Orbán Viktorról és a Fidesz-frakcióról közöl értékelő írásokat a londoni The Times, illetve a The Economist. Német és olasz lapok szintén foglalkoztak Magyarországgal - foglalja össze az MTI. Egy olasz lapinformáció szerint "az Európai Parlamentben elkezdték vizsgálni a Lisszaboni Szerződés hetedik cikke által előírt eljárást, ami szerint elvennék annak szavazati jogát, aki nem tartja tiszteletben az unió alapvető jogait.
A mai nyugati civilizáció belső eszmei ellentmondását jól kifejezi az állam világnézeti semlegességének a doktrínája. Az a tétel, hogy az állam nem azonosulhat semmilyen ideológiával, kivéve azzal az ideológiával, hogy az állam nem azonosulhat semmilyen ideológiával.
Ez nyilvánvalóan fából vaskarika, hiszen az ideológiai semlegesség is ideológia. Ezzel a belső ellentmondással jellemezhető is lenne a mai „hivatalos” nyugati gondolkodás, amelynek alappilléreit ilyen fogalmak fejezik ki, mint „demokrácia”, „jogállamiság”, „emberi jogok”, „világnézeti semlegesség”, „vallásszabadság”. Mint azt egyik korábbi bejegyzésünkben is írtuk, ezek valójában egy mai szekuláris hittan fogalmai. Önmagukban üres konstrukciók, objektív tartalom nélkül. Értelmezni kell őket. De abban a pillanatban, amikor értelmezésre kerülnek, kikerülhetetlenül és szükségszerűen világnézet, értékrend, politikai ideológia fejeződik ki bennük. Ennek az értelmezési küzdelemnek sok neuralgikus pontja van, s miután fogalmi konstrukciókról van szó, ezen fogalmak objektív tartalmának a meghatározása mindig is ellentmondásos. Nem véletlen, hogy miközben a nyugat elfogadta ezeket a doktrínákat, azonközben ugyanez a nyugat a jogi megoldások egész skáláját vonultatja fel. Nem az a kérdés, hogy demokrácia-e, vagy sem? Persze, hogy demokrácia. Mi más? A kérdés az, hogy ki mondja meg, hogy mit jelent az, hogy demokrácia?
Magyarország jelenlegi kormánya „beszállt” ebbe az értelmezési küzdelembe, s látnivalóan nem hajlandó iskolás módon elfogadni a napjainkra nagyjából kialakult nyugati szekurális kátét. Nem véletlen, hogy a kormányfőt ért támadások zöme kifejezetten ideologikus természetű, amelyeknek az a lényege, hogy a kormány jelenlegi intézkedései szembe mennek a jogállamiságról, a demokráciáról, a vallásszabadságról kialakult nemzetközi konszenzussal.Csak két idézet a bőséges és egy irányba húzó nemzetközi közvéleményből: "...frontális ütközés felé tart Magyarország, amely egész Európát felforgathatja." „Magyarország kormánya illetlenül viselkedik európai összehasonlításban, az ország távolodik az alapvető európai értékektől.” S mindez történik egy fokozódó hiszteroid hangulatban, melynek a vége már-már úgy fest, hogy a jelenlegi Magyarország "rohamtempóban a diktatúra felé" halad egy őrült vezetővel az élen. Valami rejtélyes oknál fogva egyszerűen szembe megy a mai nyugat általánosan elfogadott alaptételeivel.
A diktatúra vádja nyilvánvalóan hamis. Semmilyen előfeltétel nem adott ahhoz, hogy Magyarországon diktatórikus berendezkedés alakuljon ki: Magyarország NATO tag, az Európai Unió tagja. A jelenlegi kormány legitim választásokon szerezte kétharmados többségét. Arról a mulatságos tényről nem is beszélve, hogy széltében-hosszában a diktatúrát építő Magyarországról olvashatunk a „diktatórikus” Magyarországon. Emlékszem én még a diktatúrára, amikor egy egyszerű fénymásolás valóságos forradalmi tettnek számított. A történet hazai vonatkozású pikantériája, hogy itthon olyanok is beálltak a demokráciaféltő kórusba, akik annak idején aktív szereplői voltak egy tényleg diktatórikus államhatalomnak...De ezzel nem akarom szimplifikálni a dolgot, ez így túl közhelyes lenne.
Az ugyanis valóban kérdés, hogy vajon mindent meg lehet-e tenni, amit a kétharmados többség birtokában jogilag meg lehet tenni? Vajon a kétharmad tényleg felhatalmazza-e a kormányt arra, hogy nyersen és nyíltan, sokszor minden körültekintés és egyeztetés nélkül éljen a hatalmával? Meg kell mondjam, nekem sem tetszik sok minden, sokszor látok következetlenségeket, s az események - kezdve a váratlan és a korábbi retorikához képest következetlen IMF-kapcsolatfelvétellel - gyakran értelmezhetetlenek és követhetetlenek.
Magyarországon tényleg folyik egyfajta hatalomkoncentráció. De abban már nem osztozom a demokráciát féltő felebarátaimmal, hogy a feltétlen cél maga a hatalom lenne. Inkább azt látom – európai szinten is -, hogy napjaink demokráciája elvi szinten is felveti azt az igen komoly kérdést, hogy a mai demokratikus gyakorlatban miként biztosítható az éppen aktuális hatalom cselekvőképessége? Sok jel mutat arra, hogy nehezen, s talán ennek eredményeként értelmezhető az európai politikai vezetés szánalmas vergődése is a válság időszakában.
A fentiek alapján számomra két igazi kérdés vetődik itt fel.
Az egyik: demokratikus berendezkedésben miként biztosítható a cselekvőképesség? Ez, ha úgy tetszik, történelmi kihívás, a demokrácia dilemmája, s úgy tűnik, Magyarország ezt megértette. Az már egy másik kérdés, hogy vajon a cselekvőképesség biztosításáért folytatott küzdelemben a kormány mindig helyesen jár-e el, s intézkedéseit mindig jól kommunikálja-e? Szerintem nem. Hatalomgyakorlásában és kommunikációjában sokszor kifejezetten provokatív, s mintha alábecsülné a külföldi közvélemény erejét. De ebből még messze nem az következik, hogy Magyarországon diktatúra épülne.
A másik (kérdés): mivégre? Érdekes módon, még csak a jelét sem nagyon látom annak, hogy ez a sok hazai és külföldi demokráciaféltő a magyar történeti kontextusban megpróbálná értelmezni az eseményeket. Talán fel kellene tenni azt a kérdést, hogy mi a cél? Valóban csak az önmagért való hatalom?
Vajon nem lehetséges-e, hogy a mai Magyarország az európai népek közösségében, immár demokratikus körülmények (!) között történelmi kísérletbe kezdett, amelynek a tartalma: reflexió a magyarság évszázados félgyarmati múltjára, s egy új magyar identitás felépítése az Európai Unióban?
A mai események ilyen értelmezésének azért én adnék egy esélyt.
Hozzászólások