Egy hónapja a főpolgármester és a belügyi államtitkár jelenlétében adták át ünnepélyesen az egykori Szabolcs utcai kórház területén létesített vadonatúj hajléktalangondozó központot. A 345 millió forintból kialakított, belgyógyászati részleggel rendelkező létesítmény azóta üresen áll, mert nem kapta meg XIII. kerülettől a működési engedélyt. A kerület már a tavasszal jelezte, eddig is a fővárosi átlag felett vették ki részüket a hajléktalangondozásból, aránytalan terhet róna a környék lakosságára egy újabb 250 fős szálló.
Hiába tartottak azonban ünnepélyes szalagátvágást, a több funkciós hajléktalanszálló nyitása azóta is késik, és a helyzet - a jelek szerint - belelátható időn belül nem fog megváltozni.
A területileg illetékes XIII. kerületi önkormányzat jegyzője ugyanis szabálytalannak találta az épület kialakítását, ezért megtagadta a működési engedély kiadását. A jegyző szakhatósági állásfoglalása szerint az átmeneti szállóként szolgáló, és az ettől elkülönített, egészségügyi célú egységek egyidejű használata külön-külön nem biztosítható, a 150 férőhelyes szálláshelyet az odaérkező hajléktalanok nem tudják úgy igénybe venni, hogy közben nem zavarják a többi helyiségben folyó orvosi ellátást.
Nem nyílhat meg a főváros hajléktalanszállója - index.hu
A krízisidőszak naptár szerint és valójában is elkezdődött. Múlt héten havazott és -1 C fok volt. Ezen a héten még elviselhető az idő, szinte kora őszies, de az éjszakák már hidegek. A helyi húsz-harminc hajléktalan miatt nem aggódom. Nekik van fűtött helyük, ahova behúzódhatnak. Kis város, kis gondokkal, kevés hajléktalannal. De ha a fővárosra gondolok, összeszorul a szívem.
Néhány éve lehetőségem volt a Dózsa György úti hajléktalanszálló és kórház meglátogatására. Elbeszélgettem néhány ott ápolt hajléktalannal. Láttam a kilátástalan sorsokat, ágyhoz kötött idős és beteg embereket. Mintha néhány éve elhunyt nagyapámat láttam volna.
Olyanok voltak, mintha valamiféle szegényebb idősek otthonában lennének vagy egy kórház ápolási osztályán. Mégis a hajléktalan kórházban voltak, mert máshol senki sem fogadta őket. Felkavaró élmény volt, mégis örültem, hogy legalább ők nem az utcán élnek, nyomorognak, halnak meg, hanem méltóbb körülmények között élhetnek, gyógyulhatnak, haldokolhatnak.
Megdöbbenve olvastam a hírt, hogy hiába az összefogás, a magasabb szintről való kezdeményezés, ha egy önkormányzat nem akarja, nem lesz hajláktalan kórház a kerületben. Persze érthető, hogy a környéket nem akarják tönkretenni, hogy nézne ki, ha tele lenne csövessel. Az összkép fontosabb mint többszáz emberi élet. A jegyző hiányosságokra hivatkozik, az önkormányzat a jegyzőre és mindenki mossa kezeit. Az építtető, a tervező, a kivitelező a hibás. Szó sincs arról, hogy mi ne akarnánk ezt az intézményt, csak hát a szabályok, rendeletek, törvények...
Nem kell hozzáértőnek lenni, elég a józan ész, hogy lássuk, elég átlátszó az utólagos kifogás, ha manapság egy építkezéshez előzetesen be kell szerezni a megfelelő szakhatósági engedélyeket.
Aztán ott van a minisztérium időhúzása is, ami lehet, hogy a túlhajszolt alkalmazottak időhiányából ered vagy egyszerűen figyelmetlenségből, hanyagságból. A lényegen nem változtat, nincsenek források a hajléktalanok ellátására, a velük foglalkozó szervezetek pedig önerőből nem tudják ellátni feladataikat. Arról ne is álmodjunk, hogy a hétköznapi emberek adományaiból végeznék életmentő szolgálatukat.
Ismét tanúi lehetünk a bürokrácia embertelenségének, a törvények, szabályok, rendeletek, szakhatósági engedélyek mögé bújó, érzéketlen emberi viselkedésnek.
Szívesen elvinném egy napra az akadékoskodókat, hajléktalanok ellen szólókat oda, a Dózsa György utcába. Éljenek egy kicsit közöttük. Lássák meg, hogy a hajléktalanok is emberek, mint azok, akik lenézik, gyűlölik őket.
Nem kell szeretni a hajléktalanokat. Nem kell megérteni őket. De ne vegyük el tőlük az élethez való jogot önző, kényelmes ürügyeink miatt. Legalább azoknak adjunk lehetőséget, akik rajtuk akarnak segíteni.