A Calendario Romano nevű naptársorozatot 2004 óta adja ki a Vatikán, hogy ezzel is népszerűvé és vonzóvá tegye a katolikus egyházat. A naptárba évről évre 12 szexis, fiatal papot fotóznak le. Már az első kiadás után a New Statesman nevű brit lap ezzel a címmel írt a naptárról: Papok, akikért érdemes meghalni.
Isten megteretemtette az embert a maga képmására és hasonlatosságára - tanítja a Biblia. Ezt szeretjük teológiai magasságokba emelni és azonosítjuk a képmást, hasonlatosságot a kreativitással, alkotókézséggel, szeretetre való képességgel, életadással, stb. De maradjunk egy kicsit a szó szerinti értelmezésnél.
Elsősorban nem arra gondolok, hogy Isten valamiféle antropomorf lény, akinek keze, lába, feje van, mint nekünk. Inkább arra, hogy Isten, mint rengeteg attribútum birtokosa, szépségéről is felismerhető (nemcsak kegyelméről, irgalmáról, mindenhatóságáról, stb.). Isten szép, arányos, szemet gyönyörködtető. Ezt a szépséget, arányosságot, szemet gyönyörködtetést (is) az embernek, azaz nekünk ajándékozta. A teremtett világ szépségeit nemcsak a természetben, állatvilágban fedezhetjük fel, hanem az emberben is. Az ember szép, mindkét nemet beleértve. Ezt fedezte fel és hangsúlyozta a barokk.
A XX. században hangsúlyeltolódás történt. Az ember gonosz, csúnya, ronda oldalát kezdtük el látni, és a szépség eltűnt. A barokk szépségű ember helyére a haláltáborok csontsovány rabjai és a gyűlölettől fröcsögő diktátoroktól vezérelt arctalan tömegek léptek. Mára pedig konzumidiótává silányult, elhízott fogyasztóvá váltunk. Az elveszett szépségre hívja fel figyelmünket a római egyház egy sokakat meghökkentő naptárral. Papok, akik jóképűek, "akikért érdemes meghalni". Ezzel az emberi nem szépségén túl az egyházra is felhívják a figyelmet, alternatív vizuális misszió-szerűen. Nagyon egyszerűen, aki a mi templomainkba jár, az ilyen jóképű papokkal találkozik, gyere el te is!
Ez a kis mellékesnek tűnő hír sokakat megszólított. Volt, aki örült neki, végre valami formabontó, fiatalos. Volt, aki teljesen kiakadt, mert az ő vallásos lelkületébe ez nem fér bele. És volt aki ezt is csak kritizálta, mondván, ez is csak egy gyenge próbálkozás, és különben is, nem léteznek ilyen jóképű papok, ezek mind modellek.
Az alapötlet nem rossz. Mutassuk meg kik vagyunk, és itt előtérbe kerülhetnek azok, akik jóképűségükkel jobb képet festenk rólunk. Bennem is felmerült az ötlet, csinálhatnánk ennek mintájára református naptárat, sőt akár női lelkészekkel is, hiszen nálunk a női nem is szerepet kap a papságban. De tényleg azt a célt érnénk el, amit szeretnénk? Egyfajta sajátos missziót? Néhány jóképű/csinos ember mosolya megváltoztathatja az emberek egyház-, istenképét? Kötve hiszem.
Jó ötlet, hogy megmutassuk, a klérus nem csöpögő szemű vénemberekből, csorgó nyálú pedofilokból meg szigorú arcú erkölcscsőszökből áll. Vannak itt szép és hiteles emberek is. Ettől azonban maga az egyház nem fog megváltozni. Nagyobb, átütőbb változásokra van szükség. A naptár lehet az első lépés, de még hosszú az út, az igazán szép, vonzó, szemet gyönyörködtető egyházig.
Amíg ez megtörténik, minden lelkész küldjön egy képet, hátha összehozzuk a 2013-as naptárat!