Jó szándékkal kikövezve

A protestáns egyházak nem idegenként tekintenek az Európa szerte, így hazánkban is egyre nagyobb számban megjelenő más vallású emberekre, hanem úgy, mint akik „lakótársaink”, akik ugyanannak a polisznak a tagjai, akik Isten szava által megszólítottak lehetnek.

Migráció és a sokféleséget tisztelő protestantizmus - kotoszo.blog.hu

 

Értem, legalábbis érteni vélem Orosz Gábor Viktornak a kötőszó blogon (korábban pedig a köztes blogon) megjelent írását, amely a migrációs krízis/újkori népvándorlás/honfoglalás témakörében íródott. Köszönöm a véleményét, leginkább azért, mert meglehetősen jó alapot szolgáltat arra, hogy foglalkozzak azzal az iránnyal, amelyet keresztény körökben sok helyen megjelenni látok. Elmondom, miért nem értek egyet sem a szerzővel, sem azzal, aki hasonlóképpen vélekedik. 

Mindig közellévő

– Azt mondta a Guardiannek egy méltán nagyon népszerűvé vált cikkben, hogy minden egyes elpusztított zsidó mellett ott volt a gázkamrákban Isten, és mindannyiuknak fogta a kezét. Tényleg így volna?
– Akármennyire abszurd is ez, más lehetőség egyszerűen nincsen. Már huszonéves koromban, ott, Oswiecimben is így láttam és azóta sem tudom másképp gondolni. Isten persze éppúgy együtt szenved Jóbbal, mint az Iszlám Állam által lefejezett keresztényekkel, vagy a bombasérüléseikben agonizáló palesztinokkal is.

Nézzük meg jól Auschwitzot még egyszer - nol.hu

Én nem akarok, de nem is tudok megszabadulni az Istentől. Hiszem a jóságát éppúgy, mint a mindenhatóságát. Bennem sem az ordibáló Hitler, sem a krematóriumok vad lobogása nem tudja elnyomni azt a halk, kicsike hangot, amiről Illés ír a Királyok könyve 19-ben.

Isten Auschwitzban - valasz.hu

 

Nem láttam a Saul fiát, de régóta tervezem, hogy megnézzem. Ahogy jöttek a díjak, elismerések, a felemás magyarországi fogadtatás, az interjúk, félreértett, szándékosan félremagyarázott mondatok, ahogyan egyre többet és többen írtak róla, úgy vált egyre inkább érdekessé Nemes Jeles László filmje. Számomra Röhrig Géza hitvallásos szavai teszik igazán hitelessé az Oscar-díjas alkotást, hiszen az idézett mondatban ott lakozik mindaz, amit a hívő ember Isten iránta gyakorolt kegyelméről gondol. Köszönöm a film főszereplőjének, hogy közel egy évvel a vele készült Népszabadság és Válasz interjú után újra emlékezhetek erre.

Látlelet

Mára erőteljesen megváltozott a szocializációs folyamat, a családi nevelés. Az egyszülős családok magas száma, a válások gyarapodása, a még ép családokban észlelhető érzelmi hiányosságok, az apahiány – hiszen annyit dolgozik a legtöbb férfi, hogy az apaszerepre már alig marad ideje –, az anya túlterheltsége kedvezőtlenül befolyásolja a gyermeki személyiség fejlődését. Nincs élő és meleg szeretetkapcsolat, ridegtartáson nőnek fel a gyerekeink, nem várja haza őket szerető család. Elhatárolódnának szüleik boldogtalan életétől, miközben ahhoz meg haladékra van szükségük, hogy kilépjenek a felnőttlétbe. Marad a struccpolitika. A fiatalok a serdülés idejétől kezdve a kortársakkal találják meg kapcsolati igényeik kielégítését, és belép a devianciák veszélye, a drog, az alkohol, a dohányzás. Veszélyes állapot, mert nagy a valahová tartozni akarás szükséglete, és ehhez kevés olyan helyzet kínálkozik, amely építené felkészülésüket a felnőttségre. Pedig azt tekinthetjük érett felnőttnek, aki tud adni, felelősséget vállalni és elköteleződni. Nincs időben érés, kitolódott a függeszkedést kívánó gyermekkor, a mamahotelben, a gyermekségben maradás. Nemcsak lelki teher van a fiatalokon, hanem objektív egzisztenciális is. Tanulnak, de diplomájuk gyakorlásából nem tudnak megélni. Természetes, hogy rettegnek további felelősségek vállalásától, hiszen sokan magukat sem tudják eltartani.

Bagdy Emőke: A lányoknak társat kell találniuk - mno.hu

 

A héten lezajlott kis magyar abszurdum helyett hadd foglalkozzak azzal, ami tényleg fontos, ami a lényeg, ami az igazi baj, amivel nemcsak Magyarországon, de talán az egész világon küzdenek. A Bagdy Emőke professzor asszonnyal készült interjúban ugyanis a fogyasztói társadalom, jelen esetben a magyar társadalom legfájóbb, legfertőzőbb sebeiről hallunk, és miközben olvasom gondolatait, szomorúan kell egyetértenem mindazzal, ami elhangzik. Nem kormánykritika, politikai szereplők kárhoztatása történik –a jogos kritika mellett-, inkább tűpontos látleletet tár elénk: tényleg így élünk.

Egyházi teendőink

Megállíthatatlannak tűnő demográfiai katasztrófa zajlik Magyarország több járásában, 2051-re a népességük megfeleződhet. Budapest környékén nőhet a népesség, míg főleg az északkeleti régióban jelentős visszaesés jöhet. 

Demográfiai katasztrófa vár Magyarországra - origo.hu

 

Ha valaki elolvassa az origo cikkét, két tényt biztosan megállapít: az egyik, hogy a cikkben nincsen semmi új, a szerző jobbára csak összefoglalta azt, amit mindnyájan tudunk: a születendő gyermekek száma csökken, folyamatos belső migráció zajlik, a társadalom elöregedik, ezzel együtt egy-egy helyi társadalom kiürül, szerkezetileg megroppan. A másik, hogy egy ketyegő bombán ülünk, aminek a hatástalanítására történtek/történnek ugyan kísérletek, mégis, fontos lenne összeszedni és komolyan venni a lehetséges megoldásokat. A múlt héten Sárközy Mátyás írására reagálva a bevándorlással foglalkoztam, ma inkább arra helyezném a hangsúlyt, vajon mi lehet az egyházak szerepe a demográfiai bomba hatástalanításában. Emellett azon is érdemes elgondolkodni, vajon mit tehetnek az egyházak a kialakult helyzetben.

Teendőink utolsó órákban

Mindez azért jár mostanság az eszemben, mert fogyatkozik a magyar: tavaly kisvárosnyival lett kevesebb, már nem tízmilliós a nemzet. És öregedik is. (…) A magyar népfogyatkozás mérséklésében a fokozatosan tagolt és szelektált befogadás is segíthet.

Bevándorlás: ami elfogadhatatlan - és amin a közös jövőnk múlik - valasz.hu

 

Arra azért érdemes odafigyelni, amit Sárközy Mátyás ír. Nemcsak azért, mert aki olvassa a Heti Választ, az tudja, hogy érdekes témákkal foglalkozik, hanem azért is, mert Angliában élő magyarként más nézőpontból képes rálátni bizonyos eseményekre. Így van ez most is, amikor Magyarország legfontosabb, legéletbevágóbb problémájáról, demográfiai katasztrófahelyzetéről ír, pontosabban arra kínál egyfajta megoldást. Még csak nem is ördögtől valót. 

Tükör által homályosan

Erre már Ujváry válaszolt: szerinte a zsidótörvények megszavazása és az a három kiragadott memorandum, amely alapján Hómant antiszemitának kiáltották ki, elenyésző töredéke az egyébként kiváló történész-politikus hagyatékának, Hóman egyébként másodrendűnek tekintette a zsidókérdést. Ráadásul – húzta alá Ujváry – ’44. március 19. után a szabadlábon levő magyar politikusok közül csak ő tiltakozott kemény hangú levélben Veesenmayernél a német megszállás ellen; segített elmozdítani egy antiszemita főispánt, és a korabeli sajtóból is tudható, hogy enyhíteni próbálta a második zsidótörvényt, a német megszállás után rengeteg zsidó tudós és művész életét megmentette, baloldaliakét is, nem véletlenül tanúskodtak sokan mellette a Népbíróságon.

Kőkemény odavágásokkal csatáztak a történészek - mno.hu

 

Történészek és érdeklődők vitatkoztak csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémia egyik termében a két világháború közötti magyar történelem ismert szereplőjéről, Hóman Bálintról, annak a holokausztban ill. az ország háborúba sodródásában játszott szerepéről. Érdekes, izgalmas, érdekfeszítő kérdés sokunk számára mindaz, ami ezt a vitát jellemzi: vajon egy történelmi szereplő életét és munkásságát hogyan, minek a függvényében lehet megítélni? Vajon a nyilvánvalóan elkövetett hibák, bűnök, mulasztások felülírhatók-e tudományos tevékenységgel vagy bármi mással? Melyiknek van nagyobb súlya, egyáltalán a kettőt lehet-e együtt vizsgálni? Annál is inkább érdekes ez a kérdés, mert egyházunk huszadik századi életéből is tudunk nem egy olyan személyről, akinek múltja és szerepe meglehetősen ellentmondásosnak tűnik. 

Egészséges szenvedély

Bejelentette visszatérését Stuart Pearce. A 78-szoros angol válogatott labdarúgó az amatőr Longfordhoz írt alá 53 évesen.A Longfordot sokszor „az angol futball legrosszabb csapata” jelzővel illetik. A tizenharmadosztályban, egészen pontosan a Gloucester Northern Senior League Division Two-ban szereplő együttes mind a 18 meccsét elveszítette ebben a szezonban, 179 kapott és mindössze egyetlen szerzett góllal.

Anglia: 53 évesen visszatért a korábbi 78-szoros válogatott - nemzetisport.hu

 

Azért az mennyire jól hangzik, hogy „Gloucestershire Northern Senior League Division Two”, de tényleg! Nem is tudom, nálunk van-e olyan, hogy tizenharmad osztály! És ebben a tizenharmad osztályban is tök utolsó a Longford, százhetvenkilenc kapott és egy rúgott góllal. Ide szerződött ötvenhárom évesen Stuart Pearce, a Notthingam, a WHU és a Manchester City egykori kiváló játékosa. Azért ebben a hírben benne van ám minden, ami miatt szeretjük a focit. Nemcsak nézni, játszani.

Az érem két oldala


„Az én elképzeléseim jelenleg még nincsenek a parkettán. Több idő kell ahhoz, hogy a játékosok megértsék, mit szeretnék látni a pályán. Ez a vereség is az én felelősségem. Egyszerűen nem lehet az ellenfélnek ennyi lehetőséget adni az ellentámadásra. Én leszek az első, aki továbbmegy és küzd. Nagyon fáj, hogy még csak ellenállásra sem késztettük a dánokat. Egyértelműen jobbak voltak, mint mi. Tanulni, tanulni, tanulni, meg kell érteni a kézilabdát. A taktikába ne menjünk bele. Nyilván mindenki okos, mindenki tudja, hogy mit kellett volna csinálnunk. Egyértelműen úgy jöttem ide, hogy ha hibázunk, akkor én hibázok" – mondta az M4 Sportnak Talant Dujsebajev, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Most mindenki nagyon okos - Dujsebajev kiborult - nemzetisport.hu

„A negyedik negyed elején is biztos voltam abban, hogy megnyerjük ezt az elődöntőt. (...) „A mai mérkőzés nem a döntőről, hanem a kvótáról szólt, most mindenképpen a kvóta elvesztése fáj. Holnap, amikor a bronzmeccsünk után nézzük a döntőt, akkor nyilván az amiatti elkeseredés lesz erőteljesebb. Nagyon szép utat jártunk be ideáig. Fél negyeden múlt, hogy nem vagyunk ott a döntőben, úgyhogy magunk és a közönségünk miatt is kötelességünk ugyanolyan harcosan játszani, ahogy eddig” – értékelt Benedek.

Biztos voltam a döntőben, fél negyeden múlt - nemzetisport.hu

Európa-bajnok lett a magyar női vízilabda-válogatott, mert koncentrált, nagyszerű teljesítményt nyújtva két góllal megverte a korábban esélyesebbnek tartott holland válogatottat. Az Európa-bajnoki cím mellé olimpiai kvóta is járt, a lányok kint vannak Rióban!

Csodálatos! Európa-bajnok a magyar női pólóválogatott! - nemzetisport.hu

 

Az elmúlt napokban a sportszerető magyar közönségnek rengeteg lehetősége volt arra, hogy szurkoljon, izguljon a mieinkért. Férfi és női vízilabda Szerbiában, na és persze a férfi kézi Európa-bajnokság Lengyelországban. Sajnos az éremnek két oldala van: amíg a vízilabdások teljesítménye láttán öröm és büszkeség jutott osztályrészül, addig a kézilabda csalódottságot és szomorúságot okozott. Az éremnek két oldala van, az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet. 

Most már neked szurkolok

Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását (…)

Cigánysoron kapta a pofonokat a magyar focitehetség - origo.hu

A DVSC és a Palermo szerdán megegyezett, hogy a támadó Balogh Norbert négy és fél évre a Serie A-s klub játékosa lesz.  A csatár játékjogát az olasz klub 2,2 millió euróért vette meg, amit már át is utaltak a DVSC-nek, olvasható a klub honlapján. (…) A klub honlapja arról is ír, hogy megkeresték a Palermo elnökét, Maurizio Zamparinit a napokban tett nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint 5 millió eurót fizetett Balogh Norbertért. Az elnök azt mondta, hogy az összeg magába foglalja a játékos négy és fél éves fizetését is, amely 2,8 millió euró. 

A Palermo 2,2 millió euróért megvette Baloghot - index.hu

 

Persze, írhatnék arról, hogy neked szurkolok, Norbi, hiszen szegény körülmények között nőttél fel, erre ilyen sok pénzért a világ egyik legjobb bajnokságába igazolsz. De mégsem azért szurkolok neked, mert cigányként teremtett a Jóisten erre a világra, és nem is azért, mert a világ végéről indultál a világhírnév felé. 

Ideje a családról beszélnünk

Mi, állampolgárok, a mindenkori kormány számára statisztikai adatok vagyunk, a gyermekeink pedig „közjavak”. És ez így helyes. Azért tartjuk az államot, hogy nagy egészben, távlatban gondolkozzon. Az államnak tehát nincs, nemigen lehet lelke, csak esze. Az ész pedig azt diktálja, hogy szülessenek gyerekek. Ez az állam számára alapvetően gazdasági szükségszerűség. Punktum. Minden normális kormány próbálkozik tehát – igen, a haza érdekétől vezéreltetve – a gyermekvállalás ösztönzésével; pótlékot ad, adókedvezményt, CSOK-ot biztosít és reklámokat gyártat. Keresi az eszközöket. Ennyi a sztori.  

Bódis András: D. Tóth Krisztának és a HVG-nek szeretettel - valasz.hu

Családbarát ország – ez áll rajta.
Tessenek már megmondani nekem, mit jelent az, hogy család? A két felnőtt két gyerekkel, az család. Persze nem annyira, mint két felnőtt három gyerekkel. És ha a két felnőtt egy gyerekkel valamiféle pária, másodrendű család, ahol rosszabb emberek nevelkednek, mint az előző kettőben, akkor a két felnőtt gyerek nélkül, az micsoda? Semmise. Nulla. Nyilván.

D. Tóth Kriszta: Na, most már tényleg szálljatok ki a méhemből - és a gyerekem fejéből!  - wmn.hu

 

Bódis András rövid blogbejegyzése annyira tökéletes, hogy ahhoz nem igazán van mit hozzátenni. Ami miatt mégis megteszem, az D. Tóth Kriszta karácsony előtti írásában (többek között erre reflektált Bódis András) olvasható kérdés: mit jelent az, hogy család? Azt hiszem, éppen ideje végre a családról beszélnünk.

Zsolt esete az imádsággal, az imádság esete Zsolttal

A hét minden napján, a reggeli Krónika után pár perccel jelentkező műsorban, a négy történelmi egyház – a római katolikus, a református, az evangélikus, illetve a zsidó felekezet – egy-egy képviselője osztja meg gondolatait a közmédia hallgatóival.

A műsor alapja az aznapi bibliai részlet, vagy egy igerészlet, amelyet rövid ima, valamint tanítás követ.

A közszolgálati médiaszolgáltatás célja a vallási közösségek kultúrájának és értékeinek bemutatása, ápolása és gazdagítása – olvasható a közleményben.

Minden nap lesz ima a Kossuthon - evangelikus.hu

 

2016 első munkanapjától imádsággal, sőt, tanítással kezdődik a Kossuth Rádió műsora. Nem tudom, ezt már a tisztakezű Rogán Antal propaganda minisztériuma találta-e ki, de úgy látszik, Orbán szerint már csak az imádság segít rajtuk. (...) Ha valakinek van kedve, imádkozzék - hogy ennek a rémálomnak minél hamarabb vége legyen.

Gréczy Zsolt: Imádsággal indul a nap - Gréczi Zsolt blogja

 

Azt azért szeretném leszögezni, hogy Zsolt barátunk semmi rosszat nem mondott az egyházakra. Konstatálta a tényt, hogy ezentúl lesz reggeli ima és tanítás a Kossuthon, aztán közölte: „a mindennapi lopáson, a felszívott kokaincsíkon, a haveroknak osztott pénzeken, a sok éhezőn és szegényen ez sem fog segíteni.” Értem. Lelke rajta, nem is akarok én ezzel foglalkozni, Zsolt esete az imádsággal ennyi: akinek van kedve (!) az imádkozzon, legeslegjobban azért, „hogy ennek a rémálomnak minél hamarabb vége legyen.”
Orbánékon az imádság sem segít, gondolja ő, én meg azt gondolom, hogy az imádság az, amely mindnyájunkon segíthet.

Van számukra hely...?

Legalább fél év munkaviszony és büntetlen előélet is szükséges a tíz plusz tízmillió forintos családtámogatáshoz - mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán. Ezzel megerősítette a reggel már kiszivárgott újabb részleteket. 

Erre van szükség a 10+10 milliós családtámogatáshoz - portfolio.hu

 

Miközben Kövér László kongresszusi beszéde, majd Ákos szavai miatt hörgött-háborgott a magyar média jelentős része – milyen már, hogy valaki a szülésről, mint női princípiumról beszél, nosza, küldjünk neki negatív terhességi tesztet- a magyar kormányfő talán az elmúlt huszonöt év legfontosabb bejelentését tette. Tíz plusz tíz millió három gyerekért cserébe, új lakás vásárlása esetén – röviden, tömören ennyi a lényeg. Vajon megszületnek a várva várt gyermekek? Lesz számukra hely?

Lázadás

Meggyőződésem, hogy azonnal be kell zárni a legtöbb muszlim óvodát - mondta Sebastian Kurz. A külügyekért és integrációért felelős osztrák miniszter egy tanulmányra hivatkozik, melyből kiderül: sok ausztriai muszlim szülő párhuzamos társadalmat akar létrehozni gyermeküknek, hogy életük során ne érhesse őket az iszlámon kívül más hatás.

Azonnal megszüntetné a zárt muzulmán óvodákat az osztrák külügyminiszter - mandiner.hu

 

Guten Morgen, Herr Kurz, örülünk, hogy felébredt. Mondjuk, helyzetéből fakadóan elképesztően szerencsés, hogy mondjuk nem fél évvel, vagy akár három hónappal ezelőtt kellett önnek véleményt nyilvánítani, amikor a „Welcome Refugees” volt a divat. Azóta azért sok víz lefolyt a Dunán, kiderült például, hogy Magyarország mégsem olyan sötét és embertelen, mint azt sokan hangoztatták. 

Kereszt-kérdés

A norvég bevándorlási hivatalnak (UDI) nincs elég helye, hogy elszállásolja az országba érkezett 30 ezer menekültet, ezért egyházi szervezetektől és civil közösséget kér segítséget. A hivatal azt javasolja a befogadóknak, hogy a menedékkérők szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket.

Eltüntetik a kereszteket Norvégiában a menekültek miatt - index.hu

 

Akkor még mielőtt alapból lehülyéznénk a norvég bevándorlási hivatalt, az olasz iskolaigazgatót, javaslom, gondolkodjunk egy kicsit. Vajon miért gondolja azt a norvég bevándorlási hivatal, hogy a civilek által felajánlott szállásokat tegyék vallásilag semlegessé? Vajon miért gondolja úgy egy alapvetően katolikus ország egyik iskolájának igazgatója, hogy -ugyancsak a világnézeti semlegességre hivatkozva- karácsony és kisjézus helyett legyen inkább télkoncert, karácsonyfa nélkül?

Légüres

Az ő problémáik az autoritásból és a normákból – pontosabban ezek hiányából – fakadnak. Eszerint a szétment családokban fellazulnak a normák, a szülői fegyelem, hiányzik az erős autoritás. Mindezek tetejében a különféle gyerekjogok már akkor felnőttet csinálnak a gyerekből, amikor még nem az. Ez pedig oda vezet, hogy a fiatal vágyik az erős autoritásra, arra, hogy valaki megmondja: mi a jó és mi a rossz, és a kettő közé éles határvonalat tegyen. Az iszlamizmus pedig pontosan ezt teszi. Ezért fordulhat elő, hogy egy látszólag normális életet élő, középosztálybeli nyugati nő az Iszlám Állam felé fordul. Khosrokhavar szerint olyan ez, mint a fordított '68-as eszme: akkor szexualitást és szabadságot kerestek a fiatalok, most pedig olyan erőt, ami keretek közé zárja őket, miközben irányt mutat, eligazít a világban jó és rossz között.

A fiad szanaszét van, darabokban - index.hu

 

Olvasom az index cikkét, komolyan mondom, megáll az eszem. Közép-európai keresztény fejjel fel nem foghatom, hogyan gondolhatja komolyan az Iszlám Államhoz történő csatlakozást egy nyugat-európai, vagy éppen egy amerikai fiatal, hogyan hiheti el, hogy akkor ő most itt a szent és jó célért harcol. Pedig ennek is megvan a maga magyarázata. 

Ahol nincs, ahol van, ami a feladat

Két lehetőségünk volt: az egyik, hogy sok pénzből felújítjuk és elhárítjuk az életveszélyt, vagy lebontjuk – tájékoztatott Aradi András, a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye esperese. – Zsibriken evangélikus gyülekezet nincs. A KIMMTA annak idején használatba vette tőlünk a templomot. Tíz évig ők rendelkeztek felette, hogy tudjanak pályázni. Próbálkoztak a felújításával, illetve bontásával, de nekik sem volt anyagi forrásuk erre. Négy-öt évvel ezelőtt dokumentációval együtt visszaadták nekünk, mert nem tudtak mit kezdeni vele, így a felelősség ismét a miénk lett. Gyakorlatilag minden gyülekezet forráshiánnyal küszködik, sok templom van, ott is vannak feladatok – nem tudtunk átcsoportosítani pénzeket. Amikor jelezték nekünk az állapotokat, a kötelezés után döntenünk kellett a sorsáról. Az egyházközségnek másfelé is vannak feladatai, így végül a bontás mellett döntöttünk.

Csak egy tábla jelzi majd a zsibriki evangélikus templom helyét - evangelikus.hu

Nyugodjék békében

Az Óbudai temetőben eltemették Göncz Árpádot. Az egykori köztársasági elnök ravatalánál Koncz Zsuzsa és Bródy János adták elő a Ha én rózsa volnék… című dalt, majd Mécs Imre, Göncz Árpád ’56-os rabtársa, és Benedek Márton, a volt államfő unokája mondott búcsúbeszédet. Az egyházi szertartást Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát végezte.

Végső nyugalomra helyezték Göncz Árpádot - valasz.hu

 

Eltemették hát Göncz Árpádot, a rendszerváltozás utáni Magyar Köztársaság első köztársasági elnökét. Isten áldja emlékét, béke poraira, őszinte részvétem a családnak. Természetesen akkor is ezt kell mondanunk, ha teljesen mást gondolunk Göncz Árpád politikai pályafutásáról, köztársasági elnöki szerepéről, mint sokan mások: mint mondjuk azok az ezrek, akik megjelentek a temetésen.

Elmondatott

A legfontosabb ismeret, amiből minden egyéb ismeret fakad, az élő, egyetlen Isten ismerete, és a Krisztus ismerete, akiben megmutatta magát, közel jött hozzánk és megváltott bennünket. Amiből következik az örömhír és az Ige ismerete, mert mindezek dokumentuma, forrása a Biblia, benne Isten Igéjével – emelte ki Steinbach József.

A reformáció a jövőbe vezető úton szólít meg - refdunantul.hu

Mi lehet a reformáció ma is érvényes üzenete?

Isten van. Isten Szentháromság. Isten a Szentháromság második személyében, Krisztusban véglegesen kinyilatkoztatta magát. Isten Krisztus áldozatáért öröktől megbékélt az emberrel. Isten fölszabadította az embert az istenkeresés reménytelensége alól, mert ő maga lépett be az emberi világba.

Ez nem kétezer éves üzenet? Ez a protestantizmus üzenete?

Jó, hogy felteszi ezt a kérdést, mert nem igazán tudok a protestantizmusnak saját üzenetet találni, bár, tudom, voltak igyekezetek arra, hogy megtaláljuk, mi a jellegzetesen protestáns. A reformátorok semmi mást nem akartak, mint az eredeti üzenetet újra és újra elmondani. A reformáció nem új kinyilatkoztatás.

Mert megérdemlem? - parokia.hu
 

 

Kerestem valami szépet és igazat reformáció ünnepére, csak azért, mert szeretem az egyházamat, és hiszek az igehirdetésben. Pont az a kettő kedves számomra, amit ma, rajtunk kívül kevesen ismernek és kevesen értenek.

Csak egyszerűen!

A humánkineziológus arra hívta fel a figyelmet, nagyon sokan nem gondolják, hogy a mozgásnak milyen fontos szerepe van e betegség megelőzésében. Napi 20-30 perc aktív mozgás javasolt, formáját pedig annak függvényében érdemes megválasztani, hogy előtte mennyire voltunk aktívak. Mindenképp tartsuk szem előtt a fokozatosságot! Végezhetünk erősítő gyakorlatokat, illetve olyanokat, melyek javítják az egyensúlyt, a mozgáskoordinációt. Hasznos a séta, a kirándulások, a tánc. Akár a társastánccal is tehetünk a csontritkulás ellen.

ropjuk a táncot csontritkulás ellen - hirado.hu

 

Néha azért az ember gyereke leül a tévé elé, sport, politika, egy-egy film kedvéért, ám mire belelendülne a történetbe, máris jön a reklám: általában valamilyen banki terméket (azaz hitelt), vagy gyógyszert reklámoznak. Az üzenet egyértelmű: vedd fel, vedd be, és megtörténik a csoda. Olvasva a csontritkulással kapcsolatos tudósítást, pont az jutott eszembe, mekkora átverés ez az egész, mennyire egyszerűbb útja is van annak, hogy valakinek pénze, egészsége, öröme legyen. Még csak bank és csodaszer sem kell hozzá. 

Miért rossz a magyar foci?

A magyar labdarúgó-válogatott a dán, norvég, ír, szlovén négyesből kap ellenfelet a 2016-os Európa-bajnokság pótselejtezőjére. Megnéztük, hogy lehetséges riválisaink milyen reményekkel, kívánságokkal várják a vasárnapi sorsolást. Talán nem meglepő, többségük nem dőlne a kardjába, ha a mieinkkel találkozna.

Kaphatnánk Magyarországot, kérem? - nemzetisport.hu

 

Jó, értem, nem kell túldimenzionálni a címben megfogalmazott kérdést, annyian próbáltak már rá válaszolni, sikertelenül. Talán senkit nem is érdekel, miért rossz, beteg a magyar foci, annyira megszoktuk már a több évtizedes eredménytelenséget. Itt tartunk, ennyit tudunk, nem kell ennek reposztot szentelni, nemhogy megőrülni attól, hogy konkrétan egy perc miatt maradtunk le –egyenlőre- a 2016-os franciaországi Európa bajnokságról. Engem mondjuk pont ezért érdekel: mi a racionális magyarázata annak, hogy ez az egész kizárólag nálunk nem működik? Mit rontunk el, folyamatosan, immár hosszú évtizedek óta? Miért van az, hogy az olyan kis országok, mint Horvátország, Belgium, vagy éppen Szlovákia sokkal jobban teljesít, míg mi, magyarok szégyenszemre még mindig Puskással és Kubalával, Albert Flóriánnal dicsekszünk? 

Oldalak