Demény Pál a modern demográfia nemzetközileg egyik legelismertebb alakja. A magyar származású, évtizedeken át az Egyesült Államok legjobb egyetemein majd kutatóintézetében dolgozó professzor nevéhez két unortodox népesedéspolitikai javaslat fűződik: a gyermekeknek járó, édesanyjuk által gyakorolható szavazati jog megadása és a gyermekvállalás honorálása a nyugdíj összegében. Bár gyakorlattá egyelőre még nem vált sehol, de a demográfiai kihívások napirendre kényszeríthetik bevezetésüket.

A gyerekvállalás egyéni döntés, de a nemzet egészére hat – Demény Pál demográfus a megmaradásunkról - kepmas.hu

A Tageszeitung mindazonáltal fontosnak tartja, hogy a józan ész mellett a szívre is hassunk. „A radikális változáshoz metafizikai narratíva szükséges” – javasolja a lap. Életvitelünk átalakítása nagy lemondással jár, ezért vallásos, moralizáló és apokaliptikus nyelv kell, hogy rávegyük az embereket a húsevés korlátozására és az utazások csökkentésére. „Szünet nélküli moralizálásra van szükség, és a felmelegedés megállításának célja mindent felülír.” A Tageszeitung úgy véli, hogy a félelemkeltés már elégséges szinten van, ezért már csak „pozitív utópia és pozitív mítoszok” szükségesek, amelyek felvázolják a megváltás állapotát, vagyis a felmelegedés legyőzése utáni Paradicsomot. A cikk végén a szerzők megjegyzik, hogy a zöld pozitív utópiában sem nehezebb hinni, mint a végtelen növekedés materialista mítoszában.

Prófétikus klímavédelem - Metazin

A Metazin ismerteti a baloldali Tageszeitung véleménycikkét, amelynek szerzői kiállnak a radikális klímavédelem mellett, szemben azokkal, akik ugyan elismerik a klímaváltozás tényét, a fenyegető bajt, de mérsékeltebb megoldásokat sürgetnek. A Tageszeitung odáig megy, hogy egyenesen azt állítja: a klímavédelmet vallássá kell tenni. "Aus Klimaschutz muss dringend eine Religion werden. Rational sollte sie sein, global und ohne Gott." (A klímavédelmnek sürgősen vallássá kell válnia. Racionálisnak kell kennie, globálisnak, Isten nélkül.) A radikális változtatáshoz „metafizikai narratíva” szükséges. „Szünet nélküli moralizálásra van szükség, és a felmelegedés megállításának célja mindent felülír.”  „Vallásos, moralizáló, apokaliptikus nyelv kell” – hangoztatja a véleménycikk. „Pozitív utópia és pozitív mítoszok”.   Mint a cikkből megtudjuk, ezek a pozitív utópiák felvázolják a „megváltás állapotát”, vagyis azt az állapotot, amikor a klímafenyegetés legyőzése után eljön a „Paradicsom”.

A múlt héten röppent fel a hír, hogy 2019. szeptember 21-én, szombaton hatszáz gyermek vett részt egy közös szentmisén a Szent István-bazilikában, majd Soltész Miklós államtitkár meghívására átvonultak a Parlamentbe, ahol együtt imádkoztak a kereszténységért, a nemzetért és annak vezetőiért.

Az esemény hamarosan felháborodott válaszokra talált, elsősorban a balliberális ellenzéki szereplők, illetve médiumok irányából.

Különböző közéleti személyiségek is megszólaltak, a két legmarkánsabb vélemény egyikét Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő fogalmazta meg, aki nemes egyszerűséggel istenkáromlásnak nevezte a Parlamentben történő imádkozást, kitérve arra, hogy szerinte a hit és annak megvallása is magánügy, s hogy a Parlamentben nincs helye imának.  A másik Sermer Ádámnak, a liberálisok nemrég visszalépett budapesti főpolgármester-jelöltjének a tollából származik, aki Facebook-oldalán írta ki magából felháborodását. Meglátása, hogy azonkívül, hogy az esemény politikai marketingfogás, azért problematikus, mert szerinte a Parlamentben nem szabadna, hogy helye legyen az egyházaknak és szimbólumaiknak (külön kiemelve említi a kereszt szimbólumát), ahogy egyébként a szekularizáció jegyében azt is ki kéne mondani, hogy „az egyházaknak az állam és így az állami intézmények közelében sincs helye”. Sőt, szerinte csak ott van helye az imának, ahol a gyónásnak is – vagyis a templom falain belül.
Vajon kinek van igaza?

Két jól ismert keresztény influenszer jelentette be mostanában, hogy elhagyta keresztény hitét. ... „Rendben, kimondom. Mert ez túl fontos ahhoz, hogy magamban tartsam. Mi történik a kereszténységben? Egyre több szókimondó vezető vagy influenszer szakad le, akik valaha a vallás »arcai« voltak.” ... „Veszélyes helyzetben vagyunk, amikor az egyház 20 éves dicsőítésvezetőket tekint a mi igazságunk forrásának” – magyarázza Cooper. „Jelenleg olyan egyházi kultúránk van, amely inkább a modern dicsőítő énekek énekléséből tanulja meg, hogy ki Isten, mint Isten szavának tanításából.” ... „Itt az ideje, hogy az egyház újra felfedezze Isten Igéjének elsőbbségét. És hogy értékelje Isten Igéjének tanítását. Többre kell értékelnünk az igazságot az érzéseinknél. Igazság az érzelmek felett. Amit most látunk, az annak az eredménye, hogy az egyház influenszereket emelt fel, akik nem az igazságot teszik az első helyre, és akik egy olyan generációt vezetnek, akik szintén nem hisznek az igazság felsőbbségében” – érvel. „És most ezek a hittagadó vezetők még mindig büszkén állnak az élen és határozottan terelik az embereket EGYRE MESSZEBB az igazságtól.”  

Nicola Sturgeon skót miniszterelnök: „Boris Johnson megjegyzése a glasgow-i klímacsúcs apropóján egyszerűen gyerekes.”

The Scotsman, 2019. szeptember 30.

Öt évvel ezelőtt Skócia szavazott. A tét óriási volt: maradni vagy menni az Egyesült Királyságból. Végül a szavazók 55%-a úgy döntött, hogy inkább maradnak a brit lobogó alatt. London hálája nem maradt el, további kedvezményekről szóltak az akkori hírek. A kedélyek azóta viszont egyre inkább elmérgesedőben, és a reformáció napjáig (bocs, de a Skót Egyház is református) hátralévő időben egyre feszültebb lesz a légkör. Október 31. egyelőre az Egyesült Királyság Európai Unióból való kiválásának határideje. Akár megadják addig a hogyanra adható válaszokat akár nem.

Skócia legnagyobb pártjának viszont teljesen érthető módon ez egyáltalán nem tetszik. Arra hivatkoznak ugyanis, hogy bár a Brexit szavazáskor a britek többsége valóban a kilépésre voksolt, Skóciában ezzel szemben a maradni vágyók voltak többségben. Azaz Nagy Britannia a skót szavazók többségének akarata ellenére rántaná ki őket az EU-ból.

„Ezer-ezerötszáz egy óra. De nem sokáig csináljuk ám. Megyünk németbe.”
Random munkás Borsodból

Szóval Szerb Antal a Varázsló eltöri pálcáját című esszékötete is blogunk képzeletbeli könyvtárszobájának előkelő polcán ül. Ebben található „A század betegsége”. 1940-ben írta, ma is aktuális. Szó van benne lord Byronról, evésről, nem evésről, sportos, napbarnította nőkről és férfiakról, világ miatt érzett világfájdalomról, Széchenyi István grófról és Guiccioli Theresa grófnőről, valamint egy villanásnyi időre felbukkan benne egy adag drámai pózban történő pózolás illetve egy borjúkotlett elfogyasztásának drámai következménye is. Mivel Szerb Antal írta, nem az sugárzik belőle, mint Umberto Eco kultúrtörténeti uránrudakkal túldúsított erőműregényeiből, hogy mennyire denagyon okos a szerző. (Egyébként tényleg az.) Hanem az, hogy mennyire átérzi az emberlét olyan keserűségeit, mint például azt, hogy „a lélek, ha magára marad, általában szomorú. Szomorú, mert lélek az anyag világában, és szomorú, mert magára marad.”

„Szerdán egyvalakivel teszek jót: saját magammal – vallotta be a hétvégén Pál Feri katolikus pap és mentálhigiénés szakember a Semmelweis Egyetem Egészség Napok elnevezésű rendezvénysorozatának Mentálhigiénés napján, a kiégésről tartott előadásában. – Azt is szoktam mondani, hogy szerdánként embermentes napot tartok. Nem azért, mert egy önző dög lettem, hanem mert hetvenöt éves koromig, amíg nyugdíjba nem megyek, szeretném jól csinálni a munkámat.”

Pál Feri: „Szerdánként embermentes napot tartok” - nlc.hu

Ez az érdekes kifejezés Pál Feri atya előadásán hangzott el, amelyet a kiégésről tartott a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés napján. Nem mást takar ez a két szó, mint hogy a szakember nagyon fontosnak tartja, hogy a hét egyik napját – az ő esetében – a szerdát, önmaga számára tartsa fent. Ilyenkor idejét és energiáját nem hivatásának gyakorlására, a hozzá forduló emberek segítésére szeretné fordítani, hanem saját magára. Nem önzésből, éppen ellenkezőleg: azért, hogy a többi napon a lehető legteljesebben végezze feladatait.

Sokak számára talán meglepő ez a döntés. Talán meg is döbbennek, fel is háborodnak egy kicsit és felteszik a kérdést: hogyan kívánhat magának szabad napot valaki, aki arra tette fel az életét, hogy emberek felé szolgáljon? Magukban hozzá teszik még azt is: bármikor. Vagyis éjjel-nappal, hétfőtől-vasárnapig, megállás és szünet nélkül.

Érdekes feladat reposzt-szerzőnek lenni: sokszor az ember órákig, sőt napokig keresi azt a hírt, amelyre érdeklődésének, habitusának, felkészültségének megfelelően, s persze lehetőleg minél szélesebb kör érdeklődését felkeltve reagálhat, máskor pedig rögtön rátalál... Vagy éppen úgy kapja... Merthogy ilyen is van... Hogy nem a (hír)vadásznak kell napokig a(z) (média)erdőt járnia, hanem egyszer csak az ajtaja előtt (vagy a monitorján...) találja a lelőtt és elkészített vadat... Csak tálalni kell... Ez történt most velem is. Egy kedves barátomtól, kolléganőmtől, Horváth Marianntól  kaptam egy podcastot, amelyben Szabóné Dr. László Lillával, a Pápai Református Teológiai Akadémia adjunktusával beszélget a keresztyén gyermeknevelésről. Továbbadom, jó szívvel..! Hogy miért?

Keresztyén gyermeknevelés? - Beszélgetés Szabóné dr. László Lillával - anchor.fm

A szabadság eszkatologikus irányultsága a leghatalmasabb erő, amely a keresztény embert áthatja.

Mezei Balázs: A szabadságról - Mandiner

Köszönet Mezei Balázsnak a Mandineren megjelent, A szabadságról című írásáért. Különösen ezért a mondatért: „A szabadság eszkatologikus irányultsága a leghatalmasabb erő, amely a keresztény embert áthatja”. Azt is mondhatnám: végre! Végre megjelent egy olyan írás a szélesebb nyilvánosság előtt, amely helyre teszi a dolgokat a szabadság-kérdés ügyében, különös tekintettel a keresztény szabadság fogalmára. Erre nagy szükség volt, mert a téma az utóbbi időben rendre előkerült. Jómagam arra a megállapításra jutottam, hogy mai kulturális vitáink közepette a keresztény szabadság melletti érvelésből egész egyszerűen hiányzik a teológiai dimenzió. Ezt szóvá is tettem a Néhány szó a keresztény szabadságról című posztomban (legnagyobb sajnálatomra a Mandiner nem szemlézte, de néhány olvasótól azért „kikaptam”, hogy „kritizálni” merészeltem Orbán Viktort). De Mezei Balázs cikke végre világosan kimondja, hogy nem érthetjük meg a keresztény szabadság tartalmát annak biblikus-teológiai vonatkozásai nélkül. Örömmel hallgattam viszont tegnap este Orbán római beszédét, amelyben a miniszterelnök már éles különséget tett a keresztény szabadság teológiai tartalma és a keresztény kultúra szabadsága között.  A tét nem kicsi.