Két szívem van: egy német és egy török.

Németország: Özil reagált az Erdogan-üggyel kapcsolatban - nemzetisport.hu

Mint ismeretes, Özil-ről, a világszerte ismert és nagyra tartott német válogatott focistáról kiderült – talán a maga számára is sokkoló módon – hogy voltaképpen nem lehet tudni: kicsoda ő? Német vagy török? Történt, hogy fényképezkedett Erdogan török elnökkel, avagy a török elnök vele (ez most mindegy), s ez kiverte a biztosítékot a német médiában és a közvélemény egy részében. Mire Özil kilépett a német válogatottból arra hivatkozva, hogy személyét és családját érintő tűrhetetlen rasszizmussal kellett szembenéznie, ami számára nem tolerálható. Egyrészt tehát Özilt az a vád érte, hogy támogatta egy olyan politikus kampányát, aki enyhén szólva is nem azonosul az európai/német értékrenddel, másrészt Özil azzal vágott vissza, hogy e vád mögött valójában rasszizmus áll, hiszen az őt támadók nem mutatnak tiszteletet a származása iránt. Nyilvánvaló, hogy a nagy port vert történet azért példaértékű, mert a migráció kapcsán felveti a mai Európa egyik legsúlyosabb és legtöbbet vitatott kérdését, az integráció problémáját.

Az edzőm keményen fogta a tökömet, rendesen leedzett, én meg a meccseken fölvettem két százkilós belgát a hátamra és átgázoltam mindenkin. Tetszik, nem tetszik, a magyar játékos olyan, hogy ki kell verni belőle a szart, és akkor megcsinálja. Itthon is így kéne. Persze a munkát az utánpótlásban kell kezdeni. (...)

A gyerek olyan, mint a gyémánt: egy kődarabból jó műhelyben, jó szakember, jó szerszámmal egymillió dolláros árut csiszol, szar műhelyben, szar szakember, szar szerszámmal ezerdollárosat. A magyar futballista jelen pillanatban ezerdolláros áru.
Én egymillió dolláros árut akarok. Egyelőre keresem a szponzorokat, alakul a dolog.

Urbán Flórián: Mondtam Orbánnak, Viktor, légy szíves, fussál jobban - 24.hu

Georges-Louis de Buffon 1753-ban, az "Értekezés a stílusról" című művében úgy határozta meg a stílust, hogy "nem egyéb, mint az a rend és lendület, amit gondolatainkba viszünk". Urbán Flórián stílusában van lendület és egyfajta rend, mégsem gondolom, hogy Buffon csaknem háromszáz év elteltével őt hordozná körül, mint a stílus követendő példáját. Miért? Mert nem emelkedett, hanem pórias. Suttyónak is nevezhetjük. Mindegy, milyen jelzővel illetjük, úgyis az a döntő, hogy szimpatikus-e, vagy sem. Rögtön tegyük fel a kérdést: tényleg ez a döntő???

Idén augusztus 1-jén érkezik el a túlfogyasztás napja. ... A Global Footprint Network 2003 óta hasonlítja össze a természeti erőforrások megújulóképességét az emberiség erőforrásigényével, vagyis ökológiai lábnyomával – írja az MTI. A túlfogyasztás napján ez a két érték találkozik, onnantól kezdve tehát a bolygó megújulóképességén felül fogyaszt az emberiség. Most 1,7 Földre lenne szükség ahhoz, hogy kiszolgálja az emberiség jelenlegi igényeit. ... A népesség és a szükségletek növekedésének nyomán már az 1970-es években elkezdődött a túlfogyasztás (akkor december 29-ére esett a túlfogyasztás napja). Azóta egyre korábban jön el a nap, amikor az emberiség által elhasznált természeti erőforrások és a károsanyag-kibocsátás átlépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy éven belül még újra tud termelni, illetve el tud nyelni. Ezt követően az emberiség fogyasztása már az ökoszisztéma rovására megy. ... Amikor a lassult a gazdasági fejlődés – például a 2007-2008-as pénzügyi válság esetén – az energiaszükséglet is csökkent, ami pozitív irányba mozdította el az ökológiai mutatót.  

Úgy vélem, el kellene gondolkodnunk azon, hogy a technológiai fejlődés pontosan az ellenkező hatást váltja ki (ti. a fiatalokban), mint hogy azt mi korábban láttuk… A közösségi média használatának sokféle rossz hatását látjuk, holott annak óriási pozitívumai is vannak.”

Okosabbak és jobbak-e a mai kamaszok annál, mint ahogy azt mi gondoljuk?
Tara Parker-Pope, New York Times, 2018. március 30.

A cím és az idézet csalóka, mert nem a cikk szerzője írta a fenti sorokat, hanem egy bizonyos Julie Lythcott-Haims (magyarul feliratozott TED előadása a „babusgató nevelés ármányairól” itt), akit a szerző idéz meg. (A szerző „Hogyan neveljünk felnőtté” c. könyve tudomásunk szerint még  nem jelent meg hazánkban, úgyhogy, hajrá!)

Címlapjain köszönték meg az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjében a Horvátország felett aratott győzelmet a válogatottnak hétfőn a francia lapok, amelyek a sportteljesítmény méltatása mellett a sokszínű csapat sikerének szociális és politikai visszhangjaira is kitértek.

A francia sajtó köszöni a válogatottnak, hogy ismét büszkeség franciának lenni – mandiner.hu

Tegnap írta Bogi, hogy nem érdekli a foci, és nem is nézte a labdarúgó vb-t, ennek ellenére ő maga is a foci vb-ről, egészen pontosan a vb döntőt követő „morajlásról” ír. Semmi gond ezzel, nyilván a reposzt olvasói sem megrögzött focirajongók, mégis elolvasták azokat az írásokat itt a blogon, amelyek a világbajnokság kapcsán, annak apropóján íródtak: akár a már említett tegnapi reposztot, vagy az az azelőttit, vagy Köntös László írását múlt vasárnapról. És talán azt is nyomon követték, ahogyan a CNN egyik munkatársa a bevándorlók győzelmét ünnepli a francia győzelem kapcsán, vagy ahogyan a francia lapok írnak a győzelem másnapján a nemzet egységéről, amelyet a sokszínű, migrációs hátterű labdarúgók diadalának köszönhet az egész nemzet. És hozhatnánk még a mandineres Szilvay Gergely elmélkedését arról, mennyire francia a francia válogatott – a labdarúgás közügy lett, hiszen mégiscsak a társadalom tükröződik benne. A sokszínű, vagy a sokszínűséget ünneplő, esetleg attól joggal tartó társadalom, a hősökre áhítozó, éppen ezért könnyen megvezethető tömeg, a pillanatnyi népszerűséget okosan és szemtelenül kihasználó politikusok, a fanyalgók,vagy éppen a diadal kapcsán a hatalom csúcsán állókat felelősségre vonó médiamunkások serege.

Az MTI alapján több magyar híroldal – köztük a Mandiner is – megírta, hogy a horvát válogatott jótékony célra, a hátrányos helyzetű gyerekeknek ajánlaná fel teljes pénzjutalmát. Eszerint a válogatott 28 millió dolláros – mintegy 7,7 milliárd forintnak megfelelő – jutalmát fordították volna jótékony célra. Az EFE spanyol hírügynökség a Dnevno horvát portálra hivatkozva viszont már arról adott hírt: Igor Premuzic az igazi szerzője a levélnek, amelyet Zlatko Dalic szövetségi kapitány nevében írt. Ebben többek között az szerepel, hogy a válogatott tagjai így akarják felhívni a figyelmet az ország nehéz helyzetére.Premuzic a Facebookon cáfolta a hír valódiságát.

Álhír, hogy jótékony célra fordítaná pénzjutalmát a horvát válogatott – mandiner.hu

Olvasom, hogy a világbajnoki ezüstérmes horvát labdarúgó válogatott tagjai jótékony célra ajánlották fel a világbajnokságon keresett pénzüket. Aztán este már azt is, hogy az egész hír tulajdonképpen egy újságírói kitaláció: Igor Premuzic horvát újságíró találta ki az egészet, szerinte ezt kellett volna tenni, így kellett volna elhatárolódni a horvát politikai elittől. Szerinte így viselkedik egy igazi sportember, egy igazi hazafi. Hm: adakozni kötelező?

A thaiföldi haditengerészet közölte, hogy mind a 12 gyereket és edzőjüket is kimentették a thaiföldi Tham Luang barlangból. Már mindannyian kórházban vannak. Az ifjúsági focicsapat és 25 éves edzőjük összesen 18 napot töltöttek a mélyben, mivel a sok esőzés miatt nem tudtak kijutni a barlangból. Három turnusban, három nap alatt hozták ki őket.

Kint van az utolsó thai gyerek is, ma véget ér a mentés - origo.hu

Az engem, s bennem futballszeretetemet egy kicsit is ismerők csodálkozva kérdezték, hogy miért nem néz(t)em a VB-t? S erre vagy azt válaszoltam, hogy sajnálom rá az időt... Vagy pedig azt ,hogy ez a játék már nem az, amelybe én még a '82-es Mudiálon halálosan beleszerettem... S az is igaz, hogy ahogy egyre idősödöm, egyre jobban érdekel a valóság... A mesterségesen, euró milliárdokkal felfújt showbiznisz helyett az élet természetessége, maga a játék... Nálam 2018-ban nem a francia lettek a világ legjobb csapata, hanem az a thaiföldi ificsapat, edzőjükkel együtt, amely csaknem a VB-vel egy időben egy barlangban rekedt, 9 nap múlva találtak rájuk, s néhány napja a búvárok már az utolsó gyermeket is kimentették. A legnagyobb meccset ők nyerték meg! Ők az igazi világbajnokok!

A vezetőedző pedig sikereit Istennek köszöni: a világbajnokság előtt a horvát katolikus rádiónak nyilatkozott, amelynek nyomán a Catholic News Agency írt cikket:

    “Minden, amit elértem az életemben, illetve a pályafutásomban azt a hitemnek köszönhetem. Hálás vagyok ezért az én Uramnak. Ha elveszítjük a reményt, akkor Istenben és a hitünkben kell bíznunk.”

“Hálás vagyok az én Uramnak” – mély hite vezeti Horvátország nemzeti hősét - 777

Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya azt találta mondani, hogy Istennek tulajdonítja csapatának világraszóló sikerét.  Természetesen senkit nem érdekelne Zlatko Dalic magánember magánhite, ha nem ő lenne annak a válogatottnak a szövetségi kapitánya, amely most a világ figyelmének egy igen jelentős részét ámulatba ejti. Nem jártam utána, hogy világsajtóban hányan vették át a Catholic News Agency hírét, de szinte bizonyos vagyok benne, hogy abban a szellemi-kulturális légkörben, amelyben a ma emberének élnie adatott, Dalic hitvallása minimum magyarázatra szorul. Ezt teszi nálunk a Mandiner is, midőn ezzel a lead-del vezeti fel Dalic mondatait: „Zlatko Dalic mélyen vallásos.” Akkor ugyebár, megvan a magyarázat. Dalic vallásos, megértjük tehát, ha ilyeneket mond. De a kérdés valójában az, hogy mi az, ami Dalic hitének ma is érvényességet adhat, és amit még képviselni is lehet, hacsak nem tartjuk nettó őrültnek. Mert amit Dalic mond, az nemcsak egy magánhit, hanem egy nagyon is régtől fogva ismert világkép, amely ma ugyan a nyugati ateista kultúrában magyarázatra szorul, de ha ő képviseli egy mediatizált és a sztárkultusz fogságában szenvedő világban, akkor arra bizony sokan felkapják a fejüket. Mert ha egy sztár mond valamit, az mindjárt más. Dalic tudatosan vagy öntudatlanul, de beszállt a kultúrharcba. (Fotó: Анна Нэсси.)

Egy férfi ünnepélyes keretek között vágatta le rekordhosszúságú körmeit, amelyeket 66 éven át növesztett. Most kiállítási tárgyként egy New York-i múzeumnak adományozta a több mint 9 méteres körmeit.

66 év után vágta le a körmeit - origo.hu

Különböző utakon járunk, eltérő a gondolkodásunk, mást tartunk fontosnak, és gyakran szöges ellentétei vagyunk egymásnak. Inkább elfogadni, mintsem megértenünk kell egymást? Elfogadni, hogy mindenki azt csinál a saját testével, amit akar? De miért? Csak azért, mert az magánügy?

Bizony magánügy, hogy valaki a kezét aktívan használja, vagy nem. Magánügy, hogy gyorsan vagy pepecselve mos kezet. Magánügy, hogy hagyja torzzá válni kézfejét és ujjait annak érdekében, hogy évtizedek alatt méteres körmöket növesszen. Pedig nem erre adatott a kezünk. Mégis fel lehet használni erre, ki lehet próbálni ezt, végig lehet küszködni egy életet, még rekorderként is elismerhet a XX. század óta egy társaság ezért. Ezért?