Sem hit, sem erkölcs

Az alkotmánybíróság határozata, amely egy brüsszeli házaspár egy évvel ezelőtt benyújtott panasza nyomán született, annyiban jelent változást, hogy immár az erkölcstan órán való részvételt sem teszi kötelezővé a diák számára. Panaszában a család arra hivatkozott, hogy véleményük szerint nem csupán hittanórákon, hanem az erkölcstan órákon is sérül a gondolkodás szabadságához való jog, mivel az oktatók a foglalkozásokon az állam által preferált világkép elfogadását szorgalmazzák.

Erkölcstanra se lesz kötelező járni Belgiumban – eduline.hu

Az eduline.hu oldalon az MTI-re hivatkozva közöltek egy belga alkotmánybírói határozatot, amely szerint a belgiumi állami iskolákban nem lesz kötelező erkölcstanra se járni, merthogy azon az állam elfogultan a saját (nevezzük szekulárisnak) értékrendszerét propagálja. Ez pedig sérti a gondolkodás szabadságához való jogot.

Új csillag reménye a csillagos ég alatt

Szeretettel várjuk a református testvéreket és minden érdeklődőt a szombathelyi református templomtorony alapkő-letételi ünnepségére.

Tornyot rakunk – szombathelyref.hu

Holnap lesz és én még mindig alig hiszem el, hogy igaz lehet. 1938-ban fejezték be és szentelték fel a szombathelyi református templomot a papköltő Bódás János lelkipásztorsága idején, aki első megválasztott lelkésze volt a gyülekezetnek.

A repülés csodája

Percek alatt hódította meg tegnap az egész internetet egy brit fotós fényképe a repülő harkály hátán csimpaszkodó menyétről. A hihetetlen szerencsével elkapott pillanat egyrészt nagyjából a Tienanmen téri, tankokat megállító diák legendás fotójának ismertségét hozta meg a fotós számára, de persze beindult a kétkedés is, ami szerint a kép hamisítvány, ügyes trükk csupán.

Repülő menyét – index.hu

Bármennyire racionálisnak mondott világban élünk, a különlegességek beindítják az emberek fantáziáját. Rácsodálkoznak a világ dolgaira, a hihetetlennek tűnő eseményekre, hogy ezzel egyidejűleg megszülessen a szkepszis is.

A XIV. zsinatra. És utánra

Kitért arra is, hogy a református egyháznak megvannak a tanításai, amelyeket újra meg újra elő kell venni, és korszerűbben, hatásosabban újra kell fogalmazni.
"Szeretném a református egyház tagjait rábírni arra, hogy kezdjenek el református tanításokat olvasni, és beszélgetni arról, hogyan tudnak megszólalni az örök érvényű igazságok a 21. században – fogalmazott az MRE zsinatának lelkészi elnöke.

Megalakult az új zsinat – nepszava.hu

Amikor Caesar átlépte a Rubicont, egyetlen dologban lehetett biztos, hogy nincs visszaút. Végig kell menni, vagy bele kell halni tettének vállalásába. Nagy történelmi pillanatokat ritkán érez meg az ember, adatnak kivételesen ilyenek is. Nem gondolom, hogy a Magyarországi Református Egyház XIV. zsinata, amely 2015. február 25-én vette kezdetét történelmet írna, de ma mégis meghatottan álltam a zsinat kezdetén az éneklés alatt, először megválasztott képviselőként.

Termelsz vagy gondolkozol?

Mindkét nemet tekintve a bölcsészeknek 79 százaléka, a mérnököknek pedig kicsit magasabb aránya, 83 százaléka dolgozik. Azonban nemekre lebontva változik a kép. A bölcsész nők a mérnök nőknél nem kisebb, hanem nagyobb, a bölcsész férfiak pedig a mérnök férfiakkal majdnem pontosan egyező arányban dolgoznak. A két nemet együtt tekintve csak azért látunk kis különbséget a mérnökök javára, mert közöttük sokkal több a férfi. Összességében: azonos neműek között nem dolgoznak nagyobb arányban a mérnökök mint a bölcsészek.

Mit tanuljon a deák? – index.hu

Ma Magyarországon mintha kevesebb becsülete lenne a szellemtudományoknak. No, nem valami ideális állapothoz viszonyítva, hanem ahhoz képest, amekkora szerepet betölt a szellem a modernkori társadalomban. Mert bárhogy is forgatjuk a dolgot, a társadalmi gondolkodást nem a termelés, hanem a fogyasztás határozza meg.

Trágárokok

„A magyar sajtó jelentős része – benne a magát elitnek tartó – azonban a szennyterjesztés készséges kiszolgálójává vált. Mintha egészen eddig csak arra vártak volna, hogy egy szerencsétlen, erőszakos, nagy hatalmú ember bekattanjon, és trágár szózuhataggal borítsa be az őt kérdezőket. A médiumok kapcsoltak, azonnal nagy hangerővel, nagy példányszámban és folyamatosan ismételgetve a mocskos szavakat, beterítették Magyarországot.

Trágárocskák – magyarhirlap.hu

Nem tudom, hogy az indulat feljogosítja-e az embert a lelki környezetszennyezésre? Ami legalább olyan ártalmas, mintha a heti szemetet az erdő mellé rakná le valaki rendszeresen. Na, nem hetente, az erdő mellé ugyan, de csak két évente, mert bedurrant az agya, hogy azóta gyűlik. Ha nem vitték, hát lerakja, mert neki nagyon terhes az. Ő gyűjtötte, de ő meg is akart szabadulni tőle. Szemetet nem azért nem szór ki az ember, mert fél, hanem mert igényes önmagára és környezetére.

Nem a büntetés ideje, hanem a formálódásé

„Hazugság volt az újjáépítés, valójában el akarták pusztítani az embereket. Az ördög munkája volt ez, de Isten valami különös kegyelemmel mégis megáldotta Kárpátalját. Abban a nagy fájdalomban az emberek nem káromkodtak, hanem imádkoztak. A nehéz időket tudták nem büntetésnek, hanem formálódásnak felfogni. Ez volt az ő erőforrásuk." 

A 90 éves Gulácsy Lajos püspök Budapesten – református.hu

Mint mesékből járnak vissza régi emberek. Régiek, de eleven emlékezettel. Híradói és tanúi egy kornak, amely volt, történelmünkben meghatározóan nemzedékek életét. Nemcsak abban, hogy éltek, élni akartak minden embertelenség ellenére, ahogy vállalták a közösségi tudat ápolását és továbbadását, hanem ahogy vállalták a vállalás képtelenségét, a világ bolondságát, Isten országának képviseletét, a református lelkipásztori szolgálatot, emberileg nézve egy biztosan vesztes állapotot. Beállni bolondnak világos tudattal, valahogy megrendít mindig. Tudni, hogy ütni fognak és üldözni egy életen át, s nemcsak személyesen, hanem utódaidban is, ez a vállalás.

Más mondja meg a vasárnapod

A vasárnapi vásárlás betiltásából a turisztikai szolgáltatók profitálhatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára szerint.

Ruszinkó Ádám azt mondta, a szállodaiparban és a vendéglátásban dolgozók, azaz a turisztikai szakma egyetért a pihenőnap bevezetésével, a kiskereskedelem vasárnapi tiltása a szabadidő-turizmus fellendülését vetíti előre.

A vasárnapi zárva tartás haszonélvezői – index.hu

Amikor Markalf és Salamon arról vitatkoztak, hogy a szokás vagy a természet erősebb, Salamon macskája ez utóbbi mellett tette le a voksát. Igaz, Markalf egerei is ténykedtek a végeredmény alakulásában. Hát már ilyen a természet, hogy felül látszik írni a szokásokat, csakhogy mostanában a természet már régóta nem a természetes útját járja, hanem manipulatív beavatkozások nyomán a megrendelők igényeihez igazítják a kényelem szokásait. Így az örök rendelkezésre állás lehetőségének alig huszonöt éves mítosza megdönthetetlennek tűnik a magyar társadalomban.

Nem halt meg, csak már nem él

Tisztelettel és sajnálattal tájékoztatjuk a Confessio folyóirat előfizetőit és olvasóit, hogy a megfelelő anyagi források hiányában, a MRE Zsinati Tanácsa 2014. december 3-ai döntésének értelmében a Confessio lap kiadását átmenetileg szüneteltetni kényszerülünk.

Szerkesztői szándék szerint a lap megjelenése az interneten addig is folytatódhat, amíg a nyomtatott kiadás újra lehetővé nem válik.

Megszűnik a Confessio - kalvinkiado.hu

A héten érkezett a Confessio 2014. évi 4. száma, a kiadói nyilatkozat szerint előreláthatólag az utolsó nyomtatott példány. Amikor kezembe vettem, eszembe jutott a megszűnésről szóló bejelentés, valamint annak nyomatékaként a nemrég visszaküldött ez évi előfizetői díj. Megszűnt tehát a Magyarországi Református Egyház egyetlen irodalmi és közéleti folyóirata. És ezzel búcsúzunk egy korszaktól is.

Ember és gép

Az LG ehhez képest egy ruhagondozó rendszert gondolt tovább. Hogy nem tudja mi az? Mi se tudtuk, amíg nem olvastuk el, mit kellene gondolnunk ennek a kifejezésnek a hallatán. Nos, az LG Styler egy szekrényszerű doboz, ami a ruhákat tisztítószer nélkül frissíti fel, így a nehezen karbantartható ruhadarabokat, például öltönyöket, kabátokat és pulóvereket sem kell olyan gyakran a tisztítóba hurcolni. A szagtalanítás gőz segítségével történik, sőt két illatvilág közül lehet választani.

Gépek, amik megkönnyítik az életet – dívány. hu

Minden kornak meg van a maga vágyálma. Valaha repülni szerettek volna emberek, s ma repülnek, azaz mégsem, hanem repítik őket. Valaha nagy távolságokat akartak legyőzni, hét mérföldes csizmával vagy táltos paripával tették ezt a mesék hősei, ma pedig nagysebességű autók és vonatok korát éljük. Valaha gondolatban kalandozták be a földet és a földön túli világot a régiek, világfát növesztettek és kondásfiúkat küldtek fel kisbaltával megtalálni az elveszett földi boldogságot

Volt is, lesz is

A Pegida-jelenség országos megítélése tehát nem csak a közvélemény, de a politika szintjén is jelentős megosztottságot eredményez Németországban. Egy dologban azonban, ahogy azt a Frankfurter Allgemeiner Zeitungban megjelent írás is alátámasztja, egyre többen értenek egyet: a német vezetés megfelelő mérlegelés nélkül, élből elutasítja a Pegida-val kapcsolatban álló egyéneket, amivel súlyos hibát követ el. Hiszen miközben Merkel azt nyomatékosítja, hogy a gyűlölet, harag és kirekesztés nem viszi előbbre az országot, a német politikai vezetés mégsem tesz mást, mint haraggal és elutasítással viseltet a Pegida követőivel szemben. Vagyis, bár meglehet, hogy a fokozódó bevándorló ellenesség nem járul hozzá építő módon Németország jövőjének alakításához, a kormány részéről mutatkozó nemtörődömség legalább ilyen veszélyes lehet az ország belpolitikai helyzetének alakulását tekintve. A Pegida-demonstrációk pedig folytatódnak

A Pegida-jelenségről – kitekinto.hu

2014. október 20-án Drezdában 350 ember vonult az utcán, akik transzparenst tartottak magasba, amin ez állt: Pegida. Nem sokan tudták akkoriban, hogy kik és miért kiáltanak, hiszen Németországban kényes a társadalom a szólásszabadságra. Ugyanakkor van egy sokféleképpen feldolgozott 20. századi történelmük, amelynek kliséi meghatározóak a társadalmi csoportokhoz való viszonyulásra.

Megjelent hát a Pegida

Újesztendő Istennel

A zajkeltésre a különböző tájegységeken és a használt eszközökkel összhangban különböző elnevezések maradtak fenn. Ilyen a kongózás, a csergetés, a pergőzés, a kongatás. A zajkeltésnek egyes vidékeken az volt a célja, hogy felébredjenek az állatok és a másik oldalukra forduljanak. Úgy vélték ezzel biztosítják az állatok egészségét és szaporaságát, ennek népies elnevezése a nyájfordítás vagy gulyafordítás.

Erdélyi falvakban is szokás volt a gonoszűző zajcsapás. Az éjféli harangszókor a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak. Kicserélték az utcakapukat és a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek. Így jelezték, hogy hol van eladó lány.

Szilveszteri szokások - origo.hu

Nem véletlenül alakultak ki különböző szokások Ó- és Újesztendő határán. Bár a keresztyén időszámítás rendje szerint az őskeresztyénség Jézus körülmetélését ünnepelte, a modern kor teljesen kiiktatta ezt a mozzanatot, és az időt, mint határpontot állította az esemény középpontjába. Ó- és újesztendő tehát választóvonal. És ebben már nem az időiség, hanem a tudat játszik fontos szerepet. A számvetés és a vállalás. A mi volt és mi lesz. Avagy ahhoz képest, ami volt, lehet-e más?

Karácsony puskacsövek között

Sándor Krisztina felrótta, hogy Temesvár szerepét az utóbbi 25 évben folyamatosan igyekeztek csökkenteni, mellőzni. Rámutatott: a tankönyvekben, vagy az állami szintű megemlékezéseken évről évre kevesebb szó esett arról, hogy egy temesvári magyar lelkész - Tőkés László jelenlegi EP-képviselő, az EMNT elnöke - parókiájánál kezdődött az a megmozdulás, amely a romániai rendszerváltozást elindította.

Temesvár emlékezete – mult-kor.hu

Valahogy megmozdult a nemzet emlékezete a negyedszázaddal ezelőtti történésről, amelynek magam is részese lehettem. S bár sokan nem gondolták történelmi pillanatnak, mégis valami felszabadító érzést éltek át az emberek ott és akkor, az 1989-es események kapcsán Romániában. És talán Magyarországon is. Egy világ nyílt meg az emberek előtt, azok előtt, akik korábban azt sem tudták, hogy élnek magyarok Magyarország határain kívül is. Egyszerre ismert lett egy református lelkész neve: Tőkés Lászlóé, aki nem félt a nyilvánosság elé állni egy totális diktatúra leleplezésére, egy olyan helyzetben, amelyik a világ egyik legkiterjedtebb és legjobban szervezett titkosszolgálatát működtette.

Asztali beszélgetések

A Luther Kiadó gondozásában jelent meg Márton László József Attila-díjas író, műfordító fordításában Luther Márton asztali beszélgetéseinek átfogó kötete.

Asztali beszélgetések – lutheran.hu

Különös műfaj az asztali beszélgetések. Nagy társaságok jókedvét, a finom étel és jó bor melletti életkérdések fontosságát rögzítette a nagy reformátor, Luther Márton életében. Merthogy ő nemcsak tanár, reformátor, hitvitázó, hanem nagyszerű vendéglátó is volt.

Egy könnycsepp a református székely Mikóért

A Magyarországi Református Egyház ezúton is kifejezi szolidaritását és testvéri közösségét a megalapozatlan és felelőtlen bírósági döntés által kiszolgáltatott erdélyi reformátusokkal, és a precedens miatt fenyegetett helyzetbe került összes romániai vallási felekezettel. Egyházunk a maga részéről mindent megtesz azért, hogy felhívja a nemzetközi egyházi és világi szervezetek figyelmét a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult helyzetre és a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi tulajdon visszaszolgáltatása terén tapasztalható súlyos problémákra.

Szolidaritás odaátra – református.hu

Minden közösségnek vannak emblematikus épületei, amelyek többet jelentenek a falaknál, az építészeti stílusnál. Egy közösség lelke van benne. Nekünk, reformátusoknak ilyenek a kollégiumaink. Pápa, (Sáros) Patak, Debrecen, a nevek hallatán szívek dobbannak meg, szellemi műhelyek gazdagsága árad a falukutató mozgalomtól a nyugati akadémiák tudásgyűjtögetéséig. Móric Zsigmond Nyilas Misije nem is gondolkodott másban, minthogy Debrecen hiányában Patakon is lehet emberré a diák.

Égből pottyant?

A protestánsok maguk alatt vágják a fát, amikor a Szenthagyományt támadják, ugyanis ez a hagyomány hozta életre a Bibliát. Egyház nélkül nem hihetünk a Bibliában.

Nem az égből pottyant le a Biblia – katolikusvalasz.hu

 

Vagy luxus, vagy egzisztenciális szükség gyűlölni a másikat. Különösen, ha azonos értékrendet vallókról van szó. Nem ugyanazt, de azonosat. Fontos a distinkció, merthogy ma a nyelvi megértés sem a könnyű utak egyike, hát még véleménykülönbségek áthidalása. Különösen döbbenetes, – bár nem meglepő -, hogy van, akinek identitását a másikkal való érdek- és értékellentéte kinyilvánítása jelenti. Mondanám, a negatív önmeghatározás.

A ciklus színe és fonákja

A Magyarországi Református Egyházban (MRE) a tisztújítás jegyében zajlik ez az év, mert 2014. december 31-én lejár valamennyi választott egyházmegyei, egyházkerületi, zsinati testületi és tisztségviselő hatéves megbízatása.

A ciklus vége – reformatus.hu

Régóta mocorog bennem, írni kellene arról, hogy ez a hatévenkénti választási ciklus mennyire illeszkedik a magyar református egyház életébe és hagyományába. Hogy a fogalmi tisztázásnál maradjak: a hagyomány teremtődik, ilyenképpen a negyedszázad egyházi gyakorlata akár hagyománynak is tekinthető. Csakhogy a jelölés - választás kivitelezése felvet egynéhány elvi, akár teológiai kérdést is.

Vissza a hagyományba!

Franciaországban pusztán 14 ezer egyházmegyés pap van. Kábé a felük 75 évesnél idősebb. Ez annyit tesz, hogy a helyzet drámai. Már egy plébániát vezetni is nagy munka. De Franciaországban »normálissá« vált, hogy egy lelkipásztornak plébániák tucatjait kell ellátnia. A szentmise áldozatának rendszeres bemutatása lehetetlenné vált. A legtöbb plébánián csak alkalmanként van szentmise. Langres egyházmegyéjében minden papnak átlag ötven plébániát kell ellátnia. Röviden, spirituális katasztrófa elé nézünk. A papszentelések száma sem biztató. 2009-ben csak 89 egyházmegyés papot szenteltek Franciaországban…Szerencsére, a tradíció szemináriumaiból jó és biztató hírek érkeznek. A tradicionalista közösségeknek és egyházmegyéknek van utánpótlása. Mi több, tele vannak a szemináriumaik. Ezért remélhető, hogy több régi rítusú szemináriumot nyitnak. Nem áll fenn annak a veszélye, hogy üresek maradnak, minthogy a fiatal hívők erősen érdeklődnek a tradíció iránt. 

A tradíció mentöőve - mandiner.hu

Mióta Ferenc pápa nem éppen hagyományos megközelítéseket alkalmaz pontifexi megnyilvánulásaiban Vatikánba kerülése óta, felszínre bukkant egy érdekes csoport, az ún. tradicionalisták, akik nemcsak, hogy kritikusok a katolikus egyházfő kijelentéseivel, illetve a dogmákhoz való viszonyulásaival, hanem egyenesen addig merészkednek véleményeikkel, hogy az egyházat meg kell védeni a saját fejétől.

Az otthonosság érzése

Ez senkinek sem tűnik fel. Mint ahogy az sem, hogy az árusok nyilván kotizálnak azért, hogy ők árulhassanak: ez itt aranyszabály, aki bármit próbál szervezni, tudja, milyen a rendszer, vannak megsúgó emberek, kasszások és tudni, kihez megy a pénz. Az sem tűnik fel senkinek, milyen dizájn magaslatokat döntöget a két reklámbanner. Van magyar nyelvű is, igazán hálásak lehetünk érte. A románon ez áll: Toamna mărului, ami magyarul azt jelenti: az alma ősze. A magyaron ez áll: Az ősz almája, ami románul: mărul toamnei. (Sic!)

Amikor más adja szájba a szót – transindex.ro

Valamikor Marosvásárhely magyar város volt. Bethlen Gábor fejedelem idejében a székely előnevet akasztották hozzá, mert, hogy sok vásártartási joggal rendelkező hely volt akkoriban. Valahogy aztán elkopott Székelyvásárhely, hogy az akkor még határában hömpölygő folyóról megkapja a máig viselt magyar nevét: Marosvásárhely.

Kortársunk Kálvin

S hogy milyen buzgón igyekeztem munkámmal Isten egyházát építeni, annak egyértelmű bizonyítékául hadd említsem meg, hogy az elmúlt télen, amikor úgy éreztem, hogy a negyednapos láz már a halálomat jelzi, minél jobban gyötört a betegség, annál kevésbé kíméltem magam, hogy úgy hagyhassam hátra ezt a könyvet, mint amely némiképpen eleget tesz a kegyesek nyájas kérésének. Bár gyorsabban szerettem volna megtenni, de végtére: az eléggé gyors, ami elég jó. S hogy jókor is bocsátom útjára, azt majd akkor állíthatom, ha látom, hogy immár bővebb gyümölcsöt hoz Isten egyházának, mint korábban. Ez minden vágyam.

Az Institutio új fordítása* – reformatus.hu

Négy és fél évszázada annak, hogy a reformáció svájci ágának legnagyobb hatású reformátora, a reformátusság meghatározó személyisége, Kálvin János letette földi életét Isten irgalmába. Hogy ez nem szólam, adatunk van róla, halála után az ágya előtti szőnyegen két feltűnő kerek kopásnyomot találtak. A lyuk titka nem sokáig maradt rejtély, napi imádságában „térdelte ki” a szőnyeget ez a mélyen hívő, hazáját elhagyni kényszerülő, s élete jó részét svájci emigrációban eltölteni kényszerülő zseni.

Oldalak