A legegyszerűbb orvosi vizsgálatok, illetve megalázó ellenőrzések alapján dől el a rokkantak további sorsa. Legalábbis ezt mondta lapunknak egy nyolc éve munkaképtelen nő, aki szerint a szakértői határozat még az elsődleges betegségét sem tartalmazza, és az elmúlt években hiába esett át több műtéten, az új orvosi vizsgálat szerint ő most egészségesebb, mint korábban bármikor. Sokakkal együtt hónapokig egyetlen forint ellátást sem kapott.
Személyes példával kezdem. Egy gyülekezeti tagunk fiatal korában balesetet szenvedett és elvesztette az egyik lábát. Ő is jelentkezett a megfelelő helyen, hogy felülbírálják rokkantsági jogosultságát. A felülvizsgálatot végzők megvonták tőle a rokkantsági támogatást. Az ok egyszerű. A papír, mely szerint egyik lábát elvesztette, és ez alapján rokkantnak nyilvánítható, túl régi, idejét múlt. Mivel a rokkantsági besorolás alatt töltött időszak nem számít bele a nyugdíjba, ezért jelen állás szerint hetvenöt éves koráig kell dolgoznia. Gyülekezeti tagunk eddig is aktívan dolgozott, most is dolgozik, mégis hetvenöt éves koráig kell húznia az igát, és még neki kell rosszul éreznie magát, hiszen csúnyán átverte az államot réginek számító papírjaival. És különben is, van egy másik lába, ez alapján jogtalanul vette igénybe a rokkantnyugdíjat, a rokkantkártyát és minden mást, ami ezzel jár.
Tudom, tudom, vannak normális orvosok, korrekt eljárás. Azt is tudom, hogy azok miatt találták ki a felülbírálást, akik visszaéltek a rokkantsági, leszázalékolási lehetőséggel. Próbálják megfogni azokat az orvosokat, akik pénzért leszázalékolnak. Ezzel maximálisan egyet is értek. Mégsem ennek az eredményét látom, hanem felháborodott rokkantakat, akik jogosultak lennének a leszázalékolásra, mégis megalázó módon bánnak velük, mintha az államot becsapó bűnözők lennének, akik közpénzen lustálkodnak - ahogy a fenti cikk is ezt mutatja.
A rokkantak helyzetét nehezíti, hogy megvonták tőlük a támogatást, amíg nem végeznek a felülbírálással. Sokaknak a megélhetése került ezzel veszélybe. Több hónapig pénz nélkül maradtak, és az eddigi hetvenezer forint helyett maximum 46 500 Ft-ot kaphatnak. A maximum azt jelenti, hogy többen ennek a töredékéhez jutnak, kevesebb mint harmincezer forinthoz.
Egy rokkant, mozgáskorlátozott, szellemileg, testileg, mentálisan sérült ember élete sokkal nehezebb az egészségesekéhez képest. Egy fél lábú ember nem tudja, milyen focizni a barátaival. Egy kerekesszékesnek óriási kihívás a küszöb, amit én észre sem veszek. Egy gyengénlátó, vak ember soha nem láthatja azt, ami nekem már megszokott, mindennapos. Egy down szindrómás után megfordulnak, összesúgnak, úgy kezelik, mint aki leprás. Egy depressziós napokig nem tud kikelni az ágyból, amin sokan értetlenkednek és tehetetlenségnek, lustaságnak nevezik. Van elég terhük így is. Nem kell még a zsebpénz-mennyiségű, nyugdíjnak csúfolt összeget is elvenni tőlük.
Erre azt lehet mondani, hogy a rokkant és a testi, szellemi fogyatékkal élők közt különbség van. Az állami támogatás, a társadalomban való elfogadottságuk szempontjából azonban csak árnyalati a különbség.
Ezen a ponton lehetőségünk van, hogy keresztyénként új alternatívát mutassunk a társadalomnak. Bennünk (elvileg) megvan az a nyitottság, elfogadás, ami segíti akár a rokkantakat, akár a fogyatékkal élőket, hogy teljes értékű embernek érezzék magukat. Mi tudjuk biztosítani számukra azokat a közösségeket, ahol megtapasztalhatják, úgy is lehet őket szeretni, ahogy vannak, testi-szellemi-lelki hiányaikkal együtt. Erről szól az evangélium.
Hozzászólások