Korábban német részről felvetődött, hogy egy olyan európai hatóságot kellene létrehozni, aminek vétójoga van a tagállamok költségvetésének elfogadásában, és engedetlenség esetén az Európai Bírósághoz fordulhat.
Európa alapdilemmája az, hogy miközben az európai népeknek valójában nincs Európa-tudata, létre kellene hozni az egységes pénzügyi Európát. Európában nemzeti identitások vannak, ám a gazdasági racionalitás most azt követelné, hogy ezen történeti identitásokat meghaladva, jöjjön létre valamiféle gazdaságilag homogenizált új közösségi önértelmezés.
Van itt tehát egy, a gazdasági racionalitás számára világos prioritás. Az EU gazdasági stabilitását úgy tényleg eléggé problematikus létrehozni, hogy közben szuverén nemzetállamok továbbra is igényt tartanak függetlenségük sértetlen megőrzésére. Ilyen módon a gyakorlatilag ellenőrizhetetlen pénzügyi folyamatok átláthatatlan egyvelege alááshat minden, az EU, mint gazdasági egység számára racionálisan szükséges intézkedést. Voltaképpen a szuverén nemzeti gazdaságok ellenőrizetlensége eredményeként alakult ki a válság.
Ilyen módon, a gazdasági racionalitás szempontjából teljesen logikus Merkel és Sarkozy víziója egy egységes pénzügyi vezetésű Európáról.
Csakhogy, azt gyanítom, az európai valóság ennél sokkal összetettebb. Európa nemzetállamokból épül fel, mi több, ezek a nemzetállamok saját történettel, saját identitással rendelkeznek. Európa népei számára az igazán identitásmeghatározó tényező nem az egy kontinenshez való tartozás, hanem a nemzeti identitás. Létezik ugyan egyfajta homályos és profiljában alig meghatározható Európa-identitás, főleg annyiban, amennyiben Európa más, nem európai kultúrákkal szemben határozza meg önmagát. Most látszik igazán, hogy Európa a nemzeteken túlmutató legszélesebb történeti identitás - keretet, a keresztyénséget feladta, s nem ismerte fel a keresztyénség történelmi jelentőségét. Európa mintha szembe ment volna saját lelki - szellemi egységével, most meg mindenki egységért kiált.
Ma Európán belül az európai népek számára a nemzeti identitás az önértelmezés alapja. Az új gazdasági kihíváshoz meg kellene tehát haladni a régi önértelmezési kereteket, s létre kellene hozni új viszonyítási pontokat.
Ez történelmi kihívás, s őszintén, fogalmam sincs arról, hogy az EU döntéshozói látják-e igazán a probléma mélységét. Néha a világ nagyhatalmú politikusai döbbenetes naivitással, felszínességgel és érzéketlenséggel tudnak hozzányúlni évezredes kulturális folyamatokhoz...
Az új viszonyítási pontok létrehozása, magyarán a nemzeti identitások akár csak részleges meghaladása egy új közösségi EU-tudat megteremtése érdekében Európa eddigi nemzetállami történetének a meghaladását jelentené. Vagy talán újra fel kellene fedezni Európa eredeti szellemi - lelki egységét?
Évszázados, sőt évezredes folyamatokra kell itt figyelni, ha csak egy kicsit is érzékelni akarjuk a mai kihívás igazi természetét. S micsoda folyamatok! Elég csak a rettenetes huszadik század európai történetére gondolnunk.
Európa népeinek létre kellene tehát hozni valamiféle "mi tudatot", miközben még tegnap egymással szemben határozták meg önmagukat. Még be sem gyógyultak a nemzeti identitásokon esett sebek, még nyomvonalaiban folytatódik a huszadik század, de ugyanakkor a gazdasági racionalitás kényszere kirepítené Európát régi (vagy inkább nem is olyan régi!) világából.
Szív és ész harca ez valójában, hiszen a nemzeti identitás sohasem ész-kérdés, hanem mindig szív-kérdés. S mint tudjuk, szív és ész folyamatos küzdelmében mindig a szív kullog hátul, s hiába látja be az ész, mit kellene tenni, a szív sohasem tudja követni az ész tempóját. Az európai pénzügyi egység, a nemzetállami szuverenitás akár csak részleges feladása is lehet ugyan tisztán racionális szükségszerűség, ám a nemzeti identitások sokféleségében megtestesülő európai egység messze több, mint ami a racionalitás szűkös kategóriáiba belegyömöszölhető.
Az igazi kihívás tehát az, hogy évszázadok folyamatait kellene gyorsan átemelni egy új önértelmezési keretbe.
Ez azonban valójában nem racionális, hanem lélektani kihívás.
Messze többről van itt szó, mint gazdasági szükségszerűségről. Újra fel kell tenni a kérdést: kik is vagyunk mi, európaiak ezen a világon?
Az évezredes Európa így, Karácsony előtt, kopog az ajtónkon.