A férjem nagyon jól megfogalmazta: azóta úgy érezzük, mintha belekerültünk volna az evangéliumba: eddig hallottunk róla, olvastuk, de nem voltunk a részesei. Zsolt által mi részesei lettünk ennek, élővé vált a hitünk. Mi is meg tudtuk változtatni egy ember életét, pedig ugyanott van, ugyanabban a zárkában, de a lelkében más van. Egy új családra lelt, emberekre, akik gondolnak rá, akik imáikban hordozzák őt. És rálelt Istenre, aki szereti őt.

A BÖRTÖN ABLAKÁBA IS BESÜT A NAP – ÍGY KAP REMÉNYT EGY TÉNYLEGES ÉLETFOGYTIGLANRA ÍTÉLT - 777.blog.hu

Olyan világban élünk, amelyben az a feltűnő, meghökkentő, az átlagostól eltérő, ha a postaládánkban találunk egy olyan levelet, amelyet nem hivatalos szerv küldött. Megdöbbenésünk tovább fokozódhat, ha ráadásul egy kézzel írott levelet találunk.

Jó néhány évvel ezelőtt történt már, hogy engem ilyen meglepetés ért. A távoli Amerikából érkezett a levél, ottani testvérgyülekezetünk lelkésze írta, aki még csak pár hónapja volt új szolgálati helyén és szeretett volna bemutatkozni nekem. Egészen különös érzés volt kezembe venni a levélpapírra írt szöveget. Hogy mit üzent nekem mindez?

Arról beszélt, hogy valakinek fontos volt annyira, hogy felvegye velem a kapcsolatot, hogy nem sajnálta sem az idejét, sem az erejét. Elképzeltem – persze nem biztos, hogy így történt -, ahogyan elment a boltba kiválasztani a papírt és a borítékot, leült íróasztalához, elővette a tollat és írta lendületesen a sorokat, majd a boríték lezárása után még a postahivatalt is útjába ejtette. Még inkább megmelengette azután a szívemet az a gondolat, hogy valakinek én magam voltam fontos, engem tisztelt meg azzal, hogy nem csak úgy rám írt vagy üzenetet küldött.

A legrombolóbb bűnös érzés, amely, nálunk is eluralkodott egész generációkon: a „kicsi vagy kocsi” mentalitás volt. Lényegében ugyanannak a gondolatnak a megnyilvánulása a „létező szocializmus” kies valóságából, ami a huszadik század elején Franciaországban zengett: kevesebb gyermek, jobb anyagi helyzet. Nagy tévedés volt ez, talán a fehér ember legnagyobb tévedése Európában. Száz éve is látszott, hogy nekünk gyermekre, sok gyermekre van szükségünk. Ez az egyetlen „termelésünk”, amibe senki nem szólhat bele. Fantasztikus hivatás: gyermeket nevelni. De nem „lemondással”, épp ellenkezőleg: habzsolva az életet. Mert a nő, ha anya is (de ha bármilyen okból nem is adatott meg, mégis a lelkében ott ez a bűvös kód) biztosan otthonosabban érzi magát a világban, mint egyedül vagy csak velünk. Praktikusabb, realistább, konkrétabb, de ugyanakkor fogékonyabb az igazi érzelmekre, fájdalmakra és örömökre is.

Szerencsés KárolyMelengető fény: gyermek - magyarhirlap.hu

A Fidesznek a migráció témájával ráadásul ügyesen sikerült rákapcsolódnia a Magyarország „a keresztény Európa pajzsa/védőbástyája” jól ismert toposzára is, amivel eredményesen mozgósított vidéki, vallásosabb, általában alacsonyabb politikai aktivitású társadalmi csoportokat is.

Ebből a választói klaszterből 200 000 új szavazót merített a Fidesz és általuk tudott nyerni listán minden megyében meggyőző fölénnyel, egyúttal be is söpörte három kivétellel a vidéki egyéni választókörzeteket.

A végeredmény ismeretében tehát kijelenthetjük, hogy e narratíva és a kapcsolódó üzenetek úgy mentek át a magyar társadalmon, mint kés a vajon.

Orbán Viktor és a marketing: a kormánypárti kétharmad kommunikációs okai - Marketingszöveg

Megjelent egy igen figyelemreméltó elemzés Berze Mártontól a Marketingszövegen, amelyet a Mandiner is szemléz. A szakember arra kereste a választ, hogy kommunikációs szempontból minek tulajdonítható a kormánypártok elsöprő sikere? A tanulmány számomra legfontosabb megállapítása az, hogy miközben az ellenzéki pártok jóformán csak önmagukról beszéltek, addig Orbán képes volt megszólítani az embereket, s ezzel végig uralta a kommunikációs teret. Az ő narratívája határozta meg a kampány tematikáját. Nem célom az elemzés részletes ismertetése, bárki számára hozzáférhető a teljes szöveg. Viszont Berze tesz egy fontos megállapítást: Orbán üzenete azért is lehetett ennyire sikeres, mert abba beemelte a „Magyarország, a kereszténység védőbástyája” régtől fogva ismert témáját. Berze Mártonnak igaza van. Ez az üzenet tényleg elért nagyon sokakhoz. (Abban viszont szerintem téved, hogy ő is használja a bevett közhelyet, miszerint a „vidék” /értsd: nem Budapest/ a „vallásos” emberek gyűjtőhelye – de ezzel a szállal most nem foglalkozom. Külön téma lehetne, hogy hol vannak a „vallásos” emberek.) Kommunikációs szakemberként csak magával a jelenséggel foglalkozik, ám bennem rögtön az a kérdés vetődött fel, hogy ma, amikor a keresztyénség állítólag már csak a múlt tovatűnő maradványa, a keresztyénség jelszavával hogyan lehet mégis elérni a magyar társadalom túlnyomó többségét? Ennyi „vallásos” (értsd: keresztyén) ember lenne ma Magyarországon? Ha pedig a többség „nem vallásos”, miért nem tiltakoztak a keresztyén hátterű narratíva ellen? Nincs itt ellentmondás? Hogyan lehet keresztyén töltetű tematikával uralni egy állítólag már nem keresztyén ország kommunikációs terét?

Értelmetlen és kicsinyes bosszú volt a Jobbik részéről, hogy megpróbálta "visszahívni" Morvai Krisztinát az Európai Parlamentből. Az EP-képviselőknek ugyanis úgynevezett szabad mandátumuk van, maguk dönthetnek arról, hogy ki kívánják-e tölteni ciklusukat. Morvai kijelentette: 2019 júliusáig tisztségében marad. Mindez pozitív hazánk szempontjából, hiszen a képviselőnő - a Jobbikkal ellentétben - következetes bevándorlás-ellenes állásponttal rendelkezik, kiáll a kvótákkal szemben.

ÉRTELMETLEN JOBBIKOS BOSSZÚ MORVAI "VISSZAHÍVÁSA" - figyelo.hu

A bűneset leírásában van egy jelenet, amikor az Úr Isten számonkérésére (-Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?) a magát kellemetlenül érző emberpár kifogásokat keres. Szinte látom magam előtt a mutatóujjakat: először Ádámé mutat Évára (-Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról...), aztán Éváé a kígyóra (-A kígyó szedett rá...). A felelősségvállalás teljes hiánya azonban nem eredményezi a büntetés elmaradását. Ennyit az 1Móz 3-ról, hiszen vannak nekünk is mutatóujjaink.

 „Ha a diszkriminált kölyköknek azt mondjuk, hogy a társadalmi rendszer korrekt, és közben ők igazságtalan dolgokat élnek át, akkor előbb-utóbb elutasítják magát a rendszert, és olyan viselkedésekbe bonyolódnak, amik nem válnak a javukra.” 

 NE TANÍTSD A GYEREKEKNEK, HOGY IGAZSÁGOS A VILÁG! divany

Fidesz: 133, Jobbik: 26, MSzP: 20, DK: 9, LMP: 8, Német kisebbség: 1, Független: 1, Együtt: 1
Tájékoztató adatok az országgyűlés összetételéről - Nemzeti Választási Iroda

Aki tegnap este még bírta szusszal, az kivárta, amíg a biztos eredmények megérkeztek, akinek pedig ma korán kellett kelnie, az volt az egyik első dolga, hogy ránézzen a térképre. Sajátjára és az országosra. A reposzt nem rejtette véka alá, milyen kérdéseket tartott igazán fontosnak ebben a kampányban.

Ma hajnalban/reggel nem látok tovább egy fájó közhelynél: az élet megy tovább, és sem a kivonulás luxusa, sem az önfeledt örömmámor nem ad felmentést az alól, hogy mi, akik tegnap választottunk, hogyan kormányozzuk tovább a saját kis bárkáinkat. Nekem most kora reggel egyelőre még az a legfontosabb, hogy az ország dolgainak csak egy része dől el a parlamentben. (Ha tévednék, legfeljebb ráfogom a hajnali részegségre.) Nemcsak a kétharmad a nagy felelősség, hanem a mi három harmadunk is.

Sőt, ez a nyakatekert matek azt dobja ki, hogy a szavazók három harmados saját döntései fontosabbak, mint az újrázó kormány két harmada. Mert a mi személyes döntéseinknek nincs ellenzéke. Nekünk nem kellene, hogy legyen kampányszlogenünk, píárunk, egy üzenetünk a külvilág felé, és egy döntési prioritásunk a kulisszák mögött. Egy munkaetika és egy hozzákapcsolt marketing. 

Holnap ilyenkor már javában szavazunk, illene hát egy közéleti blogon, amilyen a reposzt, erről a roppant fontos közéleti eseményről írni. Persze, tudom, hogy a kampány hatodik sebességben száguld, politikai hirdetések, kampányzárók, kiállások és elhatárolódások, telefonos „megkeresések” és botrányok, lejáratások követik egymást, sokunknak (mindenkinek?) már agyára is megy ez az egész. Én most is ugyanúgy várom a végét, mint minden alkalommal, egyfelől kíváncsi vagyok, másfelől tényleg megcsömörlöttem mindattól, amit közélet címen az elmúlt időszakban bemutattak nekünk. 

Mégis, mindezekkel együtt sajnos nem tehetünk úgy, hogy elzárkózunk a világ és a történelem elől, hiszen az életünket nem egy amerikai filmben, hanem a valóságban éljük, Európában, Magyarországon, ott és úgy, ahogyan a Jóisten megadta, ahogyan a tehetségünk, a szorgalmunk és a lehetőségeink révén alkalmunk van rá. Bizony, mindnyájunknak fontos, hogy biztonságban élünk-e az országban, hogy elengedhetem-e este a gyermekeimet, hogy milyen az egészségügy és az oktatás, hogy mennyit vonnak le a jövedelmünkből adók formájában és mennyit kapunk esetleg vissza abból. Fontos, mindnyájunkat érintő kérdés, hogy az adóforintjainkat mire költik, hogy támogatják-e a „nagy közösből” a gyermekvállalást, a sportot vagy a művészeteket, a nyugdíjasokat megbecsülik-e, mint ahogyan az is mindnyájunknak érdemi kérdése, milyen értékeket és elveket tart fontosnak egy megválasztott kormány. 

Elmesélem, milyen élményem volt egy ízben a templomban, református istentiszteleten. Szeretek amúgy református istentiszteletre járni; mondják, hogy régiek az énekek, nyikorognak a padok, öregségszaga van az egésznek, de ez nem mindig igaz, és amikor de, akkor szeretem a régi énekeket, a nyikorgó padokat és az öregségszagot. És szeretem hallgatni Isten Igéjét, ha szépen magyarázzák.

Balavány: Melyik pártnak kampányolna Jézus? - hvg.hu

Kíváncsi lennék arra – bár a cikket olvasva azért van némi fogalmam arról -, hogy Balavány György hogyan válaszolna a címben feltett kérdésre. Melyik pártnak kampányolna Jézus? Egyértelmű, hogy nem annak, amelyiknek Balavány úr szerint a református lelkészek kampányolnak. Mert mi, ugye kampányolunk. Ráadásul a prédikációinkban.

Legalábbis ezt a következtetést vonta le a szerző két istentisztelet után. Elment egy ízben templomba, református istentiszteletre, amelyre amúgy szeret járni. Minden rendben is volt a prédikációval egészen addig a pontig, amíg a lelkész el nem jutott az applikációig, vagyis az ige üzenetét szemléltette úgy, hogy közben szem előtt tartotta: kikhez és milyen pillanatban szól. Dániel és barátai történetén keresztül, akik nem hajtottak fejet a hatalmas bálványszobor előtt, beszélt korunk hatalmasságairól, bálványairól és az előttük való arcra esés kísértéséről. Balavány úrnak azonban nem esett jól, hogy a lelkész – szerinte – nemcsak szépen magyarázta az igét, ami miatt ő a templomba jött, hanem aktualizált, ezen keresztül pedig szembesített, kérdéseket vetett fel, gondolatokat indított el. Vagyis a hallgatóságot éppen abból a kényelmes állapotából próbálta kimozdítani, amelybe az sokszor belesüpped az igehirdetés során. Hát nem kényelmes és egyszerű ülni és hallgatni a szép szavakat, amelyek simogatják a lelkünket? Csak közben azt érezzük, mintha nem is lenne közöm ahhoz, amiről beszélnek.

Még intenzívebben imádkozunk a vezetőinkért, a népünkért, Krisztus ügyéért és azért, hogy legyen meg az Isten akarata – jelentette ki a lapunknak adott interjúban a húsvéti előkészületekkel kapcsolatban a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke. Steinbach József a böjttel egybeeső választási kampányt feszültségekkel teli eseménysorozatnak nevezte, amely „szülési fájdalmakkal” jár. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy „egészséges gyermek születhet a világra”. A püspök a húsvéttal kapcsolatban elmondta: Krisztus megváltó halálával a földi életet az öröklét tágasságába helyezte.

AZ ÚR NEM ENGEDI ELVESZNI EURÓPÁT - magyaridok.hu

Mindig örömmel tölt el, amikor egyházi emberek, főként vezetők világi fórumokon, szabadon elmondhatják véleményüket egyházról és világról, múltról és jövőről, ünnepek öröméről és hétköznapok küzdelmeiről. Amikor lehetőséget kapnak a bizonyságtételre. Steinbach püspök úr ezt megkapta, s jó volt olvasni a vele készített interjúban, hogy tudott kényes témákról – politika, választás, migráció – is úgy beszélni, hogy abból kicsendüljön az egyházra bízott örömhír...