December 24-én délután szellemvárossá válnak a magyar települések, az üzletek délután 2-jor bezárnak, a tömegközlekedés leáll, a családok visszahúzódnak az otthonukba karácsonyozni. Néhány szakmában azonban a legnagyobb családi ünnepeken sem állhat meg az élet, így évről évre rengetegen kénytelenek szeretteik társasága nélkül, a munkahelyükön túlélni az ünnepet. Sokszor el is felejtjük, mennyire fontos, hogy karácsonykor is legyen ügyeletes orvos, legyen tűzoltó, aki eloltja a karácsonyfatüzeket, legyen szakember, aki biztosítja az áramszolgáltatást, vagy aki hazavisz minket, amikor véget ért a vacsora.
Még gyerek voltam, amikor egyszer bejárhattam a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház épületét, annak minden részét. Akkor csodálkoztam rá arra először, hogy hány ember dolgozik azon, hogy én, beülve egy darabra felszabadultan, jól szórakozzam. A ruhatáros, a világosító, a díszletező és ki tudja, még hány ember precíz munkája miatt áll össze megfelelően színész és néző találkozása.
A Szentestének is van ilyen háttérbirodalma, nagyon örültem az Origo cikkének, hogy elhúzta kicsit a függönyt és mögétekinthetünk a színpadnak. Mert az ünnepnél is ott vannak a háttéremberek.
Taxis, mérnök az erőműben és recepciós. Emberek, akik azért dolgoznak, hogy a lehető legnormálisabban menjen minden, hogy ne zavarja meg semmi az ünneplést. Hogy ne legyen gond.
Mentős és tűzoltó. Emberek, akik azért dolgoznak, hogy ha az ünnep ritmusa megakad, ha történik valami, legyen kihez fordulni, legyen segítség.
Emberek, akik dolgoznak, akkor, amikor mindenki - ezt szoktuk mondani - ünnepel. Emberek, akik munkájukkal áldozatot hoznak az ünnepekben, mert nem lehet kiszállni. Milyen furcsa! Még a csend, a nyugalom biztosításához is mennyi munka kell!
Azért örültem a cikknek, mert nem nagyon törődünk a háttérrel. A reflektorfény mutatja, merre kell néznünk, kiről kell beszélnünk, sokszor csak a leghangosabb, a legszínesebb létezik. A háttérben meghúzódó emberekről elég gyakran megfeledkezünk. Személy szerint én inkább olvasok ügyeletes tűzoltókról, mint arról, hogy melyik celeb milyen bejglit égetett oda vagy, hogy melyik politikus hogyan tölti a karácsonyt.
Aztán az egyházamra, a gyülekezetekre gondolok. Hogy ott is elég gyakran megfeledkezünk a háttérről. Az emberekről, akik biztosítják az "előadást", hogy maradjak a színház képénél. Ott a "közönség", az emberek a padokban, ott a "színész", a lelkész, akinek feladata a drámát közvetíteni. És közben észrevétlenül a többiek: a kántor, aki a szórványistentiszteletre a családi ünnepi asztal mellől kel fel, úgy, hogy nem ez a munkája, szolgál. Az asszonyok (és sok helyen már férfiak is), akik kitakarították az ünnepre a templomot - és utána is, hogy az "átlagos" vasárnapra is méltó módon érkezzen a temlombajáró. Azok, akik beszerezték és összeállították a csomagokat, amiket a gyerekek kapnak. A gyermekek istentiszteletére készülők, azok, akik a picikre vigyáznak - hogy a szülők, nagyszülők nyugodtan részt vehessenek az istentiszteleten. Ki tudja még, hány ember, akiknek a munkája meglátszik, akik nélkül ez a karácsony sem lett volna ilyen. Figyeljünk rájuk is, év közben is, mert munka van ebben és áldozat. És persze az egész mögött ott a "rendező", maga az Isten, aki összefogja az egészet, akinek ugyanolyan fontos az észrevétlen munkája, mint a refektorfényben lévőé, nincs különbség.
Éljen tehát minden háttérember, egyházban és világban! Akiket nem veszünk észre, akik nélkül nem működne az élet, akikről megfeledkezünk. Pedig nem kellene. A háttér is a valóság egy szelete. Nem csak a színpad.
(Végezetül egy személyes megjegyzés. Ezzel az írással én a pénteki naptól, a hetenkénti írástól elköszönök. Nem búcsúzom a Reposzttól, nem szakadok el, sőt olykor még írni is fogok, de más állandó írónak adom át a helyemet. Óriási élmény volt ezt az oldalt kitalálni, megalkotni, elindítani, a többi íróval közösen dolgozni.
Köszönöm azoknak, akik követték, követtétek a posztjaimat, köszönöm a személyes megszólításokat, a megerősítéseket, a konstruktív együttműködést, hogy itt maradnak, maradtok! Hajrá Reposzt!)
Hozzászólások