Az alkotmányba is beleírt akadémia vezetője, Fekete György nem hisz a demokráciában, állítja.
Fütyülök erre a demokráciára - index.hu
Az elnök úrnak komoly aggályai vannak a kurátori rendszerrel kapcsolatban, természetesnek tartja, hogy ha szerinte nem az ő ízlése szerint dolgozik egy-egy kurátor, akkor beleszóljon a munkájába.
Gulyás: "Politikai döntés született a Műcsarnokról" - hvg.hu
Szhin Tonghjukh (Shin Dong-hyuk) 23 évig élt egy észak-koreai koncentrációs táborban, már ott született, hihetetlen szenvedések, éhezés, kínzások után szökött meg. A CBS-nek nyilatkozó férfi úgy tudja, ő az egyetlen, aki ott született, nőtt fel, és élve kijutott a táborból.
23 évnyi éhezés és kínzás után szökött meg az észak-koreai koncentrációs táborból - index.hu
Először azon gondolkodtam, hogy a Műcsarnok és a Magyar Művészeti Akadémia körül szövődő, tarkabarka vattacukorból szakítok majd egy jó nagyot. Látványosan elszopogatom, azon keseregve, hogy milyen savanyú a citrompótló, még akkor is, ha narancs ízű. De hát ilyen hidegben kinek van kedve a Hősök terén sétálgatni? Mit számít, hogy ősz hajszálakkal fújta tele a szél a gulyást, ha egyszer már kihűlt. Majd főznek másikat úgyis. Az sem számít, hogy a fiatal alkotókat támogató, idei ösztöndíjak közül még egyiket sem írták ki. Se irodalom, se képzőművészet, se zene, se tánc, se fotó. Arról volt szó, hogy az év második felében fogják. Igaz, még van pár hét.
Aztán olvasom, hogy Szhin Tonghjukh megszökött egy észak-koreai koncentrációs táborból, ahol huszonhárom évet élt. Nem ő vétkezett, hanem a szülei, ő már a rács mögött született. Kollektív büntetés, második generációs fogoly. Napi tizenhat órát dolgoztatták, enni alig adtak. Arra vágyott csak, hogy egyszer végre jóllakhasson. Gondolta, jó lenne csirke és disznó is a patkány, csótány után. Nem tudta milyen a kinti világ, azt se, hogy a Föld kerek, nem hallott még Amerikáról és ami valószínű, hogy Magyarországról sem. A Művészeti Akadémiáról, a Műcsarnokról meg a huzatos Hősök teréről végképp. Úgy tudta, máshol is olyan, mint a kerítésen belül: aki szökni próbál, kivégzik, aki ételt lop, kivégzik, ha valamit elront: levágják az ujját. Az anyja és a bátyja szöktek volna, de elkapták őket. Kínozták őt is, hogy vallja be, mondja meg az igazat. Megmondta. Végig nézte, ahogy az egyiket lelövik, a másikat felakasztják, és még csak nem is sajnálta őket, megérdemelték. Komplikált dolog ez.
Itthon tél van, jön a karácsony, egyre jobban csillog az ember lelke. A gondolataink gyertyafények és ajándékos dobozok körül forognak vagy a téli fűtésszámlák körül, és csak pár boldogtalan vergődik azon, hogy a Műcsarnokot savanyú vattacukorral akarja kibélelni egy idős úr. De Szentestére majd ők is megbékélnek, és nevetve nézik a tévét szilveszterkor. Szhin Tonghjukh közben beutazza a fél világot, nyilatkozik és interjúkat ad. Talán repül Amerikába is, ahol jól fésült riporterek faggatják majd, hogy milyen nehéz volt neki? Most mindenki őt figyeli, az életéről szóló könyv már a nyomdában, és talán végre jól is lakhat valamelyik, tiszteletére rendezett fogadáson.
Csak az a maradék tizenötezer. Akik törik a követ, hordják a szenet. Akiket kivégeznek, agyonvernek, vagy az ujjukat vágják, ha megcsúsznak. Akik bent születtek, és nem tudják, milyen a kint, azt meg pláne, hogy mi az a karácsony?
Komplikált dolgok ezek, főleg ádvent idején. Észak-Korea úgy látszik a világűrből az éjszakai felvételeken, hogy nem látszik sehogy. Felette Kína egyre jobban ragyog, Japán és Dél-Korea metropoliszairól nem is beszélve. A sötét folt közöttük az a hely, ahol a világ legkedvesebb vezérei hajtják kényszermunkára a világ legszomorúbb népét, és közben nem csak a demokráciára meg a liberalizmusra fütyülnek évtizedek óta. Ezen a vakfolton átsiklik a világ szeme.
Szhin Tonghjukh megszökött, végre szabadon élhet. Elmondhatja, milyen volt. Aztán fogja a világ a távirányítót és csatornát vált, keres magának más borzongani valót. Nem sokára nem számít ez már. Nálunk is új gulyást főznek a kultúra kondérjaiban, és új ízű citrompótlókkal kísérleteznek, hogy legyen mitől fanyalogni. A Műcsarnokban talán a Mi a magyar? után rendeznek majd egy Mi az ember? kiállítást is, és tavasszal kiírják az idei pályázatokat. Nem biztos, de valószínű.
Ami viszont nem valószínű, hogy Szhin Tonghjukh gondol egyet, és mivel eleget látott, hallott, összecsomagol és hazamegy a kerítés mögé, hogy elmondja az ott bent lévőknek, hogy milyen is az itt kint. Azt, hogy milyen figyelmesen hallgatták, szorongatták a kezét, tiszta ruhát adtak, megetették. Nem is gonoszak ezek a kapitalisták. Befogadták mindenhol, még kopognia sem kellett. Minél többet mesélt, annál többször nézték a csillogó karóráikat – furcsa szokás, ezt még nem érti. De sok szép színes papírt kapott, meg sapkát is, hogy hozza majd el, hát most itt van, tessék.
A kedves emberek már a határon körbefognák, és elkérnék a színes brosúrákat. A vakfolt szélén állva, nézegetnék, lapozgatnák. A sapkákat megpörgetnék, felpróbálnák, majd az egészet letennék a földre. Aztán egy lépéssel beljebb. De mondom, ez már nem valószínű.
Hozzászólások