Politikus a templompadban

"Kormányunknak kimondatlanul is érvényes jelszava a Soli Deo gloria (Egyedül Istené a dicsőség), ez nemzet- és országépítő kormány, és ebbe az elkötelezettségbe beletartoznak a templomépítések is" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a rövid interjúban, melyet a Reformátusok Lapja legfrissebb száma közölt. (…) A lap annak kapcsán kérdezte Orbán Viktort, hogy október 5-én ő is jelen volt az új svábhegyi református templom felavatásán. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a miniszterelnök a svábhegyi gyülekezet tagjaként, magánemberként, a feleségével, Lévai Anikóval együtt vett részt az ünnepségen.

Ez nemzet és országépítő kormány - www.origo.hu

Akkor most hogy is állunk a "térdre csuhások"-kal? Ez ám az igazi Divina Commedia! - hozzászólás a hírhez a fórumban

 

A fenti cikket olvasva akár három témát is lehetne boncolgatni: az egyik és legfontosabb, hogy Svábhegyen száz év reménység után végre református templom épült, a másik, hogy kell-e az adófizetők pénzéből templomépítéseket, ad absurdum, az egyházakat támogatni. Az elsőért természetesen hálaadással a szívemben gratulálok, a másikra a válaszom egyértelműen igen. Engem mégis a harmadik, talán a legizgalmasabb kérdés érdekel, ez pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök és a hit kapcsolata. 

Tartalom, marketing, életérzés

Az elmúlt tíz évben a Coca-Cola folyamatosan az Interbrand, a világ legértékesebb márkáit rangsoroló listájának csúcsán állt, most egyszerre két brand is lekörözte. Az Apple került a trónra, a szakértők 98,3 milliárd dollárra becsülték az értékét, amely 28%-kal több a tavalyinál. A sorrendet alapvetően a márkák mögött álló vállalatok pénzügyi teljesítménye alapján határozzák meg. (…) A Google két helyet előrelépve lett a második. A technológiai cégek eminens tanulóként sajátítják el a marketing tudományát.

Az Apple lett a világ legértékesebb márkája - transindex.ro

 

„Aki ad magára, jár templomba”

Köntös László, reposzt.hu

Miközben a transindex beszámolóját olvasom a világ legmenőbb, éppen ezért legtöbbet érő márkáiról, azon gondolkodom, vajon mi szükséges ahhoz, hogy egy termék valódi brand legyen, igazi márkává váljon? Honnan indul a történet, mik a mozgatórugók? Létezik, létezhet-e olyan, hogy magyar, mint világmárka? És vajon mi a helyzet a keresztény, a református „termékkel”?

A nagy megújulás mítosz

A Hírhatár szocialista forrásokból (=kiszivárogtatás) úgy értesült, hogy Szekeres Imre, Puch László, Boldvai László és Baja Ferenc egyaránt befutó helyet kapott az MSZP országos listáján. (…) Veres János, Nyakó István, Szanyi Tibor alapból a csapat tagjai, így valóban egy teljesen megújult, üde, friss, fiatalos MSZP-csapat vág neki a "kormányváltásnak". Ron Werber legyen a talpán, aki a Baja-Puch-Boldvai-Szekeres tandemről el tudja hitetni, hogy ez a vonzó, szexi, balos alternatíva.

vastagbor.blog.hu: így újul meg az mszp

 

A vezérigazgató szerint az M3-mal „a felnövekvő generáció megkapja az elmúlt öt évtized kincseit, a nézők felfedezhetik a régmúlt csodáit, az idősek pedig nosztalgiázhatnak”. Hangsúlyozta, a magyar nézők ki vannak éhezve a magyar tartalmakra.  Az M3-on filmek, magazinok, vetélkedők követik majd egymást a 60-70-80-90-es évekből. Láthatóak lesznek sport-, oktató-, gyerek- és ifjúsági műsorok, tehetségkutató versenyek, színházi előadások, videoklipek, dokumentumfilmek, sorozatok, egész estés filmek, illetve rengeteg olyan alkotás, amely a televíziózás elmúlt hatvan éve alatt legendává vált.

hvg.hu: M3 néven új tévécsatorna indul

 

Miközben az idézett cikkeket olvasom, azon tűnődöm, vajon csak nekem tűnik-e ennyire röhejesnek és szánalmasnak az egész. Nem, nem az MSZP, még csak nem is az újonnan induló retrócsatorna, sokkal inkább az az üresség és tanácstalanság, ami mindkét hír mögött húzódik.  

Ez a demokrácia?

Két kivétellel az összes rendőri vezető ellen elöljárói intézkedés elmulasztása a vád. Az egyik kivétel M. Gábor, a Szabadság tér helyszíni parancsnoka, a negyedrendű vádlott, akit parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntettével vádolnak. (…) A most megvádolt parancsnokokat azért vonják felelősségre, mert nem akadályozták meg alárendeltjeik brutalitását, és utólag nem is jelentették azt.

Megkezdődött a főrendőrök pere - index.hu

Amivel őket vádolja az ügyészség: közröhej. Az „elöljárói intézkedés elmulasztásának vádja” kicsit távol áll attól, hogy ki volt a felelős a szemkilövésekért, a fejekre hulló könnygázgránátokért vagy az idős emberek megkardlapozásáért.

Az ügyészség vádja - mno.hu

 

Gondoljunk bele, mi történt volna 2006 őszén, ha a magyar miniszterelnököt nem Gyurcsány Ferencnek, hanem Orbán Viktornak hívják. Mi történt volna, ha az őszödi beszédet ő mondja el; mi történt volna, ha a beszéd kiszivárgása utáni egy hónapban a tüntetések hatására sem hajlandó lemondani; mi történt volna, ha az ő kormányzása idején lángol a tv székház, miközben a rendőri erősítés a közeli utcákban tétlenkedik; mi történt volna, ha az ellenzék hívására összesereglett több tízezernyi emlékező tömeget azonosíthatatlan, rendőrruhába bújt, felfegyverkezett erők ütik-verik, lövik ki a szemüket és mindenféle bizonyíték nélkül rabosítják, előzetesbe vágják és megalázzák? Mi történt volna, ha a koalíciós partner prominens képviselője mindezek után az ellenzék megvert politikusán élcelődik, miközben a gyalázatos tett elkövetésére parancsot adó, a tényeket cinikusan letagadó budapesti rendőrfőkapitányt a főpolgármester kitünteti?  

Aki nem dolgozik...

Országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi Szili Katalin független országgyűlési képviselő, hogy a kormány vizsgálja meg, milyen következményekkel járna egy feltétel nélküli, születéstől halálig járó alapjövedelem bevezetése.A volt házelnök, jelenleg a Szociális Unió elnöke a parlament honlapján elérhető előterjesztésében az alaptörvényre és az ország nemzetközi vállalásaira hivatkozva érvel javaslata mellett. Hangsúlyozza: az alkotmány egyebek mellett rögzíti, az állam arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.Szili Katalin szerint ennek eszköze lehetne a feltétel nélküli alapjövedelem. 

Szili Katalin munka nélkül is alapjövedelmet adna mindenkinek - index.hu

A legnagyobb jövedelem tavaly 760 millió forint volt, ami 190 millióval karcsúbb a 2011-esnél. Ezt a pénzt kizárólag bérjövedelemként kapta a szerencsés munkavállaló, ez havi 63,3 milliós fizetést jelent. A legnagyobb forrásadós jövedelem ötmilliárd forint volt, ez osztalékból származott és harmadával múlta alul a tavalyelőttit.

63 millió forint a magyar csúcsfizetés - napi.hu

Akkor Magyarországon senki sem akar majd dolgozni –  ez volt az első reakcióm Szili Katalin ötletét olvasva. Ám mielőtt még vérig sértenénk a volt házelnököt, ne felejtsük el, hogy az elképzelésről már augusztusban, a baloldal gödi ötletparádéján is hallhattunk, sőt az újbalos slágertémának számító gondolatot az Unióban, és azon kívül is egyre többen a lehetséges megoldások között tartják számon. 

Közben a Napi Gazdaság arról tudósít, hogy a tavalyi esztendőben kis hazánkban egy szerencsés munkavállaló havi 63,3 millió forintot vitt haza nélkülözhetetlen tevékenysége jutalmaként, miközben az országos átlagos havi összevont jövedelem 166 ezer forint volt. Alanyi jogon járó alapjövedelem, szociális juttatások, tisztességes munka tisztességes fizetésért, vagy inkább ügyeskedés minden eszközzel? Melyik az üdvözítő megoldás?

Nem(csak) foci

Nincs mentség erre a mérkőzésre.

Dzsudzsák Balázs csapatkapitány a románoktól elszenvedett vereség után - nemzetisport.hu

Több, mint 1400 pályázati munka érkezett a kiírásra, amely azt hiszem most, 2013-ban nem is szólhatott volna másról, mint, hogy „Mi történt velünk?” Mi történt ezzel a tehetséges, ambíciózus, bátor, gyönyörű és vagány országgal? Mikor lett belőlünk egy panaszkodós, vádaskodó, szorongó, marakodó nemzet? Mi is a mi bajunk voltaképpen? Miért nem tudunk egymásnak örülni? Miért keressük inkább az irigyelnivalót, miért alapbeállításunk a kritika? Hogyan lettünk ilyen cinikusak? Ilyen reményvesztettek, álszentek, ítélkezők és irigyek?

D.Tóth Kriszta az ARC kiállításról - shopline.hu

 

Ülök itt magamba roskadva a laptopom előtt éjjel 11-kor, a feleségem szegény meg tényleg nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen rajtam. Mert az rendben, hogy valaki (mondjuk én) alig nyolc évesen szívére vegyen egy ruszkik elleni hat nullát, de az, hogy egy harmincöt éves lelkipásztor-családapa kerek egy órán keresztül üljön magába roskadtan a fotelben a tv előtt, nem járja. Pedig ez történt, ez történik. Azt hittem, hogy rettentő aktuálisan írok egy jót a román-magyarról, hogy mekkora győzelem, micsoda játék, micsoda cselek, milyen csodálatos teljesítmény, erre tessék, három gól ott, nálunk csupán egyetlen tisztességes kapura lövés, a többi nulla, vagy inkább tripla nulla. Nulla önbizalom, nulla bátorság, nulla akarat.
Pedig a focihoz, csakúgy, mint az élet egyéb más, fontosabb dolgaihoz nem árt az önbizalom, a bátorság, és az akarat. Igazából nem is akarom szidni az aranycsapat gyenge utánzatának számító mai fiataljainkat, leginkább azért, mert elegem van abból, hogy ebben az országban mindenki szid mindenkit, mindenki kritikus mindenkivel szemben és természetesen mindenki tisztában van vele, mit kellene tennie - a másiknak. A jogos kritika és a „hogyan kellett volna focizni” helyett inkább azon gondolkodnék, vajon miért történik állandóan ez velünk: miért bénulunk le a fontos pillanatokban, miért vagyunk kishitűek, miért nem tudunk bátrak és határozottak lenni – a fociban éppúgy, mint a történelem fordulópontjain. Vajon mi hiányzik belőlünk?

Lélekkel vagy Lélek nélkül?


A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült – jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában kedden.

kereszteny.mandiner.hu - Hoffmann Rózsa évnyitója

 

Szívem szerint még egyet is értenék Hoffmann Rózsa államtitkár asszonnyal, ha lenne szíves megmagyarázni, mit is ért keresztény/keresztyén nevelés alatt. Mert tényleg, szívemből örülök annak, hogy szeptembertől az első és az ötödik évfolyamon elindul az órarendbe foglalt, immár nem a néptánccal és a gyöngyfűző szakkörrel vetélkedő hittanoktatás. Nagyszerű, hogy többen választották a hittant az erkölcstannál, és az is reménységgel tölt el, hogy az egyházi iskolák száma az elmúlt három évben megnövekedett: a kérdés csak az, vajon képesek-e a keresztény/keresztyén felekezetek mindezeket a kereteket tartalommal is megtölteni? Mert ha nem, akkor vissza az egész, állítsuk magunkat újra bozótharcos üzemmódba, hajrá gyöngyfűzők, az újonnan átvett egyházi iskolákat pedig adjuk vissza, a régieket pedig bontsuk le, hintsük be sóval. Egy olyan keresztény nevelésre ugyanis, amely tartalom nélküli, az égvilágon semmi szükség. 

Gazdagéknál

Felismert idő volt az, amikor kimondtuk: újra építkeznünk kell. Őszintén, ha valamit nem kívántunk, az ez. A teremhiány és egyebek mellett az késztetett mégis erre a lépésre, hogy beláttuk: Isten nem arra hívott minket, hogy elég, ha belakjuk a felépített templomot. Hála Neki, jól zajlik az életünk, van közösség, van misszió, de az elhívásunk arra szól, hogy teremjünk gyümölcsöt, lépjünk tovább. Úgy fogalmaztuk ezt meg magunknak, hogy kezdjük újra elölről a hőskort; mint amikor először álltunk neki gyűjteni, templomépítést álmodni. Azok, akikre nézve akkor beszéltünk a misszióról, közben tényleg hitre jutottak, beköltöztek a templomba, a gyülekezet közösségébe - most velük együtt kezdjünk el dolgozni, imádkozni, áldozatot hozni azokért, akik még nem ismerik Istent...

Felismert idő - parokia.hu

 

A címre pillantva sokan arra gondolhattak, hogy biztos valamelyik amerikai sorozathős vagy filmsztár (megasztár, celeb, újabban: ikon) legújabb villáját alapul véve sajnálkozom majd az emberi egyenlőtlenség és mohóság újabb állomásán, pedig dehogy. A történet ráadásul itt játszódik Európában, sőt, Magyarországon, sőt, a református egyházban, Budapesten. Vigyázat, megtörtént esemény! Nem mese, hanem a Lélek munkája.

Bajnok

Balczó András, a háromszoros olimpiai aranyérmes, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója ma tölti be 75. életévét. A pályafutása befejezése után róla készült film, a Küldetés a reveláció erejével hatott. Napjainkig majd' háromezer közönségtalálkozón vett részt. Meggyőződése szerint él: a boldogság nem függ a sikerességtől. Isten éltesse, Balczó András!

Hetvenöt éves a Nemzet Sportolója - nemzetisport.hu

 

Az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület közös csütörtök esti, budapesti rendezvényén az ünnepeltet - az 1969-es budapesti világbajnoki győzelmét felidéző kisfilm levetítése után - többek között Schmitt Pál olimpiai bajnok, volt köztársasági elnök, Simicskó István sportért felelős államtitkár, Szabó Bence olimpiai bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, Nébald György ötkarikás aranyérmes, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, valamint az öttusa-szövetség több képviselője - köztük a szövetségi kapitány Pálvölgyi Miklós - köszöntötte.  

A hetvenöt éves Balczó Andrást ünnepelték - mob.hu

 

Egyébként lehet élni hit nélkül is. Emberek százai, ezrei, tízezrei hit nélkül tapossák a hétköznapokat, élik a megszokott, megkeseredett, vagy éppen irigyelt, csodált életüket. 

A héten Budapesten jártunk, „turistaként”. Budai vár, Halászbástya, Hősök tere, Vörösmarty tér, Margit sziget – rengeteg külföldi, angol, olasz, német, spanyol kifejezés, mondat keveredik a levegőben. Az egyszeri magyar ember pedig irigyli őket, mert a külföldieket, különösen az amerikaiakat irigyelni szoktuk. Mert ők magabiztosak. Mert ők gazdagok. Mert ők megtehetik. Mert ők amerikaiak. (Éljen Hollywood!)

Kánikula, szieszta

Az elmúlt hetek hősége közepette népszerű gondolattá vált a szieszta bevezetésének lehetősége Magyarországon. Az óriási melegben visszaeső munkaképesség és munkakedv érthetővé teszi ezeket a törekvéseket, és a gondolattal rokonszenvezők a klímaváltozáson túl további racionális érveket találhatnak a délutáni pihenő mellett. (…) Összességében azonban a szieszta mégis kikopóban van a világunkból. Spanyolországban már jóval a pénzügyi válság előtt eltűnt a szieszta intézménye a nagyvárosokból. Mindössze a lakosság 25%-a tartotta az évszázados hagyományt, amelynek egyébként a szervezetre gyakorolt jótékony hatása is csak az állandóság, rendszeresség esetén igazolható. Ettől persze még vidéken (a népességarányosnál jóval nagyobb területen) él a délutáni "üzemszünet" gyakorlata. 

Kell-e nekünk a szieszta? - portfolio.hu

 

Minden komoly és nehéz „ügy” helyett (az egyház küldetése, válsága, a haza megmentése, nemzethalál) ma hadd foglalkozzam egy könnyednek tűnő témával, hiszen most, amikor ebbe az írásba belekezdek, még tombol a forróság, a kánikula. Csütörtökön éppen csobbantunk a Balcsiban, pénteken pedig a teszkógazdaságos gumimedencés felfrissülést választottuk a gyerekekkel, csak mert nem lehet minden nap a Balatonban fürdeni. Pedig ha megtehetném, ilyen időben egész nap a vízben lennék, kezemben valami jéghideg üdítővel, tényleg ki nem jönnék onnan, csak akkor, ha nagyon muszáj. 

Hajrá magyarok!!!

Valamivel fél nyolc után elérkeztünk a nap legjobban várt versenyszámához, Gyurta Dánielfináléjához. London olimpiai bajnoka az előző két világbajnokságon aranyérmesként zárt, és most is a legjobb idővel került a döntőbe. Gyurta nem rajtolt a legjobban, de így is hamar előre tört, és 29.35-tel a harmadikként fordult. Féltávhoz csak a hetedikként ért, de ezt követően bekapcsolta a rakétákat, és 150-nél már az első volt! Az utolsó 50-en pedig már nem volt kérdés,2:07.23-as, világbajnoki rekorddal sorozatban harmadszor zárt aranyérmesként a világbajnokságokon!

Gyurta Dániel világbajnok - nemzetisport.hu

 

Ülünk az egyik balatoni étterem légkondicionált termében (a teraszra már nem kaptunk helyet), éppen a desszerttel vagyunk elfoglalva, amikor legnagyobb meglepetésünkre egy távirányítóval a kezében belép a pincér, és senkit meg nem kérdezve bekapcsolja a tv készüléket. Közben megérkezik a másik is, aztán egyszer csak odajön a tv elé a szemközt lévő asztaltól egy apuka, és persze én is egyre inkább elrugaszkodom a valóságtól. Mit nekem házassági évforduló, mit nekünk külvilág, az apuka, a férj, a pincér ebben a pillanatban szurkolóvá változik, hiszen ott úszik Gyurta Dani, a mi fiúnk, aki ebben a pillanatban hatalmas fölénnyel, világbajnoki csúccsal újra világbajnoki címet nyer! Győztünk! 

Mezőtúri hadművelet

„Nagyon lényeges a rátermett főszervező, a különböző munkacsoportokban szolgáló önkéntesek nagy csapata, de semmit nem ér a munkájuk, ha nincsenek „sima” résztvevők, akik a kialakított kereteket, programokat megtöltik élettel, akik barátokra, társakra találnak, akik összetalálkoznak, vagy éppen szorosabbra fűzik a kapcsolatukat Istennel. Akik visszajeleznek, akik megköszönnek, akik imádkoznak, akik rácsodálkoznak, akik nevetnek, akik kérdeznek, akik megismernek, akik megélnek/átélnek, akik meghallgatnak, akik elmondják, akik hozzátesznek az egészhez a saját színükkel. Milyen jó lenne, ha nem felejtenénk el, hogy résztvevők nélkül a leggondosabb előkészületek ellenére sincs találkozó, nincs öröm, nincs közösség, nincs igazi áldás. Részvevők nélkül nincs gyülekezet”

Pálfi Zsuzsanna: Kezdődik - reposzt.hu

 

 

A Csillagpont legnagyobb erénye, hogy létezik –biztos, hogy sokan leírták már ezt egyéb egyházi rendezvényekkel, vagy éppen a Csillagponttal kapcsolatban, én mégsem valami panel mondatot akarok ide biggyeszteni, sokkal inkább szeretném megköszönni mindenkinek, aki annak idején megálmodta, létrehozta,  az elmúlt tíz évben és most is szervezte, koordinálta a Magyarországi Református Egyház ifjúsági fesztiválját. Hála legyen Istennek, nektek pedig ezer köszönet ezért a hiánypótló, ezerszínű, felemelő és áldott hétért!

Hiány-pótló

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is július első három hetében lesznek az egyházkerületi nyári konferenciák Balatonfenyvesen. Július 1 - 6 között a konfirmált fiatalok, július 8 - 13 között a hittanos gyerekek, július 15 - 20 között a családok tölthetnek el néhány napot a Balaton-parti konferenciatelepen. A tovább mögött táborok hangulatát szeretnénk felidézni tavalyi videókkal és beszámolókkal.

 

Családos Hét Balatonfenyvesen

 

A Dunántúli Református Egyházkerületben az elmúlt néhány évben rengeteg jó és fontos lépés történt. Lett profi weblapunk, a Dunántúli Református Lap új köntöst kapott, prédikációs kötetek, és egyéb kiadványok jelentek meg, sőt, a misszió területén is apró, ám annál fontosabb lépések történtek. Ez utóbbihoz tartozik, hogy jelentős kerületi támogatással gyermek, ifjúsági és családos héten pihenhetnek, regenerálódhatnak a résztvevők. 
Feleségemmel harmadik éve, tehát megszületése óta koordináljuk a Családos Hetet. Mindenki gondolhatja, mekkora feladat kétszáz embernek az idejét, kikapcsolódását, feltöltődését megszervezni, mégis, a fizikai fáradtságra és a szellemi kimerültségre való hivatkozás helyett hadd jelezzem: immár harmadik esztendeje mi ezen a héten regenerálódunk. Miért?

Zemplén

A Zempléni Fesztivál az észak-magyarországi régió (…) legnagyobb nyári rendezvénysorozata. (…) különleges vonzereje, máshoz nem hasonlítható jellegzetessége a műfaji és területi sokszínűség. Sárospatak, Tokaj, Sátoraljaújhely, Szerencs és több más zempléni település legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein rangos komolyzenei koncertek, színházi-, táncos- és jazz estek, kirándulások, kiállítások várják a közönséget. A kedvelt kiránduló koncertekkel a látogatók eljuthatnak a legeldugottabb falvakig, várakig, vadászházakig, kis templomokig. Az eseményekhez kapcsolódóan a résztvevő települések is megmutathatják hagyományaikat, szokásaikat.A magyar művészeti élet kiválóságai mellett számos külföldi vendég együttes és szólista lép fel évről-évre a fesztiválon. A rendezvénysorozat fiatal művészek számára is rendszeresen biztosít bemutatkozási lehetőséget. A kulturális események mellett a táj jellegzetes ételeit, a híres tokaji borokat felvonultató gasztronómiai programok várják az idelátogatókat. Az események változatossága biztosítja, hogy különböző érdeklődésű baráti társaságok, családok minden tagja megtalálja itt a számára érdekes programokat. A közös kirándulások, zenehallgatás, borozások, jó vacsorák alatt pedig új ismeretségek, barátságok születnek, nagyon sokan visszatérő vendégei a fesztiválnak.

 

Augusztusban ismét Zempléni Fesztivál - www.zemplenfestival.hu

 

Mivel már egyszerű reposzt olvasóként is irigyeltem Pálfi Zsuzsa lokálpatrióta írásait, úgy döntöttem, ez a mai cikk a szülőföldemről, vagyis Zemplénről fog szólni. Ígérem, egyszer írok majd Somogyról is, hiszen itt élek, sőt a Balatonról is, hiszen örök szerelmem (és persze az is Somogy). De most mégis Zemplén – úgyhogy ha idén nem tudsz hová utazni, mert unod a horvát tengerpartot, a török Riviérára meg nincs pénzed, hidd el, Észak-Magyarországon is lehet pihenni, sőt, itt igazi élményben részesülhetsz. Pontosan azért, mert Zemplén gyönyörű, az emberek pedig nagyszerűek. Sőt, augusztusban itt a Zempléni Fesztivál is, kultúra, szórakozás, utazás! Szóval öveket bekapcsolni, előítéleteket kikapcsolni –indulás! 

Többszörös visszaesők

 

 

A miniszterelnök arról beszélt ezután, azt hitte, elmúltak már azok az idők, amikor magyar politikusok bármilyen fórumon Magyarország ellen fordulnak. Ez szerinte most mégis megtörtént. Magyar képviselők azokat erősítik, akik korlátozni akarják a magyarok önállóságát és el akarják venni a magyarok pénzét.
"Egy ilyen ügyben, amikor Magyarországot igazságtalanul támadják, miért nem lehet félretenni a pártkötődést és a pártérdekeket ugyanúgy, ahogy ez az árvíz elleni küzdelemben a gátakon sikerült?"  - tette fel a kérdést a kormányfő.

Orbán majdnem hazaárulózott  - index.hu

 

Az élet írja a forgatókönyvet – szokták mondani, én pedig kénytelen-kelletlen egyet kell, hogy értsek ezzel a megállapítással. Az egyszeri református lelkipásztor ugyanis egy évben egyszer hazautazik rokonlátogatóba, előtte elkészíti az írását, hogy ne kelljen a családtól elvonulva, sűrű bocsánatkérések közepette a laptop klaviatúrájához vonulnia, vagy éppen az éjjel közepén, szúnyogok hadától körülvéve (éljen a mobilnet) a teraszon pötyögtetnie, erre megérkezik a Tavares jelentés, és vele kéz a kézben szocialistáink már-már szokásos viselkedése. Mit mondjunk erre? Legfeljebb annyit, hogyha újfent azon gondolkodnak, vajon kinek az örökösei ők: a nemzetéért vértanúhalált halt Nagy Imre, vagy a nemzetét eláruló, szovjet tankok élén Budapest ellen vonuló Kádár Jánosé, bátran és határozottan válasszák ez utóbbit. Persze, ettől a megállapítástól, minősítéstől egyáltalán nem vagyok boldog. Sőt. Szívesen írnám az ellenkezőjét, de nem tehetem. 

Gyerekszobák

„ (…) fontos és érdekes témát boncolgat az angol származású fotós, James Mollison is, aki a különböző nemzetiségű kisgyerekek életterét, azon belül is az alvóhelyüket mutatja be sorozatában. A Kínában, Nepálban, Brazíliában, az Egyesült Államokban, Japánban, Szenegálban, Elefántcsontparton, Ciszjordániában, Skóciában, Kenyában és Kambodzsában készült fotókon rengeteg apró részletet felfedezhet az ember és újra rádöbbenhet micsoda különbségek vannak társadalmi és kulturális tekintetben és persze az anyagi jólétben ember és ember között.”

gyermekek alvóhelyei - inspired.blog.hu

 

Nekem volt gyerekszobám. Igaz, meglehetősen kicsi kuckó volt, sok holmi nem fért el benne, lévén egy panellakásban nőttem fel, ott pedig egyébként is szűkösek a körülmények. Mégis, az a pár négyzetméter az én birodalmamnak számított, oda elbújhattam, ott olvashattam, játszhattam, tanulhattam, hasonlóan a barátaimhoz, akikkel iskola után együtt rúgtuk a labdát a ház előtt, az udvaron. Mindenesetre örülök, hogy gyermekeimnek sokkal tágasabb szobájuk lehet, és akkor még a hatalmas udvarról nem is beszéltünk. Hiába, más a lehetőség egy kisváros panellakásában, és más egy vidéki parókia gesztenyefák ölelésében elterülő százötven éves falai között. 

Béklyóban

A kádári rendszer lényege az árulás volt. Aki hajlandó befogni a pofáját, elfelejteni 56-ot, az utána történő megtorlást, és nem érdekli más, csak a foci, az eléldegélhetett a vidám barakkban. (…) Persze, mindig voltak olyanok, akik hajthatatlanok maradtak, és puszta létükkel tagadták e hamis békét. Ilyen volt a hercegprímás is. 

Bakács Tibor: Fejetlenségtől az árulásig - nyugat.hu

 

Amikor elolvastam a Bakács cikket, arra gondoltam, hogy –amúgy „ferencesen” szólva- „a hétszázát, milyen jó cikket írt már megint ez a Bakács”, és tényleg, legalábbis nekem nagyon tetszik Mindszenty méltatása, annál is inkább, mert a katolikus bíboros számomra mindig a keresztény/keresztyén bátorság, kiállás, nemzetéért való aggódó szeretet példaképe volt. (Az írás többi részével itt sem foglalkozom, mivel Bakács Tibornak kétoldali Orbán fóbiája van, ami amúgy gyógyíthatatlan.)

Nem vénnek való vidék

Gyurcsány Ferenc a baloldali erők összefogását sürgette a jövő évi választás előtt a kormány leváltására vasárnap, Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál a Demokratikus Koalíció (DK) rendezvényén. A hozzávetőleg 300-400 fős tömeg Nagy Imrének az 1958-ban, e napon történt kivégzésére emlékezve gyűlt össze.

Gyurcsány Ferenc Nagy Imre kivégzésének évfordulóján szónokol - mno.hu

 

 

Ha valaki nem sajnál a drága idejéből huszonöt értelmetlen percet a Magyar Köztársaság egykori miniszterelnökére pazarolni, érdemes végignézni a youtube-on mindenki számára elérhető videót legutóbbi közszerepléséről. Benne van minden, ami unszimpatikus Gyurcsány Ferencben, benne van a szocialisták egyházzal kapcsolatos álláspontja, a magyar történelem orcátlan meghamisítása, ám az „elgurult a gyógyszere” és a megsértődés helyett azért mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, amit mond. Leginkább azért, mert nem olyan rég még a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt, másrészt azért, mert sokan mai napig vevők ezekre a gondolatokra. 

Mesevilág

 A köznevelési törvény ellen tiltakoztak, és a pedagógus életpálya-modellben szereplő béremelés szeptemberi bevezetését, valamint a pedagógus kar létrehozásának megakadályozását követelték pedagógus és civil szervezetek június 2-án a fővárosban tartott demonstrációjukon. Az erről szóló petíciót a tüntetés végén átadták a szaktárca képviselőjének. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár eközben egy zirci sajtótájékoztatón politikai indíttatásúnak nevezte a tüntetést.

Tüntetés pedagógusnapon - edupress.hu

 

Az elmúlt héten nem igazán volt időm a közélettel foglalkozni. Valahol a pedagógusnapon vesztettem el a fonalat. Na jó, azt azért tudom, hogy itt az ár, tisztában vagyok vele, hogy Putyin és felesége elválnak, sőt, még az a hír sem kerülte el a figyelmemet, hogy egy bulvárlap szerint Victoria Beckham az évtized nője, miközben az angol  nők nagy többsége legszívesebben olyan terméket vásárol, melyet Katalin hercegnőn látott. Ezek közül az igazán fontos az árvíz, aggódunk és imádkozunk értetek, győriek, komáromiak, és mindnyájan, akik a félelmetesen áradó Duna vonalában laktok. Kitartás, bátorság, imádság – ez az, ami ilyenkor (is) segít.

Nemzeti, összetartozás


A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu/

 


Mindjárt itt a nemzeti összetartozás, bocsánat, NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS Napja, június 4-e, én pedig már most kapkodom a fejem a felém száguldó nyilaskeresztek és árpádsávok özönétől, melyek hamarosan elsötétítik kicsiny hazánk derengő egét. Hiszen ha június 4-e. akkor Trianon, ha pedig Trianon, akkor Horthy, ha pedig Horthy, akkor természetesen fasizmus, horogkereszt és a többi szörnyűség, csak így szép sorjában. Mivel pedig a Nemzeti Összetartozás Napját a jelenlegi kormány vezette be, minden józanul gondolkodó ember tudja, érti, érzi, hogy itt a Horthy rendszer újraértelmezése, mi több, rehabilitációja zajlik. Ha ez valakinek mégsem lenne ennyire egyértelmű és logikus, majd egy kicsit segítenek neki.

Oldalak