Új magyar rekordként egy több mint négy kilométer hosszú karácsonyi láncfüzér készült Nagykanizsán, sokszorosan meghaladva az eddigi csúcstartót.
A helyi Kulcs Egyesület ötletének megvalósításában fiatalok és idősek százai vettek részt, a nagykanizsai iskolákban, óvodákban, de még a könyvtárban is napokon keresztül készültek a papírkarikák és az azokból alkotott láncok. Csütörtök délután hatalmas dobozokban érkezett meg a forgalom elől lezárt Erzsébet térre a számtalan füzérdarab, ezeket a helyszínen több mint három óra alatt illesztették össze, majd hosszú sorokban egymás mellé kiterítve mérték le a négy kilométert is meghaladó hosszúságot.
A karácsonyi láncreakció elnevezésű akciót a kapcsolat, közösség, szeretet jegyében hirdették meg az egyesület tagjai. A karácsonyváró hangulat megteremtésével egy közösségkovácsoló rendezvényt kívántak életre hívni, így jött létre a Magyarországon mért leghosszabb karácsonyi dísz.
Rekord hosszúságú karácsonyi láncfüzér Nagykanizsán - hirado.hu
A fenti hír a "kisszínes" kategóriában talán elmegy, de valójában a hírolvasók/nézők többségét nem hatja meg, talán sokan el is siklanak felette. Mikor olvastam, én is elkönyveltem egy újabb furcsaságnak, rekordkísérletnek, egy várost megmozgató akciónak. Aztán újraolvastam. És még egyszer. Valami nem stimmel ezekkel a nagykanizsaiakkal. Karácsony előtt néhány nappal, amikor mindenki lót-fut, ki se látszik az ünnepi készülődésből vagy már végtelenül elege van az egészből, nekiállnak és színes papírcsíkokat vagdosnak, ragasztanak, vég nélkül. Vagy baj van a fejükkel, megártott a sok mézeskalács-sütés, ajándék után rohangálás vagy valamit nagyon is jól tudnak, amit mi nem.
Mi motivál sok-sok családot, osztályt, csoportot, közösséget, hogy rekordhosszúságú papírfüzért készítsenek? Nem érdekli őket a világvége őrület? Nem a karácsonyi készülődéssel vannak efoglalva? Nincsenek belefásulva a magyar valóságba? Nincs jobb dolguk? Szerintem mindegyik kérdésre igennel válaszolnának. Csak még hozzátennék, hogy ők most össszefogtak, és megmutatják, hogy ebben a kilátástalannak tűnő országban, egyre nehezebb életkörülmények között, elidegenedve egymástól, belefásulva az életbe, képesek valami rendkívülit, valami egyedit, valami különlegeset csinálni. Mindezt papír, olló és ragasztó segítségével. Pár száz forintból.
Megdöbbentő, hogy egy ilyen apróság, ami sokunk gyermekkorának volt karácsonyi dísze, képes összehozni egy várost, képes közös cél érdekében megmozdítani sokakat, képes közösséggé formálni embereket. (Pedig még az ünnepről sem beszélt senki.)
Érdemes ellesni a nagykanizsaiaktól ezt a határozott tenni akarást. Keresztyénségünk egyik erőforrása lenne a Jézustól tanult, határozott tenni akarás. Az, hogy nem a körülményekkel törődöm, hanem a kitűzött céllal. Nem panaszkodok, hanem lehetőségeimhez mérten cselekszem. Ahogy a papírfüzér-készítők is tették a maguk egyszerű módján. Ez a határozott cselekvőképesség elveszett belőlünk. Rácsodálkozni, felismerni, elemezni, helyzetértékelni, kritizálni jól tudunk. Stratégiákat dolgozunk ki, megoldási javaslatokkal állunk elő, bizottságokat hozunk létre, agyalunk, ötletelünk, mítingelünk. Csak épp az egyszerű és határozott cselekvés marad el vagy épp erre jut a legkevesebb erő és idő.
A nagykanizsaiak rámutattak arra, ami Jézusban nagyon is megvolt (bár nem ezzel a szándékkal tették a papírfüzér-készítők): döntsd el és tedd meg!
Azért, hogy ez elindulhasson bennünk, hirdessünk imafüzért! Szánjunk rá a mai napon három percet, hogy imádkozunk a cselekvőképes keresztyénségért! Aztán tegyünk valami olyat, ami hitünkből fakad, de nem szoktuk megtenni! Tegyünk jót azzal, akit nem kedvelünk! Dobjunk egy kis pénzt a koldusnak, akitől eddig elfordultunk! Ha nyitottak vagyunk rá, beszélgessünk is vele! Mosolyogjunk rá arra, akire eddig nem mosolyogtunk! Öleljük meg azt, akit eddig nem öleltünk! Kérdezzünk meg valakit, hogy van, és figyelmsen hallgassuk a válaszát! Bánkódjunk a bánatain és örüljünk az örömein! Vagy csak egyszerűen készítsünk papírfüzért annak, aki senkitől sem kap ajéndékot! Döntsünk és tegyük meg, hogy aktivizáljuk a hitünket, és megmutassuk, a karácsony ünnepe igazából az életünkben cselekvő Isten ünnepe.