Előzőleg Martonyi János azt mondta, hogy a Fidesz mögött akkora támogatás van, hogy bármikor tudnának toborozni tízszer annyi embert maguk mellé, mint ahányan az Operánál demonstráltak ellenük.
Nem vagyok diszkós arc, gimis koromban is inkább a rockzene felé mozdultam el. Egyszer azonban betévedtem egy dizsibe, ahol tökéletesre plasztikázott hölgyek és kigyúrt urak izzadtak együtt a táncparketten. Szinte minden férfi feszülő pólóban mutogatta dagadó izmait. Látva őket meg magamat, kettős érzésem támadt. Egyrészt frusztrált, hogy én nem vagyok kigyúrt. Másrészt szánalom fogott el irántuk, mert az önértékelésem úgy is teljes, ha nem izzadok hetente több alkalommal erőgépek allatt/felett, és hirdetem ezt ország-világ előtt. Ugyanez az érzés kerített hatalmába a minap, mikor a tüntetés ellentüntetéséről olvastam.
Volt valami az Operánál. Azt nem tudom, mi. Valamiféle ellenzéki megmozdulás, ami sajtóorgánumtól függően lehetett pár száz fős vagy akár több tízezres is. Volt ez véleménynyilvánítás, ellenzéki erőfitogtatás, tehetetlenség szülte pótcselekvés is. Ki minek érzi/gondolja.
Aztán most jön a válasz: kormány melletti szolidaritási felvonulás/megmozdulás/erődemonstráció. Megmutatjuk, mi többen vagyunk, jobbak vagyunk, szebbek vagyunk. Értem én, hogy valamit reagálni akarnak, meg akarják mutatni, melyik az "erősebb kutya", és a népakarat szavazók többsége igazából ki mellett van. Feltéve, ha még mellettük van...
A tüntetésekből, felvonulásokból azóta a bizonyos október 23. óta kiábrándultam. Ott tolongtunk a tömegben, aztán jöttek a füstbombák, irány a Blaha felé, épphogy megúsztuk a gumilövedékeket. Utána észosztás, kinek a hibája, hogy volt, mint volt. Látva, hogy igazából semmilyen eredménye nem volt az utcára vonulásnak, nem sok értelmét látom ismét vonulgatni. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. Óriási inger kell érje hazánk népét, hogy megint nagy erőkkel utcára menjen. Az operás buli és az ellen-erőfitogtatás sem lépi át azt a bizonyos ingerküszöböt. Nem lepődnék meg, ha a beharangozott erődemonstráció röhejes érdektelenségbe fulladna.
A leginkább annak örülnék, ha nem vonulgatásra bátorítanának ellen és mellett, hanem kemény munkával elérnék azt a régóta vágyott helyzetet, hogy ne legyen okunk tömegesen az utcára menni...