Tizenhat nap, avagy Cyrano utolsó oldal

A szimfónia, amelyet   Sosztakovics az  1956-os  magyar  forradalom  után  írt, az egyszerű  emberekről, a hatalom urairól, a nép és a hatalom viszonyáról szól. A második tétel megrendítő drámaisággal és naturalisztikus erővel ábrázolja a védtelen emberek legyilkolását.

Sosztakovics XI. szimfóniája -figaro.postr.hu-1956-zenei-emlekmuve

 

Az ünnepek a személyes érintettség okán válnak fontossá. Innen érthetők a résztvevők, az élők, hátramaradottak megnyilvánulásai, dühei, megbocsátásai. De valami több is: a történelmi pillanat nagyszerűsége, amely attól válik nagyszerűvé, hogy embereket naggyá emel a pillanat. És ők vállalják a sorsot. A maguk helyén héroszokká lesznek, a közösség ügye felülír minden személyeset és életre kelnek olyan fogalmak, hogy: haza, becsület, hit, helytállás. Élet-halál kérdéssé válnak. És akkor már nem az ember választ sorsot, a megbízatás máshonnan jön. Ez az, amit Jézus mond, az akkor még Mesterük sorsát – a megváltás mártíriumát - és saját sorsukat sem ismerő tanítványoknak: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”.

Látszat és érzés

Elkészült a Nissan Juke-R első szériapéldánya. Néhány részleten ugyan változtattak időközben, de a lényeg ugyanaz: a békapofa mini-terepjáróba a GT-R hajtásláncát operálják. Két Ferrari áráért.

totalcar.hu

 

Azt gondolnánk, hogy az autók világa racionális. Ütős külső, tartalmas és praktikus belső, megfelelő teljesítmény, amit a pénz mértéke a márkák és felszerelések közt dönt el. Ezek lehetnek aztán státusz szimbólummá vagy éppen a mindennapok dolgait megkönnyítő praktikummá. Így alakultak ki a tömeg-márkák, a prémium autók csoportja, a sport, extrém és más réteg igényeket kielégítő szegmense ennek az iparágnak.

Mondd, te mit válaszolnál

A Kaspersky Lab az O+K Research bevonásával egy olyan kutatást végzett, amely többek között arra kereste a választ, hogy a felhasználók mennyire kiszolgáltatottak az adathalászattal szemben. Az eredmények kiértékelése után a kutatók legfontosabb megállapítása a következő volt: a felhasználók 50 százaléka nem tudja azonosítani az adathalász üzeneteket és a hamis weboldalakat.                                                                                           hvg.hu

 

A legtöbb ember fogyasztó. Nem modern vívmány ez, az emberiség történetével egyidős. Van, aki hírfogyasztó, de nem a valódié, hanem a pletykáé, amely az ősi kíváncsiság kielégítésére született. Van, aki termény, más meg termékfogyasztó, legújabban pedig médiafogyasztóvá lettek az emberek. Nincs benne semmi különös: az ember fogyasztó lény, mint a világ oly sok más teremtménye. A különös legfeljebb mégis az, hogy a függetlenségére oly büszke ennen kreatúra az átverés áldozata lesz. A mélylélektan tudna utána menni annak, hogy miért?

Légyszí, ne legyé máá bankár

Jövőre végleg megszűnhet az államilag támogatott jogász- és közgazdászképzés az egyetemeken – erről a felsőoktatási helyettes államtitkár beszélt a Magyar Nemzetnek.

mno

 

Hát bizony alaposan hozzányúltak az oktatási rendszerhez az arra hivatottak. Idén első iskolai évét kezdő kisfiunk napirendjén érezzük ezt már alapfokon. Néha a késő délután veti haza, holott nem írattuk napközibe. Szerettük volna, ha ő is a nagyobbak után a keveseknek megadatott szabad délutánokkal élhet még néhány évig,

Jézus felesége és a tudományos hitelesség

A „Jézus közölte velük: a feleségem” szöveget Karen King, a Harvard Egyetem professzora, a kereszténység történetének szakértője elemezte és ismertette a konferencián, tanulmánya a Harvard Theological Review 2013. januári számában lát napvilágot.

168 Óra online

 

Az utóbbi idők történései átütöttek egy ingerküszöböt a muzulmán világban. Ez az eseménysor ráirányította a figyelmet, hogy vallási érzésekkel nem tanácsos játszani. És most már nemcsak a muszlimokéval, hanem a keresztényekével sem,

A szent határai

Az iszlámellenes amerikai videofilm németországi bemutatásának a tiltását a német hatóságok is fontolgatják - közölte hétfőn Berlinben Angela Merkel német kancellár. Bálint Marcell, az MTI tudósítója szerint a politikus elmondta: a szólásszabadság kiemelten fontos érték, de vannak korlátai.                                                                                            hír24.hu

 „Vilmos herceg és Katalin hercegné mélységesen sajnálja, hogy ilyen groteszk és semmivel sem igazolható módon megsértették a magánéletüket" – mondta a királyi család egyik szóvivője…A BBC királyi családdal foglalkozó tudósítója szerint úgy vélik, hogy a fotók publikálásával a lap átlépett egy határt.                                                                             index.hu

 

Két hír kavarta fel a világnak ezt a részét, amelyen élünk. Két olyan hír, amelynek látszólag kevés köze van egymáshoz. Látszólag. A valóságban annál több.

Kis igazságok

Erőtlenségünk legtöbbször nem az erő hiányából fakad, hanem a túlzott leterheltségből. Istentől ilyenkor nem nagyobb erőt, hanem több belátást kellene kérjünk.

Hans-Joachim Eckstein

www.evangeliums.net

 

Szeretek konferenciákra járni, különösen egy másik nyelvi közegben, kultúrában. Nemcsak azért, mert kizökkent az itthoni létből, hanem mert szembesít egy másik lehetőséggel, a konkrét kötöttségek fölötti megoldásokon való gondolkodással. Ugyanolyan értéknek vélt premissza teljesen másként csapódik le. Ül az ember outsiderként és megpróbálja megfogni a gondolkodás logikáját, ami azonos nyelven belül sem könnyű.

Az Igazság Napja

„És most nézzenek a Mikó homlokzatára. Az egyik dokumentum az 1928-as tanügyminiszteri működési engedély, amelyet a két világháború közti román hatóságok adtak ki. Mindenki el tudja olvasni: az áll rajta, hogy az iskola tulajdonosa a református egyház. Mellette az 1948-as államosítási Hivatalos Közlöny, melyben szerepel, hogy a református egyháztól vették el az épületet. Tehát ezt az iskolát az egyház építette, az egyház kapott működési engedélyt, és az egyháztól kobozták el a kommunisták”.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester – transindex.ro

Ötvenhét napon át mindennap kivonult Sepsiszentgyörgyön a Bikfalván szolgáló vékonydongájú református lelkész, Sánta Imre a Székely Mikó Kollégium elé Jób könyvéből vett mondatot tartva maga elé: „Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok”. Ez a csendes tiltakozás tíz éve az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonaként visszaszolgáltatott középiskola újraállamosítása elleni sajátos fellépés volt, amelyik az Igazság Napjában csúcsosodott, amely az utóbbi húsz év legdemonstratívabb erdélyi magyar összefogásává lett szeptember 1-én.

Iskolatáskában a magyar jövendő

A TF dékánja felmentését kérte a Semmelweis Egyetem rektorától a karon rendezett összoktatói-dolgozói értekezleten, olvasható az egyetem szerdai közleményében. Tóth Miklós dékán szerdán jelezte Szél Ágoston rektornak, hogy a zavartalan szeptemberi tanévkezdés érdekében lemond a posztról. A rektor elfogadta a lemondást.

Diploma érdemtelenül? - index

 

Augusztus utolsó napjaiban évről-évre lehetőségem van családommal együtt belehallgatni a jövő nemzedék életérzésébe. Most is, hogy ezeket a sorokat írom. Hogy érthetőbben fogalmazzak, a velünk szemben lévő épület a park másik oldalán az egyetem főépülete, amely nyári tetszhalott állapotából állatinak tűnő üvöltésekkel tér vissza az élők sorába.

Lesz-e keresztény Magyarország?

Magyarország sohasem volt keresztény állam, nem is lesz.

A keresztény Magyarország mítosza- Balavány Poszt

Nálunk a nagy ünnepek mindig nagy indulatokat korbácsolnak fel. Mert az ünnepet sosem sikerül önmagában megragadni. Mindig rátapad valami. Érzelem. Politikai meggyőződés. Düh. Kritikátlanság.

Az ünnepből kimarad a transzcendens. Az, ami közösségbe vonzhatna, egyesíthetne. Az, ami kiemelhetné azt a napot a kötelezvények zárványából. Nem kellene mindenkinek ugyanúgy, de lehetne ugyanazt ünnepelni. Az ünnep ugyanis nem kizár, hanem egyesít.

Ha fordul a szél

A levél szerint a "baloldali napilapot, a Népszavát 99 százalékban a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA nevű cég birtokolja. Úgy látjuk, hogy a távoli tulajdonos nem tudja tovább életben tartani a Népszavát. A mostani siralmas helyzetünkben, amikor évek óta rendszeresen nem kapjuk meg a munkánkért járó, többször csökkentett bérünket, azt kérjük a luganoi cégtől: tegye lehetővé, hogy a magyar baloldal napilapja a jövőben is teljesíteni tudja történelmi küldetését. Adja át a kiadói jogot és a lap logóját a szerkesztőségnek, hogy mi itthon, Magyarországon vívhassuk meg a harcot a fennmaradásukért, olvasóinkra és a baloldali gondolkodású polgárokra támaszkodva".

Megszűnik a Népszava? - index

 

A Kelet-európai rendszerváltásokat követően nagy erénynek számított a függetlenség. Minden sajtótermék eme szó/szlogen/varázsige égisze alatt próbálta magát eladni miközben a régi rendszerből maradt szerzőgárdája vagy nem tudta vagy nem akarta levetkőzni elköteleződését. A kezdeti megszeppenés után a régi média emberei lettek a sajtószabadság zászlóvivői

A végtelenség ígérete

A fejlesztők számára jelenleg a legnagyobb problémát az jelenti, hogy milyen nyelven, milyen formában rögzítsék rajta az atomhulladékok elásásának helyeit, hiszen a jövő emberei már lehetséges, hogy nem a ma használt nyelveken kommunikálnak majd egymással.

Millió évekre adattárolás - origo

 

Évmilliókra rögzítenek majd adatokat fontos dolgokról, például az atomtemetőkről, a halál bunkereiről. A kérdés, hogy milyen nyelven, mert lehetséges, hogy már nem a mai nyelveken kommunikálnak egymással az emberek.

A nyár heve

A németországi Eurasburg közelében a sportos terepjáró nagy sebességgel fának ütközött. A 23 éves sofőr és a vele utazó két másik személy a helyszínen meghalt.

Porsche Cayenne-baleset - hvg

A nyár szabadságérzést is ad az embernek. Kiszakadhat a hétköznapok mókuskerekéből, egy picit mást és másként csinálhat, mint általában. Ledobva a munka stresszét, a tanulás terheit megpróbál elfelejtkezni minden kényszerről. A vekker ne csörögjön, mobil ne klinklangoljon, elég volt álmos szemmel tapogatni a billentyűket a jaj, megint új nap sóhajtását elengedve mielőtt fél lábbal kilépne az ágyból.

S a medve nem játék

Románia újra kellene tárgyalja az EU-s csatlakozáskor elfogadott, a barnamedvék védelmére vonatkozó uniós feltételeket, hiszen megváltoztak a körülmények, túlságosan elszaporodtak a medvék - mondta Sárkány Árpád. Az Országos Vadászati Tanács tagja hangsúlyozta, a romániai erdők 4000 fős medvepopulációt tudnak fenntartani, azonban a nagyvadak száma 7500-ra emelkedett, ennek 12%-a Kovászna megyében él.

Lejöttek a medvék a havasról – transindex

 

Ma már illik egy székely viccel visszatérni Erdélyből, legalább azzal a székely ember szájába adott adomával, hogy Székelyföldön a veréb nem madár, a sör nem ital, az asszony nem ember, s a medve nem játék.

Az élet kenyere

A régi magyar háztartásban a kenyér olyan létfontosságú volt, hogy a háziasszony legféltettebb kincsének a kovász számított. A legtöbb háztartási babona, hiedelem és tilalom ehhez kötődik: ha a konyhát átok éri, az a kovászon csattan, a kenyér szent, a kenyér a konyha alapja. Készítője jobb, ha nem terhes, nem menstruál, nem kezdhet a munkába akármikor, csak meghatározott napokon, és vigyáz, hogyan rendezi a kötényét, mert ha a kovász rossz lesz, a kenyér is elromolhat, akkor pedig nincs élet.

Mindennapi kenyerünk - origo

Nem tudom, hogy létezik-e a vér szava? Nem tudom, de azt igen, hogy ilyenkor aratás táján a mezőket vizslatom autózás közben és szívem különösen dobban, amikor kombájnokat látok aranyló kalásztengerben. Önkéntelen veszem el lábamat a gázpedálról, néha meg is állok. Gyönyörködöm. Illata van a forró júliusi mezőnek. De nemcsak látvány ez, sokkal több, az élet reménysége a szemem előtt. A mindennapi kenyér ígérete.

Az EB jutalom sorsa

Az Eb legjobbjának választott spanyol válogatott futballista jótékony célokra ajánlja fel a győzelemért járó 300 ezer eurós prémiumot, írja a spanyol El Razon. A napokban Valencia környékén pusztító erdőtűzben sokan váltak hajléktalanná, Iniesta nekik adományozza a 85 millió forintnak megfelelő bónuszt.

Erdőtüzek áldozatai és a sztár- Sportgéza

Mit mondjunk? Több mint méltó befejezése az idei, történelmi jelzővel joggal illetett Európa-bajnokságnak, amelynek utóéletéhez kapcsolódó hír, miszerint a legjobbnak választott játékos Andrés Iniesta, a címért járó összeget jótékony célra ajánlja fel, olyan emberek megsegítésére, akik természeti katasztrófákban elveszítették majd mindenüket.

Az utolsó teknős

Holtan találták vasárnap Magányos George-ot, a Galápagos-szigeteki óriásteknőst, amely az eltűnő fajok jelképévé vált, miután meghiúsult a szaporítására irányuló minden erőfeszítés - jelentették be a Galápagosi Nemzeti Park illetékesei.

Kihalt egy alfaj - index.hu

 

Kihalt egy faj vagy alfaj épp azok közül, akik között bandukolva Charles Darwin megalkotta új, forradalmi nézetét, az evolúciós elméletet. Bár már előtte mások is kacérkodtak vele, de áttörni neki sikerült a galápagosi útjáról hazatérve.

Négyszáz éves a dunántúli reformátusság

A mai hálaadó istentisztelettel a jubileumi év egyik központi rendezvényéhez érkezett a Dunántúli Református Egyházkerület… Az istentisztelet emlékmenettel kezdődik, melyet követően a körmendi sportcsarnokban kerül sor az ünnepi liturgiára.

Négyszáz éves jubileum - reformatus.hu

Hit és győzelem

Jan Molby a BBC-nek: "A dánok növelték a tempót, egyértelmű. Minél több embert próbálnak előre küldeni. Érezhető, hogy lesz még gól, de nem lehet tudni, hogy melyik oldalon. A portugáloknak kontrákból vannak lehetőségeik."

Az Európa Bajnokság esélyeseiről - origo.hu

 

Folyik az EB. Európa futball-lázban ég. Néhány háziasszony bizonyára a pokolba vagy holland Mars expedícióba kívánná azt, aki kitalálta, hogy kerek bőrbe levegőt fújjanak és az után huszonkét megveszekedett férfi rohangáljon ész nélkül. Mert a foci a legidiótább játék: elrúgja a labdát valaki, aztán fut utána, s mikor eléri, megint elrúgja. De nemcsak ő, hanem rajta kívül ugyanazon a helyen huszonegy ember ugyanezt az érthetetlen dolgot műveli. Erre az őrültségre néhány millió ember még kíváncsi is.

Gyáva gyalázkodás

Megütközéssel értesültünk arról, hogy a köztiszteletben álló Dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, testvérünket, Budapesten, a nyílt utcán zaklatták és megalázták vallása miatt. A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket és szolidaritásunkat világhírű honfitársunkkal és az egész zsidó közösséggel.

Inzultálták a nyugalmazott főrabbit - református.hu

 

Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. Szemináriumi dolgozathoz kerestem anyagot, de annak szűkössége miatt Schweitzer József főrabbihoz fordultam segítségért, aki szeretettel felajánlotta, hogy egyik délután megbeszélt órában keressem fel lakásán. Megbeszélt időben csengettem a megadott címen. Ismerős hang szólalt meg a kaputelefonban és irányított az emeleti lakás felé. Döbbenettel láttam, hogy kemény vasrács zárja el a folyosót. Nemsokára csoszogás hallatszott, zörgő kulccsal jött a főrabbi úr, kinyitotta, majd visszazárta. A lakásban felesége teával, süteménnyel kínált. Átbeszéltük a dolgozatot, talán anyagot is adott és kikísért. A rács újbóli nyitásánál csak kikívánkozott belőlem a kérdés: Főrabbi úr, akkora az antiszemitizmus, hogy már ilyen rácsokkal kell védekezni? Nem, mosolygott szelíden, a tolvajlás akkora, hogy már így kell védekezni.

Oldalak