- Ne térjünk napirendre a fölött, ha "zsidózást", "cigányozást", "katolikusozást" vagy más közösségek elleni gyűlöletkeltést tapasztalunk - mondta nemrég a Szent Margit tiszteletére celebrált misén Erdő Péter bíboros, prímás, az esztergom-budapesti főegyházmegye érseke.
A mondattal teljes mértékben egyet lehet érteni, bár az említett "katolikusozás" nem annyira jellemző, mint a két előbbi etnikai illetve vallási közösség nevének szitokszóként való alkalmazása.
Azt szokták mondani, hogy Magyarországon mindenki ért a politikához és a focihoz. Hozzá kell tenni, hogy ezen kívül mi vagyunk a tízmillió teológus országa. Ez nem baj akkor, ha építő kritikákat kapunk, javaslatokat a jobbulásra, megerősítést, lehetőséget az együttgondolkodásra, mi, lelkészek és papok. Ilyen is van, jómagam is rengeteg komoly beszélgetésen vagyok túl, értelmes párbeszéden, amiket egyháztagokkal, hívőkkel, vagy egyházon kívüliekkel, sőt ateistákkal folytattam. De sajnos nem csak ilyenek vannak. A tízmillió teológus közt akad egy többszólamú kórus, akik nem a jobbítás szándékával érkeznek.
El kell áruljam Bencsik Gyulának, hogy igenis van "katolikusozás", és ez eléggé ökumenikus, a gyűlölködők általában értik alatta az összes történelmi felekezetet. Sokszor persze a papokra, lelkészekre van kihegyezve a dolog, hisz ki más jeleníti meg az egyházakat legjobban, ha nem a klérus, vagy a lelkészi közösség?! Mi, "rohadt csuhások", "ingyenélő papok", "hazug népbutítók" - csak pár kedves kifejezést említenék, ami a diktatúrák után is életben maradt. Persze az aktív hívek is kapnak rendesen: ők a "szentfazék,, szenteskedő birka" tagok, akik mindent elhisznek, akik vállalják a megvezetést.
Elárulok még valamit. Jöjjön a sértés jobbról vagy balról, egymással egyébként szembenálló csoportoktól, a végeredmény kísértetiesen ugyanaz.
Egyik oldalról nézve az a baj, hogy nem áldozunk fehér lovat, és bedőltünk az öreg moszadügynöknek, Pál apostolnak, aki kicsit átformálta az ősi magyar istenséget, és ezért tévelygünk, pedig egyértelmű, hogy Jézus párthus és/vagy magyar és/vagy szkíta és/vagy ufó volt. Megkaptam már én is, hogy sokat prédikálunk az Ószövetségből, sokat foglalkozunk Mózessel meg a többiekkel, nem kellene. De persze legtöbbször nem egyenesen jön a bírálat, suttog a szittya vád, még a templompadban is, hiába is jönnék két évezred teológiai hagyományával, csak zárt gondolatokkal, elfojtott indulatokkal találkozok (meg persze néhány rosszul megírt könyvvel, gyenge újságcikkel).
Másik oldalról baj, ha beszélünk arról, hogy magyarok vagyunk, ha arról is szó van a templomban, hogy a nemzethez tartozás bizony felelősséggel jár. Innen érkeznek a folyamatos felszólítások, hogy határolódjunk el, reggel délben és este, ha egy marginális egyházi ember hülyeségeket beszél "keresztény" címszó alatt. Volt, aki sértőnek, kirekesztőnek találta az istentisztelet végén elénekelt himnuszt is. Itt sem tudunk igazán válaszolni, csak visszajut hozzánk egy-két dolog, vagy éppen meghallunk egy beszélgetést a buszon, az utcán. Néha borsódzik a hátam, ha a kommunista kor legdurvább egyházüldöző indokait hallom vissza egy fröccsöt ivó bácsi, egy piacozó néni, vagy egy önmagát haladó liberálisnak (?!) valló fiatal szájából.
Persze, diktálni is akarnak a szélről bekiabálók. Érkeznek igények, vágyak, parancsok innen is, onnan is, hogy mit is kellene tenni, túl hangos kisebbségek balról és jobbról mondják meg, hogyan kellene keresztyénkedni, mi legyen a hitvallásunkban, hogyan végezzük a szolgálatunkat, mit imádkozzunk, mit mondjunk. Aztán, ha nem tesszük, ha a jól bejáratott, saját utunkat járunk, akkor megkapjuk a magunkét, nincs köszönet. Így lesz Erdő Péter egyszerre a Horthy-korszak újjáépítője és idegen hatalmak szabadkőműves ügynöke. Egyszerre leszünk, mi lelkészek, antiszemita idegengyűlölők, és idegenszívű hazaárulók. Ha jobban belegondolok, inkább nevetséges a dolog, mint dühítő, de sajnos nincs mindig kedvem nevetni. Innentől csak egy ugrás a "katolikusozás", a "csuhások" haszontalanságának közös, kétszólamú emlegetése, amit mi hivatalos egyházi személyek bírunk, benne van a munkakörünkben, csak a templombajárókat sajnálom, nem érdemlik meg.
Én személy szerint maradok középen, nem járok egyik szélről üvöltöző társaság kedvében sem. Tanítok az Emberfiáról (erre kaptam megbízatást), úgy, ahogy az Ószövetség felvezeti és az Újszövetség bemutatja. Ahogy hitvallásaink továbbadják nekünk azt. Közben pedig élem, keresem együtt a gyülekezettel, hogy a felismert igazságokkal miként válhatok nemzetem javára, nem kirekesztő módon, nem vezekelve mások ostobasága miatt. Tudom, hogy mindig lesznek, akinek nem fog tetszeni, amit teszek, de vállalom.
Erdő Péter bíboros úr üzenetének örülök, reformátusként is. Lehet a kákán csomót keresni, persze, bevehetett volna még rengeteg kisebbséget, megvetett csoportot a felsorolásba. De akinek van füle a hallásra, az érti az üzenetet. És a keresztények többsége éli is az üzenetet, mert ez a Názáreti tanítása. Mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni ez, de hát ez ellen nem tudunk tenni semmit. Csak megbocsátóan mosolyogni balszélre is, jobbszélre is, bár félek, ez csak olaj a tűzre...
Hozzászólások