Klónok háborúja

Azok a szavak, amelyek „politikailag inkorrektté” váltak, politikailag korrekt megfogalmazásokra cserélődtek: a házastársat partnerre; a családot a családra, annak minden formáját beleértve; a közvetítést részvételre; az oktatást a tudatosság fejlesztésére; az igazságosságot a diszkrimináció-mentességre; a szuverenitást a globális kormányzásra; a (biológiai) nemek egymást kiegészítő voltát a (társadalmi) nemek egyenlőségére; a teremtést Földanyára vagy a Földre.

Kiegyezés a politikai korrektséggel – karizmatikus.hu

Hallom, hogy az egyházban is megjelentek azok, akik a PC-re, azaz politikai korrektségre esküsznek. Az ember ma már ne szeressen, hanem legyen szolidáris, emellett legyen toleráns, és a kívánt image kedvéért lehetőleg ne védje meg magát semmifajta támadás ellen, hanem ha lehet nyílt színen rugdossa össze jól magát. Mert ugye a külső bírálók a keresztyéni szeretetet így értelmezik.

Ötvenhat tank

1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás. 

Megemlékeztek az 1956-os forradalom leveréséről – index.hu

Az álomba beledübörögnek a tankok. Nyugtalanul hánykolódik az ágyban, lábával erőteljesen kirúg, majd felnyög. Az ablak alatt zúgva, csörömpölve vonulnak a járművek. Fekete vaskolosszusok, szorosan egymás mögött haladnak. Zúgásuk, csörömpölésük belelopja magát az álomba. Sötét, rideg álom a tankok fölött.

Nem azé..

A reformáció hónapja október, amelynek utolsó napján, október 31-én világszerte arról emlékeznek meg, hogy Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója 1517-ben e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Tételeivel a búcsúcédula-árusítások körüli visszaélések ellen is tiltakozott, kétségbe vonva a pápa jogát a bűnök megbocsátására.

Réthelyi: hitre és tudományra egyaránt szükség van a problémák megoldásában – hirado.hu

Múlt héten megharcoltam én is a magam hitharcát. Utána nem diadalt, de feszültséget és letörtséget éreztem. Mert a hit harcát az embernek először nem a világgal, hanem a hozzá közel állókkal kell megvívnia, és a végeredmény sok esetben értetlenség. Van egy pont, ahol az ember nemet mond, s a "nem" a másik olvasatában a szeretetlenség kifejezése.

Óh kapitány, kapitányom

Az államtitkár azt mondta, az életpálya-modell elindításával vonzóbb lesz a pedagóguspálya azok szemében, akikben van hivatástudat, és így emelkedik majd az oktatás színvonala. 

Hoffmann Rózsa nem gondol a lemondásra – inforadio.hu

1989 volt. Ült a gimnázium teljes létszámban a lesötétített moziteremben, és pedagógus, diák egyként könnyezett. Könnyezett egy kicsit giccses, nagyon is amerikai filmen, ami akkor és ott sokkal többet mondott nekünk. Diákok voltunk, szabadságot orrontott fiatalok, egy képtelenül változó, másra éhező világban. Faltuk a híreket, vártuk az igazi életet és megkönnyeztük a megkötözött, szellemiségükben rabigába hajtott ifjak bátorságát, akik bátrak voltak hitet tenni a szellem szabadsága mellett. Diákok és tanárok egyként vallottuk, hogy az iskola sem lehet soha többé olyan Magyarországon, mint a diktatúra évtizedei alatt. Vallottuk, hogy az oktatás egészének kell megváltoznia. Azóta eltelt huszonhárom év, s az iskola Magyarországon éppoly tekintélyelvű és tele értelmetlenséggel, mint akkor a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban.

Mi-lyen Mo Jen?

Csütörtökön, közép-európai idő szerint 13 órakor a Svéd Királyi Tudományos Akadémia kihirdette az idei irodalmi Nobel-díjast: Mo Jen kínai író lett a kitüntetett.

Mo Jen kapta az irodalmi Nobel-díjat – mno-hu

Liao Ji-vu emigrációba kényszerült kínai ellenzéki író kapta a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíját, a tekintélyes elismerést vasárnap adták át a Frankfurti Könyvvásáron…. A vasárnapi díjátadón elmondott beszédében Liao Ji-vu elhatárolta magát az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettjétől, Mo Jentől (Mo Yan), az államot képviselő írónak nevezve honfitársát. 

Kínai ellenzéki író kapta a német könyvszakma Békedíját – hirado-hu

Szeptemberben még elfogadta a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius nemzetközi költészeti nagydíjat Lawrence Ferlinghetti amerikai költő, aki október közepén mégis azt közölte az amerikai sajtóval: emberi jogi aggályok miatt nem veszi át az először neki odaítélt elismerést - közölte az MTI-vel vasárnap Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke.

Ferlinghetti először elfogadta a Janus Pannonius-díjat – index.hu

Persze, az irodalom mindig akkor jelenik meg a hírekben, amikor botrány van, díjak, amiket átvesznek, és díjak, amiket nem vesznek át. Úgy tűnik, mintha az irodalmat művelők mást sem tennének, mint örökös felháborodottságban szidnák a kitüntetettet, irigységtől és pénzsóvárságtól csöpögő nyállal, és mind a nagy díjakról álmodnának titokban. A héten két olyan hír is borzolta a kedélyeket, amiket csupán csak a „díj” szó kapcsol össze.

Világos után, Arad előtt


 
Ismét felriadok. Ez nem lehet a valóság! Ugye nem? Ez csak valami rossz álom.
– Nyugodjék meg asszonyom. Most már nem lesz semmi baj!
– Baj? – kérdezem vissza tompán. – Hát lehet még ennél nagyobb baj?
 
 

A Gartent, a kertet, az Éden maradványát letiporták a hadak, amikor a magyarok után az osztrákok is betörtek. Gyulay Domokos, az első hazai vasszerkezetű ívhíd tervezője végigmegy a letiport kerten, ünnepi ruházatában lemegy a bányájába, és kihozatja saját készítésű bányarisztó álgyúját. „Testi erejének teljével, medvés léptekkel a kiskálvária felé vonatozta a fogatot. Sarui drap d’or-ból valának, mint ama régi sarusnak, ki sákramentom nélkül holt meg – felérkezvén a dombhajlatra, el minden vislató szem elől, két sötétlő havas árnyékában gyakorlottan biztos mozdulattal megtöltötte az álgyút: kanócot gyújtott, bal kézben tartva a gyutacsot, fejét szorosan a hűvös csőre helyezve, szótlanul elsütötte a fegyvert---„ Ambrus Lajos Eldorádójának Gyulay Domokosa így hal meg. Erkölcsi rendje összeomlott, s ő mérnöki precizitással, egy vasszerkezetű ívhíd pontosságával, végez magával. Világos után vagyunk, 1949. augusztus 23-án, de még Arad előtt. Gyulay Domokos alakjában felismerhetjük a tragikus sorsú Maderspach Károly történetét.

Milyen volt platinasága

Sokan még ma is szexbálványnak tartják Marilyn Monroe-t. Legendája mit sem halványult, pedig idén 50 éve annak, hogy meghalt. Akad olyan, akit a mai napig megérint, ilyen Vámos Miklós, aki színdarabot írt a színésznő életéből.

Vámos: mi lett volna, ha Marilyn Monroe nem hal meg? – hirado.hu

Tulajdonképpen nem kell csodálkozni, ha veri az ördög a feleségét, szóval, bocs, ha férfi veri nőt. Elég nehéz dolog eleget tenni férfinak, ha az abszolút ideál Marilyn Monroe.

A szülőföld hangja

„A „Sound of Heimat” előrenyomulást jelent egy olyan zenei területen, amelyet történelmi tabuk és a giccses mainstream-folklór torzított el, de amely mégis elbüvölően szép.”

Visszapillantás: „Sound of Heimat”. Dokumentumfilm egy utazásról a német népzene körül - DasErste.de

Az igazi utazás célja nem az úti cél, hanem eljutni önmagadhoz. Az igazi utazás több annál, hogy képek, tájak futnak szemed előtt, több annál, hogy hangok kuszasága zsong a fejedben, és idegen szagok, illatok bolondítják meg érzékeidet. Az utazás több annál, hogy sok okossággal tömd a fejed. Az igazi utazás a lélek túrája.

Osztálypénz, avagy a szülői feketegazdaság

Az ombudsman állásfoglalása szerint törvény tiltja, hogy osztálypénz fizetésére kötelezzék a szülőket, ugyanakkor az osztálypénz szedése már régóta szokás Magyarországon. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint az általános gyakorlat, hogy tíz hónapon keresztül fizetnek a szülők, van, ahol akár ötezer forintot is havonta, de van olyan intézmény, ahol nem kérnek plusz összeget. Az osztálypénzt ugyan önkéntes (jellemzően a szülők szavazzák meg), ennek ellenére gyakran az alacsonyabb jövedelműek sem mernek ellentmondani, mert félnek, hogy gyermeküket kiközösítenék emiatt. Becslések szerint 40 milliárd forint terheli a családok költségvetését.

Napközben: dilemmák az osztálypénz körül - MR1-Kossuth

Két hete tart az iskola. Mikor a gyerekek még javában lógatták lábukat, a média le sem szállt az oktatásügy kérdéséről, most, mikor éppen hogy kezdődik a java, kutya sem törődik vele. Pedig most kezdődik a java! Ez a felkiáltójel szól éppenúgy az iskolaköpeny-kérdésének, mint az oktatás átalakítása miatti mélységes emberi félelmeknek, illetve azoknak a régi-régi bajoknak, ami miatt ma ezer sebből vérzik amúgy is a magyar iskola.

Lakatot a szádra!


Hitelrontás címén nyilvános bocsánatkérésre, blogbejegyzései eltávolítására és 10 millió forint anyagi kártérítés kifizetésére kötelezné a hvg.hu állandó bloggerét, Balavány Györgyöt az MTI Zrt. által benyújtott bírósági kereset, amely szerint az újságíró megsértette a cég jó hírnevét. A kereset szerint Balavány két, személyes blogján megjelent írása – az Elegem van a közszolgálatból, valamint a Tisztogat és hazudik az MTVA: dokumentumokkal című – megsértette az MTI szakmai jó hírnevét, amikor kritizálta az ott és a hirado.hu-n közölt tartalmakat – írta a hvg.hu.

Tízmillió forintos kártérítést követel az MTI Balavány Györgytől – mandiner.hu

Ha eddig nem ismerte valaki Balavány György nevét, mostantól fogja. Egy precedensértékű per szereplőjévé válhat. Szándékosan nem írtam az „áldozat” szót, bár magamban igenis ezt éreztem, mert egy per alperesének lenni akkor is mérhetetlen stressz és megaláztatás, ha van bennünk tartás, jó kedv, humor, önérzet. Csakhogy éppen azért, mert vélemény-rovatok ismert szerzőjéről van szó, illetve egy nagy nemzeti közszolgáltatóról, az MTI-ről, nem egyszerű honpolgárok mezei vitája ez. Feltehetőleg öngóllá válik egy olyan per, amely alapjaiban sérti meg a szólásszabadsághoz való jogot.

Mi vagyunk Európa örményei

„A támadás utáni lelkiállapotát hat éve kellett volna vizsgálni, ma már erre csak az őt akkor kezelő pszichiáterek leletei adnak módot. Ehhez semmiképp nem szükséges védencem ambuláns vagy intézeti kivizsgálása, főképp azért nem, mert a gyermekeitől való elszakítása újabb traumát idézne elő nála” – érvel Roman Kvasnica, aki szerint a pszichiátriai intézetben nyomást gyakorolnának védencére.

Meg akarják törni a pszichiátrián Hedviget – Új Szó

Miközben Magyarország egy diplomáciai szarvashiba miatt az örmények gyűlöletének tárgyává vált, egyre sűrűsödnek a felhők a határainkon kívül élő – kitartó – magyarok felett. Már nem elég a fenyegetés, a pszichológiai nyomás olyan eszközöket használ, ami régi, önkényuralmi időket idéz fel. Börtönbüntetés és elmegyógyintézeti kivizsgálás. Ha bekerülsz a gépezetbe, megtörsz, vagy meghalsz.

Szombaton, az Igazság Napján  Sepsiszentgyörgyön huszonötezren tüntettek a Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen, az ingatlanon, és a szellemi erőn kívül nem babra megy itt a játék. A korábbi restitúciós bizottság két magyar tagját három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú bíróság. Bűnük az, hogy jogosnak ítélték meg a református Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak.

Moncsicsi

Tönkretett egy XIX. századi spanyol freskót egy jó szándékú idős hölgy, amikor engedély nélkül restaurálta - adta hírül a Telegraph. A 80 éves hölgy házilag akarta helyrehozni a spanyol Elias Garcia Martinez "Ecce Homo" című, kopásnak indult falfestményét. Az eredmény az lett, hogy teljesen tönkretette, felismerhetetlenné vált az értékes alkotás.

Moncsicsit csinált Jézusból a restaurátor - Index

Sok a dolguk a spanyol nyugdíjasoknak. Bizonyára erre panaszkodhatott a nyolcvan esztendős, amúgy jó karban lévő Cecilia. „Mióta nyugdíjban vagyok, még több munkám van mint előtte. Tudod, itt ez a kép a templomban. Nem bírom elnézni, hogy tönkremegy. Ha az egyháznak nincs pénze a restaurálásra, megcsinálom magam. Eddig is javítgattam rajta.” Cecilia fuserolása egy dologra jó volt: a Spanyolország északkeleti részén található Borja nevű város temploma zarándokhellyé vált. Az eddigi Jézus Krisztus-ábrázolás helyett egy csúnyácska Moncsicsi a falon.

Nomen est omen

„Géza fejedelem 997 őszén meghalt. Ekkor nomád szokás szerint a hatalom az új nagyfejedelem felavatásáig Sarolt fejedelemasszony kezébe került, akinek székhelye Veszprém volt. Koppány, ugyancsak nomád szokás, a szeniorátus elve értelmében magának követelte a hatalmat és vele ugyancsak nomád szokás, a levirátus értelmében az elhunyt nagyfejedelem feleségét, Saroltot, és ostrom alá vette Veszprémet. Apja halálhírére István Esztergomba összehívta a főembereket, Koppány lázadásának hírére pedig értesítette sógorát, Gizella bátyját, Henrik bajor herceget és maga is Esztergomba vonult, ahol egyházi szertartás keretében felövezték a nagyfejedelmi karddal.”

Koppány (Árpádok) - Wikipédia

Múlt héten Somogyváron jártunk. Lebaktattunk az árnyas erdei ösvényen a Koppány-emlékműhöz. Az apró tisztáson áll a kő és a fejfák között lógó címer, amelyen nevek szerepelnek, az Árpádok elfeledett nagyjai. Mellette forrás, egészen tiszta vizű és a nyári melegben üdítően hideg. Az ide látogató nézelődők köszönnek egymásnak, s a padokon ülve beszélgetnek ismeretlenül is elbeszélgetnek.

Mérlegre tett anyaság

Janics Natasa: „Egyre kevésbé bírtam elviselni, hogy nincs mellettem a kislányom. Igen, ezt nem bírtam elviselni. A két érmet nem kell megmagyarázni, de többet vártam magamtól, csak nem tudtam kihozni.”

Nem bírtam elviselni a kislányom távollétét – Sport Géza

Amíg az ember magyar sportolóink megdöbbentő teljesítményeit figyeli, megremeg a meghatottság nagyságuk előtt. Megáll az ember és megdöbben, micsoda munka, erő, tehetség és emberfeletti kitartás kíséri – nem csak érmeseinket – de az összes kijutott élversenyzőt. Janics Natasa minapi csalódottsága ugyanakkor megnyitott egy ablakot, és akaratlanul is bepillanthattunk a sikerek mögött rejlő lemondások fájdalmába.

Telefonlánc


Az utolsó pillanatban találtak rá arra a 28 éves férfira, aki három héten keresztül bolyongott egy amerikai sivatagban. Mikor megtalálták, inkább kibeszélte magát evés helyett.

 

Három hétig bolyongott a sivatagban egy amerikai autista - origo

A fiatalasszony kétségbeesve hívta fel anyját, hogy egy kicsit váltsa fel őt a gyermekeknél, mert úgy érzi, lassan begolyózik. Örökösen csak a kicsik nyavalygását hallgatja, a férjére nem számíthat, az még hétvégén is dolgozik. Legalább addig jöjjön el az anyja, hogy ő, a fiatalasszony elmehessen fodrászhoz. Az anyja azt felelte, hogy szívtelenség a lányának követelőznie, hiszen nagyon jól tudja, milyen beteg ő, az asszony. Megmondta ezt a város legjobb pszichiátere, dr. X. Y. is, hogy szó sem lehet megerőltetésről, meg lelki megrázkódtatásokról, hiszen épp most készül kigyógyulni súlyos depressziójából. De ő amúgy is tudja, hogy mindenki meg akarja ölni. Erre a vonal túlsó végén már csak meglehetősen egyhangú, de annál dühítőbb pittyegés válaszolt.

Kiskakas

 

Lesz török néptánc és népzenei műsor, a gyerekek pedig vidám, élő szereplős bábos előadásokon kapnak ízelítőt a török kori Magyarország mondavilágából.

Vaskakas ünnepi játékok a hétvégén Győrben – kulturport.hu

Volt egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Az a kis kakas egész nap a szemétdombon kapirgált szegényke. Hát egyszer talált egy gyémánt félkrajcárt. Csakhogy pechére – mert ugye, a szegény embert, meg a szegény kakast még az ág is húzza – arra ment a török császár, pont meglátta a kiskakas csőrében azt a gyémánt félkrajcárt, és el is szedte tőle nagy erőszakosan. Haza is vitte a maga kincseskamarájába, a gazemberje!

Direkt marketing

Idén is bemutatja és díjazza a kiemelkedő direktkommunikációs megoldásokat a DIMSZ.

Golden Dove ismét - mediainfo.hu

A mozgó postás egy ideig vakarta a fejét, küzdött benne a gyakorlatiasság a jólelkűséggel. Ez mégiscsak egy DM-levél, valami reklámfüzettel, jól kitapintható benne egy puha tartalmú tasak. Semmi más, csak bébitápszer lehet, a feladó egy bébitápszergyártó cég. Legegyszerűbb lenne visszaküldeni mint kikézbesíthetetlen küldeményt. „A címzett ismeretlen.”

Egypercesek - uborkaszezon idejére

Kis forgalmú, nyári kereskedési nap volt kedden a BÉT-en. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,03 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 17.182,22 ponton zárt.

Uborkaszezon a tőzsdén - Világgazdaság

Próza-haiku

Kiment a ház elé, leült a terasz lépcsőjére.

Maga elé nézett.

Felállt, bement a házba és megírta élete főművét.

Ha én Miss Marple lennék

 A negyedik ok pedig a jelenlegi élethelyzetünk lehet: a Facebookon legtöbbször csak az árva kutyával meg a politikai vekengéssel találkoztunk, az írókról szóló történetek pedig egy ilyen környezetben felfrissülést jelenthetnek. 

Már utánozzák Nyáry Krisztiánt – Kreatív Online

Nemrég kaptam egy régi szöveget a Facebook-oldalamon, több száz éves szerelmeslevél, azzal a megható szemérmességgel, ami egykori emberekben még ott élt. Nem úgy a hozzászólókban, elsősorban nőkben, akik nem szégyellték első felötlő gondolatukat, első rossz érzésüket nekiereszteni a Nagy Hálónak, ennek a virtuális világfalunak. Elszomorított a kép, egy-egy „ez jóóóó” típusú felkiáltáson kívül csupa mocsok, csupa cinizmus.

RENDben

Ahogy Köntös László, a Dunántúli Egyházkerület főjegyzője fohászkodásában megfogalmazta, „mindez nem emberi vállalkozás”.

"Mindez nem emberi vállalkozás" - a REND hivatalos megnyitója – refdunantul.hu

A nap nyugat felé vándorolt. Indulnunk kellett, hogy utolérjük, míg leszáll a Nyugat Királynőjénél. Ebben a meleg ragyogásban átvágtunk a focipályán, a fű selyempuhán hajolt meg lábunk alatt. A Nagyszínpadon a Ghymes játszott, úgy tűnt, nekünk, kettőnknek. Nagylányomnak, s nekem. A pálya közepén élveztük ezt a különös dallamvilágot, amelyben összetalálkozott kelet és nyugat, simogatott a smaragd fű, és végtelen hálát éreztünk, mert RENDben voltunk. Nagyon RENDben.

Oldalak