Mexikó és Belgium után

Ilyen közel már hosszú évek évek óta nem volt a magyar futball válogatott valamilyen világtornához. Böde Dániel két góljával a mieink 0-1-ről fordítva 2-1-re győzték le Feröer-szigeteket. Az utolsó pillanatig úgy nézett ki, hogy ez a győzelem a csoport második helyét is jelentheti, de Románia a 91. percben egyenlített Finnország ellen, Észak-Írország pedig legyőzte Görögországot. Ez a következőket jelenti: Észak-Írország kijutott az Eb-re. Magyarország a 3. helynél rosszabb helyen már nem végezhet.

Böde nem izgult, eldöntötte a meccset - index.hu

 

Legyőztük a feröeri villanyszerelőket, ami önmagában már-már nevetséges, ám a hétköznapi klisék mögé nézve korántsem olyan magától értetődő. Naná, hogy fociról van szó, mi másról. 

Kéz a kézben

Lőw Andrásért és családjáért rajong a világháló. A Spartathlonon, azaz az Athén-Spárta közötti ultramarathon  világversenyén a magyar férfi családja, azaz felesége és három kisgyermeke társaságában futott be a célba a nézők tapsa közepette.

Ezen a magyar családon ámul az internet - valasz.hu

 

Szép ez a kép. Sokat mondó, fantáziát mozgató, elgondolkodtató, már-már könnyeket szemekbe csaló alkotás. Nemcsak a Spartathlon miatt, ahol készült, a család, apa-anya-gyerekek miatt, a közös kézszorítás miatt, a célba érés miatt számomra ez a fotó üzenetet hordoz.

Alkonyat

„A legtöbb menekült fiatal, jól képzett és rendkívül motivált, pont ilyen munkatársakra van szükségünk” – jelentette ki a minap Dieter Zetsche, a Daimler-konszern elnöke. Az egyik legnagyobb német iparvállalat első embere ezzel elárulta, hogy Németország a magasabb erkölcsi szempontok mellett saját társadalmi problémáinak megoldását is várja a bevándorlóktól. A munkaerő elöregedése miatt évente 400 ezer képzett bevándorlót kellene befogadni ahhoz, hogy a gazdaság ne induljon hanyatlásnak. Jöjjenek tehát szegény szírek és afgánok, ezt parancsolja a szív és az ész, gondolhatja a német nagyvállalati és a politikai elit. Mindez azonban csak akkor működik, ha a menekültek nagy része jól képzett. Márpedig ez nincs így (…).Ha pedig megnézzük, milyen nézeteket, kulturális beidegződéseket hozhatnak magukkal a bevándorlók, attól minden bevándorláspárti liberálisnak meg kellene rémülnie.

Ettől minden bevándorláspárti liberálisnak meg kellene rémülnie - valasz.hu

 

Szép lassan azért lehull a lepel az európai politikusokról, bár eddig is sejtettük, hogy a humánum és a felebaráti szeretet mögött kőkemény üzleti érdek és pénzügyi megfontolás rejtőzik: a migránsválság, a közel-keleti, afgán, afrikai bevándorlók özöne egyáltalán nincs ellenükre, sőt, kifejezetten kívánják a fiatal, életerős férfiak és nők Nyugat-Európába érkezését. Európa öregszik és fogy, ahhoz pedig, hogy az életszínvonal és a gazdaság teljesítőképessége ne omoljon össze, szükség van a dolgos kezekre. Értem, értjük mindannyian. A kényelmes Mercedes, a tengerparti nyaralás, de legalább a reménybeli nyugdíj érdekében megfontolandó a zömmel muszlim bevándorlók érkezése. 

Csakhogy. 

Valóvilágban

Az egyik kérdés az volt, hogy vajon működik-e az államiság Európában, ha megtörténhet, hogy ellenőrizetlenül szakadjon ekkora embertömeg a kontinens országaira. Az USA területére lépve még arról is nyilatkoznia kell az idegennek, hogy járt-e tehénfarmon, van-e valamilyen fertőző betegsége, és az aktuális utazás során meglátogatott-e olyan országot, melyet az USA egészségügyi szempontból veszélyesnek tart. Nehezen fér az amerikaiak fejébe, hogy a számukra is gondot jelentő mexikói bevándorlóknál mérhetetlenül nagyobb tömeg hogy tud ellenőrizetlenül átjutni az Európai Unió határain. Olyan, mintha Európában nem volna törvényes rend. Ha Amerikában valaki törvénysértést követ el és menekülni kezd a hatóság elől, addig mennek utána, míg élve vagy halva érvényt nem szereznek a törvény erejének. Európában meg mintha a rendfenntartók tehetetlenek és erőtlenek volnának még ahhoz is, hogy fegyvertelen embereket a törvényben rögzített menekültügyi eljáráshoz sorba állítsanak.

Amerikai barátaim értik - divinity.szabadosadam.hu

 

Nem tudom, hogy igaz-e Szabados Ádám első mondata, vagyis, hogy 1956-ban volt csak szó annyit Magyarországról az amerikai médiában, mint ezekben a hetekben. Azért 1989-ben összeomlott a keleti blokk, 1990-ben szabad választásokat tartottak, mindenesetre tény, hogy az utóbbi időben a média vezető hírei közé kerültünk. És az is tény, hogy el kell olvasni Szabados Ádám nagyszerű írását ahhoz, hogy az ember rádöbbenjen arra, mekkora szakadék tátong a valóság, és a média által kreált látszat mögött. Micsoda meglepetés, mondhatnánk. Kész szerencse, hogy Szabados Ádám visszarántja az embert a földre, mielőtt még végleg belekeserednénk abba, hogy már megint mi vagyunk a világ hülyéi. Pedig dehogy.

Három képről, érintettség okán

Olvasónk a Keletinél fotózott le több, migránsoknak szóló tájékoztató plakátot, amelyen praktikus információk mellett alapvető kifejezések is szerepelnek németül, angolul és arabul. Például azt is felírták a plakátokra, hogyan kell németül a jogaikat követelni: a „köszönöm” csak ezután, a legvégén jön. A plakátokon a Welcome to Europe nevű szervezet logója látható.

Amit egy migránsnak először tudnia kell németül: „Jogom van...” - mandiner.hu

„Őszintén sajnálom a történteket. Csak mostanra tudtam összeszedni annyira magam, hogy írjak. Gyakorlatilag sokkos állapotban vagyok attól, amit csináltam és attól, amit csináltak velem.

László Petra: Őszintén sajnálom a történteket - mandiner.hu

Tiszta pesti vilájet: kollégánk tegnap esti fotóján a II. János Pál pápa téren táborozó menekültek éppen imára borulnak.

Ilyet se látott még: iszlám imaszertartás a volt Köztársaság téren - valasz.hu

 

Persze, választhattam volna három másik képet. Vagy négyet. Vagy többet. Vagy egy videót. Választhattam volna a szír gyermek képét, akit holtan sodort partra a tenger, vagy amikor Mamma Merkel szelfizik egy szír menekülttel, esetleg azt, amikor szőke német lányok „Welcome Refugees” felirattal köszöntik a menekülteket. Mindegyik kép üzenet, mindegyik kép beszédes, mert mindegyik kép mi vagyunk. Érintettek vagyunk. 

Múlt idő

Embertelen, ami a tengeren, az utakon, a határainkon történik, és őrültség, amit Európa csinál. (…) Ha Európa nem tér vissza a józan ész útjára, akkor egy sorsdöntő küzdelemben fog alulmaradni. 

Orbán Viktor: Akit lerohannak, az senkit sem tud befogadni - magyaridok.hu

Aznap este kiírtam a Facebookra, hogy befogadtam éjszakára néhány menekültet. Szerettem volna, ha az ismerőseim látják, hogy nincs olyan, hogy „ezek”. Hogy közelről ez az egész menekültkérdés egyáltalán nem ijesztő, épp ellenkezőleg. Magam is meglepődtem, mert csak pozitív hozzászólások érkeztek. Többen kérdezgettek utána a részletekről, privát üzenetekben.

Kislányom, ha felkelsz, ne csodálkozz - nlcafe.hu

 

Egy valamiben téved Orbán Viktor, holott az összes, általam hallott európai politikus közül messze ő az egyedüli, aki felismerte az újkori népvándorlás valódi veszélyeit. 

Zavaró tényező

Liam Flynn egy olasz-francia éttermet vezet Észak-Ausztrália egy ezer főt számláló kistelepülésén. Egyik délután ebédidőben egy két év körüli gyerek hisztérikus visításban kezdett, majd tíz perc után Flynn kijött a konyhából és megkérte a családot, hogy vigyék ki a gyereket, amíg le nem higgad, de miután a család ezt nem volt hajlandó megtenni, és sértve érezte magát, a számlát sem voltak hajlandóak kifizetni, és fűt-fát vágtak a vendéglős fejéhez – számol be a Business Insider. (…) Érdekesség, hogy Flynn egyébként nem egy háklis típus, a kutyákkal például semmi baja, ők szívesen látott vendégek az étteremben.

Kitiltották a gyerekeket az étteremből, de a kutyákat szívesen látják - hvg.hu

Szóval kitiltotta a kisgyerekeket az étterméből ez a derék ausztrál ember, aki egyébként nem egy háklis típus, olvassuk alább, hiszen a kutyákkal például semmi baja. Igen, a kutya tud nyugodtan ülni, ha rászólok, hallgat, ha leülök, ott marad, ha pedig elég értelmes, még néhány trükkre is kiválóan megtanítható. Bezzeg a gyerek, azzal csupa gond van, ha kicsi, éjjel ordít, ha nagyobb, mindenre felmászik és mindent a szájába vesz, ha még nagyobb, akkor meg jár a szája, reggel, éjjel, meg este. Pihenni, nyaralni, étterembe menni gyerekkel kész öngyilkosság, nem csak a leves borul ki, hanem a szülő és a pincér is. Ha pedig a gyerek már alig-gyerek, akkor szerelmes, meg ruha kell, pénz kell, egy újabb tablet kell, egyetemen albérlet kell, gimisként nem ér haza időben, nem beszél a szülőkkel, mást gondol és mást csinál, egyszóval a gyerek kész katasztrófa. Ezzel szemben a kutya az ember legjobb barátja, felássa a kertet, megtrágyázza a virágokat, behozza az újságot, vigyáz a gyerekre, a házra, még a betörőre is. Nekünk is lesz kutyánk valamikor, meggyőzött a család, hála Istennek sikerült ezt az akciót a jövő évi büdzsé terhére elhalasztani. Addig meg ugye, bármi történhet…

Lejárt szavatosság

Az előadás az autentikusságra törekszik azzal, hogy az eredeti helyszínen – a városligeti Királydombon –, az eredeti szereplők egy részével látható most. Akik a nyolcvanas években látták vagy szerették volna látni az előadást, de valamiért nem jutottak el rá, akik az István, a király filmen nőttek fel, azoknak ez láthatóan benyomja a nosztalgia-gombot – ők meghatottan éneklik a slágereket. Én viszont csak azt a szomorú tényt rögzítem magamban, hogy Varga Miklós őszülő Istvánként nehezen énekli már ki a magasabb hangokat, nem beszélve a remegő hangú Deák Bill Gyuláról, akinek azért drukkolok, hogy végig tudja énekelni a Táltos dalait.

István, a király 2015: Öregfiúk stadionkoncertje - hvg.hu

Ha augusztus 20, akkor István, a király, vágja rá rögtön az ember, és ez idén sem volt másképp. Novák Péter hagyományosnak számító rendezésben vitte színre a rockoperát, mint látjuk, a hvg.hu írójának kifejezetten nem tetszett a feldolgozás. Nálam Alföldi Róbert verte ki annak idején a biztosítékot, bár most már ott tartok, hogy egyszerűen nem szeretném látni, hallani az ismert dallamokat. Konkrétan nem tudok szabadulni attól az érzésemtől, amely évek óta kerülget, valahányszor feltűnni látom az egykor legendásnak számító művet. Számomra az István, a király egyre inkább egy lejárt szavatosságú termékhez hasonlít, semmint egy nagyszabású nemzeti opuszhoz, ami talán volt, vagy aminek talán láttatni akarták. (Már ha egyáltalán, és nem más volt a szándék…) Pont olyan, mint egy képcsöves tévé a led smart-ok, uhd-k korában. 

Küzdeni mindig

Elsősorban egy csodálatos embert adtunk el, akit mindenki a szívébe zárt. Másfél évig voltam az edzője, nagy öröm, hogy vele dolgozhattam. Ez idő alatt nagy fejlődésen ment át. Átbeszéltük a vezetőkkel, hogy mi szól az eladása mellett és ellen, végül úgy döntöttünk, hogy eladjuk. Somalia egyik nagy álma teljesült most, ahogy tavaly Besicé is. Azt se felejtsük el, hogy jó pénzt kapott érte a klub.

Thomas Doll: Örülök, hogy Somalia edzője lehettem - ulloi129.hu

 

Adott egy brazil fiatalember, egy alig huszonhét éves fiatal srác, aki közel négy éves magyarországi tartózkodása alatt a zöld-fehérek szívébe lopta magát. Mint ahogyan sok más történet, úgy ez is túlmutat a labdarúgáson. 

(El)tévedés

A melegházasság-vitákban az a leginkább érdekes, hogy az egyházak vajon mikor fognak megtérni a homofóbiából.

A Biblia használata közelharcban - hvg.hu

Kedves Gyuri, jó ez a cím, minden elismerésem. A felütés szenzációs, egyenesen tanítani való, bizonyára sokan csettintenek, amikor azt írod: „a melegházasság-vitákban az a leginkább érdekes, hogy az egyházak vajon mikor fognak megtérni a homofóbiából.” Tudod, én valahogy mégsem repesek az örömtől, sőt, ha nem te írnád, aki magad is hívő keresztyén ember vagy, nem is foglalkoznék az egésszel. Egyrészt végtelenül unom már ezt a témát, másrészt nyíltszíni provokációnak tartanám a hvg-n megjelent cikket, válaszra sem érdemes véleménynek, egynek a sok közül. Van abban ugyanis valami mosolyt fakasztó, amikor az egyháztól távol állók, vagy egyenesen ateisták próbálják meg az egyházat, a keresztyéneket kioktatni szeretetből, elfogadásból, helyes erkölcsi viselkedésből. Most azonban alapvetően más a helyzet, hiszen mindketten keresztyén emberek vagyunk – ezért is tartom fontosnak, hogy reagáljak.

Nulla pont

Maddison Keeneynek nem sikerült jól a gyakorlata a kazanyi vizes vb-n. Az ausztrál versenyző 0 (nulla) pontos műugrása után érthetően az edzője is csalódott volt.

Vizes vb: döbbenet az edő arcán a nulla pontos műugrás után - nso.hu

 

Látva a Nemzeti Sport videóját Maddison Keeney félresikerült ugrásáról, eszembe jutott életem utolsó fejese a zalaegerszegi Aquaparkban, ahogyan állok ott halált megvető bátorsággal az ugróalkalmatosság szélén, miközben görcsösen vigyorogva mosolygok ifjú feleségemre azzal a határozott elképzeléssel, hogy akkor én itt most leugrok, csak azért, mert én vagyok „A” Férfi.

Gólhelyzet

...megérkezik mindenki, várja, hogy találkozzon Istennel és a többiekkel. Az elmúlt napok során már megtapasztalt közösség újra létrejön. A nap sem süt annyira, közelebb is lehet menni. Közelebb egymáshoz, közelebb a színpadhoz. A tér megtelik, nemcsak emberekkel, de Isten jelenlétével is.

Nem egy szükséges plusz - csillag.reformatus.hu

 

Annyit azért elárulok nagy hirtelen itt az elején, hogy az írással kapcsolatban az egyik legnagyobb problémám általában a jó cím megtalálását jelenti. Kifejező, találó, vagyis jó címet adni valaminek sohasem könnyű, most azonban az idei Csillagponttal kapcsolatban előre tudtam, mit írok a mai reposzt elejére. Merthogy számomra a Csillagpont tökéletesen olyan, mint egy gólhelyzet. Hogy mégis, miért? Nos…

Jó hely ez a Belgium


A 12 éven aluli, elviselhetetlen kínoktól szenvedő, gyógyíthatatlan beteg gyermekeknek is biztosítani kellene az eutanázia lehetőségét a Holland Gyermekorvosok Szövetsége nyilatkozata szerint – írja a Life.hu. A szomszédos Belgiumban tavaly óta legális a gyermekeutanázia.

Holland orvosszövetség: gyermekek számára is biztosítani kell az eutanáziát - mandiner.hu

Az egyenlő méltóság elve megköveteli, hogy három vagy négy ember frigye éppen olyan házasságnak tekintessék, mint bármely más házasság.

Kőszeg Ferenc: három, vagy négy ember is köthessen házasságot - cink.hu

Őszintén irigylem a vallonokat, flamandokat, akár még a belgákat is, ha léteznek: tényleg jó hely ez a Belgium. Nem elég, hogy az emberi jogok és a mindent felülíró szabadság révén most már teljesen egészséges emberek is részesülhetnek az eutanázia ajándékában, sőt, pár éve már a karácsonyfát is betiltották, íme, a legújabb hír: a holland gyermekorvosok szövetsége szerint a 12 évnél fiatalabb gyermekeknél is engedélyezni kellene az eutanáziát. Merthogy egyébként Belgiumban már tavaly óta legális a gyermekeutanázia. Közben Kőszeg Ferenc azt fejtegeti kis hazánk egyik internetes oldalán, hogy a homoszexualitás házassági rangra emelésével legalizálni kellene a poligámiát. 

Lépcsőfokok

A 20. Budapest Pride Fesztivál alkalmából támogatásunkról biztosítjuk a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösségeket és támogatjuk a békés és törvényes keretek között megvalósuló önkifejezésüket.

Nagykövetségek közös nyilatkozata a 2015-ös Budapest Pride Fesztivál támogatásáról - mandiner.hu

 

Belgiumban engedélyt adtak egy fizikailag teljesen egészséges, 24 éves nőnek az eutanáziára. A csak Laurának nevezett nő egyszerűen nem akar élni. A belga DeMorgen szerint a nő, eltekintve az állandó öngyilkossági gondolataitól, testileg egészséges. 

Testileg teljesen egészséges, 24 éves nőnek engedélyezték az eutanáziát Belgiumban - index.hu

 

Legutóbb azt kérdeztem Obama elnök úrtól, mit gondol, meddig menetelünk az egyenlőség felé vezető úton? Persze, a kérdést úgy is feltehettem volna: mint gondol Mr. President, mi lehet a következő lépcsőfok? Úgy látom, olyan sokat nem is kell gondolkodnunk.

Te is fiam...lányom?

Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság: a tiltás alkotmányellenes, tehát tilos. Barack Obama amerikai elnök a Twitteren a szerelem győzelmeként értékelte. Mint írta: „A mai nap egy nagy lépés az egyenlőség felé tartó úton. Melegek és leszbikusok házasodhatnak, csakúgy, mint bárki más.”

Szabad a melegházasság az Egyesült Államokban - vs.hu

Többek között fiatalok coming outjából és esküvői videókból készített montázzsal köszönti a videómegosztó, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság az egész ország területén legalizálta a melegházasságot.

Így ünnepli a melegházasság amerikai legalizálását a youtube - mandiner.hu

 

Tehát akkor egész Amerikában szabad. Józsi Bélával, Tibi Lacival, Edina Katival. Mindenki boldog, mindenki ünnepel, mindenki egyenlő, éljen a szabadság. Hm.

Ajtó-ablak

Sajtóhírek szerint Buzsáky Ákos, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárostól távozó középpályás a negyedosztályban folytathatja pályafutását.

A távozó középpályás a BLSZ I-ben köthet ki - nso.hu

Ha egészséges lenne még most is a válogatott alapembere lenne. Ami sohasem tudott lenni, mert amikor eljött volna a lehetőség, megsérült. Sajnálom, hogy porcelánból van a térde, sokkal többre vihette volna.

hozzászólás a hírhez - ulloi129.hu

 

Vajon mi játszódik le annak a fejében, akinek az élete másként alakul, mint ahogyan eltervezte, megálmodta? Mit gondol az a sportember, aki szorgalmas és tehetséges, ám egy sérülés végérvényesen tönkreteszi a karrierjét?

Utópia helyett üdv a valóságban – az elbeszélés margójára

Bréking! Az Utópia Hírügynökség (korábbi nevén: Remény Press) friss jelentése szerint a kormány leszedeti a kék bevándorlós plakátokat. (…)A plakátok eltávolítása mellett a kormány arról is határozott, hogy a parlamenti alakulatok mindegyikével osztozni kíván a felelősségben, azaz a legmagasabb szinten kezd tárgyalásokat a pártvezetőkkel a bevándorlás, pontosabban a modern kori népvándorlás kérdéseiről. (…) Az ellenzéki erők azonnal reagáltak a kormány kezdeményezésére, és többnyire hajlanak arra, hogy részesei legyenek az összpárti tárgyalásoknak. 

És akkor a kormány leszedi a kék plakátokat - valasz.hu

Végre egy vállalható írás a bevándorlás/menekültügy kuszaságában. Már kezdtem magam menthetetlenül tanácstalannak érezni, erre megérkezik a válaszos Bódis András, a legjobbkor. Azért csak nézzük, haladjunk szépen sorjában.

Ez számomra nem elfogadható: Trianonról

"Ha továbbra sem leszünk képesek megértéssel és nyitottsággal fordulni egymás szenvedéstörténetei felé, a saját hazánkat tesszük tönkre. Persze Bauer azt is kijelenti, számára Európa a haza, Magyarország csak az otthon... .»Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország«(Radnóti)."

Schiffer András: a gyalázkodás gyalázkodást fog szülni - mandiner.hu

 

Schiffer Andrásban megint felfedeztem valamit, ami szimpatikus. Nem azért, mert rajongok érte, vagy az LMP-ért, hanem azért, mert megértette azt, amire Bauer Tamás és társai soha (?) nem lesznek képesek. A múltkor Seszták Ágnes halálával kapcsolatban ráztam vele képzeletben kezet, most pedig június 4-e az ok ugyanerre. Ám most nem is Schiffer Andrásról szeretnék írni, sokkal inkább arról, amit Bauer Tamás képvisel. 

E.T. nemsokára itt kopogtat

A NASA álláspontja szerint igen valószínű, hogy egy évtizeden belül a Földön kívüli életre utaló jelet találnak a kutatók, a további néhány évtizedben pedig bizonyítékuk is lesz - mondta az InfoRádióban Kereszturi Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa.

A földönkívüli élet felfedezésének jeleire számítanak az űrkutatók - inforadio.hu

Ilyen hírek olvasásakor tényleg szerencsésnek érzem magam, már ha ebben az összefüggésben értelmezhető ez a kifejezés. Leginkább azért, mert a tudomány mai állása szerint, ha nem támad rám egy halált hozó mérges pók, valamely ismeretlen gyilkos kór, esetleg az Iszlám Állam alvó sejtjének dunántúli szekciója, minden esélyem megvan rá, hogy Spielberg Oscar díjas alkotásának kedves figurája néhány évtizeden belül egy kellemes éjszakán bekopogtasson hozzám. Vagy mégsem?

Nem csak flashmob

A zuhogó eső dacára több mint száz szoptatós anyuka vonult a Nyugati téri McDonald's-hoz pénteken, hogy nyilvánosan megetesse a kisbabáját. A flash mob előzménye az volt, hogy két nappal korábban a gyorsétterem biztonsági őre kitessékelt egy kismamát, amiért ott szoptatta meg a gyermekét.

Össznépi szoptatás volt a Mc Donalds'-ban - vs.hu

Olvasom, hogy mi történt a Nyugati téri Mekiben, és olvasom az anyukák reakcióját is, a villámcsődületet másnap ugyanitt. Értetlenkedek szegény biztonsági őr reakcióján, és derülök a csattanós válaszon, miközben próbálom kitalálni, mit gondolhatunk erről az egészről.

Oldalak