Ha helytálló a sejtésem, miszerint egy olyan kronotoposzban létezünk, amelyben a múlt már nem hagyható hátra, vagyis amelyben egyre több múlt gyülemlik fel, akkor ez azt is jelenti, hogy egyre több latenciával van dolgunk. Az új könyvem, amely az 1945 utáni időszakot fogja tárgyalni, éppen ezért a latenciát tekinti a jelen eredetének. Az utóbbi félszázadot meghatározzák az ilyen, fogalmi úton nem megragadható történelmi latenciák. Az én generációm 1968-ban abban bízott, hogy a szülők nemzedékével való konfrontáció során most végre előjön minden, és meg tudunk szabadulni az összes szartól, de ez természetesen nem történt meg, éppoly kevéssé, mint 1989-ben vagy szeptember 11. esetében.
Hát, Barátaim és Ellenségeim, idézem jó emlékezetű biológia tanárunkat, a múlt nem eltörölhető, és nem elfelejthető. Sőt pszichikai úton fel sem dolgozhatók a múlt traumatikus élményei. Legalábbis erről beszél a latencia elméletében Hans Ulrich Gumbrecht.
Gyűlik a múlt, de nem múlik.
A nagy ’68-as nemzedék, amelyik szétverte apái értékrendjét, csoportszexre redukálta a lélek belső rezdüléseit és ezzel beadta a testet, az egyedit és benne az ember legbensőbb érzéseit a közösbe, rádöbben valamire: a nagy baloldali vagy éppen anarchista álmok illúziók voltak. Azóta szolidan nyakkendőbe öltözik, környzetvédővé válik, vagy egyszerűen a politika farvizein luxusszállodák szobáiban élvezi azt, ami ellenében feltette fiatal életét. Igaz, akkor is apja pénzén vett autón énekelte a szabadság dalait a Route 66-ről és a papa bukszájából vette ki a lázadás árát Coca Colára vagy éppen heroinra. A modern tékozló fiú!:-)
A ’68-as nemzedék nem megérteni akarta apáit, hanem legyőzni. Hitt az erőszakban és gyakorolta, és most ő tiltakozik leghangosabban ellene. Eljátszott egy örökséget és most magyarázkodik empirikus felismeréseiben. Vagyis megette az egrest, de a fiainak vásott bele a foga.
A kronotoposzban a fekália eltakarítása itt maradt egy nemzedéknek, amelyik történelmi kontinuitástudatát vesztve keresi önmagát ebben a multi-kultiban vagy éppen a szélsőséges mozgalmakban. Nem a kudarc a keserves, hanem az, hogy nem maradt hely, ahová menekülni lehetne belőle. Vagy mégis?
De az más dimenzióban létezik!
