerintem biciklizni sem kell megtanítani a gyereket. Majd eldöni, ha felnő, hogy meg akar-e tanulni vagy nem. Mégis megtanítjuk a gyermekeinket biciklizni. Aztán elválik, eldönti, hogy a Tour de France sárga pólójáért akar tekerni vagy csak a boltba járáshoz fogja használni a kerékpárt. Tudom, bárgyú példa a vallásos nevelést a biciklizéssel párhuzamba állítani. Mégis a gyerek szempontjából nagyon hasonló: milyen lehetőségeket kapok meg a szüleimtől? Mit adnak nekem? Miben mutatnak példát? Hogyan segítenek eligazodni az életben? Ezért fontos, hogy a vallásos nevelést ne az egyházi iskolára toljuk, aztán bizonygassuk, nem sok értelme van az egésznek. A vallásos nevelésnek elsősorban a családban van a helye, és csak másodsorban az iskolában.

 

 

Címkék: